Déli Hírlap, 1981. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-09 / 6. szám
belföld A lottó 2. heti nyerőszámai: 6 41 57 62 78 TÉVÉFILMEK A MOZIBAN. A fővárosi Horizont filmszínház a jövőben rendszeresen vetít televíziós alkotásokat — jelentették be tegnap a televízióban tartott sajtótájékoztatójukon a Magyar Televízió, a FÖMO, valamint a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségének képviselői. A régi, közkedvelt Híradó mozi műsorán ettől függetlenül ezután is szerepelnek dokumentumfilmek, s vetítik a Balázs Béla Stúdió filmjeit is. ENERGIATAKARÉKOS KAZA- NŐK. A szövetkezet fejlesztőgárdája — a megváltozott energiahelyzethez igazodva — a múlt év végén olyan vegyes tüzelésű kazán típusát dolgozta ki, amelyet fával, szénnel, de bármilyen hulladékkal is kiváló hatásfokkal. igen rövid idő alatt felfűthetnek. Az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet és az Energiafelügyelőség elismerően nyilatkozott az új termék műszaki paramétereiről. Eninek alapján az Agrotröszt az első negyedévben ötvenet rendelt, amit az esztendő végéig még százötven követ. A termék iránt nemcsak kedvező ára miatt érdeklődnek, hanem azért is, mert rendkívül széles körbein alkalmazható. MEDGYESSY-EMLÉK- ÜLÉS. Tegnap Debrecenben megkezdődött a Medgyessy- centenárium egyik legrangosabb eseménye, a kétnapos emlékülés. A Déri Múzeumban lezajló tudományos ülést, amelyen ott vannak az ország legjelesebb Medgyessy- kutatói, Ács István, a Debreceni városi Tanács elnöke, a centenáriumra alakult emlékbizottság társelnöke nyitotta meg. Jelen volt Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Medgyessy-emlékbi- zottság elnöke is. Debrecen, Medgyessy szülővárosa az emlékülés mellett nagyszabású emlékkiállítással, továbbá a művész és a város kapcsolatait bemutató kötet megjelentetésével is emlékezik neves fiára. ELÜTÖTTE A VONAT. Nyékládházán egy személy- vonat halálra gázolta Benes Barnabás 57 éves foglalkozás nélküli, hejőkeresztúri lakost. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a gyalogos tiltott helyen, figyelmetlenül közlekedett. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a hűséges férj, jó édesapa, nagyapa, testvér, rokon és sógor, BALOGH FERENC, az LKM acélöntöde kikészítőüzem nyugdíjasa 67 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1981. január 10-én 9.30 érakor lesz a perecesi ravatalozóból. Gyászolják: bánatos felesége, gyermekei, menyei és unokái Biztonság és kombinálhatóság Expressz divatlevél kereskedőknek Drágán szerzen cigaretta Divatlevél várta a Júnó- szállóban tegnap délután azokat a borsodi és miskolci kereskedőket, akik nemsokára jövőre válogatnak valamennyiünknek ruhát, kabátot, cipőt. A Magyar Divat Intézet mutatta be 1981—82-re szóló őszi—téli kollekcióját. Már nem mondhatjuk vendég- szereplésnek az effajta bemutatót, hiszen annyira rendszeres, hogy a divattervezők mondhatjuk munkatársai a kereskedőknek, ők pedig viszont közvetítik a vásárlók igényeit azoknak, akik megálmodjak a divatvonalakat. A divatlevél szerint az új szezonban nem lesz éles váltás; a formák tovább élnek, finom, elegáns összeállításban, s a ruhadarabok egyéni ízlés szerint variálhatók. A női divat szín- harmóniájának meghatározói a semleges színek — nem harsányak —, a kék, a barna és a vörös, valamint az olivzöldek árnyalatai. A ruhák és a komplék valamennyi darabja a variálhatóság jegyében készült, hogy az alapruhatárat megfelelő színharmóniájú darabokkal lehessen kiegészíteni. Állítólag alapanyagokkal és ruhatervekkel is felkészült erre az ipar. A szabadidő- és sportruházatban tovább hódít az overall, s hurkolt kelmékből a melegítő csinosabb változata. A női kötött divatban is az összhangra törekszenek a tervezők: a sapka, sál, pulóver, kötött kabát hasonló színhatásúak. A gyermekdivatban kislányoknak mindennapra, s még alkalomra is a rakott szoknyákat, jjc Kosztüm a variálhatóság jegyében % A kabát bélésének is rangja lett kötényruhákat ajánlják. Az alkalmiakat romantikus díszítőelemekkel ékesítik. A fiúknál a sportos, praktikus viselet a meghatározó. Kabátjaik, blusónjaik kordból és posztóból, valamint vízhatlan anyagokból készülnek. A férfidivat visszakanyarodik a divatbiztonságot adó klasszikus színekhez és formákhoz. A* átmeneti és a télikabátok egyenes és enyhén karcsúsított fazonban készülnek. A nők, férfiak és gyerekek divatjában egyaránt rangot kapnak a különböző kabátok bélései. Némelyik olyan praktikus, hogy külön mellényként is viselhető. A nőknél például a szoknya vagy a ruha anyagából való, a férfiak divatjában az inggel azonos, vagy harmonizáló színű. A cipők megválasztását mindig meghatározza a viselet. Az alkalmihoz tovább hódít a női divatban a magas sarok, de a balerinacipő éppúgy megtalálható. Reméljük, hogy a hójáró csizmákból is többet kapunk a következő szezonban. A cipők, táskák és övék harmóniájára is felkészült az ipar. Annál nagyobb hangsúlyt kapnak a kiegészítők, minél inkább konszolidálódnak a ruhák. kabátok formái. Az új szezonban a divattervezők a legfontosabb kiegészítőnek az övét tartják. Szélesebb és igen keskeny formában is szép, különleges darabokat láthattunk a ruhákon. tJc Sportos elegancia. A sál a kabát alatt levő ing anyagából készült. A 28 éves, hejőbábai lakos Hangó Ernő olyan nagy dohányos, hogy két doboz cigarettáért még bűncselekménytől sem riadt vissza. Pénze nem lévén, nikotinéhségének csillapítására — lopott. Két doboz (mindössze 16 forint értékű) cigarettát akart elvinni fizetés nélkül a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 903. számú — Búza téren levő — üzletéből. Szándékát azonban a bolt dolgozói észrevették, s rendőri segítséggel megakadályozták. A Miskolci Járás- bíróság pedig ezért a tettéért — mint többszörösen visszaeső bűnöst, aki lopás és más bűntettek miatt már kétszer ült börtönben — most 3 hónapi szabadságvesztésre Ítélte Hangó Ernőt. Az ítélet jogerős. Kevesebb autót a Bükkbe! Talán nem kell különösképpen magyaráznunk, milyen kárt tud okozni az érintetlen természetben a gépkocsik jelenléte. A Bükki Nemzeti Park Baráti Köre dr. Czagányi József titkár vezetésével e témakört tűzte napirendre. Ma este öt órakor a Kilián György Gimnáziumban tarják vezetőségi értekezletüket, amelyen többek között szó lesz az autóforgalom korlátozásáról a Bükk területén. A lakóházak rendje Miskolc megyei város Tanácsa megalkotta ..A lakóházak házirendjéről” szóló 5/1980. számú, valamint A köztisztaság fenntartásáról, a közcélú zöldfelületek használatáról és a közterületi burkolatbontásokról” szóló 6/1980. sz. tanácsrendeleteit. A tanácsrendeletek 1981. február 1. napjával lepnek hatályba, s azok megtekinthetők a vb-hivatal ügyfél- szolgálati irodáján, a városi tanács építési és közlekedési osztályán és titkárságán. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Dapsy Lajosnak és Nagy Évának Edit és Gábor; Lőrincz Ottó Gyulának és Czap Ilonának Márta; Prága Lászlónak és Bu- daházi Annának Tamás; Bencze Jenőnek és Tarczali Máriának Tibor; Kótai Lajosnak és Furcsa Ilonának Melinda; Bari Emilnek és Csóka Ilonának Adrienn; Nagy Dezsőnek és Budai Elvirának Anikó; Sándor Árpádnak és Urbán Annának Levente; Koncsek Csabának és Nagy Erzsébetnek Zsófia; Hada- bás Józsefnek és Filep Erzsébetnek József; Horváth Tibornak és Váradi Aranka Teréziának Vanda Heléna; ökrös Istvánnak és Buri Máriának József; Tóth Bélának és Lövei Györgyinek A,nett; Nagy Jánosnak és Szabó Zsuzsannának János; Jencsel Attilának és Boros Ágnesnek Henrietta; Csontos Mihálynak és Vaszily Valériának Beáta; Ke- rezsi Ferencnek és Asztalos Erikának Gábor; Polgári Mihálynak és Boros Editnek Tamás; Kocsis Tibor Gyulának és Dulai Mária Teréziának Edina; Szúnyog Tibornak és Kocsis Klárának Tibor; Gyalai Imre Sándornak és Dobroviczky Erika Évának Zsuzsanna Julianna nevű gyermeke. 4 Zöldért primőrjei Kelendő az alma Az év eleji árukínálatra nem lehetett panaszunk. A Zöldért tárolóiból folyamatosan és bőségesen érkezett teljes téli áruválaszték a piacokra és az elárusító helyekre. Sok fogyott káposztából, leveszöldségből és almából. A januári primőrökből paradicsomot, zöldpaprikát, sa- • látát és hónapos retket vásárolhatunk. Míg az „újdonságokból” csak szerény meny- nyiség érkezett, addig a tavaly termett zöldségből, gyümölcsből 65 vagonnal osztottak szét. A hét végi árak továbbra is kedvezők. A burgonya 3 és 6 forint között, a vöröshagyma 8, a fokhagyma 80, a sárgarépa 6,60, a gyökér 12,60. a zeller 12, a karalábé és a téli retek 5 forint. A cékla kilója 5,40. a fejes káposzta 4,50, a kel- és vöröskáposzta 5,60, a savanyú káposzta 8,60. A paradicsom 46 és 60 forint, a saláta 4,50 és 9 forint, a zöldpaprika 9, és a hónapos retek csomója 5—6 forint. Az alma ára 6 és 14 forint között, a körtéé 14 és 17 forint között változik. A magán-kiskereskedők és magánkistermelők a zöldséget 12 és 16 forint között, a hagymát 10 és 12 forintért mérik. A burgonya 6 és 7 forint, a gomba 100. a sóska és a paraj 50, illetve 60 forint. Az almát minőségtől függően 6 és 16 forint között, a körtét 20 és 30 forint között adják. külföld J6"1®1- 7 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3325. Telefon: 16-213. - Terjeszti a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető: a ~. ... . . ” - • évre: 400 forint. , , ,, . ------------------------------------------------------ ■ - ' ‘ 1 *■»* *- vo KJ uupuaiu CJ un la^JCtL uour i mrlapkezbesito postahivataloknál ,és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra- 34 forint, negvedévre' 102 forint t. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN P139egy 0209. WASHINGTON. Ronald Reagan megválasztott amerikai elnök tegnap Washingtonban hangoztatta, hogy nem hajlandó „kitöltetlen csekket” aláírni az Iránban fogva tartott amerikai diplomaták kiszabadítása érdekében, és a tárgyalások részleteit nem ismervén, egyelőre nem szándékozik magát egyértelműen elkötelezni az ügyben. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha még a Carter-kormányzat idején esetleg megállapodás jönne létre a túszokra vonatkozóan Washington és Teherán között, a maga részéről hivatalba lépése után tiszteletben tartaná azt. Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes tegnap Algírban megkezdte a megbeszéléseket a túszok ügyében közvetítő algériai személyiségekkel. MOSZKVA. Leonyid Brezs- nyev üdvözletei intézett a kelet-szibériai bratszk—uszty- ilimszki termelési komplexum építőihez abból az alkalomból, hogy Uszty-Ilimszk- ben befejezték a vízerőmű építését és ugyanitt átadták annak a cellulózkombinátnak az első termelőegységét, amelynek építésében magyar fiatalok is részt vettek. „Az építésben, a szerelésben és az üzemeltetésben részt vevő dolgozók áldozatos munkája, valamint a KGST-országok termékeny együttműködése tette lehetővé, hogy a szibériai tajga nehéz körülményei között egy korszerű technológiával működő fafeldolgozó óriás üzemet hoztak létre” — emeli ki az üdvözlet LONDON. A „Skót Szocialisták Köztársasági Ligája”, nevű szervezet adta fel Thatcher miniszterelnökasszonynak azt a levélbombát, amelyet szerdán délután még idejében sikerült felfedezni és hatástalanítani. Ezt a szervezet nevében egy ismeretlen telefonáló közölte a The Sun napilap szerkesztőségével. A Scotland Yard szóvivője szerint ez a Skóciában „viszonylag jól ismert” szervezet első londoni akciója. PÁRIZS. A francia külügyminisztérium tegnap délután támadó hangú közleményben ítélte el Líbia és Csád tervbe vett egyesülését. Az Elysée-palotában Giscard d’Estaing államfő elnökletével és Galley együttműködési és hadügyminiszter jelenlétében szűkkörű megbeszélést tartottak arról, „miként lehet növelni a Franciaországhoz védelmi szerződésekkel kapcsolódó afrikai országok biztonságát”. A külügyminisztérium közleménye azt állítja, hogy a tripoli megállapodásba foglalt törekvések „veszélyt jelentenek Afrika biztonságára”. KOPPENHÁGA. „A Német Demokratikus Köztársaság és Dánia kapcsolatai jól fejlődnek és probléma- mentesek” — hangoztatta Oscar Fischer, az NSZEPKB tagja, az NDK külügyminisztere azon a sajtóértekezleten. amelyet tegnap délután, dániai látogatásának második napján tartott Koppenhágában. Oscar Fischer csütörtöki programjában szerepelt Martin Andersen Nexő, a nagy dán író irodalmi hagyatékának átadása a koppenhágai királyi könyvtárnak. A dán kormány nevében Lise östergaard, a kulturális ügyek minisztere köszönte meg az NDK kormányának e nemes gesztusát. LAGOS. Pierre Elliott Trudeau kanadai miniszterelnök tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Lagosba érkezett. A nigériai vezetőkkel elsősorban a kétoldalú kapcsolatok és az úgynevezett észak—dél párbeszéd kérdéseit vitatja meg.