Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1981-02-28 / 49. szám
Vologda múzeumában Akárcsak a szovjetunióbeli vállalatok és üzemek, a magyar gyárak ér intézmények is munkafelajániásaik teljem sitésével köszöntik a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusát. A kölcsönös kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza. Borsod és Vologda együttműködése is régi keletű. A testvérmegyei kapcsolat ékes bizonyítéka felvételünk, amely Vologda múzeumában készült. Az egyik vitrinben a voiogdai vezetők borsodi látogatását megörökítő fényképek. a KISZ Borsod megyei Bizottságának zászlaja mellett a látogatók megtekinthetik a két megye testvér- kapcsolatát rögzítő együttműködési szerződést is. A Rádiótól kérdezték — a OH válaszáé Mennyi lesz a nyugdíj? A Magyar Rádió Miskolc körzeti Stúdiója a közelmúltban a nyugdíjasok fórumát rendezte meg. A választ adó vendégek egyike volt Kiss Béla. a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóság megyei _ igazgatója, akit több. válasz nélkül maradt levéllel kerestünk fel. £ 19”?-ben, 63 éves korom- ban mentem nyugdíjba, de 1976-ban ismét munkába álltam. A tüdőkórházban dolgoznyes munkaidőt le is dolgozta. Ebből a szempontból viszont csak az az időszak jöhet figyelembe, amikor a nyugdíj' folyósítása szüneteit.' Ha a munkavégzés tartama qlatt a nyugdíjat is megkapta. sem szolgálati idő, sem ösztönző nyugdíjpótlékra jogosító idő beszámítására nincs lehetőség. Nyugdíjba vonulásom után, 1972-től nyugdíjasként is dolgozom. Kérhetem-e nyugdisították. Az első ízbeni nyugdíjazást követő időszakos nyugdíjemelések azonban az új nyugdíjhoz nem adhatók hozzá, ezért az esetek túlnyomó részében nem kedvezőbb az új nyugdíj kiszámított összege akkor sem, ha a mostani, utolsó 36 havi kereset magasabb, mint az annak idején, a nyugdíjazáskor figyelembe vett átlag. teadélutánja Teadélutánt rendez ma a Győri kapui kollégiumban a III 2. és III/6. pártálapszer- vezetek mellett működő nyugdíjas Vöröskereszt-alap- szervezet. A nyugdíjasok a klubdélután bevételének egy részét a mozgássérülteknek ajánlották fel. Az összejövetelen az Oprendek Sándor munkásőr zászlóalj énekkara és a Magyar Néphadsereg egyik' alakulatának népi zenekara ad műsort. A lehető legnagyobb nyereségért (Folytatás az 1. oldalról) Szólt dr. Énekes Sándor a D1GEP 1981. évi feladatairól is. Ehhez kapcsolódóan a bri- gádvezetöi küldöttértekezlet megvitatta és elfogadta az 1981. évi szocialista munka- verseny-vállalást. A gépgyári szocialista brigádok vállalják, hogy az idén a müszakváltások során keletkező, úgynevezett kieső időket a tavalyihoz képest 30 százalékkal csökkentik. Ugyancsak vállalják a munkáséiért egyszázalékos csökkentését, s a tervezett 60 millió forintos anyag-, energia- és önköltségcsökkentésen felül, az önköltség további 0,5 százalékos csökkentését. Az idei tervben 320—356 millió forint nyereség elérése szerepel. A tanácskozás úgy döntött, hogy a DIGÉP a felső határt, vagyis a 356 millió forintot teljesíti Fontos vállalás az is, hogy az egy főre eső bruttó termelési értéket a tavalyihoz képest T.3,5 százalékkal növelik. Vállalásokat fogadott el a küldöttértekezlet a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, a szocialista életmód és művelődés fejlesztése érdekében is. Ebből kiemelésre kívánkozik, hogy a DIGÉP r ■ 1981-ben is szervez kommunista műszakot Miskolc gyermekintézményei férőhelyeinek bővítése végett. Ezen felül 31 200 óra társadalmi munka teljesítését is ' vállalják, amiből 16 200 órát a , Mi; kőiéért” társadalmi municaakción beiül teljesítenek. A továbbiakban a brigád- vezetői küldöttértekezlet — Kárpáti Zoltán szb-titkár javaslata alapján — állást foglalt abban, mely brigádokat, milyen kitüntetésre javasoljanak az 1980-ban végzett munka 'alapján. Az elmúlt évben végzett jó munka alapján a brigádvezetői küldöttértekezlet négy szocialista brigádot javasol magasabb kitüntetésre. A B-egységben dolgozó Pindur Tibor vezette Barbai Ferenc horizontos brigádot a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetésre; a Tar Miklós vezette Eötvös Loránd NC-technológus ifjúsági brigádot a KISZ Kongresszusi Oklevél kitüntetésre; az A- egységbén dolgozó, Dobos János vezette November 7. lakatosbrigádot és az F-egy- ségben dolgozó, Pásztor János Zeneínyencek magazinja s)c A hazai hifi még épülőben levő magasháza, az Orionék tornya. Már kétoldalas hirdetés jelzi a lapban a közeli elkészültét. ' tan takarítónőként. Miként kaphatom meg a továbbdol- gozókat megillető, megemelt százalékú nyugdijat? — érdeklődött a Hegyalia u. 6. szánt alól Kisiezki isivánné. — Mivel a kérdező 1972- ben. 63 evesen vonult nyugdíjba. részére ösztönző nyugdíjpótlékot ineg kellett állapítani. A nyugdíjasként végzett munkával az ösztönző nyugdíjpótlék mértéke akkor módosítható, ha újabb 180 nap szolgálati időt szerez, amelyre munkabért kapott, s a munkakörére előírt törvejam újra megállapítását? — érdeklődött Kovács Károlyne, a Fülep u. 20. szám alól. — Kérheti. Ebben az esetben a nyugdíj megállapításakor már elismert szolgálati ideje volt, s ez. valamint a nyugdíjasként elért utolsó 36 havi kereset alapján kell a nyugdíjat ismét kiszámítani. A nyugdíjasként végzett munka csak akkor vehető figyelembe szolgálati időként, ha annak tartama alatt a nyugdíj folyósítása szüneteit, vagy a rokkantsági nyugdíjat korlátozott mértékben folyóés tunerek A héten ismét utcára került a Hifi Magazin. A lap tűn éneiében ez a negyedik szám. A megjelenés körül most is támadtak nehézségek. Pesíen már két hete vehettek beíöie az ügyesebbek, hozzánk c?ak hossaú késéssel jutott el. Állítólag a nyomda kötészete volt a ludas. A Hifi Magazinhoz alig lehet hozzájutni; a dörzsöltebbek igjekszenek is megnyerni az újságárusok szívét. Miskolc mindössze 71H) darabot kapott, és akinek ebből nem jutott, az már ne is reménykedjen .. . A megjelenést mindig nagy várakozás előzi meg, amelyet eddig még nem követett csalódás, sót úgy érezzük, a lap egyre érdékesebb lesz. Ha más haszna eddig nem is lett volna, mint az. hogy már lehet kapni az üzletekben Or- tofon lemezjátszófejeket — amiben nem kis része volt a HFM-nek —, már megérte. Most is az érdekesebb olvasói leveleket tördelték be az elejére. Később olvashatunk egy kis értekezést a régmúlt idők zenejátszó berendezéseiről. A lemezgyűjtők bizonyára örömmel veszik a színvonalas' lemezkritikákat. A lap szerkesztője az olvasókat is elkalauzolja a tavaly Düsseldorfban megrendezett Hifi-kiállításra. Az egyik legérdekesebb rovat a ..Hetedhéthatár”. Nagyon hasznos dolog szemlézni a nyugati testvérlapokat, megtudva belőlük, hogy mi foglalkoztatja a hifis nagyhatalmakat. Eközben persze megismerjük az angol újságok hallatlanul könr.yed, szellemes, szórakoztató stílusát. E számban a Pioneer-cég legjobb kazettása került a vizsgálóasztalra, néhány neves szalaggal. De megnézik a most kapható lengyel erősítőket és tunereket is. Gyakorlati útmutatást adnak a Tesla NC—440 lemezjátszó átalakításához, miáltal garantálják a minőségjaviiést. A lap jóvoltából megismerkedhetünk a dán Ortofon-cég 16-féle hangszedőjével. Közreadnak egy tanulságos lemezösszehasonlítást.: a Neo- ton Família Napraforgó című lemezének azonos mesterszalagról készült négy( különböző kidolgozását vizsgálják. A magyar, spanyol, japán és NSZK préselés közül magasan legjobb minőségűnek az NSZK-beli bizonyult. A lehallgatáskor a hazai szakemberek nem tudták meghatározni, váj on mit művelhettek az NSZK-beli stúdióban, hogy visszanyerjék az eredeti hangzást. Komputeres vágásra gyanakszanak. Soi~ ' ?> érdekes olvasmányt és cikket, hasznos információt kap az olvasó a Hifi Magazin legutóbbi, 1930 télre keltezett számából. (herényi) vezette Druzsba—Szojuz—36 műszaki brigádot kongresszusi oklevél kitüntetésre. (nyikes) Villantó Halas hírek A vízügyi dolgozók horgászegyesülete holnap reggel 9 órától tartja közgyűlését a BÁÉV kultúrtermében. Beszámoló hangzik , el az 1980- ban végzett munkáról, majd előterjesztik az 1981. évi költségvetést A napirendi pontok között szerepel az új vezetőség megválasztása is. ‘ I * Hírünk azoknak szól, akik Sopron környékén akarják eltölteni • szabadságukat: egyeztették az idei Fertőtavi haltelepítési terveket. A magyar rész gazdája a győri Előre Halászati Termelőszövetkezet, az osztrák oldalé pedig a Burgenlandi Halászati Szövetség. Az osztrák halászok az idén is az anL golna telepítését vállalták: 15 mázsa angolnát helyeznek ki, ami mintegy 5 millió ivadékot jelent. A magyar halászok 300 ezer előnevelt süllőt, 60 mázsa kétnyaras pontyot és 3 ezer előnevelt csukát raknak a tóba. A csukák telepítését külön kérték az osztrákok, kísérletként, mert a tóban mindeddig nem éltek ilyen ragadozó halak. A Fertő uralkodó halfajtája egyébként az am golna. * Az utóbbi években egyre több hallal cseréltetnek hazát. De már kontinenst is ... Most olvastuk, hogy a buffalo nevű észak-amerikai hal egyik legnagyobb termelőterülete lesz hamarosan az Arai-tótól keletre elterülő tórendszer. A Kamislibi Halgazdaság kétszázötvenezer egyéves • ivadékot kapott a gyorsan növő halfajtából. Jövőre innen telepítiK ókét az Aral-tó környékén található édesvízi tavakba. 13. sz. szalbolfunk minlatermét Átalakítva megnyitjuk 1981, március 2-án Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 2. szám alatt, ahol kitosépek, moségepsk, centrifugák mellett fűtéstechnikai és egyéb hőkésziifékelei bővítettük áruválasztékunkat. „NE JÁRJON AZ ÁRU UTÁN, VÁSÁROLJON MINTA UTÁN!” ■.Mimi KERESKEDELMI ULALAT \