Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)

1981-03-05 / 53. szám

a miskolciaké a szó ■■■■■WBWfWamW.II<IWill^ll|L..WJiJil'.... «F* I lit II J) ■WnglllJBWWWIWW^WKWWWBWMP» ll|>lIII*.... . Rovatvezető: Radványi Éva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pl.: 39. — Telefon: 18-221 Ha az ügyfél túl ,,kukacos” Van. aki első mérgében, vélt, vagy jogos igazának tudatá­ban azonnal tollat ragad: ír a felettes szervnek, pártvezetés­nek újságnak, lehet az bármilyen pitiáner ügy. Szerencsére ilyenekből kevés akad. Jóval többen vannak, akik hosszas gyötrődés után. verej­tékezve, százszor is meggondolva fordulnak ügyökkel más­hoz, indulnak panaszra az ügyben érdekelt hatóságokon, hi­vatalokon túlra is. Legeslegvégső esetben ide, az újsághoz: ha már minden reménytelennek látszik. Nem szívesen teszik: jobb, ha csendben elintéződik valami. A kellemetlenség, a keserű rész pedig jön, amikor a másutt Reklamáló visszatér a reklamált céghez újra. Szemlátomást utálják ott: hiszen gondot okozott, rossz fényt vetett a cégre. Valóságos bűntudatot érez ilyenkor a panaszkodó. Finoman megmagyarázzák neki, hogy nem kellett volna igy kibabrálni velük, s — elfelejtvén az előzményeket — közlik, hogy ők is elintézték volna... Csak a kedves ügyfél nem járt el megfelelően. Tájékozatlanságát elárulva az ügy­viteli és jogi kérdésekben, saját járatlansága miatt nem ta­lálta meg az ilyenkor követendő helyes utat. S különben is, ír tért kellett egy ilyen kis ügy miatt — nekik az! az ügy­félnek nem! — botrányt csapni, rossz hírét költeni az in­tézménynek, hivatalnak? A kérdéses ügy, akta persze a reklamációt követően előbb- utobb elintéződik. Miért is ne, hiszen alig akad köztünk olvan, aki egy nyilvánvalóan és teljesen igaztalan ügy lobo­góját cipelné házról házra, fáradhatatlanul. A görbe nézés, a bepanaszolt hivatal ellenszenve ettől füg­getlenül, többnyire marad. Pedig a „kukacos” ügyfél csak a jogaival, törvény adta lehetőségeivel élt. Talán még druk­kolunk is neki sokan, hiszen gondoljunk csak bele: puszta kényelmességből sokszor inkább veszni hagyjuk az ügyet: esetleg anélkül, hogy tennénk valamit, eleve reménytelennek ítéljük az egészet. Irigyeljük a szívósságát, s örülünk, hogy nem ránk néznek csúnyán. Esetleg hozzátesszük azt is: meg kellett volna pró- ba>nia inkább ismeretség, kapcsolat útján, valahogy kiskapun átbújva elintézni az egészet. Ügy egyszerűbb... A „kukacos” ügyfél másféle optikával néz. Ö épp' ezt az mat látja bonyolultnak, idegennek, ellenszenvesnek. Lehet, hogy az ó szemüvege a jobbik? • —s —1 Hiába kértük, nem szallhattunk fel Brigádunk — a Borsodi Szénbányák Vállalat kazinc­barcikai osztályozóián dolgo­zó Lomonoszov brigád — ki­rándulást szervezett Nagy­váradra február 21-én. Haza­felé tartva, a > miskolci tá­volsági autóbuszmegállóból kilencen utaztunk volna to­vább Kazincbarcikára. Ki- rándulóduszunk vezetője — O áh József — jelesre vizs­kötelességtudatát is. Mert vé­gül is, míg hely van a busz­ban, addig fel kell vennie az utasokat. Makkay Istvánná brigádvezető, s a Lomonoszov brigád lobbi lemaradt tagja így kerülnénk közelebb egymáshoz A történet mindenna­pon. Mérgelődünk, bosszankodunk egy-egy eladó modortalanságán, kioktató viselkedésén szóvá tesszük olykor nyilvánosad is, azután minden megy tovább, napirendre térünk fö­lötte, folytatása nem­igen van, netán ritkán figyelünk oda ... Egyi lyen történetről szóló levelem a közel­múltban ezen a helyen így kezdődött: meg­akadt torkomon a szó... Most — rendhagyón — ismét így kezdhet­ném az eset folytatását, hozzáfűzve egy köszö- nömöt is. A köszönet annak az eladónak szól, akit ma­gatartása miatt eíözö levelemben elmarasz­taltam. A hang kemény volt akkor — mindket­tőnk részéről —. de a pontot most az eladónó tette a mondat végére, s ennek örömére fog­tam ismét tollat, hogy leírjam: Asszonyom! ön megszólított az üz­letben, váratlanul — kedvesen. Elnézést keit korábbi magatartásá­ért s elmondta: inge­rült. fáradt volt aznap. Amire legkivált felfi­gyeltem, az a mondata így hangzott: . Kér&ns, ne kerülje el üzletün­ket. járjon ide vásárol­ni továbbra is.” Az őszintc szó. az emberi hang nyomán valami olyasmit érez­tem: lám, így kerüt- nénk közelebb egymás­hoz — hibáinkkal együtt — mi, emberek. És ezt köszönöm meg utólag is Asszonyom! — rav — gúzott emberségből, amikor úgy igyekezett, hogy elérhes­sük. a 22 órakor induló ka­zincbarcikai járatot. Ezért 21 óra 58 perckor közvetle­nül a barcikai busz indulási oldalával szemben állt meg, hogy minél közelebb legyünk a jáiáthoz. Nem rajta múlott, hogy nem sikerült hazajut­nunk azzal a busszal, noha lett volna időnk az átszállás­ra is. De ... (Kilencünk közül' két bri­gádtársunkat vette fel az FG 89-38 rendszámú autóbusz vezetője. Aztán bezárta az ajtót, s hiába kértünk, kö­nyörögtünk neki', otthagyott bennünket, többieket. Annyit vetett oda: a Szentpéteri ka­pui kórháznál várakozó uta­sokat is fel kell vennie. Nem értettük és nem ért­jük ma sem ezt az eljárást, hiszen hadiunkkal ez menet- rendszerű gyorsjárat a két város között, és nem műsza­kos busz. A műszakos jarat 22 óra 30 perckor indul. Rá­adásul a járat nem volt zsú­folt, tehát mi is elfértünk volna rajta. Arról nem be­szélve, hogy végül is mi is dolgozók vagyunk, noha ez alkalommal kirándulásról Csúnya és veszélyes jöttünk haza. A tízórás hosz- szú és fárasztó utazás után az a félóra bizony sokat je­lentett volna számunkra. Ügy véljük, nemcsak az em­berségét kérdőjelezte meg az említett gépkocsivezető, de a rfc A Búza téri aluljáróban kaptam lencsevégre ezt az enyhén szólva hiányos fénycsőarmatúrát. Látványa nem éppen eszté­tikai élmény, s még ez a kisebbik hibája. Mert ez a funkció­ját vesztett világítótest eletveszélyessé válhat, hiszen a lép­csőkről könnyen elérhető. A szabadon maradt vezetékrendszej esetleg meggondolatlan tettre sarkallhat valakit. Jobb meg­előzni a bajt a soron kívüli intézkedéssel, amit a javítása igé­nyel. (Fojlán László felvétele) Mikor bontják le a palánkot? Jó látni, mily hamar tető alá került az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat szociális léte­sítménye — nyugodt szívvel nevezhetnénk szociális céntrumwk is. Végül is 750 vállalati dol­gozó számára biztosít korszerű fürdőt, öltözőt, orvosi rendelőt, no meg üzemi éttermet s me­legítőkonyhát. Szemlátomást közeledik ennek a létesítménynek a befejezési határideje. A kí­vülről szemlelödőnek úgy tűnik, hogy ma már csak a belső építészeti feladatok vannak hátra. Vajon szükség van még az építkezés területét kerítő palánkra? — kérdezte L. József miskolci olvasónk. Jakó József, a vállalat főmérnöke örömmel adott tájékoztatást arról, hogy a szo­ciális központ átadási határideje június 30-a — az ÉÁÉV-vel kötött szerződésünk szerint — s a palánkot nyilván hamarabb lebontják az építők, hiszen a külső munkák közül már csak -a gáz- és vízvezeték-csatlakozások s a mérőaknák megépítése van hátra. Az építők úgy szá­molják, hogy előreláthatóan két hónap múlva eltüntethetik ezt a „spanyolfalat”, visszaadva a járdát a gyalogosoknak. Szenet vettem, követ kaptam... Február elején rendeltem a Tüzépnél 40 mázsa lyukói szenet. Pár nap múlva — szinte hihetetlen! — meghoz­ta egy Volán-tehergepkocsi. Nagy munkában voltam, riem örültem a vártnál ko­rábbi szállításnak. Ám a gép- . kocsi vezető megjegyezte; pár napja már nála van a kiuta­lás, de mert nagyon poros volt a szén, nem aaarta ne­kem hozni. (Nem is ismer engem!) Ez viszont jó, da­rabos. Hát ha már ilyen kivételes valaki vagyok — gondoltam —, illik tisztes borravalót ad­ni. Adtam, megköszönte és már ment is. Jobban megnéztem a. sze­net, s bizony sok követ, pa­lát láttam benne. Reméltem, hogy csak a tetején van. De bizony lejjebb még több volt. A 40 mázsából már a behor- dásnái 200—300 kg-ot félre­dobtunk. Most rakom a kazánba. És ismét ki kell dobnom az 5— 8 széhporos követ, amit a be- horddskor nem láttunk meg, nem válogattunk ki. Amikor a kazánt reggelen­ként kihamuzom, ismét sok kő kerül a lapátra, amit a tűzrakáskor szénnek néz­tem ... Gondolkozom, s bosszanko­dom. Először is: vásároltam a lyukói szén között — a szén­nel azonos áron — kb. BOG —800 kilogramm követ. i Másodszor: hazahozták1 a Volán tehergépkocsijával, 100 kilogrammonként 10,60 •forintért. Harmadszor: lehordtám a pincébe és a fáskamrába, ami ugyan pénzbe nem, de annál több fáradságomba került. Negyedszer: kazánba ra­kom, majd reggel kiszedem belőle, s kiszállítom a kuká­hoz. Ötödször: naponta borra­valót vagyok kénytelen adni a kukásoknak, különben nem hajlandók a súlyos edényt a kocsi ürítöszerkezetére fel­emelni, s itt marad a sze­mét ... Kérdezem: kinek jó ez? Ha a bányában kellően osztályoznák a szenet, s ki­válogatnák a követ és a pa­lát, ezzel nyilván csökkenne a széntermelés mennyisége, s kevesebb lenne az árbevétel is, tehát a bányának ez nem volna előnyös, sőt hátrányos, mert a válogatás még külön Nem szállítana viszont a Volán a bányától a lakos­sághoz olyan hasznavehetet­len anyagot, amit a 'köztisz­tasági vállalatnak majd is­mét ki kell szállítania a sze­méttelepre, külön fuvardíj, felszámítása nélkül. Végül én (vagyis a lakos­ság!) nem vásárolnék a pén­zemért követ, nem fuvaroz­tatnám a bányától a laká­somra, nem dolgoznék vele hiába, s nem kellene naponta borravalót adnom, hogy sza­badítsanak meg tőle a „ku­kások”. Nem jól van ez így! Petercsák Pál Miskolc Nagyváthy J. u. 17. sz. bérköltséggel is járna. Arra járva megláthatná... Séta a városban. Levegőt szívni, mozogni, beszélgetni. És nézelődni is persze. Kritizálni, dicsérni; a gazda szemével mustrálni az utcákat, házakat, tereket. Az SZMT színházterme előtt (féloldalt) öreg fa áll, körbe­kerítve burkolattal. Valamilyen csoda folytán megmenekült a kivágástól. De a járda mellette beszakadt, a szegély össze­vissza billent, tört a fa töve körül. Legalább évtizede áll így...! * Húsz lépéssel odébb, a vizet merítő fiúk szobra mellett — pajzán miskolci viccek kedvencei — elhanyagolt, sárba tor­kolló burkolat*szeméttel dúsítva. Am ha átmegyünk a másik oldalra — a könyvtár felőli- re —, ott is van mibe lépni. A járda — ami a sportosainál: előtti buszmegállótól vezet — pár méteres sáros dagonyával toldva éri el a zebrát. Ha valaki elindul rajta, a busztól idáig érve nincs más választása: átlábalni. Ez se tegnap óta van így ...! A sportcsarnok előtt, a burkolat buszmegálló felőli szegé­lyénél kukák sorakoznak. Mellettük a burkolat széle letört, meztelen alapját mutogatja az arra járóknak. Megjegyzem: a méteres szintkülönbség eltüntetése már a csarnok környé­kének rendezésekor is meghaladta a kivitelezők képességeit. Azóta pedig — úgy maradt... ! Apró, jelentéktelen dolgok, ugye? De a sétálónak szemet szúrnak, bosszantják, a várost pedig ápolatlannak mutatják. Hogy pontosan kinek, milyen szervnek a lelkiismeretére ter­helhető egy kifordult szegélykő, nehéz kikutatni. Bajnak, kárnak nincs gazdája _— szoktuk mondani ilyenkor. De ha mégis lenne, aki úgy érzi. rá tartozik, üzenem neki: sétáljon néha. nézelődjön gyalog. Sok érdekeset láthat. Higgyen a köl­tőnek: „...fentröl (értsd esetünkben: az íróasztal mögül) e kő sem látható ...” —k —6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom