Déli Hírlap, 1981. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

1981-07-16 / 164. szám

A Rákóczi-szabadságharc kora érdekli a legjobban A posta történészé Sok fiatal nem szereti az is­kolában a történelmet, mint’ tantárgyat, de mohón és há­lásan nyúl minden könyv és forrás után, amely élethűbben, lazábban van fogalmazva, amelyben a hangsúly az embe­ri aspektusokra helyeződik, amely jóízűen elcseveg, vagy eppen pletykál valamely ese­ményt. Talán ez a magyaráza­ta — hosszú hullámvölgy után —, a honismereti mozgalom felelevenedésének, lábrakapá- sáriak is. Mert kit ne érdekel­ne, hogy mi állt a mostani to­ronyház helyén, milyen élet volt a patinás nevű utcákban? Milyen kár, hogy Miskolcon olyan keveset őriztünk meg ezekből. Egynek, a légipostának a visszaállításáért dr. Kamody Miklós emelt szót (eredmé­nyesen), s ez nem véletlen. Több mint három évtizede a posta történetével foglalkozik. Nyugdíjba vonulásáig (1976) csupán hobbiként, azóta a Postamúzeum megbízásából munkatársként, „főhivatás­ként”. Cikkei rendszeresen megjelennek a miskolci la­pokban (legutóbb éppen a Borsodi Szemlében), de a ke­vésbé közismert szaklapok­ban is. — Miért .csinálja? Hogyan kezdődött ez a hobbi, szerelem, szenvedély? — Az aszódi gimnáziumban (ahová Petőfi is járt egy ideig) kitűnő történelem- és földrajztanárom volt. Ö szok­tatott rá minket, hogy a ki­rándulásokon érdeklődjünk a hely történelme iránt is, be­szélgessünk el az emberekkel, ha tudunk, gyűjtsünk forrás­emlékeket is. Ezeket vissza­térve megbeszéltük, hogy a többiek is tanuljanak belőle. Az érettségi után a postához kerültem (a szüleim postások voltak), s csak később végez­tem el a jogot, de a diészer- tációm témája már postával kapcsolatos volt. A történe­lem iránti érdeklődésem nem csökkent a háború és a hadi­fogság alatt sem. Rokon né­pekkel találkoztam (Szibériá­ban). Hazatérésem után a zsolcai postás-vasutas emlék­mű felállításával kapcsolat­ban kezdtem foglalkozni az 1919-es Vörös Postásezred történetével. A postások min­dig erősen megregulázott hi­vatalnokok voltak. Mégis, vagy talán éppen ezért, sokan baloldalivá váltak 1918—19- ben. Később feldolgoztam a levélhordók és szolgák 1895. évi sztrájkját is, majd egyre távolabb haladtam a múlt­ban. — Több cikkben foglalkozik II. Rákóczi Ferenc szabadság- harcával. Miért vonzódik ehhez a korhoz? — Feldolgoztam Rákóczi postájának a történetét. Mis­kolcon, a megyében nem vál­V/J ZS dsccjhe. nekem Uzmcjyh'Jiciirtfjc XjiatiJ ,-QéljJeei ■fejemnél:’ aldintfT • Juliid elejtö va.la tar* ley+j rencnUoltr nJ-ot ifim edtnl n.'JsZ.keaed vt F; reliefed n*\JeaK*’tenjTlt-m^ttte«ne\^nt ,.q,e után vélerlen njdre húttur*- f-r r* Cl* • HA / fy-n iá te nt h*n%Jcn.i nem'Jecrlem, frcJt JcmtxAlirt'jlk. í- Untam dlt-abf <jlrycd elite érnlékt^etá^Jekuetr • et-len UtnJgjh h-ev-iltn VúdvJnxjjxan*, énttle^yjzje^o nem Áeté/t, dr-jn;. TÚneUiy fö-jnjeígjote o/ícvn. xcmcnteie^JtjCmto nem Jgj fjdckto Sivtmtr mtnyitt ^jelktti » Anya* lieje-iü^ßker - bölcs elme rn<»A. Mfízk i (jaycdül rCmtnfy'ykcm, ■ morrv A*- Vllsf'icd H-c^nkhoz. Ajyet kjye.lmtfffkS: hömöxeök helyed nejt, kethcríin9yx-amnvtSt J&Z alc rCménje'ekci , tr nrvyzánk. I ; ■me&úzfp./scJc . et!f - l esrtc íJaf/Äwr.?' ei/m : JTrmftJi m .i-y meak sirdebvn el tgedcer Jkrun SJjCm • Jfl £ útítulyjnrwn, vxrijfk el djdnT Cy-nSfa i$)' rwn, VTrb}*h' i!c CSzJeít Vtm , 'did'"íS^i7 cl k id U U^r, n­—- -(Ti _ s _ c7 íHtAn A4 m/k/fatyn /vvK/.rj’ ez/í , „ ytréyfJXs. CT _ ' Qhn/ks é A fejedelmet levélben is felkeresték a panaszosok. Az ügye­ket a kancellária intézte, de — amint képünkön is látható — az iratokat átnézte, ellátta megjegyzéseivel és kézjegyével. lalta senki, hogy kiadja, ezért örömmel odaadtam a vajai Vay Ádám Múzeumnak, amely a Folia Rákóczianum című sorozatában augusztus­ban megjelenteti. Itt vannak a szaklektori jelentések. (Idézünk Heckenast Gusztáv (szerkesztő) és Benda Kálmán (lektor) akadémikusok jelentésé­ből: „Kamody Miklós túlnyomó többségükben eddig kiadatlan iratokból a Rákóczi-szabadság­harc postájának alapvető forrás­anyagát állította össze, latin szö­vegrészeiket lefordította, az ira­tokat gondosan jegyzetelte, meg­állapította és térképen ábrázol­ta a postavonalakat, összeállítot­ta — amennyire ezt a források lehetővé tették —, Rákóczi pos­tamestereinek és segédpostames­tereinek és futárainak névjegy­zékét és a munka elé a Rákóczi­kor postatörténetének minden lényeges kérdését megvilágító bevezetést írt. Munkája komoly nyeresége a magyar postatörté­netnek, s hozzájárul a Rákóczi- szabadságharc belső nehézségei­nek jobb megismeréséhez.” „Az iratok nagy többsége első ízben jelenik meg nyomtatásban, s a már közreadottak is félreeső, alig ismert folyóiratokban láttak napvilágot.”) — A kutatás igen aprólékos, hosszadalmas \ munkát kíván. Megéri? — Élvezettel csinálom. Közben egyre újabb érdekes adalékokra bukkanok. Az el­eiműit 100 évben, amióta Thaly Kálmán összegyűjtötte ezeket a dokumentumokat, nem sokan kutatták. Megta­láltam például Esze Tamás ezredének a mustrakönyvét, s folytatásban leközölte a tar- pai téesz lapja: az Esze Ta­más Népe. (Igen, ilyen is van!) Rengeteg tervem van még, mert a téma: a posta történetéé is, Rákóczi koráé is, kiapadhatatlan. Kamody Miklós fáradhatat­lanul hordta és magyarázta a dokumentumokat, oklevele­det, a már megjelent és meg­jelenésre váró tanulmányo­kat. Közben vitába kevere­dünk a jogi nyelvről is, mire argumentumként Szirmai An­tal 1806-ban megjelent jogi szakszótárát tette elém atyai tanáccsal és biztatással, hogy nosza, ezt meg dolgozzam fel én. Nos, a példa valóban vonzó. (horpácsi) Zugügyvéd zavarban Négy forgatókönyvíró jegy­zi a színes, szinkronizált olasz bűnügyi filmet, az ötö­dig szerző a regényíró, aki­nek munkáját érdemesnek tartották feldolgozásra. Bűnügyi film? A főszerep­ben Nino Manfredivel? Va­lami tévedés lehet a műfaji meghatározással, vélhetné az ember. Biztosan paródia lesz ez, harsány olasz hu­morral. Hiszen már a cím is ezt sugallja: Zugügyvéd... Elnézést, ha kissé hossza­san elmélkedtem a néző fel­tételezhető előzetes elképze­léseiről; azért tettem, mert ritkán csalódik ekkorát a moziba járó. Talán nem szé­gyen, hogy Attilio Veraldi regényét nem ismerem, nem tudhatom, abban milyen arányban osztozik a humor a rémségekkel, a melodrá­ma a politikummal. A film­ben mindegyikből bőven ki­jut. Akár erősíthetnék is egymást — közhely Shakes- peare-t emlegetni, akinél minden elképzelhető és el­képzelhetetlen ellentét jól megfért együtt —, de bizony nem azt teszik, hanem ki­oltják. Idegesítsen ostoba szituá­ciókat kellene hiteleseknek elfogadnunk, hogy aztán burleszkjelenetek készítsék elő a következő véres gyil­kosságot. Papolás erkölcsről, szinte kiismerhetetlenül za­varos családi kapcsolatok és végül ismét papolás, ez al­kalommal a kitűnő, kemény társadalombírálatot felmuta­tó olasz filmek „eszmei mon­danivalóját” foglalja össze a felügyelő, akit Ugo Tognazzi személyesít meg. A történet: két, mindenre elszánt kapitalista harca, az ütközőpontban azzal a bizo­nyos zugügyvéddel, aki úgy gondolja, most aztán „lesza­kíthatja a nagy dohányt”. Eladja a lelkét az ördög­nek? Teljesíti a megbízatá­sát? Nem lenne ildomos el­árulnom. Azt viszont még ha akarnám sem tudnám közöl­ni az olvasóval, hogy hány gyilkosság történik a filmen. Talán jobban leköt, ha első­sorban erre koncentrálok. Két kitűnő színész, két rossz szerepben, egy gyen­gécske filmben. A rendező Sergio Corbucci. Sx— JÉ lesz a t Tankönyvraktárt adtak át szerdán Budaörsön. A Könyv­értékesítő Vállalat 6400 négy­zetméteres, 70 millió forint költséggel épített raktárbázi­sa révén javulnak a tan­könyvellátás feltételei, időben eljutnak majd a könyvek az ország csaknem 8000 taninté­zetébe. Tuíajos expedíció a Tiszán Száz év után először — tu­taj úsZik a Felső-Tiszán. Ti- szabecstől Tokajig halad majd az „expedíció”, melyet né­hány vállalkozó kedvű fiatal kezdeményezett. A Népműve­lési Intézet tokaji alkotóházá­nak fafaragói régi, márama- rosi tutajok mintájára tervez­ték és készítették el fenyőfá­ból a 7X3,6 méteres, elöl- hátul kormányevezővel, vala­mint stabilizáló oldalevezővel felszerelt vízi járművet, me­lyen kilenc nap alatt, július 24-től augusztus 1-ig kívánják megtenni a mintegy 210 kilo­méteres távot. Az út során fényképen, fil­men, írásban örökítik meg en­nek a jórészt háborítatlan szépségű tájnak természeti állapotát. Néprajzi gyűjtő­munkát is végeznek a Tisza menti településeken, egyebek között felkeresik hazánk egyetlen működő, úszó vízi­malmát Túristvándiban. A tu­tajon nyolcán utaznak. Az útról készült tanulmányt a Népművelési Intézetnek ad­ják át, mely messzemenő tá­mogatást nyújtott a vállalko­záshoz. Somogyi Győző kiállítása Tíz évvel ezelőtt Nagy László mutatta be az Élet es Irodalom lapjain, rajzai azóta is rendszeresen megjelennek ott. Somogyi Győző pár éve festéssel is foglalkozik, ö volt a IX. miskolci grafikai bien- nále nagydíjasa. Festményei­nek miskolci kiállítását ma délután 5 órakor Kuklai An­tal művészettörténész nyitja meg a József Attila Könyv­tárban A festmények mellett láthatja a közönség az azok­hoz készült vázlatokat is. A tárlat augusztus 15-ig tekint­hető meg, hétifi kivételével naponta 12-től 8 óráig. Ketten Színház Ä Ketten Színházban, a nevével ellentétben, három fiatal, amatőr debreceni szí­nész szerepel. A műfajuk: politikai kabaré. Miskolcon holnap este 7 órakor mutat­koznak be, az úttörőház nagy­termében. Pécfl vásár című festmény CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli kró­nika. — 12.20: Ki nyer ina? — — 12.30: Rádióbörze. — 12.35: Be­vallom magának ... — 12.50: Ze­nemúzeum. — 14.20: Világirodal­mi könyvszemle. — 14.50: Szabó Csaba: Sárpataki táncok. — 15.00: Hírek, időjárás. — 15.10: Találkozóik. — 16.00: Útközben. — 16.05: 30 éves a Rádiószinház. Zsuzsi néni. — 16.52: Loránd Ist­ván—Kövesdy János: Dózsa em­lékezete. — 17.00: Hírek, útköz­ben. — 17.07: Helyszínrajz. Az Olimpia-szállóról. — 17.32: Híres karmesterek felvételeiből. — 18.05: Örkény István: Lágerek népe. — Emlékezek:. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti maga­zin. — 19.15: Világhírű zongora- művészek. Szvjatoiszlav Richter. — 20.33: Nótaest. — 21.40: A Du­nánál. Történelmi figyelő. — £2.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A dzsessz vilaga. — 23.30: Goar Gaszparjan es Boris Christoff operaáriákat énekel. — 24.00: Hí­rek, időjárás. — 0.10: Paolo Bar- bieri (ének) és a Régi hangsze­rek együttese madrigálfeivételei- bőh Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. — 12.55: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. — 13.25: Látószög. — 13.30: Egyetem, begyetem ... — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Színe — java. — 16.33: Útközben. — 16.35: Időseb­bek hullámhosszán. — 17.30: Se­gíthetünk? — 18.30: Hírek. — 18.33: Nyolc rádió nyolc dala... — 19.03: Kálmán Imre operett­jeiből. — 19.55: Slágerlista. — 20.30: Hírek. — 20.33: Szociológiai figyelő. — 21.08: Kabarécsütör­tök. — 22.08: Népdalok. — 22.37: Barangolás régi hanglemezek kö­zött. — 23.00: Hírek. — 23.15: Ze­nés játékokból. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Két. kvintett. — 13.00: Hírek, időjárás. — 13.05: Műsorismertetés. — 13.07: A Beatles együttes összes felvéte­leiből. — 13.35: A századelő iro­dalmának hetei. — 14.05: A Cam- bridge-i St. John’s Kollégium énekkara énekel. — 14.18: Solti György vezényli a Bécsi Fil­harmonikus Zenekart. — 16.00: Zenei lexikon. — 16.20: A fekete korong titkai. — 16.50: Pillanat­kép. — 16.55: Popzene sztereó­ban. — 18.05: Schiff András (zon­gora), Rolla János (hegedű) és Banda Ede (gordonka) triófelvé­teleiből. — 19.00: Hírek. •<— 19.05: Magyar zeneszerzők. — 19.34: Rádiószínház. Római fürdő. — 20.34: Beethoven: IV. szimfónia. — 21.08: Igor herceg. Operarész­letek. — 21.51: David Wilde Liszt-átiratokat zongorázik. — 22.30: Hírek, időjárás. Miskolci rádió: 17.00: Hírek. — 17.05: A Tiszától a Dunáig . . . Észak-magyarországi képeslap.. Szerkesztő: Antal Magda. — 18.00: Észak-magvarországi kró­nika. — 18.25—18.30: Lap- és mű­sorelőzetes. Televízió, l. műsor: 16.10: Hí­rek. — 16.15: Illúzió avagy har­minc perc a cirkuszban. — 16.45: Nagy folyók a történelem vissz­fényében. — 17.35: Tévébörze. — 17.45: Telesőort. — 18.10: Szorító. Dokumentumfilm. — 19.10: Tdő sebbek is elkezdhetik. — 19.15 Esti mese. — 19.30: Tv-híradó — 20.00: Családi kör. — 20.50 Reklám panoráma. — 21.05: Fegy verletétel. Tévéjáték. — 22.25 Fontos Sándor-portré. — 22.55 Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Meg­átkozott tenger. — Kuvaiti film. — 21.45: Tv-híradó 2. — 22.05: Vicky Leandrois műsora. Szlovák televízió: 16.40: Hírek. — 16.45: Vegre taláikozuunk. — 17.25: Galamodúc. — 18.30: Vita- műsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Spanyol játék. — 21.15: Szórakoztató mű­sor. — 21.55: Huszonnégy óra a világban. — 22.10: Teniszmérkő­zés. — 22.55: Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Festők és szobrászok Katowicéből. — Mini Galéria (10 —18): Textilt érv ek. — József At­tila Könyvtár (5 órakor nyitják): Somogyi Győző festményei. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka — Ikonok ma­gyarországi - gyűjteményekből. — Kiss Miklós dédestapolcsanyi körzeti állatorvos keménycserép- gyüjteménye. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-em­lékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Dióőgyő- ri vár (9—19): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné^-ház (9—19): A miskolci színészet története. — Borsod—miskolci Múzeum (10 —18): Kondor Béla-emiékkiállí- tás. — Megyaszói festett aszta­losmunkák 1735-ből. — Erdélyi kerámiák a Déri-gyűjteménybőL — Dómján József Toldi-illusztrá­ciói. Filmszínházak: Béke (f4): Pus­ka és bilincs (színes szovjet) — (hn6, 8) : Kamaszok- (mb. színes francia, 14 éven felülieknek!). — Béke kamaramozi (6) : A nagy balhé (mb. amerikai, 16 éven fe­lülieknek, II. helyár!). — Kossuth (f3, hn5, 7): Zugügyvód zavar­ban (mb. színes olasz, 14 éven felülieknek, n. helyár!). — He- vesy Iván Filmklub (f5, f7): A csend előtt (színes román, 14 éven felülieknek!). — Táncsics (f5) : Bolond évek (mb. színes jugoszláv. 14 éven felülieknek!) — (f7) : A dominó elv (mb. szí­nes amerikai. 14 éven felüliek­nek!). — Táncsics kamaramozi (6): Ned Kelly (színes angol, 14 éven felülieknek!). — Szikra (4, 6): A XX. század kalózai (mb. színes szovjet, II. helyár!). — Fáklya (f5, £7): Hét különleges megbízott (mb. színes szovjet). — Petőfi (f5, f7) : Nyári rét (szí­nes ausztrál, 14 éven felülieknek! II. helyár!). — Tapolca, Ady (7): Hotel a Halott Alpinistához (szí­nes szovjet). — Tapolca, kert- mozi (9): Hotel a Halott Alpinis­tához. — Hámor (6): Az anya- könyvvezető nem válik (mb. szovjet). — Filmmúzeumi előadás a Tokaj vendéglátóházban (f8); ödipusz király (olasz). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Híreik, idő­járás. — 8.05: Műsorismertetés,. — 8.20: Mai kulturális progra­mok. — 8.25: Új sebészkés: a lézer. — 8.35: Scheidt: Szvit. — 8.44: Ravel: A pásztoróra. Víg­opera. — 9.33: Cickom, cickom. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Sirius kapitány veszélyben. — 10.35: A századelő irodalmának hetei. — 10.41: Lakatos Mihály népi ze­nekara játszik. — 10.59: Lottó- eredmények. — 11.00: Regélő színházépületek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek, idő­járás. — 8.05: Andor Ilona ének­kara énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. —8.33: Slágermúzeum. — 9.53: Lottósor­solás. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.45: Tánczenei koktél. 3. műsor: 8.55: Műsorismertetés. — 8.57: A kiállítótermek prog­ramjából. — 9.00: Zenekari mu­zsika. — 10.20: Operakórusok. — 11.00: Hírek. ~ 11.05: Glenn Gould zongorázik. #

Next

/
Oldalképek
Tartalom