Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1981-02-14 / 37. szám

A2UZUM-! TÍPUSJELŰ KéSZÜLÉKÉT A SE8ESZEK a IÁGYSZÖVETEK VÁGASARA éS A CSONTSZÖVETEK összEFmsÁsrrÁsÁw HASZNÁL 1S'S.0SÖK'® . ★ .4’ érdeklődő megismerkedhet a műtétek idejét csökkentő ultrahangos sebészeti berende­zésekkel is Üj Tiszai: az ezredfordulón Rendezik a Zófa teret Ütést tartott a városi tanács vb A városi tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén, egyéb témák mellett megtárgyalta és jóváhagyta a Zója tér —Szinva—MAV-vágányok közötti terület részletes rendezési I tervét. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a terv leg­fontosabb része, az új pályaudvar felépítése legfeljebb az ezredfordulón valósulhat meg. figyelembe véve a MÁV, il­letve a népgazdaság anyagi lehetőségeit. Am a legégetőbb teendő, a Zója téri forgalmi csomópont rendezése nem vá­rathat magára hosszú évekig, évtizedekig. Ennek végrehaj­tásához már az idén hozzálátnak. Ezzel együtt elvégzik a pályaudvar épületének — már meg is kezdett — felújítását, es az aluljáróremiszert is meghosszabbítják. gén végrehajtják a szüksé­ges átcsoportosításokat, értve ezalatt többek kozott a buszközlekedést. Már szóltunk róla, hogy a régi állomásépület t*I- újításához, tatarozásához hozzálátott a MÁV. Ez a munka előreláthatólag 19ík2-beVi fejeződik be. An­nak idején, amikor az alul­járót építették, lebontottak Elektrotechnika az orvostudományban Műszerek a gyógyításért A végrehajtó bizott.-ág ülésén a többes által nagy­vonalúnak minősített terv készítője, a MÁVTI szakem­bere ismertette a programot, melyhez Pável Janos, az épí­tési és közlekedési osztály vezetője, valamint, dr. Hor­vath Be,la városi főépítész fűzte hozzá a tér rendezé­sével kapcsolatos tudnivaló­kat. Gondoskodtak megfelelő nagyságú parkolótól a köz­lekedési vallalat és a Volán járművei számára, taxiállo­mást alakítottak ki, es természetesen lesz majd hely a magángcpkovsiknak is. A Zója tér és a Vörös­marty utca. illetve a Mar­tintelep kapcsolatát az „V”­A korábban gyógyíthatat­lannak hitt betegségeket ma már a kiállításon látható legmodernebb műszerek és berendezések segítségével gyógyítják a Szovjetunióban és Magyarországon is. Akár mottója is lehetne a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott mondat a városi sportcsar­nokban megnyílt az Elektro­technika az orvostudomány­ban című kiállításnak. ...Mint a sajtótájékoztatón TV P. Koehetkóvtól, a Szov­jetunió Elektrotechnikai Mi­nisztériumának főosztályveze­tőjétől megtudtuk, e bemu­tató szerves folytatása az Egészségügy '80 orvostechni­kai müszerkiállításn'ak, ame­lyet tavaly Moszkvában ren­deztek. Ismerve ugyanis a magyar orvosi műszeripar fejlettségét és fejlődését, a két ország közötti kooperá­ciót. időszerűnek tartották, hogy hazánkban is bemutas­sák a szovjet orvosi elektro­technikai ipar és a mi orvosi műszergyái tűsünk legújabb készülékeit. Jgv került sor néhány héttel ezelőtt Buda­pesten az első ilyen jellegű kiállításra, amelynek egy ré­szét most Miskolcra is el­hozták. Hogy miért éppen városunkra esett a választás, arról a rendezők elmondot­tak: az. elektronikai orvosi műszergyártásban a Medicor Művek budapesti központján kívül a miskolciak veszik ki a részüket. A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy erre a kiállításra a Szovjetunió Kommunista Pái t.ja XXVI. kongresszusa előtt került sor, amely egyfajta számvetésnek is tekinthető arra vonatkozó­an, , hogy az előző kongresz- szüs jóta ' mit sikerült elérni e fontos ipari területen. Meggyőződésünk — mondotta V. P. Kochetkov —, hogy ez a kiállítás Miskolcon is jól szolgálja majd az egészség­ügy fejlesztését,- a további együttműködés fejlődését. A kiállítás — amelyet teg­nap délután V. P. Kochetkov és Hrabár Sándor, a Medi­cor OREL gyárigazgatója nyitottak meg. s amelynek megnyitó ünnepségén jelen volt Grósz Károly. n/. MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Urát os László, a városi párt- bizottság első titkára is — mintegy negyedszáz műszert, berendezést mutat be a szov­jet elektronikai orvostudo­mány legújabb eredményei­* A kiállításon bemutatják a; űrben járt Balaton és Inter­feron műszereket is (Kerényi feli.) Tavaszi növényvédelem A mezőgazdasági könyvhó­nap keretében február 16-án. hétfőn a Tanácsház tér 8. szám alatt (III. udvar), az első emeleti helyiségben Va­sas Gá boriié, a Borsod me­gyei Növényvédő és Agro­J kémiai Állomás laboratory urnának vezetője tart elő adást. Azokat az érdeklődő­ket várják, akik a tavaszi növényvédelmi munkáról szeretnének hallani, s tana csőt kérni a szakembertől. bőt. Emellett számos gyógyá­szati segédeszközt is láthat­lak az érdeklődők. Annak ér­dekében. hogy városunk kór­házainak orvosai, s a fejlesz­tésben közreműködő műszaki szakemberek méginkább megismerhesség e műszere­ket. február 16-án. délelőtt 10 órakor előadas-sorozatot ren­deznek számukra. A kiállítás keretében be­mutatják a Balaton és az In­terferon műszereket is. ame­lyek a szovjet—magva)' kö­zös űrrepülés alkalmával az űrpáros tudományos mun­káját segítették a világűr­ben. A rendezési terv végre­hajtásával megoldódnak a térség forgalmi kapcsolatai, biztonságossá válik a tömeg- közlekedes. Nem fenyegeti veszély majd a villamosok, buszok utasait, sem, mert nem kell átvágniuk a járművek között, a megálló és a pálya­udvar közötti útszakaszon. E célt szolgálja "majd a meghosszabbított aluljáró. mely összeköti a megállókat a pályaudvar épületével, Il­letve a vágányokkal. híd teremti majd meg. mely szintén szerepel a tervben. Pável János szólt arról is, hogy a Tiszaira nehezedő terhek — 30—40 ezer ember fordul meg itt naponta — enyhítése érdekében. nagyobb szerepet szánnak a Görnöri pályaudvarnak. Ide naponta kétezer utas ér­kezik. ám a tervezett forgal­mi intézkedések eredménye­képpen. 10—12 ezer ember fogadására lesz alkalmas a Gömörí. Még az idei év vé­Teaivó nemzet leszünk? 4c Dobozba kerül a Garzon tea. a Compaijz Kereskedelmi Cso­magoló Vállalat egyik első slágercikke . .. Hazai Tagadhatatlan. kávéivó nemzet vagyunk (nyolcvan­millió dollárt fizet évente ká­véért az állam), ám az utóbbi években egyre mi a teát ked­velők tábora. Venczel György, a Corn- pack technológiai oszíályve- zelo.je: Az ínyencek rájöttek arra. hogy a szakszerűen gondo­san elkészített tea ugyano­lyan nemes ízű. különleges hal. mint a kávé. és életta­ni hatása is nagyjából ugyanaz. Frissít, üdít. meg­szünteti a testi es szellemi fáradtságot. — Ha már ínyenceket em­lít. alig hiszem hogy ők be­érnél: a néha már porszerű- “" apró. igaz. olcsón megvá­sárolható tea fajiakkal. Nem akarom kisebbíteni értékű kel, de a nálunk kapható teák nem a legjobb márká­inál;. — Ezekre is szükség van, a vásárlók többsége ezt ve­szi, egyrészt az ára miatt, másrészt mert az apróbb le­velű tea minőségileg jobb. mint a nagy levelű. De hadd cáfoljam meg: a múlt évben már az igényesebbeknek is kedvére tettünk: kapható volt az üzletekben az Angli­ából importált Earl Grey — Twinings tea. karácsony előtt pethg a Lioton céstől kap­tunk filteres Earl Grey teát is. — Ami azonban a borsos ár ellenére is hamar elfo­gyott . .. — Vigaszul csak annyit: húsvétra ismét kapható lesz. És elárulok még valamit: a • Liptóit céggel szerződést kö­töttünk: vásárolunk tőlük Earl Grev teat,, de tasakosba már nálunk csomagollak majd. Ez azt jelenti, hoav a jövőben folyamatosan kap­ható lesz. Még egy jó hír a teakedvelőknek: a köve'kezű évben már tel iesen ha/.ai gyártású Earl Grey teát is előállítunk. — Árulja el mi a jó tea titka? — Az elkészítés módía. Nálunk ugyanis nem fordí­tanak rá sem kellő időt. senv túl nagv gondot. Általában beleteszik a kannába és kifő­'zik, ám ezzel együtt kifő a tea íze is. Van. aki egy tea- tasakot kétszer is felhasznál. A már kilúgozott tealevélből vó-’-mt csak színes vizet kao. amiben már nincsen élelta- nilag hasznos hatóanyag. Alapszabály, hogy két edényt használjunk: az egyiket a forrázáshoz szükséges víz melegítésére, a másikat a tea leforrázására. A tea adagja: egy két. decflitérés csészébe egv teáskanálnyit kell tenni (filteres teánál 1 csészéhez 1 t.asak való). Faj­tájuktól függően a fekete te­ákat általában 5—6 percig, a zöld teákat '3—4 percig, a sáign teát pedig 4—5 percig fprrázuk Forrázzuk és nem főzzük 1 Lz a „titka". az öreg — már ipari mű­emléknek számító — epület egyik szárnyat. Szó van en­nek az újbóli felépítéséről is, ám abból a 23 millió forint­ból, amivel a MÁV rendel­kezik. csak az aluljáró meg­hosszabbítására futja. Áprilisra elkészül a kivi­leli terv. és haladéktalanul hozzáláthatnak a Zója téri munkálatokhoz. Ugyanakkor dolgoznak az ÉS,ZAKTERV- nél az Augusztus ‘10. fürdő re­konstrukciós tervének ál­értékelésén is. A Zója térrendezéseivel pár. huzamosan, vagy ezt köve­tően erre a munkára is sor kerülhet. A rendezési terv egyéb­ként előirányozza a MÁV- koloma lebontását, új lakó­épületek emelését, és a térségben helyeznek el majd egy szállodát, új postaépületet, illetve az utasok ellátására szolgáló áruházat is. B. D. t Felnőnek a facsemeték Ezekben a napokban szemé revételezik, válogatják ki a Borsodi Erdő- es Fafeldolgo­zó Gazdasag csemetekertjei­ben azokat a facsemetéket, amelyeket a tavaszi erdősíté­sekhez használnak fel. A megye területén a gazdasag tavasszal megközelítőleg 600 hektárnyi területet telepit be, nagyobbrészt a korábban ki­termelt erdők pótlására. Tolcsva határában tíz hek­táron ültetnek lúcot, a feny­ves — úgy hírlik — a vi­lághírű hegyaljai borvidék mikroklímáját , is javítja majd. Aggtelek es Jósvafő Környékén a fenyvesek tele­pítése a táj szépítését is szol­gálja. A Tisza és a Bodrog árterületein gyorsan novö es a papíripar számára később nyersanyagforrásul szolgaló nyárfásokat ültetnek. Az értéktelen parlagok és rossz minőségű legelők he­lyén a tavasszal több mint 70 hektárnyi új erdő zöldül majd a megyében. Viszló kör­nyékén, az abaúji része­ken és a déli Bükk lábá­nál fekvő Bükkaranyos vidé­kén kocsányos tölgyerdőket ültetnek. A lázbétci víztáro­ló környékén, Uppony hata­rában pedig gyorsan növő erdei és lúcfenyő kerül a so­vány földekre. A gazdaság a telepíiéshea szükséges összesen megköze­lítőleg ötmillió csemetét sa- jját csemetekerijeiben neveiieJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom