Déli Hírlap, 1981. augusztus (13. évfolyam, 178-202. szám)
1981-08-13 / 188. szám
Nyugdíjba ronuit, de tovább dolgozik fl pincemwikás miniszteri kitüntetése r Bensőséges ünnepség keretében búcsúztatták tegnap munkatársai az Eger—Mátra- yidéki Borgazdasági Kombinát borsodi üzemének pincészetében a nyugdíjba vonuló Mészáros Miklós pincemunkást. A vállalat alapító tagját, aki 39 éve dolgozik a bo- , rászatban, s 1949 óta alapító ! tagja volt a kombinátnak, I kedves szavakkal köszöntötte ! Szántó Istvánná, a kombinát szakszervezeti bizottságának titkára, majd Danez Pál vezérigazgató megbízásából átnyújtotta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Kiváló Munkáért kitüntető jel- I vényét, valamint a 40 éves I lörzsgárdtagság elismeréseként adományozott pénzjutal- ( mat. i Mészáros Miklós, aki több- 1 szőr érdemelte ki a vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést, nem szakad el a kollektívától, I hiszen szeptember 1-től nyugdíjasként is* a miskolci pincészetben dolgozik. Legdrágább a tubarózsa Régen volt ilyen gazdag a választék a Búza téri virágpiacon, s a Rozmaring ugyanitt levő üzletében. Az utóbbiba naponta érkezik utánpótlás, vasúton. Cserepes árut egyszer egy héten kapnak. Ezt közúton szállítják Miskolcra a fővárosi központból. A vágott virágok közül a tubarózsa a legdrágább, szálja 36 forint, az árban utána következő gerberáé már csak 20 forint. Egységesen 10 forint a szálja a kardvirágnak, a szegfűnek és a rózsának. Naponta 10—12 ezer forint értékű virágot értékesítenek. Egyes névnapokon azonban ennél jóval több virágot adnak el. Az utóbbi napokban sok virágot vittek az Ibolyáknak és a Kláráknak. A most következő Mária-nap viszont alighanem csendes lesz, ugyanis a Máriák többsége csak szeptemberben ünnepli névnapját. (Ágotha Tibor fettétele) Enyveskezü vendégek Viharkabátnak álcázott abroszok Győzött a DYTK Kettős labdarúgó-mérkőzést játszottak tegnap a diósgyőri stadionban. Az előmér - kőzésen az NB II Keleti csoportjában szereplő Honvéd Papp J. SE 1:0-ás félidő után, 1 :l-re mérkőzött a DVTK vegyes csapatával. Ezután az NB I-es DVTK ellenfele egy spanyol együttes, a Club De- portivo Badajoz volt. Az NB I főpróbájának is nevezhető összecsapáson a diósgyőriek Oláh 2, Osváth, Giron és Fekete góljával l:0-ás félidő után 5.-0 arányban győztek. Indiai műhold Befejezte munkáját BoW körüli pályáján a második indiai műhold. Az indiai űrkutatási szervezet jelentése szerint a műhold, amelyet 1979- ben szovjet területről, szovjet rakétával bocsátottak fel, értékes információkat szolgáltatott a Földre. Ä hirtelen jött nyári zápor elől különös módon menekültek el a közelmúltban a tapolcai Anna étterem vendégei. Esernyőjük nem lévén, az asztalon található abroszt húzták a fejükre. Az étterem felszolgálói nyolc ilyen, „viharkabátnak álcázott” térítőt gyűjtöttek össze az autóbusz- megállóban. Váradi Istvánná, a Miskolci Vendéglátó Vállalat üzemeltetési előadója elmondotta, minden esztendőben 6—8 ezer rozsdamentes evőeszközt vásárolnak, amelynek aztán rövid úton lába kel az éttermekben. Az üzemeltetési előadó csaknem két évtizede foglalkozik beszerzéssel, s ez idő alatt annyi evőeszközt vásárolt a vállalatnak, amennyivel városunk valamennyi háztartását elláthatnák. Az enyveskezű vendégek nenw csak az evőeszközöket, hanem a sótartót, virágtartót, tányért, poharat és minden egyéb tálalási eszközt gyűjtenek. Összességében minden évben 5 -millió forint értékű fogyóeszközt írnak le ily móy dón a vállalati leltárból. A poharak, tányérok es egyéb törékeny éttermi esz-* közök használat közben is ielmondják a szolgálatot. A leejtett tányért vagy poharat, a leltári számlák alapján megfizetik a vendégek, a szándékos rongálásokból eredő kártérítést azonban, csak hosszas pereskedés után tudják behajtani. Manapság az sem ritka, hogy a duhaj kedvű vendég a tükörbe csapkodja a poharakat. (szántó) Mai kommentárunk: Á víz áldo Földrengés Jugoszláviában A DébDimántúIon is JL. Tárcsázzuk a 04, 05, 07*et Villanyvezetékbe verte a szöget Tegnap délelőtt T0 órakor olyan szerencsétlenül esett el a Búza téri aluljáróban J. H.-né, 82 éves asszony, hogy bokatöréssel szállították el a \ mentők. A változó időjárás valószínűleg ingerültebbé tette az embereket az esti órákban, mert nagyon sok verekedés sérültjeihez riasztották tegnap a mentőket. Sajóládon R, L. 24 éves fiatalembert ismerősei úgy megverték, hogy mellkasi és feji zúzódásokkal szállították a kórház baleseti sebészetére. Ugyanebben az időben K. J.-né 43 éves, miskolci asszonyt a férje ököllel verte meg. A szerencsétlen asszonyt agyrázkódással vitték kórházba. B. P. 32 éves fiatalembert és társát, F. J.-né 37 éves asszonyt ittas állapotban verték meg ismerőseik. Mindkettőjüket zúzott sérülésekkel szállították kórházba Tegnap délután 2 óra tájban P. B. 57 éves ónodi lakos lakásának a nádmennyezetét próbálta visszaszögezni. Szerencsétlenségére az egyik szöggel eltalálta a villamos- vezetéket, s azonnali,. halálos áramütést szenvedett. Mint tegnap megírtuk, Önödön a Sajóba fulladt Bene József 55 éves pásztor és unokája. Tegnap Önöd külterületén a Sajó és a Hernád találkozásánál megtalálták a nagyapa holttestét, amelyet a tűzoltók emeltek ki a vízből. Sok munkát adott még a Vihar a tűzoltóknak. Sajószentpéteren és Sätaraiiaffj- helyen az elárasztott lakások kiszivattyúzásához hívták a tűzoltókat. A Mezőkövesd és Eger közötti úton, a kidőlt akácfákat keltett eltávolíta- niuk. Tegnap este 11 óra tájban a muhi italbolt előtt egy akkor még ismeretlen tettes hasba szúrta Kálmán Józsefet. A rendőrség forró nyomon azonnal megkezdte a nyomozást, s nemsokára őrizetbevétel mellett kezdték meg a vizsgálatot, Végh István 40 éves foglalkozásnélküli, nagycsécsi lakos gyanúsított kihallgatását. Augusztus 8-án este 10 órakor Berecz László varbói lakos kaszával támadt sógorára, s olyan súlyosan megsértette, hogy Kovács Ambrus 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Valószínűleg a nyomok eltüntetése érdekében, lelocsolta benzinnél sógora lakását, majd felgyújtotta. Szerencsére a szomszédok megakadályozták a tűz terjedését. Lőrinc József felsőzsolcai traktoros július végén úgy indította be a traktorát, Tornyosnémeti határában, hogy elgázolta Bodor József 37 éves traktorost. A szerencsétlenül járt ember 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a gázoló traktoros ellen eljárást kezdeményezett a rendőrség. um a Kék lémen kőrüzöl betörőt A Kék fény július 29-i adásában többrendbeli betöréses lopás bűntettének alapos gyanúja miatt körözött Balogh István, 24 éves, foglalkozás nélküli, büntetett előéletű za.1 aeger sa^gj laknsl a.. rendőrség Zalaegerszegen elfogta, és előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyében a Zalaegerszegi járási-városi Rendőrkapitányság a nyomozást folytatja. Az ügyeleteken történt A tűzcsapon állt meg a Zaporozsec Viszonylagosan nyugodt napjuk volt tegnap a MIK hibaelhárítóinak. Mindössze 64 Szomorú statisztika: rekordot döntöttek a Balatonon az elövigyá- ration fürdözök. Tavaly egész évben összesen 25-en, az idén eddig 27-en lelték halátukat a habok között. Hasonlóan szomorú a megyei statisztika is. 1981-ben eddig 15 vizbefuiladást regisztráltak. Közülük egy gyermek eppenbogy megérte hatodik életévét, öten pedig 18 éven aluliak voltak. A klsgyer. mek halálát a nagypapa végzetes könnyelműsége okozta - az idős ember is a Sajóba fulladt -, s noha nem tudom, mégis gyanítom, hogy a másik öt fiatalét a kivagyiság, a hősködés, a „csakazértis- megmutatom" daca eredményezte. Mert hiába az intelem, a szigor, a fiatalok és középkorúak fittyet hánynak a legelemibb szabályoknak, a tilalmaknak. Engedély nélkül vagy ittasan fürdőznek a veszélyes folyószakaszokon, a mély, s ennélfogva dermesztőén hideg vizű bányatavakban, és sokszor kevés az úszni tudás is. Még bő két hétig tort c nyári vakáció, ezért — ki tudja hányadszor — ismét figyelmeztetjük a fiatalokat,felnőtteket: ne ugorjának fefbevált testtel a vízbe, s italozás után elégedjenek meg a mosakodással. Arról már nem is beszélve, hogy hagyjanak fel az esztelen virtuskodással. Mert nem biztos, hogy a baráti segítség - amelyre oly sokszor szüksége von a virtus kodénak - időben ér- kezik. „ Itáth) érezték Ma reggel az MTA budapesti és piszkéstetői földrengésjelző állomásain működd szeizmográfok helyi idő sze-i rint 4 óra 59 perckor nagyobb; közeli földrengést regisztráltak. Az epicentruma Budapesttől mintegy 330 kilométerre, a jugoszláviai Banja- Luka környékére eshetett. A rengés nagysága előzetes becslés alapján a Richter-skála szerint 5,1 fok. A földrengést Magyarországon is érezték, főleg az ország déli részein — Pécsett és Nagykanizsán — Anyagi károkról nem érkezett jelentés. Hogy aits élettárssal folytathassa Mérgei töltött a férj poharába esetben kérték a segítségüket, többségében egyszerű hibák megszüntetéséhez. Az ÉMÁSZ szerelőinek a nagy széllel járó vihar okozott sok munkát. Meghibásodott tegnap este a borsodszi- ráki 20 kilovoltos vezeték, s emiatt 3 órától csaknem két órán keresztül áram nélkül maradt Arnót, Sajópálfala, Senye és Boldva. Tegnap délután 5 óra tájban a Petőfi és a Teleki utca sarkán, a mentőállomással szemben kidöntötte egy Zaporozsec az út menti tűzcsapot. A szerencsétlenül járt kocsi vezetője csak a csapon tudott megállni. Az erős sugárban kiömlő víz hosszú időn keresztül mosta a jármű alját. A baleset miatt a vízművek ügyeletes szerelői azonnal lezárták a környékbeli utcákat ellátó főcsapot. A tolózárak beállításával még tegnap este megoldották a környékbeli lakások vízellátást. Csupán a Nagyváthy utca lakói nem kaphattak vizet ma délig. Lapzártunkkor teljes erővel dolgoztak a vízművek szerelői a hiba elhárításán. A Lácacsékén fakó 33 éves Zelenák Györgyné mérget itatott férjével, hogy új élettársával folytathassa, amit férjével sem sikerült: a házasságot. Zelenák György tizenhét évesen vezette anyakönyvvezető elé aráját, aki az eltelt évek alatt, öt gyereket szült neki. Zelenákot, becsületes életmódot folytató, csendes, ám kissé akarat nélküli órabérként ismerte környezete. Korábban az átlagosnál nagyobb mértékben italozott, de az utóbbi években már ezzel is felhagyott. A család 1980 közepéig viszonylag rendezett körülmények között élt. Ebben az időben történt, hogy a férj felesége szemére vetette: egyre jobban rákaI pott az italra. Több se kellett Zelenáknénak — egyébként is ő „viselte a kalapot” a családban — alaposan helybenhagyta férjét. Emiatt azután a bánatos férfi az italhoz menekült. A családi élet egyre romlott, amihez hozzájárult az is, hogy Zelenákné 1980 októberében megismerkedett egy nála fiatalabb férfival, aki anyagilag is támogatta. Zelenákné nem volt hálátlan, oly annyira nem, hogy decemberben életközösségre lépett a fiatalemberrel, Szatmári Sándor házában. Férje és gyermekei többször is próbálták rávenni, hogy térjen vissza családjához, de az asszony erre nem volt hajlandó. Sőt, azt is elhatározta, hogy miután a lakáskérdés így nem volt megoldható, régi lakásukból bármi áron is, de eltávolítja férjét. Az elgondolást tett követte. 1981. január 4-én otthon töltötte az éjszakát, s mintha békülni akarna, borozgatott férjével. Hajnalban is boros pohárral vettek búcsút egymástól, munkába menet. Zelenákné 7 óra tájban visszatért a portára, s meglepve tapasztalja, hogy férje — megállapodásuk ellenére — nem ment munkába. Ekkor döntött : megöli. Felment a padlásra, s aa ott levő méregzacskóból ki-t vett egy Unitron 40 EC jeli zésű, triklórfon folyékony növényvédő szert tartalmazó üveget. A konyhába vitte, s belőle egy decit abban a te»' áscsészébe öntött, amelyből korábban férje bort ivott. A méregre bort is töltött, majd amikor Zelenák György az udvarról a konyhába ment, megitatta vele a folyadékot. Zelenák ezt követően többször is fogyasztott még bort, ezért úgy érezte, hogy az ital megártott neki. Ledőlt az ágyra, ahonnan nem is kelt fel többé. Alig egy óra múltán rosszul lett, száján és orrán habos váladék jelent meg, s délelőtt fél 10 tájban meghalt. A fentiek alapján a Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós tanácsa bűnösnek mondta ki Zelenák Györgynét aljas indokból, illetve céllal elkövetett emberölés bűntettében, ezért 14 évi fegyházbüntetéssel sújtotta, s 10 évre eltiltotta a közügyek gyakori lásától. Az ítélet nem jogerős. TÓTH ZOLTÁJf DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis- kolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LASZLÖ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. P£.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság; 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-228; sportrovat: 18-222. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti- a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index; 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom. dalpari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA. — rs^J 0133—0209.