Déli Hírlap, 1981. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1981-01-27 / 21. szám

/ •\V^. JVA. % Kereslet, kínálat és az árak Nyáron drágábban, ősszel olcsóbban véltük a zöldséget Egészségesebb étkezési kul­túránk propagálásának van foganatja. Az élelmiszerellá­tásban éppen ezért az érdek­lődés középpontjában áll a mindenkori piaci helyzet. Az igényeknek 1980-ban nem si­került maradéktalanul eleget tenni — fogalmazták meg tegnap a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának ülésén, ahol többek között a megye zöldség- és gyümölcsellátásá­nak helyzetéről és a további feladatokról volt szó. Tavaly a felvásárlást és a forgalmazást megalapozó ér­tékesítési szerződések adatai már az év elején azt jelez­ték, hogy a nagyüzemi, szán­tóföldi zöldségtermelés csök­ken. A termelés visszaesése egyaránt érintette a Zöldért és a tartósítóipar árualap­jait is. A kedvezőtlen időjá­rás még rátetézett. A rend­kívül hűvös tavasz, a rap- szodikus nyár késleltette az érést, és jelentős terméski­esést okozott. A mezőgazda- sági nagyüzemek így nem tudtak eleget tenni szerződési kötelezettségüknek, s a Zöl­dért a zöldségmennyiség 77,5 százalékát, a gyümölcsökének a 61.8 százalékát tudta felvá­sárolni. A kereslet-kínálat törvénye szerint ez a helyzet az árakban is megmutatko­zott. A megyei statisztika sze­rint a Zöldért árai a zöld­ségek esetében' kilogrammon­ként átlagosan 2 forint 86 fillérrel, a gyümölcsöknél pe­dig 28 fillérrel emelkedtek. Mint minden statisztika, ez is egy kicsit csalóka. Nyáron a melegigényesebb zöldségekből — mint a paradicsom, a zöld­paprika, az uborka — való­ban drágábban vásárolhat­tunk, mint egy évvel koráb­ban. ősszel viszont rendre kaptuk azt az összehasonlító XIII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1981. JANUÁR 27., KEDD 1 ÁRA: 1,40 Fill östát, miszerint a zöldségek java részéhez olcsóbban jut­hattunk hozzá. (Folytatás az 5. oldalon) * A Diósgyőri Gépgyárban az export értékesítési részaránya 1981-ben eléri a termelési érték 54 százalékát. Ehhez a tőkésexportot 31,1—37 százalékkal kell növelni az idén. E célkitűzések megvalósításában az idén fontos szerepe lesz a C-egység dolgozóinak, akik a vasúti kerék­párok gyártásával járulhatnak hozzá a dollárelszámolású export növeléséhez. (Kerényi László felvétele) Csokoládégyári változások (CIKK A 3. OLDALON) folytatás Madridban Ma délelőtt — több mint egyhónapos szünet után — zárt ajtók mögött tartott tel­jes üléssel folytatta munká­ját az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó. A most kezdődött második szakasz első két és fél heté­ben a december ben elfoga­dott ügy- és időrendnek meg­felelően a karácsony előtt be­nyújtott több mint 80 javas­latot vitatja meg a részt vevő 35 ország küldöttsége. A kül­döttségek legtöbbje a spanyol fővárosban élénk nem hiva­talos megbeszéléseket folyta­tott egymással. Az egyhóna­pos szünetet a küldöttségek a javaslatok tanulmányozásá­val és a kormányaikkal való konzultálásokkal töltötték. Sor kerül t a több oldalú talál­kozókra is, így például a Var­sói Szerződés tagállamait lan. külügyminiszter-helyettesei Berlinben egyeztették a mad­ridi találkozóval kapcsolatos álláspontjukat, a NATO-tag- órszágai pedig a múlt héten Brüsszelben alakították ki közös magatartásukat. Javul az idő A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint az északi­ra forduló szél hideget hoz, a havazás azonban mindenütt megszűnik. Emiatt több he­lyen alakulhat ki hófúvás. A hőmérséklet valamit mele­Influeiiza­járvány Belgrádban Belgrádban járvány mére­teit öltötte az A—1 vírus okozta influenza. A múlt hét végétől naponta átlag mint­egy 1000 új beteg fordult az orvoshoz. A kórházakban megtiltották a látogatásokat. Remélik, hogy a járvány ez­Ma kezdődött gedini fog — hála az egész napos napsütésnek —. s elér­úttal nem lesz súlyos, mivel az iskolákban jelenleg téli heti a plusz 3—5 fokot. szünet van. Amerikai „hadijáték" Munkaverseny, újabb lendülettel Ülést tartott a HVDSZ megyei bizottsága Százezer katona, sok száz repülőgép, Minuteman inter­kontinentális rakéták: az utóbbi évek legnagyobb had­gyakorlatát kezdte meg ma az amerikai hadsereg. A hadgyakorlat, amelyet még a Carter-adminisztráció tervezett, húsz napig tart. A légierők főparancsnoka köz­leményében ugyan kijelenti, hogy a gyakorlatnak „nincs köze a jelenlegi nemzetközi helyzet fejleményeihez”, de a programjába foglalt „felté­telezett támadás az Egyesült Államok ellen” óhatatlanul az éveken át emlegetett „szovjet fenyegetés” ktierjedt propa­gandájával asszociálódik. A „Globális pajzs — 81” elnevezésű gyakorlatba a szá­razföldi és haditengerészeti erőkön kívül 800 repülőgépet és 70 rakétaindító állást von­nak be. A hadászati légierő parancsnoksága történetének legnagyobb „hadijátékába” polgári védelmi erőket, sőt kanadai alakulatokat is be­von. Minuteman típusú inter­kontinentális ballasztikus ra­kéták indítására is sor ke­rül. Az atomtöltet nélküli ra­kéták felbocsátásának idő­pontjáról és becsapódásának helyéről a parancsnokság „megfelelő időben tájékoztat­ni fogja a Szovjetuniót”. Az amerikai hadsereg pél­dátlan erődemonstrációja olyan időpontban kezdődik, amikor az új kormányzat kö­reiben heves viták folynak a hadászati nukleáris erők fej­lesztésének lehetséges irá­nyairól, s washingtoni meg­figyelők nem tartják lehetet­lennek, hogy az ellenséges támadás és a védelmi erőfe­szítések szimulálása hatékony eszközként szolgál majd azok­nak a tábornokoknak — és mindenekelőtt éppen a légi­erő parancsnoki karának — kezében, akik évek óta az MX mozgatható indibóéllású rakéták rendszerének kiépíté­séért, illetve a program meg­gyorsításáért küzdenek. A Ierúngrádi Ermitázs a világ egyik legnagyobb mű­vészeti galériája: körülbelül 3 millió művészeti alkotással és archeológiái tárggyal ren­delkezik. Természetesen en­nek az óriási kincsnek csu­pán egy részét állították ki. Annak, aki mindent látni akar, 24 km távolságnak megfelelő gyaloglásra van szüksége az Ermitázsban ... Természetvédelem Hevesben Az utóbbi öt esztendő alatt kettőről huszonnégyre nőtt a helyi oltalomban részesülő természetvédelmi területek száma. Hevés megyében, ahol így összesen 4220 hektárnyi terület növény- és állatvilá­gát, földtani, valamint kul­túrtörténeti, tájképi értékeit védik hathatósan. Védett a bükkszenterzsébeti Nagykő és környéke, a természeti ritka­ságokban gazdag gyöngyösi Dimitrov népkert, a gyön- gyössolymosi Bábakő, a gyöngyöstarjáni Kastélypark, az istenmezejei Nóé szőlője, a parádi ős juhar, a Párád és Recsk közötti országút men­tén díszlő gesztenyesor, óvják a kápolnai harsakat. A ter­mészeti értékek védelméből részt vállalnak a tanácsok és az iskolák diákjai is. Tegnap Galló Ferenc el­nökletével tanácskozott a Helyiipari és Városgazdálko­dási Dolgozók Szakszervezete Borsod megyei Bizottsága. Molnár János megyei titkár a HVDSZ január 14-i állásfog- ! látásából adódó helyi tenni­valókat, a termelést és gaz­dálkodást segítő szakszerve­zeti munka feladatait ismer­tette szóbeli kiegészítésében. Foglalkozott az V. ötéves tervidőszakban, ezen belül az 1980-ban végzett munkával, valamint az 1981. évi és VI. ötéves tervi célkitűzésekkel, a tervezőmunkában való rész­vétedéi. A HVDSZ hatáskö­rébe tartozó miskolci—borso­di vállalatok — mutatott rá — az V. ötéves tervidőszak­ban feladataikat a megnöve- : kedett igényeknek megfelelő­en látták el, javult a ter­melés és a szolgáltatások színvonala. A vállalati rend­szerben működő gazdasági egységek közül mindössze kettő, a költségvetési üzemek közül pedig hét nem pályáz­ta meg a Kiváló Vállalat cí­met az elmúlt öt évben. Az 1980. évi munkát 12 gazda­sági egységnél értékelték úgy. hogy annak alapján ismét pályázhatnak a Kiváló Vál­lalat kitüntetésre. Ami 1981- et illeti, folytatni kell Mis­kolcon és Borsodban is an­nak a gazdaságpolitikai irányvonalnak a megvalósítá­sát, amely előtérbe helyezi a népgazdasági egyensúly hely­zetének javítását. A szakszer­vezetek termelést, gazdálko­dást és szolgáltatást segítő , tevékenységének továbbra iß jelentős eszköze a szocialista munkaverseny-mozgalom. Most ez új szakaszához ér­kezett. Alapvető cél, hogy a kongresszusi es felszabadulá­si munkaverseny lendülete ne törjön meg. A verseny közép­pontjába azokat a célkitűzé­seket kell állítani, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a vállalat, üzem tervfeladatai­nak megvalósításához. Ehhez megfelelő segítséget adnak a HVDSZ központi vezetősé­gének állásfoglalására épülő irányelvek, amelyeket a me­gyei bizottság minden gazda­sági egységhez eljuttat. A vitában felszólalt Bá­thory Gábor, a megyei ta­nács osztályvezetője és Péter István, a HVDSZ központi vezetőségének titkára. Hasz­nos észrevételeikkel, vagy például a VI. ötéves tervi ta­nácsi célkitűzések széles kör­ben még nem ismert adatai­val jól egészítették ki a szó­beli kiegészítőt, s az írásos dokumentumokat. A megyei bizottság a to­vábbiakban megvitatta 1981. évi feladattervét és I. féléves ülésrendjét. E munkaprogra­mok számos, az irányító munka korszerűbbé tételét szolgáló új vonást hordoz­nak. Például a megyei bi­zottság rendezvényei között 1981-ben már szerepelnek a függetlenített apparátusi és szb-titkári értekezletek is. Az első ilyen értekezletre feb­ruárban a Miskolci Ingatlan- kezelő Vállalatnál kerül sor, ahol egyebek között napi­rendre kerül az 1981. évi munkaverseny indítása, a szo­cialista brigádok vállalásai­nak segítése, irányítása. 4c A szaúd-arábiai Taifban tegnap munkaüléssel folytatta munkáját a 3. iszlám csúcsértekezlet. A Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet képviseletében a tanácskozáson részt vevő Jasszer Arafatot, a PFSZ VB elnökét (képünkön) II. Hasszán marokkói király javaslatára a szervezet egyik alelnökévé vá­lasztották. A tegnapi ülést a konferencia leköszönő elnöke, Ziaul Hak nyitotta meg. Beszédében elítélte az arab területek izraeli megszállását, s a palesztin kérdés megoldását a közel- keleti rendezés kulcskérdésének nevezte. „Az új amerikai kor­mányzatnak — mondotta — nyomást kell gyakorolnia Izraelre annak érdekében, hogy az vessen véget az agressziónak. Az Egyesült Államoknak a nemzetközi közösség értékítéletéhez kell igazítani közel-keleti politikáját” — tette hozzá a pakisz­táni’államfő. Ezután az iraki—iráni háború folytatódásának veszélyességére hívta fel a figyelmet, mondván: „A konfliktus az iszlám remények és elképzelések arculcsapása ..Az ülé­sen felszólalt Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is. Az Ermitázs kincsei

Next

/
Oldalképek
Tartalom