Déli Hírlap, 1981. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-22 / 17. szám
belföld DR. BRUNO KREISKY KÖSZÖNTÉSE. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárt 70. születésnapja alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke ugyancsak üdvözölte az osztrák államférfit. A SZÁZÖTÖDIK SZÜLETÉSNAP. A Heves megyei Me- zőtárkány községben százötödik születésnapját ünnepelte tegnap Németh Sándorné. Az idős asszony a helybeli termelőszövetkezet nyugdíjasa, korához képest jó egészségnek örvend: 79 éves lányárai lakik együtt. A százöt éves Juli néni most is gyakran segít a háztartási munkában. Németh Sándornét születésnapján a helyi tanács. a Hazafias Népfront bizottsága. a termelőszövetkezet képviselői és az áttörök virággal köszöntötték. LENMAGOS KENYERET IS SÜTNEK. Kenyérgyárat avattak tegnap Százhalombattán. A Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat új, napi Ki tonna teljesit- ményü üzentét Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke ad- la át rendeltetésének. Az avató ünnepségen elmondották, hogy a beruházás — a benne részt vevők jó együttműködésével — 10 hónap alatt, határidőre, s a tervezettnél olcsóbban készült el. Az eg.v tonna termékre jutó beruházási költség 1 millió 600 ezer forint volt. kisebb az átlagosnál. Az új üzemben korszerű, nagy teljesítményű lengyel és magyar gyártmányú gyors- dagasztogépekct szerebek fel, szovjet alagútkemcncekben ötfajta kenyeret. s 25—30-féle péksüteményt sütnek. Helybeli különlegesség egyebek között a lenmagos kenyér, a bakonyi barna kenyér, a battai buci és a recepttel ellátott hűtött hájas- tészta. A BAUXITKÉSZLETEK NYOMÁBAN. A magyar bauxitkutatás történetében a legmagasabb éves terv előirányzatának megvalósítását kezdték meg a Dunántúl hegyvonulatain, elsősorban a Bakony vidékén. Az 1981-es esztendőre összesen 140 000 méter kutatófúrást írt elő a Magyar Alumíniumipari Tröszt. Ennek a munkának az oroszlánrészét a Bauxit- kutató Vállalat végzi el: 110 ezer méter fúrással szerez újabb információkat a föld alatti bauxitkészletekről. További húszezer méter fúrásra vállalkozott az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat és 10 ezerre a Mecseki Ércbánya Vállalat. A nagyszabású munkát a társvállalatoknál is a Bauxitkutató Vállalat irányítja. AZ • ÜSZÓSPORT CÍMŰ LAP DECEMBERI SZÁMA ÍRJA. Jó megvenniük az Űszósport című szaklap napiokban megjelent számát nemcsak a vízilabdázóknak, hanem az úszóknak, továbbá a szurkolóknak is. Ugyanis e lap tartalmazza az 1981. évi vízilabda versenykiírásokat, és a négy úszóbajnokság eredményei alapján ösz- szeállított egyesületi rangsorokat. Az iskolai testnevelők is haszonnal forgathatják, mivel az olimpiai reménységek versenyeinek 1981. évi csoportbeosztását is megtalálják. A Miskolc városi Művelődési Központ keretében működő Kocsis Pál mezőgazda- sági szakkör tagjai ma délután 6 órakor összejövetelt tartanak a 24. sz. Általános Iskolában. A szakkör tagjai ezúttal Telepítés előtti talajvizsgálat a helyszínen címmel hallgathatnak meg előadást A vendéglátóipari eladók legjobbja, Csanádi Éva imbisz- táljából kínálta a vendégeket. (Kiss József felvétele) Megették a remekeket kereskedelmi és vendéglátóipari tanulók szakmai versenye Indulás előtt érdeklődjünk! Miskolcon minden rendben Hétfőtől a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában rendezték meg A szakma kiváló tanulója megyei versenyének döntőjét. A tíz szakmában vetélkedő 61 fiatal az első napon elméleti felkészültségéről adott számot kedden és szerdán pedig a gyakorlatban bizonyíthatta jártasságát. Két szakma — a szakácsok és a cukrászok — legjobbjainak készítményeit vonultatták fel a Diófa étterem presszójában megrendezett kiállfláson. Amíg az eredményhirdetésre vártunk, magunk is megcsodáltuk Csanádi Éva imbisztálját, Farkas Tibor és Budai Béla hidegtáljait, s a cukrászok remekeit. Hazadi András gyakorlati oktatásvezető nem győzte dicsérni a fiatalokat: — Az elmúlt évekénél lényegesen magasabb volt az idei verseny színvonala. Rendkívüli ötletességről tanúskodnak az itt látható hidegtálak, cukrásztermékek. Budai Béla munkája külön is elismerést érdemel, s ha hasonlóan szerepel az országos versenyen, legalább a felszabadulásához szükséges pontszámot elérheti ... Bedő Éva, p vendéglátóipari eladók gyakorlati oktatója amiatt sopánkodott: mintha az itt versengő harmadikosok elfeledték volna, amit egy évvel korábban tanultak. Szerinte ugyanis a ma másodikosai jobbak a szakmában. Szebeni Zoltán, a Hungarho- tels miskolci önálló egységeinek igazgatója örömmel szém- lélte a gyakorlati idejüket náluk töltő szakácsok és cukrászok mestermunkáit: meglesz e két szakma utánpótlása ... A kiállított termékekben való gyönyörködést az eredményhirdetés szakította félbe. Hodobay György, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd Lukács László, a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztályának szakfelügyelője értékelte az elméleti és gyakorlati verseny eredményeit, átnyújtva az okleveleket s a fiatalokat foglalkoztató vállalatok, üzemek díjait. Egyben bejelentette: a szakmák versenyének első két helyezettje jutott az országos döntőbe, illetve elődöntőbe. Az élelmiszereladó szakmában Jártim Katalin (Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat) lett az első, Dobos Júlia (MIEL) és Éliás Katalin (Unió Áfész) előtt. A ruházati eladók versenyét Lévai Margit (Mezőkövesd) nyerte. Balajti Zsuzsanna (BIK) előtt. A háztartási felszerelések eladói között Csizmadia Károly (Mezőkeresztesi Afész) bizonyult a legjobbnak. megelőzve Lcmgyel Jolánt (VASVILL). A kozmetikai és vegyi cikkek eladóinak versengését Köteles Anna (BIK) nyerte, Krebán Valéria (BIK) előtt. A kultúrcikk-eladók versenyének győztese Jánosfi Katalin (BIK) lett Kubonyi Jolán (BIK) előtt. A műszaki, eladók között Szolnoki Edit (BIK) érte el a legmagasabb poritszámot, megelőzve Sándor Csabát (BIK). A felszolgálók versenyét Manzák Gábor (Utasellátó) nyerte Sztahó Csaba (Mezőkövesdi Áfész) előtt. A vendéglátóipari eladók közül első helyezést ért el Csanádi Éva (Miskolci Vendéglátóipari Vállalat), megelőzve az ugyanitt dolgozó Griff Erikát. A cukrászok versengését Kocsis Erzsébet (Borsodi Vendéglátó Vállalat) nyerte, az ugyanitt dolgozó Kovács János előtt. A szakácsok legjobbja Farkas Tibor (Avas-szálló) lett, míg mögötte Budai Béla (MIVÉ) végzett. Oklevelet kaptak a legjobbak gyakorlati oktatói is. A díjkiosztás után a tanulók meghívták a jelenlévőket: fogyasszák el együtt az általuk készített hidegtál-remekeket, cukrászati termékeket. T. Z. Kósza hírek terjengjenek róla: megváltozik a gépjármüvek műszaki vizsgáztatásának rendje. Ez elsősorban a személygépkocsival rendelkezőket érinti. A „kacsa lelövésére” Tru- polai Józsefet, a KPM Autófelügyelet Gépjárművizsgáló Állomásának vezetőjét kértük fel: — A hír nem igaz. A gépjárművek műszaki vizsgáztatását a 8 1977. sz. KPM- rendedet írja elő. Eszerint a (Folytatás az 1. oldalról) A 35. sz. fő közlekedési úton a 2—8 kilométerszelvények között 10 centiméteres hóátfúvások vannak, a gépek folyamatosan dolgoznak, így az út járható. Az egy- és kétszámjegyű utak burkolata nedves, vizes, a bekötőutak és a fel nem sorolt ösz- szekötő utak burkolatai havasak, latyakosak, szórásuk megtörtént. Az éjszaka folyamán 29 szóró és egyéb gépjármű. 13 kétszárnyú és 18 egyszárnyú hóekés gépkocsi. valamint 3 hómaró dolgozott a megye útjain. Az erős és nem csökkenő szél miatt további nehezen járható, illetve hóátfúvás miatti hóakadályos utakra lehet számítani. Ezért kérik a sátoraljaújhelyi, encsi és me- zőcsáti járásba indulókat, hogy az útviszonyokról érdeklődjenek a 34-551-es telefonon indulás előtt. Miskolcon nem okozott jelentősebb gondokat a tegnap déli hózápor. Ma reggelre már a havazás nyomai is elVeszedelmes tűz keletkezett tegnap éjszaka 22.40-kor Pécsett, a megyei kórház szülészeti és nőgyógyászati épületében. A felső szinten levő nővérszállás és az orvosi-személyzeti szobák égtek. A pécsi tűzoltók segítésére komlói, szigetvári, mohácsi állami tűzoltóegységek is érkeztek. Tizenegy géppel vették fel a küzdelmet a viharos szélben tomboló lángokkal. Ugyanakkor a mentőszolgálat hat kocsija és a Volán autóbuszai megkezdték a betegek elszállítását. A jól szervezett mentésnek köA Magyar Rádió Miskolc- körzeti Stúdiója január 26- án. hétfőn este 17 óra 5 perctől Fórum-műsort sugároz Bent vagyunk a télben címmel. Az adásban, egyebek mellett szó lesz a tüzelőellátással, az utak karbantartásával, tisztításával és szórásával kapcsolatos kérdésekről. Kérdezhetnek továbbá a hallgatók a hóügyeletekkel, a távfűtéssel és a kereskedelmi ellátással kapcsolatos forgalmi engedély érvényességét a magántulajdonban levő járműveknél a gyártási évtől számított 6 éven belül további 3 évre; 6 és 10 év között további két évre, míg 10 éven túl 1 évre hosszabbítjuk meg. Miután a rendelet mindeddig nem változott — s annak esetleges változtatásáról nincs is tudomásunk —, a gépjárművek műszaki vizsgáztatása továbbra is a fentiek szerint történik állomásunkon. tűntek az utakról. Így sem a tömegközlekedésben, sem a járműforgalomban nem volt fennakadás. A Volán 3. s~. Vállalat Búza téri autóbuszpályaudvarának állomásfőnöke. Farkas °ál elmondotta, hogy ma reggel már menetrend szerint érkeztek a buszok vidékről a városba. Tegnap déltől viszont estig több járat kimaradt, illetve csak óriási kerülővel tudóit megközelíteni több községet Bánkútról kaptuk a 'űrt, hogy a hóréteg vastagsága ma reggelre elérte a 86 centimétert. a hőmérséklet reggel 8 órakor mínusz 7 fok vob Hófúvás is lehet Változóan felhős időre kell ma is számítanunk, s mert a szél viharos erejűre fokozódhat, a hóesésből hófúvás is lehet. A hőmérséklet legmagasabb értéke napközben fagypont körül alakul. szönhető, hogy a kórházban tartózkodott 78 felnőtt beteg és 24 gyermek, két óra leforgása alatt, sérülés nélkül más intézménybe került. A Pécsi Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján a határőrség segítségével állítottak fel órák alatt egy öt- venágyas osztályt. A tüzet hajnalra eloltották, de még a reggeli órákban is a helyszínen dolgoztak a tűzoltók, akik a biztonságot szolgáló utómunkákat végezték. A rendőrség és a tűzoltóság megkezdte a vizsgálatot. témakörökben is. A tél okozta sajátos gondokra a meghívott vendégek válaszolnak az adásban, illetve a későbbi napokban az Észak-Ma- gyarország és a Déli Hírlap hasábjain. Kérjük hallgatóinkat, hogy a téli szolgáltatással összefüggő kérdéseiket január 23-ig juttassák el címünkre: (Magyar Rádió Körzeti Stúdiója, 3530 Miskolc, Korvin Ottó u. 1.) Az adás ideje alatt a korábbi szokásoknak megfelelően, a 35-510-es telefonon lehet újabb kérdéseket feltenni a stúdióban helyet foglaló vendégeknek. Kérdezzen! Az illetékesek válaszolnak. Magyar Rádió Miskolc-körzeti Stúdiója A dél-olaszországi Cosenza közelében tegnap kora reggel kisiklott a Rómából Reggio Calabriába tartó expresszvonat. A kisiklott szerelvény néhány kocsija a szomszédos sínpárra esett, és egy másik vonat beléjük rohant. A szerencsétlenségnek négy halálos áldozata és hat súlyos sebes ültje van. Az eddigi vizsgálat szerint földcsuszamlás miatt siklott ki a vonat. külföld TEHERÁN. A túszügy rendeződésével megfigyelők szerint Irán teljes energiával fordul a nyugati határán dúló háború felé. Az iráni PARS hírügynökség jelentése szerint a túszok szabadon engedését követően Baniszadr elnök, a tégy veres erők főparancsnoka visszatért az iraki határ menti Khuzisztán tartományban levő főhadiszállására, Radzsai miniszterelnök pedig bejelentette: Irán tovább fokozza fegyvergyártását. Nyugati katonai szakértők ugyanakkor utalnak rá: a túszválság rendeződésével lehetővé válik, hogy az amerikai harci repülőgépekkel felszerelt iráni légierő ismételten tartalék alkatrészekhez jusson. Ezek hiányában eddig a repülőgépek jelentős részét nem használhatták. VARSÓ. A két nagy lengyel szakszervezeti tömörülés vezető szervei külön-kü- lön megvitatták a heti munkaidő és a húsjegy-rendszer kérdéseit. Az ágazati szak- szervezetek országos egyeztető bizottsága kidolgozta ál- lásponjtát mindkét problémakörben. Az állásfoglalást egy későbbi konzultatív találkozón ismertetik majd. A „Szolidaritás” vezetése a szabad szombatok ügyét tartja a legsürgősebbnek. A két egyeztető bizottság ülését megelőzően Józef Pinkowski miniszterelnök találkozott a két szakszervezeti szövetség vezetőivel. A Trybuna Ludu tegnapi számában — Piotr Karpiuk munka-, bér- és szociális miniszterhelyettes megállapításait idézve — leszögezi, hogy Lengyelországban tovább tart a vita a szabad szombatokról, s a kérdés változatlanul feszültségeket okoz. LONDON. A brit kormány úgy döntött, hogy felújítja hivatalos szintű gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval — legalábbis így tájékoztatták az AFP hírügynökséget a londoni kereskedelmi minisztériumban. E kapcsolatok 1979 decembere után szakadtak meg, amikor Nagy-Britannia — az afganisztáni eseményekre hivatkozva — lemondta a két ország gazdasági kapcsolatainak és kereskedelmének előmozditására hivatott vegyes bizottság 1980-ban esedékes ülését. BEJRUT. Izrael egy titkos egyezmény értelmében kétmilliárd dollár értékű fegyvert szállít a Kínai Népköz- társaságnak — írta tegnap az AI-Rai Al-Amm című kuvaiti napilap, bejrúti diplomáciai körökre hivatkozva. Az erről szóló titkos megállapodást az izraeli hadügyminisztérium képviselője írta alá tavaly júliusi pekingi látogatása során. A lap szerint az aláírást megelőző tárgyalásokon a kínaiak a legújabb izraeli vadászrepülőgépek és elektronikai felszerelések vásárlása iránt érdeklődtek. A két fél emellett közös bizottságot hozott létre a nukleáris területen folytatandó együttműködésre. WIESBADEN. Carter volt amerikai elnök, aki tegnap este Mondale és Muskie volt al- elnök, illetve küiügyminszter és a Fehér Ház még néhány volt tisztségviselője kíséretében Wiesbadenben meglátogatta a kiszabadult amerikaiakat, vagy másfél órát töltött a katonai kórházban, ahol személyesen kérdezte ki a volt túszokat. A látogatás befejezése után újságírók előtt nyilatkozva éles szavakkal bírálta a túszokat őrző irániakat, akik — az amerikaiak állítása szerint — néhány alkalommal durván bántak őrizetteikkel. Carter nyilatkozatából azonban az is kitűnt, hogy a túszok jó egészségnek örvendenek, valamennyinek a kedélyállapota kifogástalan. DELI HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-041. Titkárság: 18-223: belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkia <5 Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17 . 3523. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesito postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra; 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 2139-0209. Mi az igazság? A műszaki vizsgáról iftsgelik Tűz a pécsi kórházban Fórum a miskolci rádióban Bent vagyunk a télben...