Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1981-02-21 / 43. szám

A ßlmszemle (CIKK A 2. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * XIII. ÉVFOLYAM 1981. FEBRUAR 1 ÁRA: 1,4! FORINT 4 dr óig várban és Sajóbábonyban már kiűzették A napokban megtartott ipari nagyaktíva is megálla­pította: az elmúlt évben jól dolgoztak megyénk vállala­tai, ipari szövetkezetei. Ez mutatkozik meg abban is, hogy a legtöbb helyen az el­múlt évi munka alapján ki- íizethetö nyereségrészesedés is növekedett. Tegnapi kör­telefonunkban arra igyekez­tünk választ keresni a mis­kolci és Miskolc környéki vállalatok, szövetkezetek ve­zetőitől: milyen nyereséget értek el. s ebből mennyit és mikor osztanak dolgozóik­nak? Voltak vállalatok — mint a Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár —, ahol a végleges eredmény csak a jövő hét elején dől' el. mert a felettes hatóság­nak, illetve a vállalat szak- szervezeti tanácsának még hiányzik a jóváhagyása a mérlegről. Más helyen — mint a December 4. Drót­művekben, vagy a sajóbábo- nyi Észak-magyarországi Ve­gyiművekben — már ki is osztották a nyereséget. A beszélgetést éppen ezért e két utóbbi vállalat vezetőivel kezdtük. 9 December 4. Drótmű­vek, dr. Imre Ferenc igaz­gató: — A gyár történetében első ízben haladta túl ter­melésünk a kétmilliárd fo­rintot. Ennek is köszönhető­en 9,5 millió forint nyere­ségre tettünk szert Az eb­ből felosztható részesedés mintegy 20 napi munkabér­nek felelt meg. Gyárunk dol­gozói csütörtökön már fel is vehették ezt az összeget. 9 Észak-magyarországi Ve­gyiművek, Szőke Béla igaz­gató: Az elmúlt esztendőben to­vább javult a termelőtevé­kenység gyárunkban, ennek eredményeként az egy dolgo­zóra jutó termelési érték megközelítette az egymillió forintot Nyereségtervünket mintegy 20 százalékkal tel­jesítettük túl, összességében 300 millió forintos eredményt értünk el, azaz az 1979. évi nyereségszintet, ami — is­merve a szabályozók válto­zását —, igen jó eredmény. Dolgozóink tegnap kapták kézhez a borítékokat, amely­ben 16—17 napi munkabér­nek megfelelő összeg volt. (Folytatás a 3. oldalon) Jóváhagyták a beszámolót Az SZKP Központi nlr ' Moszkvában tegnap ülést tartott az SZKP Központi Bi­zottsága. A plénumon átte­kintették és egyhangúlag jó­váhagyták a KB beszámoló­ját, amelyet Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára terjeszt az SZKP hétfőn meg­nyíló* XXVI. kongresszusa elé. A KB tegnapi plénumán áttekintették és jóváhagyták a Szovjetunió társadalmi­gazdasági fejlődésének az 1981—85-ös évekre vonatkozó és 1990-ig terjedő fő irányait, és megbízták Nyikolaj Tyiho- novot, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnökét, hogy a dokumentumot terjessze a párt XXVI. kongresszusa elé. Az SZKP KB tegnapi plé­numának ülésén felszólalt Leonyid Brezsnyev és Nyiko­laj Tyihonov. Miskolci szakács sikere Szolnokon Az idei farsang rangos ese­ménye volt tegnap a főzőka­nál és a habverő mesterei­nek szolnoki versenye. A Pelikán-szállodában most hatodszor rendezték meg a tiszántúli megyék hidegtál- és süteménykészítő versenyét, valamint bemutatóját, ahol hét megye versenyzőinek re­mekműveit értékelték. Né­hány mű: töltött galamb, nal- krémes kecsege, citromos pisztráng, rák és békacomb, .tavaszi retekkel, salátával töltött sajttrómbita és tojás­kocsonya. A tizenhárom cuk­rász és tizennégy szakács — Csongrád, Bács-Kiskun, Sza- bolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj- Zeraplén, Békés, Heves és a házigazda Szolnok megye színeiben indulók — munkái közül a zsűri Kandik Ferenc miskolci szakács tengerihal- koktéljának és sajtvariációi- nak, valamint Dancsi Berta­lan szolnoki . mestercukrász zselés-gyümölcsös desszert­jeinek ítélte az első díjat. Mozaó ABC-k a tanyákra A kis települések, tanyák és a kieső idegenforgalmi terü­letek napicikk-ellátását mozgó ÁBC-boltokkal segítik a fogyasz­tási szövetkezetek. Tegnap Bu­dapesten a MOM Csörsz utcai Művelődési Háza előtt tizenegy úi Ikarus—260 típusú autóbusz sorakozott fel. E mozgó bojtok üzembe helyezéséhez a SZÖ- VOSZ a kölcsönös támogatási alapból 16 millió forinttal járult hozzá. Egy-egy autóbusz eladó­tere 22 négyzetméter. A vá­sárlóknak 500-féle napicikket ad­hatnak el, üzletenként mintegy 200 ezer forint értékű készlet áll rendelkezésükre. A mozgó bol­tokban hűtőgépek vannak, és önkiszolgáló rendszerben szol­gálják ki a vevőket, akik a pénztárgépnél fizetnek majd. A szövetkezetek üzemképesen, for­galmi engedéllyel és rendszám­mal együtt veszik át az autó­buszokat, A boltok eladóit a *Zövosz-ban részesítették to­vábbképzésben. ^ Reparálják az öreg gőzöst... Szükség esetén még ber>ethetik a 424-eseket, de a göz- mozdonyok már elbúcsúztak a Tiszaitól. (Cikk az 5. oldalon.) • (Sólymos László felvétele) Elindultak a kamionok, vagonok Miskolci gyerekruhák a Szovjetunióba + Babrak Karmai afgán kormányfő nemzetközi sajtókonfe­renciát tartott Moszkvában. Képünkön: Babrak Karmai és Leonyid Zamjacsin. Az elmúlt év végén ma­gyar gazdasági delegáció tár­gyalt Moszkvában. Ott volt Medveczky Gyuláné, a Mis­kolci Háziipari Szövetkezet elnöke is. Ök, mint köztu­dott, régi partnerei a szovjet megrendelőknek. A miskolci bébi- és leánykaruhák elis­merést vívtak ki a szovjet megrendelők, vevők köré­ben. A moszkvai tárgyaláson azt kérték a házigazdák: kapjanak 1981-ben még több bébi- és leánykaruhát, s ezen belül flanell anyagból készült termékeket is. A . Miskolci Háziipari Szö­vetkezetnél úgy döntöttek, hogy az SZKP XXVI. kong­resszusa tiszteletére egyrészt vállalják, hogy a tavalyinál 200 ezer darabbal több, ösz- szesen 1,2 millió bébi- és lánykaruhát gyártanak a szovjet megrendelőknek, másrészt ebből 170 000 dara­bot február 20-ig elkészíte­nek, s útnak indítanak. Sőt vállalták azt is, hogy meg­felelő számban készítenek flanell anyagból is ruhács­kákat. • — Nagy munka kezdődött — mondja Medveczky Gyu­láné. — A ruhácskák a be­dolgozók révén a megye 30 községében készülnek. Meg kellett szervezni az anyag- ellátást. a visszaszállítást, a csomagolást... Mindenki lel­kesen kapcsolódott be a ten­nivalók végzésébe. Bolti dol­gozóink, szocialista brigád­jaink társadalmi munkában is segítettek. Ennek eredmé­nyeképpen tegnap az utolsó csomagok is gépjárműre ke­rültek, s elindultak Tiszamo- gyorósra, ahol a vagonok már várják a szállítmányo­kat, s indulnak tovább a szovjet megrendelőkhöz. A miskolci háziipariak munkája ezzel még koránt­sem fejeződött be, hiszen az idén még több mint 1 mil­lió darab bébi- és lánykaru­hát kell elkészíteniük, le­szállítaniuk legnagyobb meg­rendelőjüknek, Mindent megtesznek annak érdeké­ben, hogy ez megvalósuljon, s a tavalyi nagyszerű év után 1981-ben is jó eredmé­nyekkel zárják majd az esz­tendőt. az flliipsaläs Fői Palme Teheránban Baniszadr iráni elhök pén­teken Tehex-ánban fogadta Olof Paime volt svéd minisz­terelnököt. Waldheim ENSZ- főtitkár közép-keleti külön- megbízottját és megismételte előtte országa álláspontját: nem lehet szó béketárgyalá­sokról Bagdaddal, amíg az iraki hadsereg teljes mérték­ben ki nem vonja katonáit a háborúban megszállt iráni területekről. Palme útjának egyik cél­ja az volt. hogy szabad tá­vozást eszközöljön ki annak a 72 külföldi hajónak, amely az iráni—iraki háború ki­robbanásakor a két országot elválasztó Shatt al-Arab vi­zein rekedt. Ezzel kapcsolat­ban a Bécsben tartózkodó Waldheim ENSZ-főtitkár pénteken bejelentette: Irán és Irak elvi beleegyezését adta a hajók távozásához. Szeles szombat Borús reggel- után a hét vé­gén megélénkülő szél mellett átmenetileg csökkenő felhő­zetre számíthatunk. Havazás, hózápor, csak szórványosan várható. A legmagasább nap­pali hőmérséklet plusz 5 fok körül lesz. A Tanácsakadémia tovább­fejlesztéseként három éve lét­rehozott Államigazgatási Fő­iskolán tegnap tartották az első diplorríaátadási ünnepsé­get. A főiskolán 1978 szep­tembereben nappali, esti és levelező tagozaton, majd egy évvel később, a korábban Tanácsakadémiát végzettek számára kiegészítő tagozaton kezdődött meg az oktatás. Ez alkalommal a Tanácsaka­démián az 1971. december 31-e után oklevelet szerzett, és az Államigazgatási Főis­kola három féléves kiegészítő tagozatán eredményesen ál­lamvizsgázott 253 hallgató vette át főiskolai diplomá­ját. Az ünnepségen Papp La­jos államtitkár, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalának elnöke köszöntötte az első diplomásokat, s öt hallgató­nak vörös diplomát, nyújtott át. Vörös diplomát kaptak: Barta Józsefné, a Bácsalmá­si nagyközségi Tanács V. B. titkára, Bordás Imre, az Abádszalóki községi Tanács vb-titkára, Hunya Miklós, a Gyomai nagyközségi Tanács adóügyi főelőadója, Nagy Jo­lán, a Békés megyei Tanács igazgatási osztályának főelő­adója és dr. Petrik Jánosné, a Nógrád megyei Levéltár csoportvezetője. Vádat emeltek a yorkshirei hasfelmetsző' ellen Az észak-angliai Dewsbury bíróságán vádat emeltek Pe­ter William Sutcliffe ellen 13 nő meggyilkolása és hét gyil­kosság! kísérlet miatt. A tár­gyalásra Leedsben kerül majd sor. A védő továbbra sem járult hozzá a sajtótu- dósítási korlátozások feloldá­sához, így Sutcliffe neve mellől eltűnt a yorkshire-i hasfelmetsző hírhedt jelzője. A vádirat szerint Sutcliffe 1975—80 között Leeds, Brad­ford, Huddersfield, Halifax, Keighley és Manchester vá­rosokban követte el gyilkos­ságait és öt éven át tartotta rémületben Észak-Angliát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom