Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-24 / 69. szám
He Háromszáznál többen a birkózócsarnokban. És ebben nincsenek benne az edzők, az apukák és az anyukák... (Szabó István felvétele) Birkózás Taroltak a diósgyőriek A DVTK bit'kózócsai'noká- ban területi úttörő szabadfogású birkózó versenyt rendeztek A és B korcsopórto- soknak. Ritkán látható nagy mezőny gyűlt össze, több mint 300 versenyző birkózott a három szőnyegen. Az úttörők versenye előtt óvodás korúak és kisdobosok is bemutatkoztak. Mondanunk sem kell, a legnagyobb közönségsikert ők aratták ... Azért azt szabad legyen megjegyeznünk, hogy még ilyen remek sportteljesítmény — mint a DVTK birkózócsarnoka — is kicsi arra, hogy egy nap alatt ilyen nagy létszámú versenyzőgárdát foglalkoztasson. Célszerűbb lett volna a két korcsoportot különválasztani, hisz így a mérkőzések este fél 8-ig elhúzódtak. . Ami a DVTK birkózóit illeti, csak az elismerés hangján szólhatunk róluk, mindkét korcsoportban több első helyet szereztek, és mellette sok értékes helyezést is. Eredmények: Óvodások: 1. Balogh, 2. Görcsös, 3. Varga, 4. Pulyi. 7—8 évesek (9 induló): 1. Décsi... 3. Papp (mindketten a DVTK — leendő — versenyzői). B-korcsoport (1967—6'8-ban születettek) : 35 kg: 1. Partizer (KVSE). 2. Gyöngy (Eger), 3. Árokszállási (Pásztó). 38 kg: !. Repka (DVTK), 2. Krucsio (Eger), 3. Kórodi (DV- TK). 41 kg: 1. Farkas A. (DVTK), 2. Simon (Eger), 3. Lovaj (STC) ...5. Balogh B. (DVTK). 45 kg: 1. Fábián T. (DVTK), 2. Esztergályos (S.-újhely), 3. Misi (Tiszalúc). 49 kg: 1. Vincze I. (KVSE), 2. Mészáros (Ibrány), 3. Vincze L. (KVSE). 53 kg: 1. Simon (Párád), 2. Papp J. (Szerencs). 3. Prókai (DVTK) ... 5. Papp A. (DVTK). 58 kg: 1. Kulcsár (DVTK), 2. Szász (Ibrány), 3. Szabó Zs. (DVTK). 63 kg: 1. Róna (Ibrány), 2. Köteles, 3. Stadler, 4. Faragó (mindhárom DVTK). 68 kg: 1. Tóth Sz. (DVTK), 2. Ferencz (Gyöngyös). 3. Kubi (DVTK) ... 5. Gyárfás (DVTK).-t~68 kg: 1. Vőlély A., 2. Horváth T. (mindkettő Gyöngyös), 3. Frieder (DVTK). A-korcsoport (1969—71-ben születettek) : 29 kg: l. Varga Zs. (DVTK), 2. Krémer (Eger). 3. Vinoczki (KVSE), 4. Somogyi, 5. Szécsi, 6. Tóth R. (mindhárom DVTK). 32 kg: 1. Petrán, 2. Pinczér (mindkettő, Pásztó), 3. Lukács ... 6. Császár (mindkettő DVTK). 35 kg: 1. Berki (Eger), 2. Barna (DVTK), 3. krémer (Ibrány), 4. Veréb (DVTK). 38 kg: 1. Tábori: (Ibrány), 2. Haraszti (Szerencs), 3. Geczkó (Pásztó). 41 kg: 1. Miczán (DVTK). 2. Tóth Z. (Eger), 3. Irinyi (DVTK). 45 kg: 1, Szilágyi (Ibrány), 2. Csépe (Pásztó), 3. Dudás, 4. Szalkó (mindkettő DVTK). 49 kg: 1. Csuka (Pásztó). 2. Zeke (Pásztó), 3. Izsó, 4. Perjés (mindkettő DVTK). 53 kg: 1. Szebeni, 2. Révai, 3. Mikházi (mindhárom DVTK). 58 kg: 1. Süveges (DVTK), 2. Bényei (Szerencs), 3. Tóth I. (Tiszalúc). +58 kg: 1. Erdélyi Z. (DVTK). 2. Imre (Ibrány), 3. Hatvanics (Pásztó)* D. T. B. Tollaslabda Szegeden rendezték meg a serdülő magyar tollaslabdabajnokságot. Ide meglehetősen nehéz bekerülni, hiszen a magyar bajnokság nem nyílt rendszerű, hanem fel- jutásos. Azaz: előbb bizonyítani kell a megyein, majd bekerülni a területi bajnokságon az első nyolc helyezett közé. A legjobb tizenhat serdülő korú fiatal (egyéniben és párosban) mérhette össze tudását Szegeden. Ez emeli a Honvéd Papp J. SE három sportolójának, Nagy Attilának, Balajtinak és Va- szilkónak a teljesítményét. A Honvéd Papp J. SE tollaslabda szakosztálya változatlanul tartja magát ahhoz az elvhez, hogy egy-egy versenyen csak olyan sportolót indít, aki várhatóan bekerül a legjobb hat közé. Szegeden minden várakozást felülmúlóan szerepeltek, a részt vevő egyesületek közül 35 ponttal (nem olimpiai sportágról van szó) a legeredményesebbek lettek. Nagy Attila pedig két aranyérmével és egy második helyezésével a legjobb egyéni versenyző címet kapta. Fiú egyéni: 1. Klein Sándor (HOSE, edző: Cserni János, 25-szörös magyar felnőtt bajnok); 2. Nagy Attila: 3. Balajti Attila és Gephardt (Budapest). Attila igen nehéz ágon jutott a döntőbe, míg ellenfele köny- nyedén. A rossz sorsolásnak tudható be, hogy a döntőben 2:0 arányban kikapott. A harmadik miskolci, Vaszilkó már a 10 közül nem jytott tovább. Fiú páros: 1. Nagy (edző: Nagy László) — Klein; 2. Jenei—Gyuris (Zsom- bó; 3. Balajti—Vaszilkó és Kovács-Német (SZOTE, illetve Honvéd Zrínyi SE). Kosárlabda A döntőben a győztes páros 5-re, illetve 3-ra nyert. A harmadik helyen végzett miskolci páros szerencsétlenségére a legjobb négy között találkozott, s ott szenvedett vereséget a Nagy —Klein kettőstől. Vegyes páros: 1. Nagy—Gönczi (Hajdúszoboszló, edzője: Varga Imre) ; 2. Gyuris—Bálint (Zsombó) ; 3. Balajti —Keul (NYVSC) és Kovács—Papp (SZOTE). m i Mint azt hétfői számunkban megírtuk, szombati, vasárnapi vereségei ellenére, a hatodik helyen végzett a kosárlabda női NB I-ben a DVTK csapata. A bajnokság végeredménye (élcsoport): 1. BSE 44 33 9 3468-2*80 79 2. KSI 44 34 10 3582-3174 78 A döntőt a Nagy—Gönczi páros nagy harc után 13, illetve 12-re nyerte. D. T. B. 3. Bp. Spart. 4. MTK-VM 5. Vasas Izzó 6. DVTK 44 32 12 3272-2713 76 44 30 14 3273-2772 74 44 30 14 3281-2752 74 44 24 20 3470-3376 68 Fiúk! Lányok! Az MSV Hungária Jacquard Szövőgyár alkalmazza 17-30 év korhatárig azt a fiút, aki kedvet érez automata szövőgépek szereléséhez, javításához. A munkakör 3 műszakos. Kezdő fizetés pótlékkal: 3200 Ft. Szövöszakmunkássá képezzük azt a 17-30 év közti női munkaerőt, aki szövőátképzösnek jelentkezik, és a gyakorlati idő után szakmunkásvizsgát tesz. Kezdő fizetés 2800 Ft, pótlékkal. Betanulás után (3-4 hónap) teljesítménybérben 4000-5000 Ft keresetet érnek el. E munkakör 3 műszakos. Három szombatból 2 szabad. Kulturált szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. A fiatalok szórakozását KISZ-klubunk, üdülését és sportolását Duna-parti üdülőnk teszi lehetővé. Érdeklődni: Bp., Corvin krt. 5—13. 1701 Telefon: 473-925 Bemutatkozott a Miskolci Postás Üj szakosztállyal bővüli januárban a Miskolci Postás sportegyesülete. A volt MVSC-s játékosokból — zömében öregfiúk — kosárlabda-szakosztály alakult. Céljuk között azonban az is szerepel, hogy a MEAFC NB 11-es férficsapatában játék- lehetőséghez nem jutó fiatalokat fokozatosan bevonják a bajnoki küzdelmekbe. Lejátszották első mérkőzésüket a megyei bajnokságban, és legyőzték az Olefin SC-t. Miskolci Postás—Olefin SC ■ 58:56 (31:29) A hazaiak legjobb pontdobói: Pázsitka 12, Pápai 12, Drahos 10. Labdarúgás Az NB I. ifjúsági bajnokságában legutóbb a DVTK hazai pályán vesztett a DMVSC ellen, és ezzel leszorult a negyedik helyre. Az élmezőny állasat 1. MTK-VM 24 17 5 2 66-15 39 2. Bp. Honv. 24 16 5 3 71-27 37 3. ZTE 24 16 5 3 56-2« 37 4. DVTK 24 1« 4 4 60-26 3« Asztalitenisz NB II Az asztalitenisz NB II Cár- - dos-csoportjában szerepel a December 4. Drótművek férfi-- csapata. Legutóbb Budapesten játszottak az Atknamté- lyítő Bányász ellen, és nagyon értékes győzelmet arattak; 14:ll-re bizonyultak jobbnak. A drótgyáriak közül Engi 5, dr. Vancsura 4, Nagy, Egervári 2—2 és &a- ranovszkí egy győzelmet, szerzett. Jakok a Kaukázusban Üj, sokat ígérő ágazat honosodott meg néhány kaukázusi gazdaságban; jakok tenyésztésével foglalkoznak. A Pamir hegységből telepítették át az értékes állatokat. A jakcsordákat egész évben a hegyi legelőkön tartják, az állatok jól akklimatizálód- tak, sőt már megszülettek az első utódok is. A jakok megfigyelésével foglalkozó szakemberek véleménye szerint a kaukázusi természeti- éghajlati viszonyok teljesen megfelelnek az állatoknak. Az igénytelen, szívós jakokat a szabad ég alatt tartják és zöldtakarmánnyal táplálják. Természetes múmiák összesen 24 természetes múmia fekszik a riesai kolostortemplom kriptájában. Ezeket múlt nyáron, az ilyen látványok kedvelői megtekint- hették. A riesai múmiák közül a legrégibb egy bizonyos C. von Grumrod, aki 1637-ben halt meg, a legújabb pedig Kurt von Welck báró, aki 1866-ban hunyt el. A legkisebb múmia egy csecsemő. A riesai templom sírkamráiban mumifikálódott legidősebb személy egy bizonyos von Wehlenné, ö 83 éves volt. Az i$28-ban felfedezett kripták várurak és földesurak sírkamrái és temetkezési helyei. Noha különösebben nincsenek preparálva, ezek a tetemek egyszerűen nem Romlanak el — természetes múmiák. Sokat írtak már a természetes nmmifi- kálódás módjáról. A XVIII. század végén, a XIX. század elején francia és német orvosok és tudósok arra az egybehangzó felismerésre jutottak, hogy a mumifikáló- dás minden folyadék kivonásán múlik, miközben az anatómiai struktúra épségben marad. A kiváltó tényezők nagyon sokféle alakban jelentkezhetnek. Már egy állandó hűvös légáramlat is előidézheti a mumifikálódást. A törvényszéki orvosok mindenesetre a sírkamra klimatikus viszonyaira* és sa- létromtartalmú levegőjére vezetik vigasza a mttmifikálo- dást. Ez ráillik a riesai múmiakriptákra. A riesai kolostor- templom sirkamrái- ban állandó légáramlás van, mivel mindegyiknek két nyílása van kifelé. A múmiák fotói, valamint a koporsókból kivett anyagok, gyöngyök, hímzések stb., megtalálhatók a riesai tájmúzeumban. Számos tudós helyezkedik arra az álláspontra, hogy a természetes múmiákban nincsen semmi rendkívüli. Az eddig ismert adatok szerint mintegy 200 múmia található például Berlinben, Rheinsberg- beii, Quedlingburg- ban, továbbá az ismert Kahlbutz lovag Kampehlben. Olyan helyek, ahol természetes múmiák létezéséről tudomásunk van, előfordulnak Svédországban, Franciaországban, Spanyolországban, Otaaz. országban, az NSZK- ban, Csehszlovákiában és Lengpelo*- shágfban ». itáliai autótolvajok Az olase autótolvajok kü- *ionosén téten aktívak; Milá- fnóban átlagosan 95, Rómában autót lopnak el naponta. MWs^ben Olaszországban ösz- szesen 250 000 autólopást regisztráltak. A „szarkák” a rendőrségi müszakvaltás idoÁram éri pontját használják ki: reggel 3—4 óra és este 18—19 óra között csapnak le leggyakrabban az autókra. Specializálódtak az olyan márkákra, mint a BMW, a Mercedes vagy a Jaguár, amelyeket arab országokban értékesítenek ._ többet bír Tájfutás Baktálórántháza térségében rendezték meg a XIX. tájfutó Szabolcs Kupát, amely most lelt először kiemelt verseny. Negyvenkilenc egyesület 540 tájfutója állt rajthoz, és ott voltak a válogatott keret tagjai is. A felnőtt férfiak 15 kilométeres versenyében (F 21 A) első lett Dosek Ágoston (DVTK). Kereskedelmi vállalat egy dekoratőrt keres felvételre. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezéseket „Dekoratőr” jeligére a kiadóba kérjük. adas-uetel Eladó jó állapotban levő 4 db párnázott szék, Elektroszvit hűtő, ágysodrony matraccal.' Miskolc, Kun Béla út 135. sz. Vízóra-aknatetőt megvételre keresek. Joó Ferenc, Kisfaludy 38. Martintelep. l db 9 hetes bikaborjú eladó. Érdeklődni: Bükkszentlászló, Fő u. 68. Virág Béla. Gyermekrekamié, három méretre variálható, kitűnő állapotban, kerek asztal két székkel eladó. Tapolca. Görömbölyi u. 9. Telefon: 13,-420. Eladó egy új színes tv. Érdeklődni: Lakner Gy. u. 1. Martintelep. Miskolcon üzlethelyiséget bérelnék vagy vennék. Ajánlatokat a 38-677-es telefonra kérek az esti órákban. Szélsőséges körülmények közt a gyenge elektromos áram hatása az emberi test biológiailag aktív helyeire megnöveli a teljesítőképességet. Ezt bizonyította be egy csoport szovjet sportoló az örmény magashegységben, a kalinyini politechnikai főiskolán kifejlesztett biostimu- látorral végzett kísérletsorozat útján. A miniatűr készüi negation Másfél szobás szövetkezeti lakás a Szentpéteri kapuban eladó. Érdeklődni: Katowice u. 1. sz. magasföldszint 1. 180 000 Ft kp.-val kis házat vennék a Bükkben vagy környékén, lakó- vagy vegyes övezetben. Gölz, 1021 Budapest, Tárogató út 28. L.yukóvölgyben víkendtelek eladó. Füzes u. 30. Telefon- 13288. Nyéki öreg-tónál téglából épült víkendház eladó. Telefon: 37-831. 1981 májusától 2 évre Miskolc belvárosában kétszobás, összkomfortos lakás kiadó vállalatnak is. „Egyéves előfizetés előnyben 87 477” jeligére a kiadóba. Önállóan gazdálkodó egyénhez kisállattenyésztéssel betársulnék. „Sürgős 87 459” jeligére a kiadóba.-lékkel a testnek ugyanazokra a pontjaira hatnak, amelyek az akupunktúrában a tűszúrásoknak felelnek meg. Összesen 700 ilyen pont van. A kísérletek azt eredményezték, hogy erre a hatásra a szervezet biológiailag aktív anyagokat termel, amelyek az általános állapotot kedvezően befolyásolják. A magas- hegységben, ahol még a tapasztalt hegymászók is szenvednek az oxigénhiánytól, egy ilyen stimulátorral visz- sza lehetett állítani a szervezet egyensúlyát. * A MÁV MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA felvess 1981. május 4-én Miskolc- Tiszai pályaudvaron induló 3 hónapos jegyvizsgáló (kalauz) tanfolyamra 13. életévüket betöltött, vagy 1981. július 31-ig betöliő férfiakat és nőket. FELTÉTEL: — 8 általános, vagy középiskolai végzettség,- orvosi alkalmasság. Jelentkezni lehet: MiskolcTiszai pályaudvaron A jelentkezőket már a tanfolyam megkezdése előtt is alkalmazzuk.