Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)

1981-09-29 / 227. szám

Fórom a Magyar Rádió miskolci stúdiójában A kultúra áru? Az emlékezetes, akkor nagy vitát is kavaró tévéműsor óta többször is elhangzik Her­nádi Gyula kérdése:- árunak tekinthető-e a kultúra? Ezt a kérdést járta körül tegnap este a miskolci stúdió Fórum műsora is, amelyen a három megye: Borsod-Abaúj-Zemp- lér,. Heves és Nógrád képvi­selői válaszoltak Antal Mag­da. illetve a hallgatók kérdé­seire. A meghívottak között volt Borson Árpád, a Borsod me­gyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Gyar­mati Béla, a Miskolci Nem­zeti Színház igazgatója, Jónás Zoltán, az Agria Játékszín igazgatója, Juhász Csaba, Eger Tanácsának közműve­lődési előadója, Kováts György, a Rónai Sándor Me­gyei Művelődési Központ igazgatója, dr. Kun András, Salgótarján Tanácsának mű­velődésügyi osztályvezetője, valamint Barna György, a Tokaj vendéglátóház vezető­je. Ó volt az, aki visszakér­dezett, miért vagyunk olyan szemérmesek, amikor a kul­túra és a pénz kapcsolatáról van szó? A kultúra igenis pénzbe kerül, s igencsak meg kell mostanában gondolnunk, hogy mire költjük. Ez a fel­tétele annak is — többek kö­zött —, hogy épül-e új mozi Miskolcon, lesznek-e várjá­tékok Diósgyőrött, hol játsz- szanak a miskolci színészek; milyen a város és a megye kulturális kínálata. Több kérdés is érintette az avasi lakótelepet, érdeklődtek a megyei könyvtár, a múzeum, a Rónai Művelődési Központ munkája iránt. A kérdések zöme olyan információkat kért az illetékesektől, ame­lyet lapunk igyekszik rend­szeresen szolgáltatni a lakos­ságnak. Elképzelhető, hogy Miskolc kulturális élete is ki­töltené egy műsorórát. Meg is érné! Lapunk, az eddigi gyakor­latunkhoz híven, választ kér az illetékesektől a műsorban — időhiány miatt — nyitva hagyott kérdésekre. . Jóslatok, Mihálykor Az ősz jeles napjai­nak legfontosabbika Mihály: szeptember hu­szonkilenc. Kontinens- szerte pásztorünnep. Ilyenkor jönnek le a hegyekből a juhnyájak, intézik a számadást, szolgálatba lépnek az új pásztorok. A „fű gyökere ilyenkor sza­kad meg”, s ettpl a naptól kezdve nem na­gyon látni méheket sem. Az időjóslásnak is böviben van Mihály: Ha még itt van a fecs­ke, akkor újévig nem lesz hideg. Amilyen szél fúj Mihály napján reggel hattól este ha­tig, olyan szél lesz a hónapok tizenkettedik napján. Ha dörög, szép őszünk lesz, de a tél annál zordabb ... Kész Az ügyeleteken történt a magyar lézer! Kiürültek a tárolók *Üj ra nyomáscsöfckenésröi számoltak be a vízművek ügyeletesei: a Kiliánban teg­nap délután a felső emelete­ken alig csordogáltak a csa­pók, s volt. ahol egyáltalán nem volt víz. Remélhetőleg az esőzés újra feltölti a re­kord vízfogyasztástól gyor­san kiapadó tárolómedencé­ket. A Vörös Hadsereg útján szintén ..hörögtek” a csapok tegnap. Itt a vízhiányt mű­szaki probléma okozta: az Észak-magyarországi Regio­nális Vízműben volt rövi- debb ideig üzemzavar, s így kiürültek a tetemvárt toro­lok. A Volán autómentői hét ízben vonultak ki az elmúlt 24 óra során. Öt alkalom­mal saját autóikat javították ki a helyszínen, s két ka­rambolos személyautót szál­lítottak el a megadott cí­mekre. A TIGÁZ ügyeleté­re 80 bejelentés érkezett: a készülékjavítást igénylő la­kossági panaszokat orvosol­ták. A MIK diszpécserszol­gálatára százhúsz bejelentés érkezett a tegnapi nap fo­lyamán, s ebből ma reggelre 85-öt ki is javítottak. A Des- sewffy utca 20. szám alatti házban éjszaka sarokcsap- törés következtében ömlött a víz; a hibát még éjszaka ei- 'báritották. Kifejlesztették az első ma­gyar széndioxid lézert az Egyesült Izzó szakemberei. A jelenlegi legfejlettebb műsza­ki-technikai szinten, rendkí­vül nagy hatásfokkal, gyorsan és pontosan végzi el a külön­féle anyagok ipari megmun­kálását, villámgyorsan dara­bol, hasít, vág, hegeszt a fénysugarával. Rövidesen a gyár saját gépsoraiba és ex­portra szánt gyártórendszerei­be beépítenek lézert. Ez a technika ma még meglehető­sen drága, de jó néhány olyan munkafolyamatnál — például a kvarcüveg darabolásánál —, amely igen precíz és je­lenleg is költséges munkát igényel, máris előnyösen ai- kahnazható* Új szeretőműhely Büfé a Sliell-kútnál Kétmillió forintos költség­gel bővítik a Sheü-szervizt Miskolcon. összesen 100 négyzetméternyi területtel, négy raktárhelyiséggel gaz­dagodik a Sajó-parti Interág szervizállomás. A héfen ese- ; dékes műszaki átadás után i az új szerelőműhelyt komp­lett, diagnosztikai berende­zésekkel látják, el. Ezzel egy- időben tizenegyezer órára nő a szerviz szerelőkapacitása. Az új gépek beérkezése után a személygépkocsik vizsgára való felkészítését is vállalják. Mint az autósok tapasztal­ják, a Shell-szerviz kör­nyéke is megváltozott. A benzinkút mellett 25 kocsi parkolására alkalmas terüle­tet aszfaltoztak le. Mellette a Bükkvidéki Vendéglátóipa­rt Várfalait beruházásában büfét építenek. A vendéglá­tóhely alapozását már befe­jeztek, s a közeljövőben ösz- szerakják a soproni cement­lapos faházat, amelyben a büfé kap helyet Várható, hogy novemberben megnyílik • ben/átkat autósfogadója. Budapesti tudósítónk jelenti: Szabadabb Rinbahctyválasztás A MŰM a 2» 198®. XII. 89. én hozott rendeletében módo­sította, egyszerűbbé, áttekint­hetőbbé tette a munkaerő közvetítését, illetve a felsza­baduló munkaerő célszerű el­helyezését. Szintén ezt előse­gítendő, alkotta meg Buda­pest főváros Tanácsa is ta­nácsrendeletét e« év szeptem­berében. A rendelet célja a bürokra­tikus útvesztők elkerülése, és a szabadabb munkahelyvá­lasztás. Megnőtt a munkaerő­közvetítés szolgáltató jellege: vagyis egy olyan közvetítő szervet hoztak létre, amely rendelkezik mindazon infor­mációkkal, hogy ki, hová, mikor mehet dolgozni. A vál­lalatok ugyanis kötelesek be­jelenteni, hogy milyen mun­kaerőigényeik vannak. A fővárosnak jelenleg két információs irodája van, eze­ket. bárki igénybe veheti, akár budapesti, akár vidéki latos. A kötelező munkaerő­közvetítés megszűnésével, a munkáltatok közvetlenül a ^kaputól” is- felvehetnek bá*_ méfyr munkakönyvi bejegyzé­sű dolgozót, A munkavállalásit befolyá­soló körülmények változását elegendő telefonon bejelente­ni. Megszűnt az álláshirdeté­sekkel kapcsolatos engedélye­zési eljárás is; a munkáltatók üres munkahelyeiket most szabadon hirdethetik. Ezek a módosítások részint a mun­káltatók helyzetét könnyítet­ték, részint egyszerűsítették az elhelyezkedést. A szolgáltatások köre kibő­vült azzal is, hogy az irodák nemcsak az állás nélküliek elhelyezkedéséhez nyújtanak segítséget, hanem azoknak is, akik munkahelyet szeretnének változtatni A fővárosban — és ezt ér­demes lenne másutt is követ­ni — a nyugdíjasok számára is létrehoztak egy munkaerő­gazdálkodási hivatalt, amely­nek révén a nyugdíjasok munkáját igénylő vállalatok és a megfelelő munkát kere­ső nyugdíjasok könnyebben megtalálhatják egymást. jjc Volga, Zaporozsec, IFA. Hogyan került egymás mellé, azaz egymás után ez a három au­tó? Ügy, hogy tegnap délelőtt a Csabai kapuban, a Petneházy-bérházaknál, a lámpa előtt várakozott egy Volga, és mögötte egy Zaporozsec. Az SE 42-60-as rendszámúi IFA teher­gépkocsi azonban hiába próbálkozót■ időben megállni, nem. fogott a fékje. Bár a kormányt jobbra tekerte, az ütközést így sem tadta elkerülni a gépkocsivezető, és a Zaporozsecet a Volgába tolta. Szerencsére személyi sérülés nem történt, csupán a három- kocsiban keletke­zett kar. Tanácsülések Ma kezdődik Aggteleken Törésmechanikai szeminárium Izéjéé; itt és olt Két nagyközségi tanács tartja ülését ma délután. 9 Szerencsen a tanácsta­gok értékelik a nagyközség és a társközségek oktatási, művelődési helyzetét, majd a közrendről és közbiztonságról hangzik el tájékoztatás. Vé­gül a gyermekvédelem, vala­mint az ifjúságpolitikai ha­tározat érvényesülése szere­pel napirenden. 9 Abaújszántón jelentés kerül a tanácstagok elé az élmúlt tanácsi ciklus prog­ramjának végrehajtásáról, a jelenlegi ciklus program-ter­vezetéről, 'feladatairól. Ugyan­csak jelentés formájában tá­jékozódnak a tanács tagjai a nagyközség közművelődési helyzetéről, az éves közmű­velődési terv végrehajtásá­ról. A GTE miskolci Szerveze­te, a Miskolci Akadémiai Bi­zottság gépészeti és kohá­szati szakbizottsága, a GTE anyagvizsgáló, hegesztési és központi konstrukciós bizott­sága, valamint az Internatio­nal Congress of Fracture Magyar Nemzeti Bizottsága mától három napon át Agg­teleken rendezi meg az I. or­szágos törésmechanikai sze­mináriumot. A tanácskozásról tegnap délután az MTESZ miskolci székhazában sajtótájékoztatót, tartott a rendező szervek ne­vében dr. Romvári Pál egye­temi tanár, dr. Tóth László tudományos főmunkatárs és dr. Kiss Lajos egyetemi do­cens, a GTE miskolci titká­ra. Egyebek között szóltak arról, hogy a fémek törésé­nek fizikai folyamatairól, a törési folyamatok leírásának mechanikai modelljeiről, a törési folyamatok leírásának jellegzetességeiről, a törési anyagjellemzők meghatáro­zásának anyagvizsgálati mód­szereiről, valamint e jellem­zők gyakorlati felhasználásé-1 ról tanácskoznak az ország minden részéből érkező ku­tatók, szakemberek. A tanácskozást ma dél­után dr. Prohászka János, a* MTA levelező tagja nyitja meg. Ma további négy, szer-? dán és csütörtökön pedig to­vábbi 13 előadás hangzik éli Az I. országos törésmecha- tokai szeminárium tapaszta­latait. s hogy miképpen lehet ezeket hazánkban hasznosí­tani, csütörtökön dr. Halászt Ottó, az IFC Magyar Nem­zeti Bizottságának elnöke foglalja össze. Szóváltás a szántóföldön Betörte a szélvédőt Lámpaszámláló "VíSíosgazdSíteKfös} saaígáK tatásaink közül az etekfero-« mos hálózat a legjobban ki­épített, a fejlődéssel lépést tartó, tervszerűen fejlőd. Összesen tizenháromezer he­lyen világít lámpa közterü­leten, s ebből a többség — hétezer kétszá /. — korszerű­nek nevezhető. Az egész vá­rosban hetvennyolcezer fo­gyasztót tartanak nyilván, s ebből a túlnyomó többség — hatvankileneezer — háztar­tás. A tervek szerint öt év múlva tízezerrel több fo­gyasztóval kell számolnunk. A közvilágításban ezerkét­százzal növekszik a' lámpa­helyek száma, s korszerűből Ss több lesz eaerhássomszáz- zak A 33 éves, Hernádnémcfi- ben lakó Szobota Ferenc Lász­ló már állt bíróság előtt, büntetéseiből azonban nem tanult. Ez év áptffts í-én Mernád- németiben, az úgynevezett Se- levölgy-dűlőben dolgozott, a termelőszövetkezet vontatójá­val a földeken. Amikor a földúton erre haladt sze­mélygépkocsijával Kahancz Bertalan. Szobota a keskeny földút végén parkolt, így el­zárta a kijáratot. Kahancz és a kocsiban ülő felesége több alkalommal is kérte, hogy áll­jon arrébb a vontatóval, mert így nem tudják folytatni út­jukat. Szobota kérésüket nem teljesítette: később visszakia­bált, hogy ha akarja, Ka­hancz vezesse el onnan a vontatót. A család, megunva a vitát, a személygépkocsi­val a földekre hajtott, így ke­rülte ki a vontatót, miközben Kahancz Bertalanná durva szavakkal szidalmazta Szo- botát. A vontató vezetője ezt nem hagyta annyiban, egy kapával a kezében leugrott a traktorról, s beütötte a sze­mélygépkocsi szélvédőjét. Négyzetmétere 7—8 ezer formt Olcsó9 de nem annyira! Bemutattuk lapunk tegna­pi számában a Mezőpanel olcsó paneles családi házait, amelyek a pécsi ipari vásá­ron kiérdemelték a vásári nagydíjat. A cikkben helye­sen szerepelt, hogy a paneles családi házak négyzetmétere 7—8 ezer forintba kerül. Té­vesen írtuk viszont, hogy a 1Í5 négyzetméteres lakás 450 ezer forintba kerül. Mivel többen érdeklődtek a pane­les családi házak iránt, most közöljük az irányárakat: a kétszoba-összkomfortos 58,8 négyzetméteres lakás 449 000 forint; a háromszoba-össz- .komfortos, 79,6 négyzetméte­res 602 000 forint; a négy­szobás,, összkomfortos, 95,5 négyzetméteres H-45 négy­zetméter beépíthető tetőtér­rel) 738 ezer forint; a 1X5,8 négyzetméteres, négyszobás, összkomfortos lakás (garázs- zsal) 822 ezer forrni. Emiatt Kahancz elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, s behajtott a szántóföldre. A fentiek miatt rongáfáö vétségében találta bűnösnek: a Miskolci Járásbíróság Szo­bota Ferenc Lászlót, s ezért — mint többszörös visszaesőt, — 6 hónapi, börtönbüntetéssel sújtotta, és egy évre eltiltot­ta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. T. Z. OBM HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis. r«frV»árf^c?ÍZ2Msása?ak P°litüraí napilapja. - Főszerkesztő: C LÁSZLÓ, szerkesztőség: Miskolo, Bajcsy-ZsiHnszky út 15. JSZÍ. Pestaeim: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezést1 rovat; 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222 — Ki­adja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-ZSi- iinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolo 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHALV. Telefon: 36-131. _ Hirdetésfelvétel: Miskolo, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. - Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a nirlapkezbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési alj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: ldfl forint, egy évre: 400 forint. — Index: 2595L — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. F. v.: KILIAN BELA. — ISSN 0133—0209. a E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom