Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)
1980-12-17 / 295. szám
Az élet rövid, a művészet hosszú... Képek Csohány Kálmánnak Feledy Gyula sok-sok jó adoUsaga közül szamunkra a legjobb, hogy nyomdakészen fogalmaz, Lenkey Zoltán, zárkózottságát pedig a legbeszédesebb tekintet kíséri. Ha olyat hall, amivel egyetért, meg bólint is, es ha többször bólint, Feledy biztos, hogy azt mondja, amire mind a ketten gondolnak. Sok esztendeje gondolkoznak együtt, a tavasz óta gondolnak Csohány Kálmánra, a tavasz óta másKépp gondolnak Csohány Kálmánra, mint egy emberöltő óta mindig. Az ember élete véges, váratlanul, értelmetlenül meghall, akinek hitük szerint sokáig kellett volna élni. Feledy külföldön volt éppen akkor, nem jutott el a temetésére, és egyikük sem hisz abban, hogy akit eltemettek, az nincs többé. Hallgatva és szépen egymásba fűzött mondatokkal beszéltek az ebben a hitben született kiállításról, az eltávozottról, a velük élőről. — Meghalt Kálmán a kora tavasszal, és mind a kelten úgy éreztük, hogy ez nagyobb dolog. mint ami nyomtalanul elmúlhat. Nehéz megbarátkozni a megváltoztathatatlannak elhinni, hogy így van, és nem lehet másképp. Az ember tiltakozik a nincs ellen, megfoghatók akar mutatni. Ha az elmúlt időben bárki', aki a szívének kedves volt. meghalt. Csohány Kálmán mindig rajzolt. Ha valaki, akkor ő kiharcolta magának a .jogot, hogy az elmenetelét valami jel kísérje. Megbeszéltük, hogy 1 megcsináljuk a Mini Galériában ezt a kis kiállítást, inert mit tehet a művészet azon kívül, hogy emlékezik és emlékeztet? Sokféleképpen válaszolunk erre. itt és most mi úgy mondjuk: tiltakozunk a megváltoztathatatlan dolgok ellen, kiszállunk a sors ellen. Valaki egyszer azt mondta: az élet rövid, a művészet hosz- S7.ú... Nem véletlenül fogalmazunk úgy. hogy a művészet megörökít. — A figyelmet ismét Csohány Kálmánra akartuk fordítani. Hol titkokat nyitó szubjektív kulccsal, hol a A rádióban ha Holtuk öregember hangszerrel és madárral. Feledy Gyula rajza bennfentes, a barát jogán, aki ismereteit közérhetően mondja el arról, akinek ma már csak a művei beszélnek. A húsz grafikai lap szülelesében benne volt a Kálmán egyénisége: akik ismerték. ráismernek. Sokan ismerték; miskolcinak is vallotta magát, reméltük, hogy még lesz idő. amikor újra itt dolgozhat, Így várták az Alföldön. az országban mindenhol Móricz Zsig- mond-i figuráját, az embert, aki ahol egyszer otthon érezte magát, ott otthon is volt. Szeretett élni és dolgozni. szerette a jó bort és a másokért végzett munkát. A Magyar Képzőművészek Szövetségének haláláig alel nöke volt. sokat vállalt. Az elvesztése fölött nehéz napirendre térni, hiányzik a kolléga is. de elsősorban a jó haver hiányzik. Aki mindenhová elment, ha grafikáról volt szó. — Csohány Kálmán művészete ismételhetetlen magyar grafikai poézis. Ha az ember hisz abban, hogy a művészet érzelmeket, emberi hangokat közvetít, akkor hisz benne is, és könnyen idézi fei sajátos egyéniségét. Ez a hit kölqtt össze vele bennünket, ez köt össze egymással is. hogy közös művészi programunkat, amelynek egy része ez a kiállítás is, meg tudjuk valósítani. — Furcsa gondolat kísértett bennünket, amíg dolgoztunk, de most sem érezzük mnrbidnak; ha nem halt volna meg. ez elé a kiállítás elé biztos, hogy Csohány Kálmán mond megnyitót. M— A magyar széppróza századai Vasárnap este volt a 142. adása a harmadik műsorban szerényen megbújó, A magyar széppróza századai című sorozatnak, s ez a szám már önmagában is siker. Azt nem állíthatjuk, hogy tömegsiker, mert a 3. műsor nem fogható mindenütt, minden készüléken. Elképzelhető azonban, (ez ugyanis gyakorlat a rádiónál), hogy később a Kossuth vagy a Petőfi megismétli az egész sorozatot. Szükség is lesz erre. A sorozat ugyanis jó iskolapélda arra, hogyan lehet a kötelező olvasmányokat ember-, haiigatóközeibe hozni. A 15 percnyi múcridö eleve lehetetlenné teszi, hogy az előadók (egyetemi tanárok, tudományos kutatók, vasárnap este éppen Kovács Kálmán, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára) hosszabb fejtegetésbe, elemzésbe merüljenek. A cél tudatosan a figyelem felhívása. Néhány adat, eligazító szó után — sz neszek tolmácsolásában — jól megválasztott részleteket hallhatunk a tárgyalt műből. Aki a kezdetétől figyeli a sorozatot, azt mindenekelőtt a magyar nróza gazdagsága lepi meg. Sajnálatos- módon, sokan kiszqrultak a tankönyvekből ; ma már csak az irodalom ínyencei, a ..vájt- fülűek'’ tudják, hogy ki vodt Kuthy Lajos. Kisfaludy Sán- aor, Kémény Zsigtnonő, Tolnai Lajos, Gozsdu Elek, Peleiéi István és még sokáig sorolhatnánk a neveket. A kötelező olvasmányok” pedig sok diáknak elveszik a kedvet az olvasástól. Kovács Kalman például már hetek óta beszél arról a Mikszáth Kálmánról, aki „tananyag" ugyan, mégis félő, hogy ma már kevesen olvassák például a novelláit. Holott az anekdota, amelyről vasárnap este beszélt, alapeleme a magyar prózának, ismerete nélkül nehezebben értenénk meg a magyar századosat, de — túlzás nélkül mondhatjuk — századunk prózá- , ját is. Éppen Mikszáth tollán emelkedett ez a műfaj irodalmi rangra, hogy az őt követő íróink egy része (nevezzük őket moderneknek) szembeforduljon ezzel a hagyománnyal. Az anekdota, az anekdotikus gondolkodás ugyanis kitűnő lehetőséget kínál egy-egy társadalmi jelenség bemutatásara is. de bag at el lizá lás ára is. Ki merne tagadni, hogy ez jellemző ma is? Sokszor hajlamosak vagyunk egy poénért, jó történetért „eladni a lelkünket az ördögnek”, ahelyett, hogy szembenéznénk, bátran elemeznénk is a sokszor fajdalma« tényeket. A minap egyik jeles írónk panaszolta, hogy a mai olvasók (például író-olvasó találkozókon) valamiféle etikai példaadást várnak az írástudótól. Akarva-akaratlanul is emlékmű talapzatra képzelik, s aztán árgus szemekkel figyelik, hogyan vét az „elvárások" ellen. Nos, ez a rádiósorozat azt mutatja be — többek között —, hogy az irodalomtörténetünk nagyjai nem héroszok, nem tévedhetetlen. feddhetetlen szentek, hanem küzdő, gyarló emberek, mint mi. Aki nem figyel rájuk, nem olvassa őket, önmagát szegényíti. (horpácsi) SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.-20: Dzsessz melódiák. — 14.10: Kóruspódium. — 14.31: így láttam Bartókot. — 15.00: Hírek. — 15.10: Bemutatjuk új kam arazen e-felvet-eieinket. — 15.26: MR 10—14. — 16.00: Útközben. — 16.10; Érdemes-e beülni? — avagy művezetők az iskolapadban. — 16.35: Magyar fúvószene. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Narancsfellújt. Rádiójáték. — 17.36: Szimfonikus zene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . — 18.30: Esti magazin. — 20.00: Gondolat. — 20.45; Népdalest. — 21.35: rios.fa.lvy Róbert operaáriákat énekel. — 22.00: Hírek — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kodály : Gordonka—zongora szonáta. — 22.51: Tervezzük az ember „minőségét”. — 23.06: Barokk versenymüvek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Várko-nyi Mátyás és Miklós Tibor táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Lakatos Sándor vezetésevei. — 12.30: Hírek. — 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Keit otthon között. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Kettőtől négyig ... — 15.26: Dunaievszkij operettjeiből. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30: Hírek. — 16.33; Ütközően. — 16.35: Néhány perc tudomány. — lo.40: Könnyűzenei s-túdiónk felvételeiből. —17.10: Olvasókör Pozsonyban. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. 18.33; Operettre« zlet.sk. — 19.25: Külföldről érkezett... — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.30: Hírek. — 20.33: 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 22.30: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek. WW ' műsor 3. műsor. 12.35: Melis György no iákat enekei, Kállai Kiss Ernő kiarinétozik. — 13.Oü; Hírek. — 13.07: A kamarazene kedvelőinek. — 14.5á: A pályatárs szemevei. Regényírás — szolgálati szabályzat nélkül? — lo.lt: Szimfonikus zene. — 16.51: üt földrész zenéje. Madagaszkár. - 17.00: A véges végtelen. ,,A mathezis »z a gyertya”. — 17.30: Magnóról magnóra. — 18.Í5: Szöktetés a szerájbol. — 19.00: Hírek. — 1-j.üö ; Iskoiaráuló. — 19.40: Évszázadok tarsas muzsikája. — Kb. 21.20: Dzsesszf el v ételek bői. — 21.45: Otto Klemperer vezényli a. Phil- harmonia és az Uj Phiinarmó- nia Zenekart. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.U0: Hírek, időjárás. — Pletyka. Dr. Fodor László jegyzete. — 17.10: index. A miskolci stúdió gazdaságpolitikai magazinja. (A tartalomból: Miért üzlet a juhászat? — A3 energia a Mátra-vidéken is érték. — Szénről, télen. — Téli gépkarbantartás az állami gazdasagokban.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő*. Horváth Kálmán. — Bemutatjuk Eddie Grant. nagylemezét.^ — Sport. — lb.00: Eszak-magyaror- szági krónika. (Az országgyűlésről jelentjük. — A Borsodi Érc- előkészítő Műben.) — 18.25—18.30: Lap- esi műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.20: Hírek. — 16.25: Monidlo. Lengyel film. — 17.10: Felkínálom — népgazdasági hasznosításra. — 17.50: Che kézjegye.;— 18l05: Az OrszágházbÓÍ* jelentjük... — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — Tüneti kezelés + Völgyben. Lenkey Zoltán grafikája. A Pillanoókisasszony a \asasban C J Puccini Pillangókisasszony című, háromfelvonásos operáját mutatja be a debreceni Csokonai Színház opera- társulata ma este 7 árától a Vasas Művelődési Központban. Vezényel Tárnái György, közreműködik a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenekar és a Csokonai Színház énekkara. — Hallgasson meg. doktor úr! A véget járom. Járjon a végemre! Rövid leszek, hiszen már úgy sincs sok hátra nekem, több évtizede halálos beteg vagyok. Nem is tudom, hol kezdjem? Talán ott, hogy viszket a szemem. Ne tessék azt tanácsolni, hogy vakarjam meg. mert belülről viszket. Hogy melyik? Hát . . . a bal. Azt tetszik mondani. hogy az örömöt jelent? A jobb is viszket. Az pedig ugye bánat. De ez semmi. Fáznak a fogaim. Igen. télen. Meg ősszel és tavasz elején. Nyáron nem. Nyáron úgy felforrósodnak, hogy szinte égetik a számat. Igen. valódiak a fogaim. Arra gondol a doktor úr. hogy csináltassak műfogakat, azok nem lesznek metoropaták? Megpróbálhatom. Folytatom, ha van még egy perce. Van am nekem olyan fájdalmam is. mint a fogfájás. Tudja, hol erzem? A körmeimben. Lehet, hogy valamiképpen felcserélődtek bennem a fogak a körmökkel? De, megszámoltam, nem harminckettő, csak húsz körmöm van. Cseng a fülem. Tetézi a szenvedésemet, hogy a jobb és a bal más-más hangnemben cseng. Jöjjön, hajoljon csak közelebb. hallgassa meg maga is. Tavasszal. amikor visszajönnek a fecskék, nekem menetrendszerűen háromnégy számmal megnő a lábam, ősszel, amikor elköltöznek, visz- szamegy. Nem lehetne valamit csinálni a lábammal? Vagy ha ez nem megy. akkor a fecskékkel? Mit tetszik mondani? Nem hallom a csengéstől. Próbáljon meg doktor úr ultrahangon beszélni hozzam, az ultrahangokat sajnos kitünően hallom. Most is. Állandó belső remegésem van tőlük, örökösen magamra locsolom a feketekávét. Hogy miért iszom feketét? Kell, mert olyan alacsony a vérnyomásom. Néha meg a térdemig sem ér. Reumásak a füleim. Tudja, azok a porcok. Lehet, hogy összefüggésben van ez a dolog a csengéssel? Nem fér a nyelvem a számba. Nagy bele. Továbbá: zsibbad a májam. Es májfoltos. Nem. nem iszom, nem dohányzom. Azóta hagytam fel a cigarettával, amióta az összes hangszálam elpusztult. Magam sem értem, egyáltalán hogy vagyok képes beszélni. A vesém? Valami azzal is lehet, mert méregzöld a vizeletem. Nem mindig. Ha sok kakaót iszom, akkor égszínkék. Persze, en ezt csak nagyon ritkán észlelem, mert szürkületkor színvak leszek. Gondolja, hogy ez valami speciális farkasvakság lehet? Csak ez a farkas rá ne menjen a gigámra, hogy még farkastorkom is legyen. Nem tetszik megvizsgálni? Be sem utal semmilyen szak- rendelésre? Nem is baj. Úgysem hagynám. hogy engem végigkopogtassanak, megröntgenezzenek, kását itassanak velem, belém nyúlkál- janak, kifaggassanak. Az a fontos, hogy jól elbeszélgettünk, erőben, egészségben. Majd beugróm a jövő héten, csütörtökre tudom előjegyezni, addig még rengeteg orvost végig kell járnom. (szabados) 20.00: Az Angyal visszatér. — 20.50: Szépterennó kaiaka. Népművészek Erdélyben. — 21.50: Tisztelendök. — 22.50: Tv-hírado 3. Televízió, 2. műsor: 19.05: A pécsi körzeti siudio szerb—horvat nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Farkas Ferenc 75 éves. — 21.05: Tv- híradó 2. — 21.25: Éjszakai utazás. Szlovák televízió: 16.30: Festett világ. — 17.20: Ipari tanulók műsora. — 17.55: Közep-szlovakiai magazin. — 18.25: Könyvek. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Vitaműsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szovjet dokumentumfilm. — 20.40: Vetélkedő. — 21.20: Publicisztikai műsor. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: I.ány. kéz alól. NSZK-film. — 23.35: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház, Zsebszínpad (7) : Csapodar madárka. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (lo—18): Ember és munka. — Bariangkutatas Magyarorszá- gon. — Miskolci Képtar (10—181 : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10 —18) : Műlárgyvedelem a néprajzi muzeológiában. — Miskolci Galéria (10—18) : Tél! tarlat. — Mini Galéria (10—18) : Feledy Gyula és Lenkey Zoltán grafikái. — József Attila Könyviár (12—20) : Gyulai Liviusz grafikai < s filmtervei. — Gárdonyi Géza Művelődési Ház (10—18) : Iíj. Fazekas István fazekas kiállítása. — Moüiár Béla Ifjúsági Ha? no -18): Csohanv Kálmán Munka- csy-dijáS grafikusművész kiállítása. Filmszínházak, Béke (f4 hns. 8) : A világ rendje és biztonsága (mb. szí. francia film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. II. helyár!). — Béke kamaramozi (4) Janos vitéz (szí. magyar fűm). — (6): Allegro barbáro (szí. magyar film). — Kossuth (tsi: Leszámolás a kocsmában (mb. szí. szovjet film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — (nnö, 7) : Hair (szí. amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, III. helyár!). — Görömböly, Krúdy (6): Tűzharc (szí. angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, III. helyárl). —Tokaj veinléglá- tóház (8): Hintónjaró szcielem (szí. magyar film). — Szirma (f6): Mondd, hogy mindem megteszel értem (mb. olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, II. helyár!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Somiyo György: Szereloszönyeg. Könyvszemle. — 8.37: Egy éj Velencében. Részlelek Johann Strauss operettjéből. — 9.20: Irodalmi évfordulónaptár. Endródi Sándor. — 9.44: Zenevár. — 10.00: Hírek, 10.0i: Zenélő dominó. Ö az! — 10.35: Haydn: G-dur (Oxfordi) ■szimfónia No. 92. — ii.05: Bik- falvy Júlia népdalokat énekel, Szeverényi Ilona és Enzsöl Tünde cimbalmozik. — LL.24: Metronóm. — 11.39; Szép remények. Rádiójáték. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Verbunkosók. — 8.20: Tíz perc külpolitlía. — 8.30: Hírek. — 8.33: Napközben. — 10.30: Hírek. — 10.33: Zenedéielött. 3. műsor: 9.00: Iskolaradió. — 9.30: Julius Caesar. Operareszle- lek. — 10.25: Az emlék jelene, 1944. — 11.00: Hírek. — 11.05: Zenekari muzsika.