Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-29 / 303. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Eva—Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pf.: 39. — Telefon: 18-221 Miként születik a bürokrácia? A Váralja Lakásszövetkezet tagjaként öt éve lakom az egyik Árpád utcai lakásban. Nemrég a Miskolc járási-városi Földhivataltól a postaládánkban a jogelőd szövetkezeti tag, a volt (!) lakástulajdonos nevére szóló borítékot találtunk: Ebben a levélben — gondoltuk — olyan értesítés lehet, ami bennünket érint, ezért bátorkodtunk felbontani, nem tartva tőle, hogy levéltitkot sértünk vele. Hiszen ez idő tájt több tucat szövetkezeti tag talált olyan címzésű levelet a postalá­dájában, amely az ő lakásáról szólt, de a volt tulajdonosnak címezték. Mit is tartalmazott a levélboríték? Először is egy határozatot arról, hogy egyszeri térképészeti díj címén ennyi meg ennyi száz forint összeget fizessen be az a tulajdonos, aki még a környéken sem létezik már. A másik tulajdoni lap volt. amelyben a földhivatal -y'l közli, hogy X lakást az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik a volt tulajdonos nevére! Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt, amikor a telekkönyv megszűnéséről és az egységes ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabály megjelent, ezt többek között azzal is indokolták, hogy a régi telekkönyv nem a valóságot tükrözi, benne he­lyenként a régi földbirtokosok neve is szerepel, holott köz­tudott, hogy az a világ már megszűnt, és földbirtok sincs. Az án eszembe jutott, hogy a lakásszövetkezet nyolc évvel ezelőtt alakult, ám a telekkönyvezésre — uram bocsa’!—, az „ingatlan-nyilvántartás valósághű vezetésére” most került sor. Igen ám, de az eltelt nyolc év alatt több százan, sőt — Mis­kolcon több ezren — cserélték el vagy adták el lakásukat, amiről az OTP nyomban tudomást szerzett, hiszen saját for­manyomtatványán történt az adósi vagy kezesi felelősségvál­lalás. Az OTP tehát a mai tényleges állapotokat tudja. Va­jon a jogszabály —, amelyik a mai valós állapotokat akarja rögzíteni!!! — megkötötte volna a földhivatal kezét? Amely- lyel felvehetnék a telefont? Megkérdezni, ha mást nem, az OTP-t?! Az eset arra mindenképpen jó, hogy tetten érjük, miként születik a bürokrácia, a fölösleges adminisztráció, s vele a létszámnövelés. Mert mi jön most? Minden gazdát cserélt lakás új tulajdonosa arra kényszerül, hogy külön kérelmet adjon be az eredeti csereszerződés csatolásával vagy bemu­tatásával azért, hogy a már el is felejtett lakáscsere után a mai tulajdonos neve kerüljön az ingatlan-nyilvántartásba. Abba, amelyiket már „valósághűen” vezetnek. Legalábbis már illenék, hogy úgy legyen! S. T. i Miskolc Tavalyi panoráma Inkább ilyen legyen! Aligha van miskolci lakos, aki ne kívánta volna: inkább a kanálisokból fakadnának szökőkutak, mint mellettük — de mindenütt. Kevesebb gondot okozna a kerülgeté­sük, mint az, hogy az úttest tócsáit vizslatva közlekedjünk a járdán. Rovatunkban ez egyébként nem véletlenül örökzöld téma. Mert okot ar­ra még nem adott városunk, hogy feledésbe merüljön. Csa­padékdús időjárás alatt és után, minduntalan akad va­laki, aki elmondhatja: für­dőit a Széchenyi úton. Most dr. Zádori Péter nyugdíjas adja közre „élményét”. „Időpont: 1980. december 20., 14 óra 45 perc. Fürdető: a Tiszai pályaud­var és Majális-park között iozlekeüö autóbusz gepköcSi­vezetője. Színhely: az Avas-szálló és a Kossuth utca közötti »■ár­kádsoros« szakasz a Széche­nyi úton. (Az »árkádsor« azt az építkezést takarja, amely­nek a befejezési határidejére évek óta fogadásokat kö­tünk.) A fürdetés felelősei: az autóbusz vezetője — mint már írtam —, ámbár gépjár­müve számát önhibámon kí­vül megállapítani nem tud­tam, mivel, kb. egy percig ki sem tudtam nyitni a szemem. Ez ugyanis tetőtől talpig zu­hany volt. noha a sofőr nyil­ván <*■férfimunkának« tartja. További felelős: az. akinek feladata lenne megakadá­lyozni valamilyen módon az ilyen fürdetéseket. Esetleg úgy, hogy intézkednék: ne le­gyen az ezer tó utcája egyet­len főutunk. Eredmény: felöltőm, kala­pom, pantallóm a Patyolat­nak adtam. Nyitott kérdés: kifizetik-e a felelősök munkáltatói a tisztítás költségeit...?” A tanítók és óvónők erkölcsi elismerése Azoknak a tanítóknak és óvónőknek fokozottabb tár­sadalmi megbecsülése érde­kében akik életük javát a közösségért szolgáló nevelő- oktató tevékenységgel töltöt­ték el, és annak érdekében, hogy e pedagógusok és a he­lyükre lépő új nemzedék között szorosabb kapcsolat jöjjön létre — a művelődési miniszter arany-, gyémánt-, vas- és rubinoklevelet létesí­tett. A rendelet szerint a ta­nárképző főiskolák, a tanító­képző főiskolák, valamint az óvónőképző intézetek azok­nak a tanítóknak, akik az oklevelüket 50. 60, 65. illet­ve 70 éve szerezték és a ne­velő-oktató munkában, a köz- művelődési tevékenységben, illetve annak irányításában legalább 30 éven át részt vet­tek. továbbá magatartásuk közmegbecsülésre méltó az említett oklevelet lehet ado­mányozni. Az oklevél adományozásé­ra irányuló kérelmet a peda­gógus lakóhelye szeript ille­tékes városi, járási, megyei, városi művelődésügyi szak- igazgatási szervhez kell be­nyújtani. A kérelemhez csa­tolni kell a tanítód, óvónői oklevelet, vagy hiteles máso­latát, továbbá a 30 évi tevé­kenységet igazoló iratokat Ha a pedagógus arany- vagy gyémántoklevéllel már ren­delkezik, a vas-, illetve a ru­binoklevél adományozása iránti kérelméhez elegendő a kérelmező életében az előző oklevél adományozása után bekövetkezett és az adomá­nyozás szempontjából jelen­tős tényeket tartalmazó ön­életrajzot csatolni. Az okle­veleket az illetékes intézet tanácsa adományozza és át­adására a mindenkori tanév­nyitáskor kerül sor. Dr. Sass Tibor >jc Tévedés ne essék, ez a felvétel a tavalyi karácsony után készült, a Győri kapuban. Me- mentónak vettük elő. bízva benne, hogy az idei karácsonyig már fejlődött városunk lakos­ságának rendszeretete és szépérzéke annyira, hogy hasonló fotót nem lesz hol készíteni. (L. J. felvétele) Napsugár a télben Sokan kedvelik a Napsugár cukrászdát. Én is. Hogy miért? Itt van például a szóda­víz. Mindig lehet kap­ni. Más helyeken kiné­zik az embert, ha csu­pán egy pohár szódát kér. Itt nem. Aztán: a pénztáros- nők nyugalma, udvari­assága. Íme egy „le­hallgatott” párbeszéd. — Hármas fagyit kérek, habbal. De saj­nos csak százasom van — így a vendég. — Nerp. baj — mond­ja a pénztárosnő. Az­tán szinte bocsánatké­rő arccal teszi hozzá: — Nekem viszont sajnos csak fémpénze­im vannak. Ez sem baj? A vendég előbb egy kis fintort vágott, de amint a pénztárosnő kedves arcára nézett, elmosolyodott és enge­dékenyen legyintett. Nekem pedig ettől a jelenettől napsugaras hangulatom támadt. Kell is ez ebben a tél­ben! R. P. Miskolc K. O. Derült égből a büntetés A sors útjai kifürkészhe- tetlenek — ezt eddig is tud­tam. De hogy az MKV-é is azok, azt csak a legutóbbi időben tanultam meg! Épp két hónapja utaztam a buszon, s ellenőrrel talál­koztam. Nyugodt lélekkel nyújtottam át bérletemet, amiről kiderült, hogy érvény­telen ... Azaz, az érvényes, kombinált dolgozóbérlet-szel­vényemet eléggé el nem ítél­hető módon a diákbérlet fel­iratú bérlettokba tettem be. Ezzel ugyan senkit nem ká­rosítottam még egy fillérrel sem. de az ellenőr hölgy — nagyon udvariasan — elma­gyarázta, hogy a szabály az szabály, s ez így, ugye, nem szabályos ... Elhitte, hogy nem szándékkal tévesztettem meg, s nem is volt semmi alantas szándékom e-'zel: kö­zölte, hogy nem büntet meg. csak elveszi a bérletet. Mi­vel vége felé járt a hónap, mondta: ha megéri nekem, menjek el a központba, visz­szakapom a bérletszelvényt. Tehát még egyszer: se a helyszínen nem kellett fizet­nem, se csekket nem adott. Lusta és hivataloktól irtó­zó ember lévén, inkább vet­tem egy új — s minden ízé­ben szabályos — bérletet, s részemről elintézettnek te­kintettem az ügyet. Ezzel csak naivitásomat bizonyítottam, ugyanis a na­pokban érkezett egy szívhez szóló küldemény, amiben ér­tesítenek: mivel érvénytelen bérlettel utaztam, fizessek 139 forint büntetést! Azóta is morfondírozom: vajon mit csinált az MKV majd’ két hónapig? Annyira bonyolult volt az ügy, vagy esetleg az ügyintézés sor­rendjében foglaltam el hátul helyet? De az is meglehet, hogy karácsonyi meglepetés­nek szánták. Sikerült!... K. L. Miskolc + Ezt az oszlopot bizony alaposan kiütötték. Olyannyira, hogy hetek óta mozditatlanul fekszik a Népkert autóbusz- megállójánál. Látványnak ugyan nem valami híres, rejtvény­nek azonban mindenképpen jó: lehet tolózni, mit is ábrázolt a világító táblája. Hogy valamit tiltott, az bizonyos. De mit? Lehet, hogy azt, hogy ott maradjon az új esztendőig? 3. L. Miskolc Fenyőre várva Akinek nem volt része ben­ne, nem tudja, mit mulasz­tott múlt kedden délelőtt. A Búza téri piacon javában tartott a fenyővásár. 150 fo­rintért kínálták a vásározó kiskereskedők a lehető leg­csúnyább műanyag fenyőket. 300-ért meg földlabdás ezüst­fenyőt is lehetett kapni. Nem véletlen, hogy senki sem tolongott értük. S mond­hatom. mindkettőnél a jóiz- lést dicsérte az érdektelen- seg. Hanem a teherautóval ér­kezők körül — téeszből. ál­lami gazdaságból jöttek — pillanatok alatt akkora tu­multus alaikult k'i- hogy csak kapaszkodtunk, ha talpon, akartunk maradni. Az élel- mesebbje felállt a kocsi koré karámként kerített árusító­asztalokra. Ezek közé tartoz­tam én is. Igaz, csak némi segítséggel sikerült megvetni rajta a lábamat, ez a „pozí­ció” viszont szilárd volt. Mindaddig míg egy mikro­busz érkezett a szomszédom placcra. Akkor ugyanis meg­mozdult alattam — alattunk! — az asztal, ősz fürtű férfiú rángatta kifelé alólunk. Sem­mi pardon, semmi figyelmez­tetés. Potyogtunk ám lefelé, mintha mi lennénk a rosszul illesztett karácsonyfadíszek. — Kicsit türelmesebben, bácsikám — intettük semmi­vel sem törődő igyekezetét. Nemigen tisztelte bennünk a jövendő vevőjét, mert or­rát — melyet Cyrano is meg­irigyelhetett volna — felhúz­ta, s záporoztak ránk a rend­reutasítások, hogy álljunk hát sorba! Ám hiába fogad­tuk meg szavát — bízva ben­ne, hogy akkor tán abba­hagyja —, simf ölesünkkel nem tudott eltelni .. > Már csak azt remélem, hogy azt vitte neki a jézus­ka, amit ő kívánt — ne­künk ... S. Gy. Miskolc Csipkerózsika a gyermekkórházban Pótolható-e a családi otthonok karácsonyi ünnepeinek meg­hitt. hangulata? Feledteti-e egy idegen környezetben rende­zett fenyőfás összejövetel a szülők, testvérek hiányát? Igenlő választ kaphattunk erre hétfőn a Szentpéteri kaprá­ban, a megyei kórház és rendelőintézet gyermekkórházában. A tágas előcsarnokban a gazdagon feldíszített kétméteres fenyőfa körül olyan vidám, örömteljes ünnepség volt, hogy a pizsamás nézőközönség bizony elfeledte; a kórházban van. Pizsamában voltak ugyanis a nézők — sokakat közülük karjukban hoztak le az ápolónők —, hiszen beteg kisfiúk és kislányok számára rendezték az ünnepséget. Először a se­lyemréti, 14. számú Általános Iskola úttörői kedveskedtek felvidító, szép műsorral a kórházbelieknek. (Dr. lglói Ti- borné csapatvezető-helyettes irányításával ez az iskola rend­szeresen patronálja a gyermekkórházat.) Mint ahogyan évek óta több üzem, vállalat — legrégebben pedig az Észak-ma­gyarországi Vegyiművek — szocialista brigádjai is pártfogá­sukba vették az ittenieket. A sajóbábonyiak most sem fe­ledkeztek meg az ajándékcsomagokról. — A kórház pedig külön tízezer forint értékű ajándékokat vett — hallottuk Vermes Lászlóné gazdaságvezetőtől. — Évente kétszer, a gyermeknapkor és ilyenkor, az év végi szeretet ünnepén lepjük rneg édességekkel, játékokkal kis betegeinket. És meglepték még a kórház dolgozói mással is: a nővé­rekből és orvosokból álló irodalmi színpad erre az alkalom­ra tanulta be, és adta elő a Csipkerózsika című mesejátékot. Volt is nagy siker, taps és köszönés bőven. A beteg gyere­kekkel együtt örültek a szép délutánnak a kórház dolgozói­nak gyermekei is, akiket szintén meghívtak a fenyőünnep­ségre. Az ünnepi hangulat még sokáig tart, mert a nagy fenyőn kívül a kórtermek folyosóin is, minden szárnyon díszlenek a csillogón-villogón felöltöztetett fenyőfák — feledtetve a fájdalmat, s legalább átmenetileg pótolva az otthonok sze- retetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom