Déli Hírlap, 1981. augusztus (13. évfolyam, 178-202. szám)

1981-08-17 / 191. szám

• Mától hűvösebb időjárásra van kilátás, a vasárnap azonban még igazi kánikulában telt el. A párás, fülledt meleget legtöb­ben a vizek mellett próbálták el­viselni. Látogatócsúcsok születtek a strandokon. Voltak azonban olyanok is szép számmal, akik a túlzsúfol, zajos strandoknál béké­sebb környezetet választottak. A tavak, folyók partja is megtelt kirándulókkal. Hogyan lehet eltöl­teni egy kellemes napot a Her- nád-parton? — erről szól képes riportunk a 6. oldalon. Vizek mellen Ma reggeli telefon Telt ház, és 11 ország kézilabdázói a sportcsarnokban. így lehetne röviden jellemezni a baráti hadseregek V. nyári spartakiádjának miskolci megnyitó ün­nepségét. Az egri helyőrségi zenekar játszotta az indulót, amelyre bevonultak a csapatok. És immár harmadik napja pattog a labda a csarnok parkettjén. Egyelőre igazi nagy csatát csak két mér­kőzés hozott: a Magyarország-Lengyel- ország és a Csehszlovákia-Románia ta­lálkozó. Bizony, a magyar válogatottnak igencsak meg kellett izzadnia a győze­lemért, de ez azt is jelenti, hogy minden valószinüség szerint csoportelsők lesznek. (Kuba még a legveszélyesebb ellenfél.) A fejlődő országok: Líbia, Afganisztán, Mozambik elsősorban tanulni jött Mis­kolcra. Velük később kell számolni, eset­leg a következő spartakiádon. (Tudósí­tás és a irtai nap programja a 7. ol­dalon). (Solymos László felvétele) Művészvendég A New Yorkban élő Szalay Lajos grafikusművész évek óta rendszeresen Miskolcon vendégeskedik. Tapolcán, a városi tanács üdülőjében kereste fel munkatársunk a művészt, és érdekes, elgondolkoztató beszélgetést folytatott vele. Szó esett egyebek között arról a kiállításról, pontosabban annak a kiá- litásnok a rendezéséről, a rendezés kö­rüli huzavonáról, melyet az év elején láthattak a miskolciak a gplpciában. (Cikk a 2. oldaton) A nyári vásár te • //:;*% Lengyel lapvélemény: II demokratikus uMznai Nem tűrhetők tovább a pártelienes, az államellenes és a szovjetellenes nyílt tá­madások — ez az, egyik tő megállapítása a LEMP Kato­wicéi vajdasági bizottsága lapjában megjelent írásnak. A Trybuna Robotnicza, a sziléziai bányavidék kommu- . nistáinak napilapja hangsú­lyozza: ma Lengyelországban a társadalmi és politikai meg­osztottság választóvonala aszerint húzódik, hegy ki áll a szocializmus mellett, ki van ellene, és ki az, aki nem fog­lal állást. Ä tartózkodók fi­gyelmét felhívja arra, hogy a kivárási taktika opportunis­ta, és a jelenlegi helyzetben egyre veszélyesebb. A párt és a párttagság legfőbb feladata között említette a katowicei lap azt, hogy a párt tagjai so­rában a kisebbség vesse alá magát a többség akaratának, mindenki tartsa tiszteletben a demokratikus centralizmust. Az országban tevékenykedő szocialistaellenes erőkről a lap kifejti, hogy ezek a Szo­lidaritás szakszervezet egyes vezetőinek árnyékában akti­vizálódnak. * POLITIKAI XIII. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM ’ 1981. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ ARA: 1,89 FORINT Nagy «yörgytoefc, a Cent­rum Aruház áruforgalmi elő­adójának telefon információ ja szerint, a forgalom 15—16 szá­zalékkal növekedett az elmúlt év vásári statisztikájával szemben. A vásári készletből 90 százalékban elkeltek a se­lyem-, a karton-, a jersey és a szövet méteráruk. Hasonló arányban fogyott, immár megszokott módon a női és a féríikonfekció. A kötöttosz­tályon a rövid ujjú holmikat keresték leginkább, de csak az első napokban tartott ki a készlet, a több ezer íérfi- ingből is. A cipőosztályon a víkend típusú surranóknak volt nagy keletje. Az árube­szerzők talán figyelték a me­teorológiai jelentést, amikor beszerezték a csaknem 4000 női fürdőruhát. Ezek olyan modern fazonúak voltak hogy jövőre is divatosak marad­nak. Szinte alig maradt be­lőlük a polcokon. Enyhül a kánikula Miskolcon ma reggel" kis­sé felhős, párás idő volt, a hőmérők 16 fokot mutattak. Napközben némileg enyhül az utóbbi napok kánikulai idő­járása. Felhőátvonulás is elő­fordulhat. A hőmérsékleti csúcsérték 25—28 fok között várható. in flotta hadgyakorlata Az amerikai kormíróyzat parancsot adott a hatodik flottának, hogy Líbia part­jainál folytasson a héten hadgyakorlatokat, a líbiai ve­zetés reagálását lemérendő — jelentette a Newsweek. A hetilap szerint az amerikai hadihajók lögyakorlatainak célpontjai részben a Sidra- öbölben lesznek, amelyet Lí­bia saját felségvizeinek te­kint. A lap kérdésére vála­szolva a Pentagon szóvivője kijelentette, hogy „rutin” hadgyakorlatról van szó. + Világszerte változatlanul nagy a neutronfegyver elleni tiltakozás. A képen az amerikai rendőrök egy tüntetőt hur­colnak el. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya születésének 32. évfordulóját ünnepeljük au­gusztus 20-án. Országszerte gazdag programok lesznek ezen a napon. Megyénkben a központi rendezvényt mun­kás-paraszt találkozók kere­tében Mezőkövesden tart­ják, de lesz augusztus 20-i ünnepség a csanyiki Majális­parkban is. Mezőkövesden, a Matyó Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezet II. sz. telepén 9 órá­tól térzene fogadja a megye minden részéről ide érkező ünneplőket. Tíz órakor dr. Ladányi József, a Borsod me­gyei Tanács elnöke köszönti a megjelenteket, majd dr. Szlameniczky István, az MSZMP KB tagja, a SZÖ- VOSZ elnöke mond ünnepi beszédet. Ezt követően Ven- dégh Ferenc, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhe­lyettes nyitja meg a mező- gazdasági és élelmiszeripari tájkiállítást és vásárt, s adja át a minisztérium különdíját. Az ünnepség befejeztével 11 órától délután fél 6-ig gaz­dag kultúrprogram szórakoz­tatja a jelenlevőket. Mezőkö­vesd város és a járás Páva­körei, táncegyüttesei és zene­karai szórakoztatják az ün­neplőket. Délután 2 órától mintegy háromórás lovasbe­mutató lesz, emellett szakmai és idegenforgalmi filmeket is vetítenek a kiállítás területén. A munkás-paraszt találkozó szervezői — akik mintegy 15 ezer résztvevőre számítanak a központi ünnepségen, s két­ezer miskolcit várnak, — le­hetőséget biztosítottak a Ma­tyó Muzeum, a Kis Jankó Bo­ri-emlékház, valamint a Me­zőgazdasági Gépmúzeum ’ mcgrégíttfc-séfe^. ffey augusz­tus 21-én és 22-én is gazdag lesz a kulturális program a kiállítás területén. Ugyanitt szakmai tanácskozásokat is rendeznek az érdekeltek rész- vételéveL Véglegessé vált az alkot­mánynapi miskolci program is. Eszerint reggel 7 órakor a város nagyobb lakótelepein* zenés ébresztőt tartanak a fú­vószenekarok, így is mintegy invitálva a városlakókat a Csanyikba. Itt fél 10-től a Va­sas fúvószenekar pattogó in­dulókkal fogadja majd az ün­neplőket. Az ünnepség prog­ramja 10 órakor kezdődik, amikor Zoltán Sára színmű­vésznő, a Miskolci Nemzeti színház tagja szavalja el Várnai Zseni Augusztus 20 című versét, majd Joósz Gá­bor, a Hazafias Népfront Mis­kolc városi Bizottságának el­nöke mond köSzöntőt. Ezt kö­vetően az Avas Táncegyüttes lép színpadra, majd fél 12-től gyermekműsorok szórakoztat­ják a legkisebb ünneplőket. Egy őra-mOTva a Vasas Tánc­kar mutatja be műsorát, őket Fafula Mihály grőművész, majd a Tüske polbeat együt­tes követi. Délután 3 órától a BMV együttes koncertje szó­rakoztatja a jelenlevőket A felső színpadon 12 órától sportbemutatók lesznek, a L>VTK birkózói és férfitorná- szai, az MVSC cselgáncsosai és a MÉMTE női tornászai részvételével, délután 3 órá­tól pedig üzemi dolgozók ké­zilabda- és kispályás labda­rúgó-mérkőzéseit rendezik. Ezúttal is láthatják majd a kicsinyek a majálisán és a vasasjuniálison nagy sikert aratott Mesemozi műsorát, de bőséggel lesz a népművészek kirakodó vásárában is látni- és vennivaló. A kereskedelem több mint 15 ezer ünneplő el­látására készült fel, több vál­lalat ezúttal is megvendégeli dolgozóit (Az Önödön rendezendő né­pi kulturális nap programját a 3. oldalon ismertetjük.) Uj falazó téglaidom A Tégla- és Cserépipari Tröszt újabb külföldi beren­dezések beszerzésével bővíti népszerű hőszigetelő termé­ke, az úgynevezett poroton falazó téglaidom gyártását. A solymári II. téglagyárban már felállították az új gépe­ket, és a próbatermelést is megkezdték. Az év végéig a mályi téglagyárban is beren­dezkednek a poroton falazó anyagok gyártására. Az épít­kezők, s a népgazdaság jobban jár azonban az ene giatakarékos poroton termi kekkel. A tömör téglához v szonyítva a hagyományos vj kólát esetén felére csökken a falazat hőenergia-vesztesi gét, ha pedig hőszigetelő v< kolatot használnak, akkor« vábbi 20 százalékos energis megtakarításra nyújt leheti séget. „slágerei” Befejeződött a nagykeres­kedelmi attrakció, az idei nyári vásár. Ma már kicsit kifújják magukat az eladók, akik katonás fegyelemmel állták az ostromot és bírták a rekkenő meleget. Megvolt-e az eredménye? — kérdeztük Bedő Lóránttól, a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat igazgatóhelyettesé­től. — Az előzetes becslések szerint a vásári árukészlet több mint 80 százaléka gaz­dára talált Összesen 47 mil­lió forint értékű volt az az áru, amit engedményesen kí­náltunk. A vásárlók így kö­rülbelül 16—18 millió forin­tot takaríthattak meg.' A női és gyermekruhákból kelt el a legtöbb, de nyári szandál és panics is alig maradt. A fér­fiak körében a röyid ujjú ing­nek volt a legnagyobb sikere. Ezekből utánpótlásról is kel­lett gondoskodni. A méter- aruüzletekben a nyárias jel­legű kelmékből alig maradt a raktáron. De ez is volt a cél, hiszen kell a hely az őszre és télre való holminak. Szeret­ném megjegyezni, hogy a nagy meleg ellenére, a pult mindkét oldalán igen fegyel­mezettek voltak az emberek. A vevők is érezték, hogy igen nehéz dolgozni ebben a nagy melegben, s az eladók mind­ezt türelemmel és szorgalom­mal honorálták.--------------------j----------------------------------------------------------------------------------------------­Megkezdődött... Mezőkövesden és a Csanyikban ■ -é Alkotmánynapi ünnepségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom