Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)
1980-12-15 / 293. szám
Asztalitenisz-hétvége Miskolcon A fövő reménysége: Laczkó (MÉMTE) Vélemény a Szuper Ligáról Rangos asztalitenisz-események bonyolódtak le az elmúlt hét végén Miskolcon. Tegyük hozzá, nemcsak itt, hiszen / a magyar asztalitenisz-válogatott Svédországban, Szuper Liga találkozón vett részt a hazaiak ellen. A 'hatodik alkalommal kint Felszabadulási Emlékversenyen óriási mezőny gyűlt össze a Miskolc városi sport- csarnokban: 38 egyesület több mint 300 asztaliteniszezője állt asztalhoz. Ezt megelőzően rendezte meg az Asztalitenisz Szakszövetség Miskolc város és Borsod megye tízek bajnokságait. És még ezt megelőzően játszott a magyar válogatott a svédekkel. GERGELY DÖNTÖTT A Szuper Liga mérkőzésre utazó magyar csapat vezetője Korpády Árpád volt, á Borsod megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke, az Európa 12 Szervező Bizottságának tagja: — Gondolom, odáig ismertek az eredmények, hogy az utolsó egyes előtt 3:3 volt az állás. Ezután került sor a Gergely—Carlsson összecsapásra. Ami igaz, az igaz, régóta Gabi játssza az utolsó egyest. 3:3-as csapatállas után még nem hibázott. így történt most is. Bár az első egyest Thorsell-lel szemben 2:1 arányban elvesztette, rendkívül jól összpontosított, es 17. —17. 16-os játszmaarányok után 2:1 aranyban nyerte a mérkőzést. így az eredmény: Magyarország— Svédország 4-:3. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy Jónyer István a párosokban rendkívül gyengén játszott, és elsősorban neki „köszönhető”, hogy már itt nem sikerült megnyernünk a mérkőzést, és az, hogy K lámpáira és Gergelyre még nehéz összecsapások vártak. Végül is, minden jó. ha a vége jó, ugyanis a Szuper Ligában Magyarország az egyik pontveszteség nélküli (az egy mérkőzéssel többet játszott Anglia mellett). Az élmezőny állasa«: 1. .ttuglia 4 4 — a»:8 * 2. Magyarorszag 3 3 — rá:« « 3. Csehszlovákia 4 3 1 19:9 « 4. Svédország 4 3 1 17:11 « A TIZEK 1980-ban először, a Miskolc városi és a Borsod megyei A-szteiitenisz Szakszövetség a takarékossági szempontokat figyelembe véve, azt a lebonyolítási formát választotta, hogy nem rendez kétszer — lényegében véve ugyanazokkal a versenyzőkkel — bajnokságot, hanem együttesen hirdeti meg a városi és a megyei tízek küzdelmeit. Az elképzelés bevált, és a MÉMTE tornacsarnoka jó helynek bizonyult a 12 versenyszám lebonyolítására, amelyet október 23-tól december 12-ig hetenként két-két napon, csütörtökön és pénteken rendeztek meg. (Csak az első három helyezettek neveit és egyesületeiket közöljük. Ahol külön nem írjuk ki, ott a MÉMTE sportolói értendők.) Férfiak: 1. Laczkó 9 győzelem, 2. Báthori S, 3. Fróna 7. \ók: 1. Széles I. 7, 2. Rrn- Nm 7, 3. Bukovenszky «. Ifjúsági fiú „Alkategória: 1, Aranyosi 8, 2. Sántavy (DVTK) 7, 3. Nagy 6. Leány: 1. Bukovenszky 8, 2. Badarász (DVTK) 7, 3. Kl’iston 7. Ifjúsági „C”- kategória fiú: 1, Szűcs (DVTK) 7. 2. Maksa 7. S. Gergely (ÖKSE) 5. Leányok: 1. Badarász *, 2. K aradi 7, 3. Németh (O. 4. D.) S. Serdülő „Alkategória fiú: I. Tisza 7, 2. Maksa 7, 3. Szűcs 6, Leány: 1. Kriston 8, 2. Karádi 1, 3. Badarász s. Molnár, a MÉMTE versenyzője sérülés miatt nem juthatott a legjobbak közé, pedig már több NB 1-es találkozón sikerrel mutatkozott be Serdülő „B”-kategoria, fiú: 1. Maksa 7, 2. Gergely *», 3. Gé- ezi 4. Leányok: 1. Bagi (D. 4. D.) 3. 2. Kiss (D. 4. D.) 8, 3. Szilágyi 7. Újonc fiú: 1. Rózsahegyi (DV- TK) 8, 2. Lipták 8, 3. Géczi 7. Leányok: 1. Badarász !). 2. Karádi 8. 3. Kertész <DV J &.) 8. (Özd városi tizek íérfihajnoksá- gának eredményeit később közöljük.) Sátoraljaújhelyi férfiak: 1. Olajos (Bútorgyár), 2. Bohus (Vasipari Szövetkezet, 3. Mészáros (SZÖVOSZ). Sátoraljaújhely, ifjúsági Marschal (Kossuth), 2. Győri (Kossuth), 3. Lutz (Kossuth Gimnázium). FELSZABADULÁSI EMLÉKVERSENY MISKOLCON Mint mér a bevezetőben említettük. óriási mezőny gyűlt össze a miskolci VI. Felszabadulási Asztalitenisz Emlékversenyen, amely egyúttal az év utolsó rangsor- és pontversenye volt.. Az érthető, hogy a „nagyok” közül, akik már minősítették magukat, többén nem vettek részt, de a közvetlen máso- ,dik vonal (benne jó, néhány válogatott kerettaggal) képviseltette magát. AZ ŰJONC FIÚK bajnokságának végeredménye a következő (52 induló): 1. Podpínka (Bp. Spartacus), 2. Vitsek (BVSQ, 3. Inrek és Tihanyi (mindkettő KSI). A miskolciak közül Lied- geb (MÉMTE) az első fordulóban kapott ki a BVSC-s Hajefclől, csakúgy, mint Hajdú (DVTK) a salgótarjáni' Páltól. Rózsahegyi II. (DVTK) játék nélkül jutott a legjobb 16 közé. ahol Dienest verte meg (Budapesti Spartacus) 2:0 arányban. A negyeddöntőben a későbbi győztestől szenvedett vereséget. Simon (MÉMTE) eredményei: Palásti (Cegléd) 2:0. Molcsán (BVSC) 2:0, míg a legjobb 16 között a végül is harmadik helyen végzett KSI asztaliteniszezöjétől. Ju- rektői szenvedett vereséget 2:0 arányban. Kozma (DVTK), Lakatos (DVTK) már az első fordulóban elbúcsúzott, Géczi (MÉMTE) legyőzte a ceglédi Szilit, de kikapott Tihanyitól (KSI) a 32 között. Egyébként Tihanyi is a hai’madik helyen végzett. Lipták (MÉMTE) a legjobb 16-ig jutott. Először játék nélkül került tovább, majd a DÉLÉP versenyzőjét. Oroszt győzte le. azonban Tihanyival ő sem bírt. A SERDÜLŐ FIÜK 95-ös mezőnyében sem található miskolci érmes helyezett. A győzelmet Krenbardt (Veszprém) szerezte m»; Szosznyák (Békéscsaba), valamint Varga (Bp. Postás) és Podpinka (Bp. Spartacus) előtt. A MÉMTE, a DVTK és a December 4. Drótművek versenyzőinek zöme már a főtáblára kerülésért elvérzett. Így kiesett Lénárt (D. 4. D.), Lidgeb, Simon, Tisza, Lipták, Tóth (valamennyien MÉMTE) és Rózsahegyi, Tóth, Szűcs (DVTK-sok). A főtáblán Maksa (MÉMTE) Imrétől kapott ki a 32 között. A kiemelt MÉMTE-s Molnár , játék nélkül szenvedett vereséget az (Imréhez hasonlóan) ugyancsak KSI- versenyzőtől, Abonyitól. AZ IFJÚSÁGI FIÚK egyéni küzdelmében indult a legnagyobb mezőny. szám szerint 119-en (!). Titkon itt reméltünk a legtöbb érmes helyezést, vagy helyezéseket. Sőt azt is, hogy esetleg Aranyosi az első helyen végez, azonban a vasárnapi versenyre már meg sem - jelent, mivel belázasodott. Így a selejtező táblákon indulók közül. illetve a kiemelések után mindössze Fróna, Laczkó és Fekete került a főtáblára, azaz a legjobb 32 közé. (Kiesett: MÉMTE: Lidgeb. Molnár, Simon, Tisza, Nagy, Lipták. Géczi. Maksa: DVTK: Tóth. Szűcs. Holló. Kertész, Rózsahegyi II, Rőczei, Sántavy. A főtáblán Fróna könnyedén nyert a veszprémi Kreir.- hardt ellen, de a legjobb 16 között nem bírt a győri Horvátinál Még tovább jutott. Laczkó” (MÉMTE). aki Sáhot (BVSC). Simont (Bp. Spartacus) egyaránt 2:1 arányban győzte le, de kikapott a Bp. Postás Leinweberttői Az egyetlen miskolci érmes a MÉMTE-s Fekete lett. Űt.ja a bronzéremig: Aranyosi ellen játék nélkül, Pusztait, Vargát 2:1 arányban győzte le, és csak az elődöntőben kapott ki a későbbi második helyezettől, Lőrinczitől. (Mindhárom ellenfele a Bp.-i Postás asztaliteniszezője volt.) Így az ifjúsági fiúk végeredménye: 1. Amrein (Győr), 2. Lőrinczi (Bp. Postás), 3. Fekete és Leinweber. A FÉRFI EGYÉNI I. osztályú kuzrieim e nem hozott különösebb meglepetést, Molnár biztosan, 3:1 arányban volt jobb Kriston- nál (mindkettő Bp. Spartacus). Harmadik lett Péter (Cegléd) és Kreisz (Bp. Postás). A DVTK-ból a felnőttek között is elindult Rö- czei, Rózsahegyi, Sántavy és Holló. A 32-be egyik sem jutott. A MÉMTE-ből egyedül Harangi — MÉMTE-vendégr játékos.— győzte le a Spartacus versenyzőjét, Kocsist, de a legjobb nyolc között 3:1 arányban kikapott Kris- tontól. A FÉRFI PÁROSBAN 54-en álltak asztalhoz és lényegében a papírforma érvényesült. A miskolciak nem jutottak túl 32-nél. A VÉGEREDMÉNY: I. Asz-" talos—Romhányi (Ganz-MÁ- VAG), 2. Guttmann—Gréczy (Tatabánya—Ganz-MÁVAG), 3. Juhász—Balogh és Lakatos—Bánkuti (mindkéttő Csepeg. D. TÖTH BÉT A £ Részlet a vasárnapi küzdelmekből. A csarnokban nem kevesebb, mint 16 asztal kellett a verseny lebonyolításához. (Szabó István felvétele) Kosárlabda Ml I Kosárlabda NB II MEAFC-siker, kétszer A DVT legyőzte a KSI-t A győzelmei eHenére is sorozatban gyengélkedő NB I- es diósgyőri női kosárlabda- csapat óriási bravúrt hajtott végre Budapesten, a Sport- csarnokban. A hét mérkőzést „zsinórban” nyert KSI-t győzte le, úgy, hogy az első félidő végén még a sportiskolások vezettek négy ponttal. DIÓSGYŐRI VTK—KSI 84:81 *37:41). NB I női, vezette: Horváth G., Karnel. Budapest, Sportcsarnok. DVTK: Papp 4. Winter 16, Med- gyesi 18, Áronné 28. Molnár 8. Csere: Dorsáns/.ky 10. Novak —, Jászka. Edző; Szía- nev Károly. Az első félidőben kevés kosorat sikerült dobni a DVTK-nak. Bár azok felváltva estek, végig a budapestiek vezettek. A szünet után valamivel élénkebb lett a játék' — a színvonal azonban nem emelkedett —, ezért sűrűbben esteli a kosarak. A hajrá volt a vendégeké és ekkor sikerült maguk javára fordítani a mérkőzést. A csapatból Winter, Medgyesi és Áron né jatéka emelendő ki. A kosárlabda NB II Keleti csoportjában szereplő MEA1 ('-csapatok ezúttal „vegyes” ellenfeleket kaptak. A leányok a sereghajtó Leninvárost fogadták, míg a fiúk az igen jó játékerőt képviselő Szegedi Postás együttesét. A két mérkőzésben az volt a közös, hogy a miskolci egyetemisták csak a második félidőben nyújtották azt, amit edzőjük és az igen gyér számú szurkolósereg elvárt tőlük. MEAFC—LENIN VÁROS 71:40 (33:21). NB II, nőit Miskolc. Fazekas utcai Altalanos iskola tornaterme. Szemes Antal edző betegsége miatt az edzéseket kihagyni kényszerült, de így is rátalált arra az ötösre, amelyik a mérkőzés folyamán a legjobban szerepelt: Richlich 12, Dargai 4. Gáspár 6. Szabó 20. Szűcs T9. Csere: Lamosné 8. File —, Fo- garasi 2. Gál —. Tóth —. A két csapat rendkívül sok hibával kezdett, erőtlen támadásokat vezetett, és a befejezéseknél a pontatlan dobások jellemezték az akciók zárását. Nagyon kevés kosár esett. A 7. percben még I0.:l0-re mutatott az eredményjelző. Ezután — nagy meglepetésre — a vezetést a Leninváros vette át. A hazaiak közül Dargai megsérült. egy önkéntesen vállalkozó (néző) kórházba vitte. Dargai kiválásával még gyengébb lett a MEAFC saját palánk alatti védőjátéka. Azután a Leninváros is fokozatosan elfáradt. A 15. percben vette át először a vezetést a miskolci csapat (21:19). és bár a mérkőzés színvonala nem javult, a félidő befejezésekor 12 pontos hazai vezetéssel fordulhatlak. A második félidő elején tűnt ki igazából, hogy a Leninváros mindössze hat fővel érkezett. Ugyanis három játékosnak volt négy személyi hibája, ezért a vendégek edzőjének utasítása sem lehetett más, mint az, hogy az ellenfél betörésénél nem szabad szabálytalankodni. Ezzel a lehetőséggel a miskolciak eltek is. Bizonyára száz pont fölötti kosarat dobnak, ha nem sérül meg. a leninvárosiak egyik legjobbja (a 27. percben). Es mivel korábban már egy vendégjátékos kipontozódott. Szemes Antal — nagyon sportszerűen — úgy döntött, hogy a teljes cseresorát szerepelteti a továbbiakban Az előny azonban így is nőtt. és végül egy közepes iramú és színvonalú találkozón 71:40 arányban megérdemelten nyertek a házigazdák. A csapatból Szabó és Szűcs ponterős játéka, valamint Richlich irányító munkája dicsérhető. MEAFC—SZEGEDI POSTÁS 83:81 (30:31). NB H. férfi. Miskolc, Zrínyi Gimnázium tornaterme. Az első félidő a tavaly bemutatkozóit szegedi néger játékost nélkülöző Postás ellen hasonlított a leányokéhoz. Lényegében semmi nem történt. A MEAFC emberfogással kezdett, de ezt igen gyengén hajtották végre, es nem ment a kosárra dobás sem. Miután zónavédekezésre tértek, itt is lyukak adódtak, es ezért az/ első félidő végéig az ellenfél vezetett (30:31). A második félidőben mintha kicserélték volna az egyetemi gardát. Nagy kedvvel es óriási lendülettel játszottak. Különösen az első félidőben gyengélkedő Házi volt elemében, aki minden helyzetből kosaiba talált. és a védekezésből is oroszlánrészt vállalt. így az egyre jobban elfáradó Tisza-partiakkal szemben az előny fokozatosan nőtt. és a 22 pont hűen kifejezi a két csapat közötti különbséget. MEAFC: Házi 28. Lőrinez *5. Izrael 12. Vereczkei —. Bálák —. Csere: Balázs 6. Áron 4. La- votha 8. Mitny.ik 8. Osgyán 4. Edző: Eperjessy Gyula. D. T. B. A fenyöfaelemekből összeállítható és variálható Petúnia VIRÁGTARTÓK, ITALTARTOK, HANGLEMEZ- ÉS KÖNYVESPOLCOK - notúr és pácolt kivitelben — Megvásárolhatók a Borsod Domus Lakberendezési Áruházban. Forgalomba hozza a fittül iiliSNEDEUUH víllílat T