Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)
1981-09-14 / 214. szám
Labdarúgó NB II Mindkét NB 11-es miskolci csapat idehaza játszott, és mérkőzésüket az MVSC-pá- lyán láthatta a mintegy két-, két és fél ezer szurkoló. Sokszor írtuk, ezúttal megismételjük: érdemes kettős mérkőzéseket rendezni, hisz’ a hazai csapatoknak sem mindegy, hogy ezer, vagy kétezernél több ember biztatja őket. HONVÉD PAPP J. SE— dúsé í-o (o-o> Vezette: Mester Honvéd Papp J. SE: Gulyás — Trombitás, Földházi, Bukovics, Kapus — Babcsán, Leskó (Bar- tik), Fábri (Svak), Munkácsi — Pörögi, Andirkó. Edző: Vágó György. Az első negyedórában lényegében semmi sem történt. Helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, a mezőnyben a debreceni egyetemisták adogattak jobban. A 17. percben előttük adódott az első igazán nagy helyzet. Szerencsére a jobb oldalról rálőtt labda a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 20. percben Gulyás kapus bravúrjára volt szükség, hogy egy ..életveszélyes” . beívelést kivetődve védjen. A második negyedóra végén támadt fel a Honvéd, de sajnos, ez gólokban nem mutatkozott meg. Előbb Kapus, majd Munkácsi foglalkoztatta a nem is olyan régen még a Honvéd Papp J. SE hálóját Őrző debreceni Mezőt. Az első félidő utolsó negyedórája ismét a vendégeké volt. Lényegesen gyorsabban játszottak, és különösen Somogyi révén rendre veszélyhelyzeteket teremtettek Gulyás kapuja előtt. Gól azonban nem esett. A i második, félidőben szinte megismétlődött az glső 45 perc. A zzál a: különbséggel, hogy ezúttal a DUSE ,.esett vissza” a Honvéd Papp J. SE játékszínvonalára. Megtorpanásukat a 75. percben használta ki a miskolci honvédcsapat, amikor is balszélen Munkácsi nagy szólót mutatott be. Sikerült leráznia védőjét, és egész az alapvonalig jutót. Innen adta be a labdát, és a jó ütemben érkező — csereként beállt — Bartik közelről nem hibázott, 1-0, és ez maradt a végeredmény. A rendkívül alacsony színvonalú, közepes iramú találkozón az első félidő a vendégeké, a második a hazaiaké volt. Az előbbiből — szerencsénkre — gól nem született, a Honvéd-fölényből pedig egy. De még így is azt állítjuk, hogy a döntetlen igazságosabb lett volna. A hazaiak közül Trombitás, Babcsán és Bartik játéka emelkedett az átlag fölé. MVSC—KAZINCBARCIKA 1-1 (1-1) MVSC: Kun — Gyöngyösi, Bob- 'kó, Krémer, Bukovenszki — Gergely, Lipták (Soltész), Egry — Czerva, Kiss, Thury (Török). Edző: Krompaszky Gyula. A mérkőzés mindkét gólja belefért az első tíz percbe. Az 5. percben Lipták tört előre, tőle Egry kapta a labdát. Az MVSC-csatár már százszázalékos gólhelyzetben volt, de erőtlen lövését a barcikai kapus ki tudta tolni. A labda az alapvonal felé gurult, de még mielőtt elhagyta volna a játékteret, Kiss Tibor utolérte, és lehetetlen szögből perdítette az üresen maradt kapuba, 1-0. A 8. percben megjött a gólra a válasz. A remek napot kifogó Petrovics elé került a labda, és a barcikai csatár 14 m-ről óriási gólt lőtt, 1-1. A gól után minden hazai szurkoló úgy vélekedett, hogy a Vasút nagy gólkülönbségű vereséget fog szenvedni. Ezt igazolta a Barcika kitűnő játéka, és alátámasztani látszott a rendkívül lyukas, laza hazai védelem. A csodával határos módon azonban a félidő végéig újabb gól nem esett. Pedig jó néhány százszázalékos gólhelyzet adódott a vendég csatársor előtt. A fordulás után valamelyest rákapcsolt a miskolci csapat, de támadásaiban nem volt átütőerő. Negyedóra után ismét a vendégek vették át a játék irányítását, de már nem olyan tűzzel, mint ahogy azt az első télidőben tették. Ennek, no meg Kun jó formájának tudható be, hogy a 80. percig újabb gól nem esett. Szó, ami szó, az utolsó tíz perc az MVSC-jé volt. Egy Egry —Kiss-akció után Kiss egész közelről a kapust találta el. Az utolsó percben is foglalkoztatták a barcikai kapust, de Egry jól eltalált lövését nagy biztonsággal tolta szögletre. A közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a vendégcsapat győzelmet érdemelt volna, tudatosabb, korszerűbb játékáért. A hazaiak közül egyedül a kapust, Kunt tudjuk kiemelni. D. TÓTH BÉLA NB I Már megszoktuk, hogy a labdarúgó NB I fordulói olykor három napig is tartanak. így 1 ömegsport KPVDSZ megyei olimpia Ha nem látjuk, szinte el sem hittük volna. Vasárnap reggel 9 órakor induló hangjai mellett a KPVDSZ-hez tartozó megyei vállalatok több mint 600 (!j sportolója Vonult be a DVTK- stadionba. Ugyanis ekkor rendezték meg a XI. KPVDSZ megyei olimpiát. A sportprogram azonban nemcsak itt, . hanem a Csa- nyikban is folytatódott olyan versenyszámokkal, mint férfi és női kispályás labdarúgás, férfi és női kézilabda, atlétika, sportlövészet... és egyebek. A. jó hangulatot nemcsak a családtagok jelenléte biztosította, hanem a rendező megyei szervezet is mindent megtett, hogy mind a sportolók, mind hozzátartozóik valóban jól érezzék magukat. A tömegsportnapot — aminek tiszteletére külön trikót is készítettek — Tóth Perenc- né, a KPVDSZ megyebizottságának titkára a következőképp értékelte — Amint látja, óriási az érdeklődés. Jóleső érzéssel állapítjuk azt meg, hogy az utóbbi években sokkal tervszerűbb a vállalatok tömegsportmunkája, mint korábban volt. Kiemelném a KlSZ-szervezetek mozgósító tevékenységét is, nélkülük aligha lehetett volna ilyen tömeget megmozgatni a megyei versenyre. Foglalkozunk egyébként az utánpótlással is, amihez nagyon nagy segítséget adnak a különböző sportágak társadalmi aktívái. Mint minden versenyen, természetesen itt is vannak győztesek, de megítélésünk szerint túl az alábbi felsoroláson, minden résztvevő gazdagodott egy szép sportélménnyel. Végeredmény (állami): 1. Borsod megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, 2. Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat, 3. Vasvill. Az áfészeknél: 1. Mezőcsát, 2. Mezőkövesd, 3. Sátoraljaújhely. A KPVDSZ tömegsportnapja előtt a Berzeviczy Szakközép- iskola tanulói impozáns bemutató tornagyakorlatokat hajtottak végre 1. Csepel fi 4 1 1 8- 7 9 2. Rába ETO fi 4 — 2 19-15 8 3. Ü. Dózsa fi 3 2 1 9- 5 8 4. Bp. Honvéd 6 3 2 1 12- 9 8 5. Nyíregyháza 6 3 2 1 7- 5 8 fi. Videoton fi 3 1 2 13- 8 7 7. Haladás fi 3 1 2 12- 7 7 8. PMSC 6 3 1 2 9- 7 7 9. Tatabánya 6 2 3 1 12-11 7 10. ózd 6 3 — 3 13- 8 fi 11. Ferencváros 6 3 — 3 11-10 6 12. Diósgyőr 6 2 2 2 fi- 8 6 13. Vasas 6 1 3 2 12-12 5 14. Békéscsaba 6 2 1 3 10-12 5 15. ZTE 6 2 1 3 6-10 5 16. DMVSC 5 1 1 3 8-11 3 17. Volán 5 — 1 4 4-12 1 18. SZEOL AK 6 — — fi 2-16 — NB H Az NB II Keleti csoportjában az 5. fordulón jutottak túl a labdarúgócsapatok. Viszonylag kevés gól és néhány meglepő vendéggyőzelem jellemzi az ösz- szecsapásokat. A HÖDGÉP otthonában kapott ki az Asztalos J. SE-től, csakúgy, mint Gyula Egertől. A Gyöngyös—STC mérkőzésen pontosztozkodás történt. Eredmények: HÖDGÉP—Honvéd Asztalos J. SE 0-1, Honvéd Szabó L. SE— Lehel SC 0-0, Debreceni Kinizsi —Szolnoki MÁV 2-0, Gyula—Eger 0-1, MVSC—Kazincbarcika l-l, Gyöngyös—STC 1-1, Honvéd Papp J. SE—DUSE 1-0, Honvéd Bem J. SE—Szarvas 2-2. AZ NB n KELETI CSOPORTJÁNAK ÁLLASA: + Egy majdnem gól: a ZTE kapusába lövi Fekete a labdát Labdarúgó NB i Vereség itthon és idegenben L D. Kinizsi 5 4 1 10-3 8 2. Eger 5 3 1 1 8-5 7 3. Szolnok s 5 3 1 1 6-3 7 4. K.-barcika 5 2 2 1 8-4 6 5. Gyula 5 3 — 2 5-3 6 6. Szabó L. SE 5 2 2 1 8-8 6 7. Papp J. SE 5 3 — 2 8-9 6 8. Salgótarján 5 1 3 1 6-5 5 9. Bem J. SE 5 2 1 2 7-8 5 10. Hmvhely 5 2 — 3 7-6 4 11. Gyöngyös 5 1 2 2 3-6 4 12. MVSC 5 1 2 2 4-9 4 13. Szarvas 5 1 1 3 7-9 3 14. Lehel SC 5 1 1 3 2-4 3 15. Asztalos SE 5 1 1 3 5-8 3 16. DUSE 5 1 1 3 4-8 3 sfc Oláh elől Mihatecz fejjel ment (Szabó István felvételei) Nem termett babér a Bor- | sód megyét képviselő NB I-es labdarúgócsapatoknak a 6. fordulóban. Ugyanis a Diósgyőr hazai környezetben maradt alul Zalegerjzeggel szemben, az ózdiak pedig Debrecenben kaptak ki. Diósgyőrött több mint 6000 néző volt kíváncsi a Zalaegerszeg elleni összecsapásra. Dr. Puskás Lajos vezető edző a következő kezdőcsapatot küldte a pályára: Szabó — Kádár, Kerekes, Giron, Teodoru I. — Oláh, Osváth, Tatár, Görgei — Borostyán, Fekete. Hamar rájött azonban, hogy Teodoru I. nem találja a helyét, ezért már a 35. perc tájékán lecserélte őt Szemerével. A szünet után pedig Teodoru II, váltotta fel Feketét. A budapesti ÉLGÉP 6. sz. Gyár felvételre keres • villanyszerelőket (erősáramú berendezések szereléséhez), • hegesztő-lakatos szakmunkásokat, • férfi betanított és segédmunkásokat. A bérezés teljesítménybérben történik. Minden héten szabad szombat van. Vidékieknek szállást biztosítunk, útiköltséget téritünk. Jelentkezés: a miskolci malomban, Zsolcai kapu 34. sz. alatt, Bodnár János és Tóth Ferenc vezető szerelőknél. Az eredmény ismert. A 85. percben Gass megszerezte a vezetés, és 1-0 maradt a végeredmény. A mérkőzés után alkalmunk volt beszélgetni a vezető edzővel. Elsősorban a vereség okára voltunk kiváncsiak, de rákérdeztünk az eddigi teljesítményekre is. — Kezdem azzal, hogy már a bemelegítés nem olyan volt, mint amilyet szerettem volna. Így aztán nem csoda, hogyha nem tudtak ráállni a gyors, ritmusos játékra. Ha még mindehhez hozzáteszem, hogy a második félidőben semmi sem jött be, amit a játékosok szerettek volna, akkor a vereség teljesen megérdemelt. Akik nem voltak kint a mérkőzésen, azok kedvéért is elmondjuk, hogy a ZTE előtt sem volt több ziccerhelyzet, gólhelyzet, mint a mieink előtt. Nekik ebből egy bement és ez eldöntötte a találkozót. — Valahogy az egész találkozó folyamán úgy éreztük, hogy a DVTK nem is nagyon erőlteti a gólszerzést... mintha nem is akarna nyerni. — Ami az első félidőt illeti, egyértelműen mi játszottunk fölényben. Sajnos, a vereség érzete nekem is „bejött” a 75. perctől. — Hat mérkőzésen van túl a csapat, korábban azt nyilatkozta, hogy körülbelül ennyi idő kell, hogy a rajtkor bizalmat kapott játékosok bizonyítsanak. Hogyan ftéti meg a hat fordulót és tervez-e változtatást a kezdő tizenegyben? — Igyekszem minél hamarabb összegezni a tapasztalatokat, de megítélésem szerint hat mérkőzésből hat pontot szerezni, azaz 50 százalékos csapatnak lenni nem kudarc, hanem jó közepes kezdet. Az kétségkívül fáj, hogy hazai környezetben még nem tudtunk nyerni, de bízunk abban, hogy legközelebb, október 3-án a Vasas ellen sikerül. A szombathelyi mérkőzésig (szeptember 26.) bő két hetünk van. És mivel csapatunkból senki sem válogatott, így mindenki rendelkezésemre álL Természetes, hogy tervezek szerkezeti változásokat, de ezekről konkrétan csak közvetlen szeptember 26-a előtt tudok nyilatkozni. Az Ózd Debrecenbe látogatott, és Pallagi Róbert edző a következőket játszatta: Fekete — Pribék, Szilágyi, Bíró, Madarász — Tokár, Ambrus, Kajái, Becsei — Utassy, Dudás. A mérkőzésen három gól esett, ezek közül az ózdi a 60. percben született. Utassy saját térfeléről indult, kitámadott rá Szigeti és Fodor. Dudás üresen maradt, és meg is kapta a labdát, majd a kifutó kapust is kicselezve, 8 m-ről helyezett a kapuba. Ezzel lett 1- 1, de a debreceniek a 88. percben a maguk javára fordították a találkozót. Így tehát a két végeredmény: Diósgyőr—ZTE 0-1 (0-0), Debrecen—Ózd 2-1 (0-0). Az ifjúságiak sem végeztek jobban, mind a Diósgyőr (elsősorban óriási kapushibák miatt), mind az Ózd kikapott. Az előbbiek 4-2, az utóbbiak 2- 0 arányban. D. T. B. Totóeredmények 1. BVSC—Dorog 0-2 2 2. B.-gyarmat—KKFSE 5-2 1 3. Kecskemét—MAV Előre 2-2 x 4. Alumínium—Sabaria 1-3 2 5. Várpalota—Bauxitb. o-i 2 6. PVSK—Olajbányász 0-2 2 7. Miskolc—Kazincbarcika 1-1 x 8. Gyöngyös—Salgótarján 1-1 x 9. Genoa—Torino o-l 2 10. Udinese—Milan o-o x 11. Brescia—Sampdoria 2-1 1 12. Rimini—Pistoiese l-l x 13. Sambenedettese—Lazio 0-0 x 3-3 X Egy győzelem, egy döntetlen a bubikban Labdarúgás történt most is. Pénteken a Csepel könnyed játékkal is győzött a szegediek ellen. A szombaton lejátszott hét mérkőzés három vendéggyőzelmet hozott, mégpedig a Bp. Honvéd nyert az FTC, Tatabánya a Békéscsaba, és a ZTE a DVTK ellen. Vasárnap játszották le a Videoton—Üjpesti Dózsa mérkőzést. Eredmények: Csepel—SZEOL AK 2-0, Rába ETO—Vasas 3-1, FTC—Bp. Honvéd 2-4, Békéscsaba—Tatabánya 0-2, Nyíregyháza —Haladás VSE 1-0, DMVSC—Ózd 2-1, Pécs—Volán SC 4-2, DVTK —Zalaegerszeg 0-1, Videoton—Üj- pesti Dózsa 1-0. AZ NB I ALLASA: