Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-27 / 72. szám
Kézilabda-változások Szurkoljunk szabályosan I Meg néhány nap, és megkezdődnek a küzdelmek a különböző bajnokságokban, a kézi- labdapályákon. A szurkolók bizonyára értetlenül állnak majd egy-egy játékvezetői döntés előtt, hacsak nem figyelték árgus szemekkel a teremtornákat), hiszen az elózö évek gyakorlatától teljesen eltérő játékvezetői ítéletekkel találkozhatnak majd. Hogy idő előtt ne szidják a bírókat, hogy azok döntését megértsék, az alábbi néhány sort olvassák el. Valamennyi szabálymódosításról nincs lehetőségünk szólni, de a legfontosabbakat csokorba szedtük. X. A mérkőzés játékideje a felnőtt nőknél is 2x30 perc lett. Az ifjúsági, a serdülő... találkozók játékidejét mindig a versenyt kiíró rendező szerv határozza meg. 2. Szemben a labdarúgással, a sípszó utáni labdaelvitelt, labdaelgurítást, a labda magasra történő feldobását azonnal büntetik a játékvezetők kétperces kiállítással. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül! 3. Nagyon fontos! Minden dobásnemből közvetlen gól érhető el. Tehát kezdődobásból, bedobásból (!), kapukidobásból (függetlenül attól, hogy a labdát az alapvonalon kívülről hozta vissza). 4. Szigorúbban fogják büntetni a játékvezetők a szándékos durvaságot, A kézlefogásért már a második esetben sárga lap jár. 5. Minden vitás esetben a játékvezető (az úgynevezett elöl álló) dönt. Említünk egy példát, hogy érthetőbb legyen: van zsűri, van eredményjelző és van közönség- tájékoztató óra. Vita van az idő körül. Ám, nem a kijelző óra állását fogadják el, hanem a játékvezető dönt, mennyi van hátra. (A sportcsarnokban kézilabdát nézők figyelmébe ajánljuk ezt.) 6. Kevesebb esetben lehet hétméterest adni, mint korábban. Most mindössze négy esetet ismer a szabály a korábbi héttel szemben. 7. Játszhat a kapus is az ellenfél térfelén. A szabályok visszaállították az ötvenes évek elején meglevő gyakorlatot, nevezetesen azt, hogy ha a kapus elhagyta a kapuelőtér területét, teljes jogú mezőnyjátékos lett a pálya egészén. Gólt is lőhet. (Ennek egyébként a mérkőzés utolsó perceiben döntetek Gyakori pillanat a kézilabdapályákon. Egy jó elzárás után dobás, beugrással. Ha a védő (képünkön sötétebb mezben) visszahúzná a dobó játékos kezét, hétméteres. Ezt így rögzítette a régi szabály, de így van az újban is. Képünk egy Miskolci Spartacus—Bp. Medicor összecsapáson készült. (Szabó István felvétele) len állásnál van nagy jelentősége, mivel a kapus aktív játéka esetén nem hatan, hanem heten próbálhatják meg bevenni az ellenfél kapuját. Jégkorongban gyakori ez.) 8. Nagyon szigorú az új szabály a szabálytalan csere esetében. Nincs figyelmeztetés, a szabálytalan cserét végrehajtó csapatot kétperces kiállítással büntetik, kivéve azt az esetet, ha az ellenfél láthatóan (várhatóan) góllal fejezi be támadását. (Egy vagy több játékos tisztán vezetheti az ellenfél kapuja felé a labdát.) 9. Megváltozott a játékvezetői labdával kapcsolatos szabály is. Emlékezhetnek rá, korábban az volt a gyakorlat, hogy a játékvezető háromméteres körben tiszta helyzetet teremtett maga körül, és úgy dobta földhöz a labdát, hogy az testmagasságig visszapattanjon. Érte soksok sérüléssel járó tülekedés folyt. Ezután a játékvezető — a kosárlabdához hasonlóan — feldobja a labdát, és az csak a leszálló ágban játszható meg két kijelölt játékos által. Legyünk büszkék arrí, hogy az új szabályok megalkotása magyar szakemberektől indult el. Bevezetése nyártól lesz kötelező a nemzetközi találkozókon, a nemzeti bajnokságokon, de Magyarország itt is úttörőszerepet vállalt. Decembertől már az új szabályoknak megfelelően bonyolították le a különböző tornákat. Lépéselőnyben vagyunk tehát a környező országokkal, a világ kézilabdasportjával szemben. És ha már a magyar szakemberek egy lépéssel a világ előtt járnak, tisztelettel kérjük kisebb hazánk, Miskolc kézilabdát szerető szurkolóit: mielőtt egy-egy játékvezetői döntés után fütyülni kezdenek, vagy nem tetszésüknek adnak hangot, gondoljanak — egyebek között — a fenti kilenc pontra. Mi bízunk abban, hogy a pézők a megváltozott szabályok szerint értékelik a játékvezetők ténykedését, és nem velük, hanem kedvenc csapataik buzdításával foglalkoznak a mérkőzés alatt. D. TÓTH BÉLA A DH tippjei 1. MÁV DAC—Haladás 2 A listavezetőnek minden pontra égetően szüksége van. 2. PVSK—Olajbányász 1 Nem sok esélyt adunk a Szombathelyt üldöző olajbányászoknak. 3. Dunaújvárosi Építők— Bem SE 12 A papírforma vendéggyőzelmet, az Építők otthoni mérlege hazai győzelmet ígér. 4. 22. sz. Volán—Budafok 1 2 Valamelyik csapat győzni fog. 5. Kazincbarcika— Asztalos SE 12 A hazaiaknak szükségük van a két pontra, de jó csapat az Asztalos SE. 6. Borsodi Volán—Eger 1 A kiesés elkerüléséért küzd a Volán csapata. 7. Ascoli—Avellino x 1 (Az olasz mérkőzéseknél az x tippet nem indokoljuk.) A csaknem egyforma képességű csapat összecsapásából a hazaiak kerülhetnek ki győztesként. 8. Internazionale— Juventus x i Rangadó a javából! A Juventus idegenben még nem kapott ki. 9. Napoli—Bologna i x A papírforma hazai győzelmet ígér. M. Perugia—Pistoiese x 11. Palermo—Milan x 2 A B-ösztóly listavezetője aligha engedhet meg magának pontvesztést. 12. Rimini—Lazio x 13. Spal—Cesena x Labdarúgó ISB II Csak így tovább! Pótmérkőzések: 14. Varese—Pescara 15. Bábolna—Komló 14. Alumínium Ajka— Keszthely Mit mondjunk? Nem panaszkodhatnak a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő miskolci csapatok 1981. évi szereplésükre. Mind a hazai mérkőzéseiken, mind idegenben pontokat, vagy legalábbis pontot szereztek. Nem volt ez máshogy a 25. forduló után sem. Idehaza az MVSC győzni tudott a Kazincbarcika ellen, idegenben pedig mind a Honvéd Papp J. SE, mind a Borsodi Volán egy pontot szerzett. A 26. forduló párosítása: Hejőcsa- ba: Honvéd Papp J. SE— Szarvas, Pereces-Erenyő: Borsodi Volán—Eper, Ózd: Ózdi Kohász—MVSC. A miskolci honvédcsapat ellenfele, a Szarvas otthonában nem bírt a Borsodi Volánnal. Egy- egy lett a végeredmény. A két csapat így áll a tabellán: 9. H. Papp J. SE 23 9 9 7 36-34 27 1«. Szarvas 25 7 7 11 24-29 21 A papírforma egyértelműen hazai győzelmet ígér. És ahhoz sem kell nagy jósnak lenni, hogy megállapíthassuk: akár nagy gólkülönbségű is lehet a győzelem, ha a honvédcsatárok csak a töredékét berúgják helyzeteiknek. Tippünk tehát: 1. Bizonyára sok szurkoló választja majd az erenyői Volánpályát, hiszen a Borsodi Volán nagyon összeszedte magát. Pontokat szerzett idegenben olyan csapatoktól, amelyek még ősszel is simán verték hazai pályáján. Persze, most nem lesz könnyű a dolga, még annak ellenére sem, hogy legutóbb az Eger otthonában nem bírt a Nagybátony- nyal. Bizonyára emlékeznek rá, ősszel 3-0 volt a végeredmény Egerben, és a hevesieket nem lehet egyszerűen leírni. Ugyanis vereségük esetén nagyot zuhanhatnak, vissza az igen szoros középmezőny végére, pedig néhány hete még a feljutásuk is szóba került. A Volánnak Kell a két pont. Ha megszerezné (és ha netán a Honvéd Papp J. SE legyőzné a Szarvast), nyugod- íabban, a kiesés rémétől kevésbé veszélyeztetve nézhetne a további mérkőzések elé. Ha kívülállóként, tárgyilagosan nem is bízunk a két pontban, egy pont megszerzésére mindenképp képesnek tartjuk a szellemében megújhodott közlekedésieket. Kétségkívül legnehezebb az MVSC helyzete, hiszen az NB II Keleti csoportjának éllovasához, az Özdhoz látogat. Ahhoz a csapathoz, amely már hat ponttal vezet a bajnokságban, és amelyet már mindenki elkönyvelt leendő NB i-esnek. ősszel Miskolcon 4:2 arányban győztek. Ez doppingolhatja a zöld-fehéreket, ugyanis törleszteni illene. Az utóbbi hét forduló jó sorozata pedig olyan önbizalmat adhat (adhatott) a vasutasgárdának, hogy egyáltalán nem tartanánk nagy meglepetésnek pontszerzésüket. Gondoljunk arra is, hogy egy hat ponttal vezető csapatnál időnként „leeresztések"’, „kiengedések”' Is adódhatnak. Ha az MVSC elhiszi, hogy van keresnivalója, ponttal gazdagabban térhet haza. Ennek ellenére tippünk: 1. D. T B. A hét vége sporteseményei Megkezdődik a salakmotoros- szezon. A Borsodi Volán első csapatbajnok! találkozóján nagy riválisát, a Debreceni Volánt fogadja a népkeiti pályán. Ezenkívül NB II-es futballmérkőzések, NB l-es röplabda-találkozó és kosárlabda-összecsapás színesíti a bet vége sportprogramját. A NÉPKERTI pályán vasárnap 10 órakor kezdődik a Borsodi Volán-Debreceni Volán csapatbajnoki salakmo- toros-találkozó. A SPORTCSARNOKBAN mind szombaton, mind vasárnap tömeg.sportrendezvények lesznek. A kezdési időpontok: szombat 14 óra. vasárnap 9 óra. A MÜJÉGPÁLYÁN vasárnap .17 órától rendezik meg a szezonzáró karnevált. AZ MVSC-PÄLYA tornatermében vasárnap 10.30 órakor NB I-es női röplabdamérkőzést játszanak. A párosítás: MVSC—Szombathelyi STYL Spartacus. A VÖRÖSMARTY általános iskolában (Krausz utca 2.) rendezik meg szombaton és vasárnap a röplabda Avas Kupa 1981. évi küzdelmeit. A kezdési időpontok: szombat 11 óra, vasárnap 8 óra. A BORSODI VOLÁN erenyői pályáján a hazai NB II-es labdarúgócsapat az Eger SE együttesét látja vendégül vasárnap 15 órakor. A HEJÖCSABAI labdarúgópályán szintén 15 órakor kezdődik a másik miskolci NB II-es, a Honvéd Papp J. SE, labdarúgóinak találkozója a Szarvas ellen. A ZRÍNYI GIMNÁZIUM tornatermében játszik a MEAFC NB II-es, férfi kosárlabdacsapata szombaton 16 órakor, a DUSE- val. A 42. SZ. ALTALANOS ISKOLA tornatermében vasárnap io órától országos n. osztályú kard- és IV. osztályú párbajtőrversenyt rendeznek. A TAPOLCAI strandfürdő 5» méteres medencéjében játssza első hazai találkozóját az 1981. évi OB II'A-baj- nokságban az MVSC vízilabdacsapata vasárnap 11 órától, a Tipográfia ellen. 0 vUindenjéle Aforizmák Ha tudjuk, mi azt, amit nem érhetünk el, már sokat tudunk. (Hermann Kant) A kíváncsiság a szerelmesek ügyvédje. (Honoré de Balzac) A legjobb lónak is szüksége van ostorra, a legokosabb embernek is tanácsra. (Scholem Alejchem) Tett nélkül a tudás olyan, mint méz nélkül a méh. (Johann Gotfried Herder) A gyerekeknek inkább van szükségük példaképre, mint kritikára. (Joseph Joubert) Lelkűnkben több lustaság lakozik, mint a testünkben. (La Rochefoucauld) Azok az emberek, akiknek sosincs idejük, teszik a legkevesebbet. (Georg Christoph Lichtenberg) Ügy tűnik, bizonyos könyveket nem azért írtak, hogy abból tanulni lehessen, hanem hogy tudjuk, a szerző tudott valamit. (Johann Wolfgang von Goethe) Sok ember azt hiszi, ha egyszer már beismert egy hibát, akkor már soha többe nem kell azt levetkőzni. (Marie Ebner-Escheúbach) Semmivel sem mutatják ki jobbak az emberek a jellemüket, mint azzal, amit nevetségesnek tartanak. (Johann Wolfgang von Goethe) Tehénmosó készülék Egy brit tejtermelő mosó- berendezést fejlesztett ki tehenek részére. Erre őt a megfelelő aulóápoló-automa- ták inspirálták. A paraszt- gazda szerkesztett egy olyan mosókefét, amely alatt a teheneknek át kell menniük, ha be akarnak menni az istállóba. A racionalizálási intézkedés indítéka az a tény volt, hogy a paraszt már nem bírta több mint 100 fekete-fehér tehenét tisztítani, ha a legelőről piszkosan jöttek haza. Jóga, állatkedvenceknek Tokióban berendeztek egy állatszépségszalont. Ott macskák, kutyák, csimpánzok, sőt madarak is rendszeresen részt vesznek jógagyakorlatokon. Nem kevés sikerrel, az állatok a fölösleges zsírt ily módon leépítik, és túlin- gerelt idegeiket megnyugtatják. Míg a tudósok eme gyakorlattal szemben igencsak szkeptikusak, kimondott állattartók esküsznek rá. hogy ezek a gyakorlatok kedvenceiknek jót tesznek. Fognövesztő csodaszer A hangya nemcsak közmondásosan szorgalmas, hanem különös gyógyereje is apróhirdetéseit ingatlan adás-vétel Miskolc központjában vállalatnak kiadó raktárnak alkalmas üres épület, 800 négyszögöl telekkel (termő gyümölcsfákkal), esetleg maszeknek is bérbeadó. „Tavasz 87 596” jeligére a kiadóba. Eladó 762 négyszögöl szőlő — gyümölcsfákkal — a sajókeresz- túri hegyen. Lehet fele részben is. Érd.: Miskolc, Széchenyi út 90. 2/5., vagy a 14-304-es telefonon. Az emődi hegyen, muút mellett 700 négyszögöl eladó, vagy a fele, vagy az egész. Megosztva is lehet 14 000 Ft-ért. Érdeklődni: Hejókeresztúr. Táncsics u. 22. Avas-dél, Kulich Gyula utcán szövetkezeti garázs eladó. Érdeklődni a 36-349-es telefonon. Elcserélném 1 plusz 2 fél szobás tanácsi lakásomat új típusú garzonra, vagy 1 szoba plusz ét- kezőfiilkésre. Érdeklődni lehet 16 órától a 73-078-as és a 72-552-es telefonon. Beépíthető közművesített házhely eladó. Megtekinthető: szombaton és vasárnap a helyszínen. Miskolc, Károly u. 25. Elcserélném 2 szoba, hallos tanácsi, földszinti, gázfűtéses, telefonos, bulgárföldj lakásomat, 2 vagy 3 szobás összkomfortos, lehetőleg telefonos, tanácsi lakásért. 2. emeletig. Érdeklődni du. 4 óra után a 75-694-es telefonon. Eladó kétszobás kertes ház, 5 db 30 in-es pincével. Érdeklődni 15 óráig a 35-664-es telefonion, délután 4 órától Csorna József, Tetemvár. Alsósor U, Kardvirághagyma, bíborbordó, rózsaszín, fehér, aranysárga és vegyes színek 4 Ft/db. Megrendelhető postán utánvéttel. 30 darabon alul nem szállítok. Joó Sándor 2941 Acs, Toldi u. 6. IG frsz.-ú, felújított karosszériás, 1982. áprilisig vizsgáztatott Polski-FIAT 1300-as gépkocsi eladó. Érdeklődni a 77-472-es telefonon. Cím: Miskolc, Derkovits u. 46. Grand, 18 óra után. Wartburg de Luxe, bontva, főrészekkel eladó. Miskolc, III.. Móra Ferenc utca 40/b. 6 db, 5 m-es betongerenda és 32 db betontálca a Nyéki-tónál eladó. Érdeklődni 18 óra után a 74-807-es telefonon. 200-as abrichter eladó. III., Damjanich u. 10. 250-es, oldalkocsis Pannónia, külön is eladó. III., Damjanich u. 10. Regi stílű ebédlő- és hálóbútor eladó. Érdeklődni: Gulyás, Mezőkövesd, Munkás őr u. 1, II. emelet L Eladó hagyatékból könyvszekrény, bronzcsillár, heverők, könyvek, porcelán, üveg dísztárgyak. szekrények, egyajtós szekrény, konyhaszekrény, szőnyegek. könyvesfal, bőrhuzatú kanapé, képek és sok egyeb. Tompa u. 7. vegyes Lakásomon gépírást vállalok. Telefon: 17-151. Hetenként takarítást váHalok. „Megbízható” jeligére a kiadóba. van. Ha a kínai forrásnak hihetünk, egy agg férfi szárított hangyákból és tojásból kifejlesztett egy pirulát, amely hozzásegítette, hogy harmadszor is csodálatos fogai nőjenek. Ezelőtt második fogai 72 éves korában estek ki. A közben 87 éves férfi természetes „fogpótlékával” még diót is tud törni. Barkácsoló asszony * Simonváros Istvánné, a gyermelyi Petőfi Termelőszövetkezet dolgozója, a női természettől idegen hobbinak hódol. Elhunyt férjétől — akinek igen nagy kézügyessége volt — megtanulta a fa megmunkálását. Férje nyom-- dokaiba lépve, szabad idejében az otthoni kis műhelyben csillárokat és dobozokat készít. (Király Krisztina felvételei)