Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)

1981-03-31 / 75. szám

Autósport Röplabda NB I Győzelem — kétszer Vasárnap az MVSC torna- csarnoka adott otthont a női röplabda NB I újabb talál­kozójának, amikor is a hazai női csapat a ^zombathelyi Styl Spartacusszál játszott. A két csapat pénteken már ta­lálkozott egymással Szombat­helyen, ahol is a miskolciak 3:2 arányban győzni tudtak. A miskolci találkozó előtt a két edző a következőképp latol­gatta az esélyeket: — Csapatom az idén került fel az első osztályba, úgy érzem, kevés a hit a lányokban, ha ve­zetnek, azonnal inukba száll a bátorság. Az MVSC rutinosabb csapat, jól használja ki a lehe­tőségeit. Nem hiszem, hogy meg­lepetést tudnánk szerezni — mondotta Gál Lászlóné. Ducsai Géza, az MVSC edzője: — Szombathelyen mi nehezít et­tük meg a saját dolgunkat, több­ször hagytuk feljönni ellenfelün­ket, már-már vert helyzetből. A győzelem egyébként azt jelentette nekünk, hogy fiatalokat is fo­gunk játszatni, ezért nem várok sima győzelmet. Ezek után az MVSC a követ­kező összeállításban lépett pá­lyára: Urbánné, Perecsi, Molnár, Leisztné, Fejes, Bóta. ök kezdték az adogatást — hi­bával —, de rögtön vissza is nyerték. l:l-es állásnál Perecsi önfeláldozó vetődése ellenére a vendégek szereztek pontot. Mind­két oldalon rendkívül idegesen játszottak, ennek bizonyítéka a rengeteg nyitáshiba. Szerencsére a hazaiak nyugodtak meg hama­rabb, és — elsősorban Leisztné nagyszerű játékával — 9:3-ra el­húztak. Amilyen jó volt 9:3-ig a hazaiak küzdőszelleme, olyany- nyira a szombathelyieké is, és ezzel szépíteni tudtak. Kilencről 13-ig újból fellángolt az MVSC, Molnár leütései ellen nem volt ellenszerük a szombathelyieknek (13:5). Ezek után jól cserélt Gálné, a vasiak sorban nyerték a pontokat, és már I4:ll-et mutatott az ered­ményjelző. Néhány percet kel­lett várni, míg Leisztné egy nagy­szerű leütéssel feltette az i-re a pontot. Küzdelmes játszma után l:0-ra alakult az állás, az MVSC javára. A szünet után mindkét edző cseréket küldött a pályára. Du­csai Géza bedobta a fiatalokat a mély vízbe. Ha összeadtuk vol­na a pályán levő csapat átlag- életkorát, akkor sem a miskolci, sem a szombathelyi együttesben játszóké nem haladta volna meg a 20 évet. Ennek ellenére élve­zetes játék alakult ki. A vas­utasgárda biztosan vezetett. A fiatalokat felváltották a ru­tinosabbak, és ahogy mondani szokás, leiskolázták a szombat- helyieket. A sáncuk átlőhetetlen- né vált, Molnár pedig sorra ütöt­te meg úgy a labdát, hogy az Ezúttal jó volt a sáncmunka pontokat jelentett. 13:0 után kért időt az edző, és az időkérés né­mileg szépítette a játszmavesz­tést. Befejezésképp még néhány szép vasutaskombináeió, és övék lett a második játszma is, 2:0. A harmadik játszma Leisztné bombaleütéseivel kezdődött. Mind­két csapat teljes erőbedobással küzdött, de a miskolciak rutinos játékosa olyan adogatásokkal za­varta meg az ellenfél folyamatos játékát, ami után az MVSC több pontos vezetése következett. A szombathelyiek egyre idegeseb­ben játszottak. Nekik itt és most, semmi sem sikerült. A vasuta­sok fiatal játékosai remekeltek, Berki és Bóta kemény ütéseivel szemben tehetetlenek voltak a vendégek. A kiegyenlítési lehe­tőség ugyan még egyszer felvil­lant előttük; de csak felvillant, mert egy rendkívül rossz össz- játék után a mérkőzésvezetők is, mint azt képünk bizonyítja (Szabó István felvétele) véget vetettek a harmadik játsz­mának is, és ezzel együtt a mér- kőzésnek. Az MVSC csapata alig 50 perc alatt (!) 11, 4, 10 arányban kény­szerítette térdre az igen fiatal játékosokból álló szombathelyi csapatot. A győzelemhez természetesen hozzájárult az, hogy Ducsai edző igen jókor, és igen okosan cse­rélt. Minden, a jegyzőkönyvbe beírt játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra, és a játé­kosok ezzel éltek is. Ügy tű­nik, az első néhány mérkőzésen elszenvedett váratlan kudarcot (kudarcokat) a vasutas gárda ki­heverte, és jó úton halad affe- lé, hogy az új edző elképzeléseit, a gyors játékot — amely ered­ményességgel párosul — mara­déktalanul végrehajtsa. (göndöcz) Megjegyzem... H.hogy számomra még mindig meglepetés, ha egy hazai sportversenyt nívósán, gördülékenyen, jól rendeznek meg a szervezők. Nem mintha honi sportéletünkben nem lett volna már eddig is többször erre példa. Mégis, ha a nagy átlagot nézem, nem vagyok elégedett. Mint ahogy a versenynaptárak szerkesztésével, összeállításával sem. A hét végén az ifjúsá­giak vidékbajnokságával kezdődött meg a tollaslabdaidény. Tehát ez volt az első idei verseny, ami egyébként rangos, hi­szen az ország valamennyi versenyzője indult, a fővárosiakat kivéve. A rangot azonban elvesztette az esemény, miután eddig egyetlenegy verseny sem volt, így a to'llaslabdázóklól sem várhattunk el jó teljesítményeket. Azt már alig merem leírni, hogy két hét múlva már a magyar bajnokságot is megrendezik Miskolcon. Előkészületi versenynek nem lesz rossz, de mire készülnek fel? A két legrangosabb hazai baj­nokságra már biztosan nem. Igaz. ők csak ifjúságiak, de hal­lottam, hogy a sportág a jövőben ezekre a fiatalokra szá­mit ... Megyei kosárlabda­bajnokság Leninvárosban lépett pá­lyára a Miskolci Postás me­gyei bajnokságban szereplő kosárlabdacsapata. Meglehe­tősen nehezen sikerült győz­niük, ugyanis az első félidő­ben mindössze 19 pontot dobtak. Leninváros—Miskolci Pos­tás 46:51 (31:19). Legjobb do­bók: Kintel 14, Boduszló 10. A vendégek nyugodtsága a 2. félidőben győzelmüket eredményezte. Két ügyességi forduló A Miskolci AFIT rendezé­sében két ügyességi fordulót bonyolítottak le a hét végén. A jól előkészített pályákon izgalmas verseny után dőlt el a helyezések sorsa. 2. forduló: I. kategória (700 köbcentiig): 1. Berecz 51,5 mp (Afit, Trabant), 2. Kárpáti (egyesületen kívül, Trabant) 52,5, 3. Mámoros] (egye. sületen kívül, Trabant) 53,4. II. kategória (1150 köbcentiig): 1. Karácsonyi 50,5 (Wartburg, Afit), 2. Horváth 53,4 (Skoda, Afit). 3. Falián 56 (egyesületen kívül. Skoda). III. kategória (1300 köbcentiig) : 1. Vojcsik 49.7 (Lada. Afit). 2. Maczek 54,0 (Zsiguli, Afit). 3. Ma- dácsi 1:04 (Zsiguli. Afit). IV. kategória (1600 köbcentiig): 1. Molnár 52,7 (Polski Fiat. Afit), 2. Takács 53 (P. Fiat, Afit). Abszolút: i. Vojcsik. 3. forduló: 700 köbcentiig: 1. Berecz 50.6, 2. Lehóczki 51,7 (egyesületen kí­vül. Trabant), 3. Kárpáti 52.3. 1150 köbcentiig: 1. Karácsonyi 49,8. 2. Varga 49,9 (Wartburg, egyesületen kívül), 3. Horváth 52. 1300 köbcenti: 1. Vojcsik 48,2, 2. Maczek 52,0, 3. Maciácsi 52,5. 1600 köbcenti: 1. Takács 51,0, 2. Molnár 51.7. Abszolút: 1. Vojcsik. Tollaslabda A hét végén Nyíregyháza adott otthont az ifjúsági tol- laslabdázók országos vidék­bajnokságának, melyen a Honvéd Papp J. SE verseny­zői is indultak. A viadal egy­ben idénynyitó volt, ezért el­sősorban az erőfelmérés szempontjából jelentett hasz­not. A miskolciak váltakozó sikerrel szerepeltek. A fiú egyéniben az első helyen ki­emelt Novak és a tehetséges Nagy A. a legjobb nyolc kö­zött búcsúzott a további küz­delmektől, miként a lányok egyéni versenyében Tamók is csak eddig jutott el. A fiú párosban a Novak—Nagy E. (KTSE) kettős a döntőbe ju­tott, de ott 2:l-re vereséget szenvedtek, így az értékes második helyen végeztek. A bronzérmet is miskolciak nyerték, a Nagy A.—Balajti páros révén, akik a legjobb nyolc között az ugyancsak miskolci Cseh—Ujszászi duót ütötték el a továbbjutástól. A leány párosok mezőnyé­ben Tamók a hatvani Fü- löppel az oldalán a döntőbe jutásért szoros mérkőzésen maradt alul, de így is a do­bogó harmadik fokára állha­tott fel, miként a vegyespá­ros eredményhirdetése után is. E számban Nórákkal pár­ban ugyancsak a harmadik helyen végzett. ...hogy az MLSZ mindent megtesz a Magyar Népköztár­sasági Kupa rangosabbá tételéért. (Már megint egy rangját vesztett sportesemény.) Kezdődött azzal, hogy még az előcsa- tározások előtt négy NB I-es csapatot kiemeltek, különböző „erdemekre” való hivatkozással. A „négyek” csak a legjobb nyolc között kapcsolódtak be a mérkőzéssorozatba és vala­mennyien továbbjutottak. De mi lett volna, ha már kezdettől fogva játszottak volna? Nem valószínű, hogy a DVTK, a Va­sas. az Ü. Dózsa és a Bp. Honvéd alkotná most a döntős me­zőnyt. Az MLSZ a tavaszi szezon kezdete előtt újabb intéz­kedéssel „emelte” a kiípa rangját. A bajnokság június 17-én fejeződik be. Ezt követően készítik el az MNK elődöntőjének párosításait. Az elődöntőt június 20-án, a döntőt június 21-én rendezik meg, hogy hol, arról még nincs döntés. Szóval sor­solni fognak, lehet, hogy mint tavaly, a televízió kamerái előtt. Hogy miért nem lehet már most elkészíteni a párosí­tást, azt nem tudom. Mindenesetre elejét lehetett volna ven­ni a szokásos szurkolói szóbeszédnek... azaz: várnak a sor­solással, hogy eldőljön, melyik pesti csapatnak (?!) a legfon­tosabb a kupagyőzelem, már csak a nemzetközi szereplés miatt is, ami köztudottan anyagi előnyökkel jár ... ... hogy válogatott labdarúgóinkkal most már Mészöly Kálmán szövetségi kapitány is elégedetlen. Nem is csodál­kozom, a szurkolók eddig sem voltak elégedettek. Meglepet­ten olvastam a szombati edzőmérkőzés összeállításában a diósgyőri Szántó nevét a középpályás sorban. A bajnokság előtt ugyanis Mészöly nagyon kérte Deák Istvánt, a DVTK vezető edzőjét, hogy Szántót csak eredeti posztján, a jobb­hátvéd helyén szerepeltesse. Deák betartotta az utasítást, Mé­szöly nem. Mit lehet tenni, ez van ..., de nem kell szeretni...! DARAB GYULA ingatlan Elcserélném 2 szoba, hallos ta­nácsi, földszinti, gázfűtéses, te­lefonos, bolgárföldi lakásomat, 2 vagy 3 szobás összkomfortos, le­hetőleg telefonos, tanácsi laká­sért. 2. emeletig. Érdeklődni du. I óra után a 75-679-es telefonon. Tapolcai elágazásnál. Közép­szer u. 7. II/3. sz. alatti, 2,5 szobás, összkomfortos, szövetke­zeti lakásomat elcserélném 1,5 vagy 1 szobás szövetkezeti vagy tanácsi lakásra. Esetleg eladó, kp. plusz OTP-átvállalással. Ér­deklődni: 17 órától. 396 négyszögöles kert Csermő- ke-dűlőben eladó, részletfizetés­re is vagy művelésre bérbe adó. Érdeklődni: 17—-20 óra között a 15-742-es telefonon. A Kilián-délen másfél szobás szövetkezeti lakás eladó. Köny­ves K. u. 1. 4 4. Érdeklődni le­het: a 72-069-es telefonon, 18 óra után. • Elején karambolos Volkswagen 1300-as eladó. Megtekinthető egész nap: Petus Rudolf autószerelő­nél, Miskolc, II. kér., Május 1. telep 38. Eladó Balassa kombinált szek­rény, 2 db kétajtós szekrény, fotel és szék. Kilián-észak, Szi- nyei M. P. u. 4. fszt. 1. ZK-s Trabant Special eladó. Varbó, Rákóczi út 59. sz. Szőlőoltvány hárslevelű II. o. 5 C alanyon eladó. Ár: 12 Ft db. Cím: K. Szabó Ferenc 3881. Abaújszántó, Arany Jáno$ u. 78. Ablak-, szőnyegtisztítás, tavaszi nagytakarítás megrendelhető: a 77-098-as telefonon, 7—9 óráig. Obszcén A török hódoltság korában a rend, a biztonság fenntartására városi mintára a falvakban is bevezették azt a rendfenntartó intézményt, amelynek az élén a parasztkapitány állt. A Nóg- rád vármegyében kiadott utasítás 20 pontban írta elő a pa­raszttisztek kötelességeit. „A parasztkapitány vagy hadnagy — mondja az utasítás — a káromkodóra első ízben huszonöt bo­tot, másodikban ötven botot veressen, s ha harmadszor is ká­romkodáson fogják, akkor a bűnöst a vármegye tömlöcébe vitesse, s ott az ország törvénye szerint feje vétetik.” .Ezt a Nógrád megyei rendelkezést országos méretekben hiba lenne ismét bevezetni, népesedéspolitikánk minden eddigi eredménye odalenne, különösen ifjúságunk sorai ritkulnának meg. Persze ezért a „felbujtóknak”, mondjuk, a trágár mon­datok, obszcén kifejezések tömegét terjesztő filmrendezőknek sem ártana a huszonöt bot. Sőt, nívódíj helyett ötven botot is kaphatnának, a rendező fejevételét pedig a minisztérium in­tézné hivatalból... K. Gy. M. , Lusta férfiak Reggel otthagyják a csata- kos fürdőszobát, este elvár­ják, hogy meleg étel kerül­jön az asztalra: az amerikai férfiak esetében, akik ősidők óta kemény soviniszták, az emancipált nők nyilvánvaló­an kemény fába vágják a fej­széjüket. Ez lett a végered­ménye egy tanulmánysoro­zatnak — négy nagy ameri­kai reklámügynökség megbí- zásábó —, amelynek kereté­ben azt vizsgálták, valójában hogyan változott meg a sze­reposztás a férfiak és a nők között. Eszerint alig változott ■ az amerikai férfiak viszonya a házimunkákhoz: 75 száza­lékuk csak kivételesen segít a lakásban és a konyhában, pontosan ugyanennyien van­nak azon a véleményen, hogy az asszony otthonba való, nem pedig a hivatások vilá­gába. A kérdezések első eredményeiből azt lehetett ugyan sejteni, hogy legalább a fiatalemberek 35 év alatt, segítenek a háznál: az ebből a csoportból megkérdezettek 90 százaléka azt közölte, hogy „gyakran” segít a porszívó­zásban vagy a mosogatásban. Mikor azonban a közvéle­mény-kutatók részletesen rá­kérdeztek, kitűnt, hogy az ál­lítólag - emancipáltak többsé­génél szájhősökről van szó: a valóságban majdnem olyan lusták, mint a többi férfi, csak szégyellték bevallani. A lézer mint pót-Nap Kazah tudósok a lézer új­fajta mezőgazdasági haszno­sítására dolgoztak ki mód­szert. A lézereszközt egy póz­nán terepjáróra szerelik, majd bejárják a kukorica-, gyapot-, gabona-, zöldség- és más növényi ültetvényeket. A lézersugár a másodperc tört részéig éri csak a növé­nyeket, ez a pár pillanat azonban huzamosabb napsu­gárzásnak felel meg. Hatásá­ra bioenergetikai stimuláció indul meg a növényi szerve­zetekben, amely után meg­gyorsul a virágpor képződé­se és a termés kifejlődése, s megnő a növénynek a kárte­vőkkel és a betegségekkel szembeni ellenálló képessége. Bolgár hegyekben + A bolgárok imádják a természetet. A képen: síelők tarla- nak a rilai Maljovica csúcs felé ... Pontatlan zsebszámológépek A zsebszámológépek pontossá­ga nem tökéletes, ezt bizonyítja be William Kahan, a berkeley-i egyetem számítástechnikusa és matematikaprofesszora. Ez a je­lentős hibája a tudományos zsebszámológépeknek, melyeket a számok és képletek nagy „fo­gyasztói”: a matematikusok, mérnökök, pénzügyi szakembe­rek stb. használnak. íme. néhány példa: 23 egyes gépeken 7,999 994-gyel egyenlő, míg más gépeken 8,000 000 02. A 8,000 000 000 értéket csak egy gép adta, igaz, ez 13 helyet tudott megjeleníteni. Azonban az utób- , bi esetekben is, ha a számot I önmagából kivonjuk, 3 nullától különböző hely jelenik meg, ezek megfelelnek az előző eredmény­ben rejtett 3 helynek. A 10 számból álló, 9 999 999 990- nel kezdődő és 9 999 999 999,5 át­lagértékre vonatkoztatott számok négyzetes szorzata hol 3 02? 650 34 — ha a számítást jól végezték —, hol 105 409 2553, néha pedig 0. A több ponton átmenő egyenes iránytangensének és konstansá­nak számításánál akkor kelet­kezhetnek hibák, ha a számok négynél több számjegyből áll­nak. A gyártók ezekre azt vá­laszolják, hogy ők tudatában vannak gyártmányaik teljesít­ményhatárainak, ezek a határok azonban bőven kielégítik az ügy* felek kívánságait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom