Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-06 / 54. szám
A király felosztotta lányai között a birodalmat. A képen balról jobbra: Tímár Éva. Molnár Zsuzsa, Major Tamás, Matus György, Körtvélyessy Zsolt, a háttérben Somló István. (Jármay György felvétele) Hét végi kalauz T 1 I TO A miskolci néző irigységgel vegyes szomorúsággal nézte szerdán este a Pécsi Körzeti Stúdió Láz című dokumec- tumjátékai. Az irigység a pécsi stúdió miatt van. amely lehetőséget teremt a régió (pécsi, kaposvári, veszprémi) színészeinek arra, hogy a kamerák előtt is kipróbálják erejüket. Szomorúak viszont a do- kumentumjátékban feltárt vidéki valóság miatt lettünk. A műsorújságban ezt írja Ba- biczky László, a produkció rendezője: „Szeretném felhívni a nézők figyelmét arra, hogy bár a játék szereplői orvosok, a film nem az orvosokról szól. A szereplők lehetnének mérnökök, tanárok, a társadalom bármely értelmiségi rétegéből valók.” A történet maga szinte sablonosán egyszerű. Kovács doktor (Kun Vilmos alakítja) tüdőgyulladást kap. magas lázban fekszik otthon. Megkéri a kollégáját, hogy helyettesítse. s az el is vállalja. Hosszul lesz a helybéli („Kutyabagoson" játszódik a történet) gyár igazgatóidnak a felesége (Gyöngyössy Katalin), aki — noha gyomorfekélyre operálták — továbbra is iszik. Kovácsné hiába mondja, hogy a férje beteg, nem tud elmenni hozzá. Az igazgatóné begörcsöl, a férje kórházba viszi, megoperálják. Nem tett. tehetett volna mást Kovács sem, mint amit a beteg férje tett: kórházba utálta volna a beteget. A történet azonban itt nem ér véget. A derék orvost, aki már 35 éve szolgál a faluban, ..kötelességmulasztásért" feljelenti a sértett es unatkozó szépasszony s a szerencsétlen embert fegyelmi bizottság elé citálják. A „fegyelmi tárgyalás" a maga nemében igen tanulságos. Hiába tudják. hogy Kovács doktor ártatlan, mellette szól a 35 évi szolgálat, mellette tanúskodik a falu is, az ügyet „le kell rendezni”. A felvonultatott tanúk „vádjai” nevetségeseknek. bizonyulnak, maga a (az öt tagú) bizottság véleménye is megoszlik. Ám ekkor a bizottság elnöke (Velenczey István) a jól bevált „szalámi- technikával” megtöri a tagok ellenállását. Van akit megfenyeget la magánpraxist folytató kollégát), másokat lekenyerez (megígéri, hogy felveszik a kolléga lányát az egyetemre). A bizottság azonnal „határozatképes” lesz, s ki is mondja az elmarasztaló ítéletet. A film. utolsó képei azt mutatják, hogy Kovács doktor (más megyébe) költözik. A néző percekig ül döbbenten a képernyő előtt. Nem a művészi élmény miatt, mert jócskán lehetne gyenge pontokat találni a dokumentumjátékban. A katarzist éppen a happy end elmaradása adja. Megdöbbentő a Némethy Ferenc alakította barát magatartása, akinek — erre többször is utalnak — az életét mentette meg hajdan Kovács doktor. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy a partikuláris, az egyéni érdek hogyan lehet úrrá, hogyan nyomhatja el az elemibb, a közösségi érdeket. Kovács doktornak nincs kocsija. nem gyűjtött vagyont. Mégis azok ítélkeznek felette, akik pozícióért, pénzért állandóan vétenek a közösség érdekei ellen. Túlzás lenne az eset bemutatása? Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy elüssük a kérdést, mondván, hogy ..nem jellemző”. Ám, amíg egyetlen eset is megtörténhet, nem lehetünk nyugodtak, elegedettek. A dokumentumjáték — különben — valóban megtörtént eset alapján készült. (horpaesi) LEAR KIRÁLY Ma este premier. Shakespeare Lear király című tragédiáját mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A címszereplő: Major Tamás, aki egykori tanítványa, Csiszár Imre. színházunk művészeti vezetője, az előadás rendezője felkérésére vállalta eí a vendégjátékot. A további főszereplők: Timár.Éva (Goneril), Molnár Zsuzsa (Regan), Igó Évaf (Cordelia— Bolond). Polgár Géza (Glos- ter). Gáspár Tibor (Edgar). Blaskó Péter (Edmund), Újlaki Dénes- (Kent). Szlávik István díszletei közt Szakács Györgyi jelmezeiben játszik a társulatba kísérőzenét Sel- metzi György szerezte. Itt hívjuk fel a figyelmet egy tévéműsorra. Dr. Váradi György a riportere annak a félórás filmnek-, mély holnap este 9 óra 10 perctől látható a m sodikN programon. A Lear király miskolci próbáin készültek a fejvételek. A műsor címe: Lear király Major Tamás m. v. KORB ERZSÉBET- EMLÉKKÍALLÍTÁS „Első, már képnek nevezhető festményét 18 éves korában alkotta, az utolsót nyolc évvel később Itáliában. Kevesebb, mint egy évtized alatt a naiv festónövendék- ből mesterré érett . .. Korb Erzsébet 1899. május 22-én született Budapesten ...” — írja egyebek mellett dr. Végvári Lajos művészettörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Herman Ottó Múzeum osztályvezetője a Korb Er- zsébet-emlékkiállítás katalósfc Egy mű a Korb Erzsébet- emlékkiálUtásról gusában. A tárlat ma délután 4 órakor nyílik meg, s május 17-ig lesz látható a Borsod—miskolci Múzeumban (Kossuth utca 13.), hétfő kivételével naponta 10-től 6 óráig. Néhány festmény mellett zömében szénrajzok' szerepelnek az emlékkiállításon, melynek csaknem teljes anyagát Korb Erzsébet Budapesten és Szegeden élő rokonai bocsátották a kiállítás rendelkezésére. A HÉTEN OLVASTUK Pünkösti Árpád kétségtelenül egyik legkiválóbb művelője a szociográfiai riportnak. Ezt bizonyítja az az 1966—>979. között írt, számos nagyobb lélegzetű írása, amely most A kihegyezett ember című kötetben jelent me?. Közöttük van az Ellentétek című is, amelyből nagy sikerű lv- d okúmén tumjátékot csinált Dö- mölky János. Pünköstinek kitűnő érzéke van aliboz, hogy a felszínes jelenségekben észrevegye a mélyben húzódó társadalmi általánosságot, az emberi lélek örök problémáit *és könnyed, — de sohasem könnyű! — módon vesse azokat papírra. Ügy, hogy az ellentmondások (a társadalmi és azon belül az egyéni ellentmondások) pregnánsan megnyilvánuljanak, a jó és a rossz úgy keveredjen, ahogy az életben valóban keveredik. Átalakuló világunk gondjai éppen ügy megelevenednek színes írásaiban, mint azok brosúrába illő tanulságai. Érdemes olvasni ezeket a riportokat. (máté) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.3á: Hét végi panoráma. —13.54: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Az emberiségért — kantáta. — 14.06: Magyar szerzők kamarazenéjéből. — 14.44: Magyarán szólva . . — 15.00: Hírek. — 15.10: Hiide Za- dek operaáriákat énekel. —15.26: Dominó. — 16.00: trtközben. — 16.05; Márciusi front — 1981. — 16.35: Operettdalok. — 17.00: Hírek. Űtközben. — I7.lt): Balogh Albert népi zenekara játszik. Seress Anna es Bízó József nóta- kai énekel. — 17.50: Láttuk, hallottuk. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — IS.36; Esti Magazin. — 19.15: Világhírű zongoraművészek. Bánki Dezső. — 20.19: Ber- lioz-müvek. — 21.10: Külföldről érkezett... — 21.30: Repashuta .. ............................ —■ —■ '■ ' - Suinom i Zoltán regénye ____®______Panel-halom A terriert körülbelül három hete ütötte el egy teherautó. Alkonyaikor a rendező fia hozta le a parkba, de a gyerek belefeledkezett valami játékba, nem nagyon ügyéit rá. Mire eszébe jutott, s kerésni kezdték, már csak egy vértoesát találtak az úttesten, de a kutya sehol. Majdnem beleőrültek! A házban lakó összes gyerek Rexif kereste, értékes jutalmakat ígérték a megtalálónak, de hiába, úgy látszott, hogy nyoma veszett. Elment valahova megdögléni. Az asszony napokig kisírt szemmel mászkált, szólni se lehetett hozzá, amikor aztán a rendező a Vizafogói pályaudvaron rátalált' a sebesült kutyára! Egy láda sarkában bújt meg, alig volt már benne élet. Es lám az orvostudomány csodát művelt, hogy most. ha bicegve is, ha a testilelki megpróbáltatásoktól állandó remegéssel is, de Rexi itt biceghet ennek a nyáriasan melegnek ígérkező napnak a reggelén a többi kutyával együtt! Minthogy az IM-es bokszere változatlanul erős és egészséges, s így nincs is mit. kérdezni róla, a filmrendező viszonzásul az autóra tereli a szót. — Hogy válik be az új Skoda? Az új jelző' ebben az esetben nemcsak azt jelenti, hogy az IM-es alig három hónapja vette át a Merkúrtól, hanem, hogy ez már a módosított S 120-as típus, áramvonalasabb karosszériával, új műszerfallal, tolatólámpával, és állítólag a motorban is megváltoztattak valamit. Noha még mindig farmotoros. — Ide figyeljen. Kozma úr — kezdi körülményesen a skodás. aki először egy IM-es fehér Trabantnak volt igen gondos s sze- • retve féltő tulajdonosa (amit ebben a házban már soha nem fognak elfelejteni, bármilyen kocsit is vegyen), és aki nemigen tud másképpen elkezdeni egy mondatot. — Ide figyeljen, nem sokat mentem még vele. De úgy néz ki, hogy jó lesz. Remélem, hogy beválik. Ügy különben nagyon kényelmes, egy pöccenésre indul, és elég gyors is. Nem is hinné el, hogy milyen gyors! Meg aztán nézze, hát mégiscsak egy négyütemű motor. Magának nem kell magyaráznom, szomszéd úr, hogy mi a különbség. Mert ugye magának is volt már Trabantja. Na nem rossz, én nem azt mondom, hogy rossz, mert ugye nagyon hálós és ügyes kis jószág az, kérem. A Wartburgra kár volt kicserélni, ezt én most megmondom magának. Mert aközött én nem éreztem olyan különbségét. De hát a négyütemű az négyütemű! Azért az csak más, komolyabb doiog. Nincs igazam, szomszéd úr? — Csak hát egy kicsit drága, nem? Het- venkilencezerért drága, amikor egy 1200-as Lada nyolcvanezer. Van pofájuk egy Skodáért elkérni hetvenkilencezret! — Na miért, ide figyeljen, már ebben is egy 1200-as motor van, és tud ez menni! Országúton megy úgy, mint egy Lada. Csak valamivel lassabban indul. Na és? Meg vegye azt, hogy ezen már gyárilag radiálgumik vannak. Ha a Ladán lecseréli a gumikat, mert hát legyünk őszinték, ha nyugodtan akarunk autózni, le kell hogy cserélje, akkor az már nyolcvanötezer forint! — Volt! — Na persze! Én most csak a régi árról beszélek, amikor még én vettem. Tudja, micsoda szerencsém volt?! — Az IM-es itt most megfogja a rendező kabátgombját, és közelebb hajolva hozzá, folytatja. — Az utolsó napon kaptam még meg a Skodámat eredeti áron! Rohangáltam összevissza, úgy nézett ki, hogy már nem is sikerül elintézni. Ide figyeljen, tudja mennyi lett most ez a kocsi? Kilencvenezer! Uram! Itt százezer alatt már majd nem is lehet autót venni! t— Nekem mondja?! Az 1200-as Lada százötezer lett! Nyolcvanról! És azt hiszi, hogy így majd sokkal kevesebb igénylő lesz? — Na és mondja csak, maga nem cseréli ki a kocsiját? — Á, most egyelőre nem. Nézze, ez le van vizsgáztatva, három és fél éves, minden jó rajta. Most tettek rá négy új lengyel radiált. Három-négy évig még bőven eljárok vele. Ha meg el akarnám adni, hát mit kapok érte? .Hatvanezret? Az új meg egyszer annyiba kerül. Százötezer plusz a tíz százalék sürgősségi felár, akkor az már száztizenötezer-öt- száz. Megér nekem ötvenötezer-ötszáz forintot csak az. hogy az UO-s Zsigulim helyett egv ugyanolyan P-s kocsim legyen? Egy frászt! — Hát, igaza van, szomszéd *r, igaza van — helyesel az IM-es, de azzal a kis alattomos. ióleső érzéssel, hogy ő. aki » filmrendezőhöz kepest mégiscsak egy kisember, lám, mégis ki tudta cserélni a kocsiját. — Jöjjön, nézze meg. hogy milyen nagy csomagtartója van ennek az új Skodának! A rendező füttyent Rexinek, és kényelmes tempóban megindulnak a parkoló szélen álló, ponyvával letakart autó felé. (Folytatjuk) télen. Riport. 22.00: Hírek. — 22.15; Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Hangverseny. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódia koktél. Petőfi rádió; 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Nótámuzsika. — 13.15: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 13.30: A zene titka. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Nem tudom a leckét! — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.S3: Marssal társalkodó murányi Venus, avagy annak emlékezete: miképpen az gróf .Wesselényi csudálatosképpen megvette az híres Murany varát. — 39.03: Tancdalok. — 19.36: Nem mondhatom el senkinek ... — 20.00: Félóra népzene. — 20.30: Hírek. — 20.33: Iránytű. — 21.35: Nem mondhatom el senkinek . . . — 22.05: örökzöld dallamok. — 23.00; Hírek. — 23.15: A cigánybáró. — Operettrészletek. — 24.00: Hírek. 3. mü9or: 12.18- a Hamburgi Rádió szimfonikus zenekarjának hangversenye. — 13.54: Népdal- feldolgozások. — 14.14: összecsavart zászló. — 15.06: Schönberg: Mózes és Áron. Opera. — 16.5G: Oláh Gábor: Két ló beszélget. — 17.00: Délutáni hangverseny. —- 18.00: A Pink Floyd együttes felvételeiből. — 18.30: Rádióhangversenyekről. — 19.00: Hírek. — 19.05; iskolarádió. — 19.35: Beszélgetés Vészi Endrével. —20.30: 2000 felé... — 21.05: Fenntartott hely. — 22.57: Zenei panoráma. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Fegyveres erőink életéből. Szerkesztő: Nagy István. — Jean Michel Jarre szintetizátoron játszik. — 17.40: Egy nap a Miskolci Ingatlankezelő Vállalatnál. Szerkesztő-riporter: G. Tóth Ferenc. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Nőnapi ünnepségek Borsod és Heves megyében. — Útjavítások Miskolcon.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.00; A látás hatalma. — ití.2ö: Hírek. — 16.25: Egy óra múlva itt vagyok. — 17.25: Keresztkértíés. — 18.00: Ablak. — 19.10; Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. — 20.25: Hor- váték. — 21.40: Monitor. — 22.30: Tv-híradÖ 3. Televízió, Z. műsor; 18.00: Bp. Spartacus—Sportist Kremikovci Kupagyőztesek Európa Kupája női kézilabda-mérkőzés. —19.05: Kapcsolatok. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; Műkorcsolya-világbajnokság. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: ,,Allj meg, és kiálts!” — ai.55: A bábu. Szlovák televízió: 15.45: Hírek. — 15.50: Rövidfilmek. — 16.35- A fehér kövecske. — 17.05: Sportdokumentumok. — 17.35: Vetélkedő. — 18.15: Pozsonyi magazin. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Tévétorna. — 18.45- Fiatalok tévéklubja. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Előny. — 21.20: Zenés szórakoztató műsor. — 21.50: Huszonnégy óra a világban. — 22-05: Ne mondjunk nagy szavakat. — 23.05: Zenés szórakoztató műsor. — 0.20: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (7)3 Lear király. Kiállítások: Miskolci Képtár (.!• —18): Két évszazad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Műtárgyvédelem a néprajzi muzeoiógiában. — Kondor Béie-emlékkiállítás. ' — József Attila Könyvtár (10—20) : Hannán György tipográfus es könyv tervező kiállítása. — Mini Galéria (10—18): Kass János plasztikái. — Vasas Galéria (14-- 19): Amatőr fórum. Gál János fafaragó, Hubai Gyöngyi textiles, Visi Judit keramikus kiállítása. — Miskolci Galéria (10—18) : Távol-keleti festészet. —; Mezey István grafikái. Filmszínházak: Béke (f4); Tígriscsapáson (szí. szovjet film). — (hntí. 8): Ellopták Jupitér fenekét (szí. francia film. III. hely- ár!) — (6): Aranyvadaszok (olasz fiim. 14 éven aluliaknak: nem ajánljuk. II. helyár!) —* Kossuth (f3, hno, 7) : A svéd, akinek nyoma veszett (szí. magyar—svéd film. 14 even aluliaknak nem ajánljuk!) — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7) : Minden rendben (szí. brazil film). —■ Táncsics (f.>) • A haial magnószalagon érkezik (mb. szí. román film). — (f7): A nagy balhé (szí. amerikai fiim. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Táncsics kamaramozi (6): Picasso kalandjai (szí. svéd film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Szikra (4, 6) :• Mondd, hogy mindent megteszel értem (mb. szí. olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, n. helyár!) — Fáklya (f5, fi): Start két keréken (mb. szí. amerikai film). — Petőfi (fő, f7): Karate (szí. japán film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. H. helyár!) — Görömböly, Krúdy (6): a titokzatos rendszám (mb. szí. szovjet film.) — Tokaj vendéglátóház (7) : Keoma (szí. olasz film). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. —• Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.35: Szimfonikus könnyűzene. — 9.29- Finnugor népek zenéjéből. — 10.00: Hírek. — 10.05: Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből. — 11.03: A Budafoki Kamarakórus énekel. — 11.15: Balfauszt. Hangjáték. Petőfi rádió: 8.00; Hírek. —• 8.05: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: indulók fúvószenekarra. — 8.47: örökzöld dallamok. — 9.42: Válaszolunk hallgatóinknak. —10.00: Szombat délelőtt. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.11: iskolarádió.. — 8.41;. Mindenki zeneiskolája. — 9.32: Hangverseny. — 10.12: Táncházi muzsika. — 10.20: Kis ballada. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hírek. — 11.Oő: Zongoraliangverseny. Miskolci rádió: 8.30: Hírek, időjárás, lapszemle. — 8.40: Visszapillantó. (Tudósítások, riportok, hírek a hét fontosabb eseményeiről.) — 9.00: Észak-magyarországi Krónika. (Felkészülés a szezonra a Borsod Touristnál. — Ü ttörőtávírász-verseny Egerben. — Piaci jelentés.) — Napjaink kérdései... Önodvári Miklós jegyzete. — 9.30: Mikrofonlánc. Sárközi Andornéval, a Kossuth Gimnázium igazgatójával Dobog Béla beszélget. — 9.45: Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés programajánlat. — Sport. —9.52; Műsorelőzetes. Televízió, 1. müsor: 8.05: Tévétorna. — 8.10: Iskolatévé. — 8.35: Óvodások filmműsora. — 9.151 Tizeri Túliak Társasaga. — 9.55: ,,Életet az éveknek’". — 10.25: Századunk. — 11.40: New Orleans angyala.