Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-29 / 303. szám

f-e-M T \ y Miskolci képes kiónika (A 4—5. OLDALON) XII. ÉVFOLYAM, 303, SZÁM 1980. DECEMBER 29., HÉTFŐ Reagan ellenzi Carter elnök Camp David- ben fogadta a túszügyben közvetítő algériai diplomatá­kat. akik az elnöknél tett lá­togatás előtt egész nap a kül­ügyminisztériumban tárgyal­tak. A soron levő amerikai lépés megvitatása ma folyta­tódik. Muskie külügyminisz­ter szerint a kormányzat „harcol az idő ellen”, más je­lek szerint azonban Carterék célja most már csak a tár­gyalási folyamat fenntartása január 20-ig. Washingtonban tegnap nyil­vánosságra hozták az ameri­kai rendezési terv néhány részletét. Eszerint az Egye­sült Államok ragaszkodik ah­hoz, hogy a sah vagyonát Irán csak amerikai bírósági döntés útján kaphatja visz- sza. Az amerikai bankokban levő iráni betétek közül Wa­shington hajlandó lenne azon­nal átutalni 2.5 milliárd dol­lárt, amely felett a kormány rendelkezik. Az iráni követe­lések többi löszének hovatar­tozását nemzetközi döntőbí­róság határozná meg. A kül­földi amerikai bankokban levő több mint 4 milliárd dol­láros iráni vagyont az ame­rikai fél szintén hajlandó lenne visszaadni, ha Irán le­mond a kamatokról. Ronald Reagan megválasz­tott amerikai elnök kijelen­tette, hogy szerinte nem len­ne helyes a diplomaták sza­badon bocsátása fejében 24 milliárd dollárt letétbe he­lyezni lián javára, eleget téve Irán követelésének. Nem lenne szabad váltságdíjat fi­zetni — mondotta Reagan, aki barbároknak nevezte az amerikai túszok fogvatartóit. A hamarosan hivatalba lépő elnök rövid időn belül má­sodízben nyilatkozott ilyen éles hangnemben a kérdés­ről. * A DIGÉP egyik korszerű terméke a DSÖ—40 "AT típusú, hajlékony rézvezetékek sodrására alkalmas összecsapógép. 4 K-egység e gyártmányának is fontos része volt abban., hogy ma azt mondhatjuk: teljesítette 1980. évi exporttervet Jt ■ ■ ■ ~ (Kerenui László felvetele) a Diósgyőri Gépgyár. Gépgyári finis Az idén különösen nagy várakozás előzte meg a DIGÉP külföldi szereplését, hiszen a gyár kollektívája év közben az expprtterv jelen­tős túlteljesítésére tett újabb vállalást. A diósgyőri nagyüzem dol­gozói bebizonyították, hogy olyan nagy feladatok meg­valósítására is képesek, mint az idei. év közben megemelt exportterv, a DIGÉP azzal a tudatta] nézhet az újesztendő elé. hogy menet közben meg­emelt exporttervét már a karácsonyi napokban telje­sítette. Az idén legalább harminc országba exportálták korsze­rűségben, versenyképesség­ben egyre javuló termékei­ket a diósgyőriek. Szamos olyan fejlett országban is, mint például az NSZK. jó piacra lelnek a diósgyőriek kábelgépipari berendezései. Hidegebb idő Ma derült, hideg reggelre ébredt városunk és térségének lakossága. Napközben némi felmelegedés várható. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let mínusz 1 és plusz 4 fok között lesz. I! szakszervezetek a M; A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksé­ge intézkedési tervet foga­dott el az 1981. évi K1SZ- választások Borsod megyei feladatainak segítésére. Az SZMT tagjai, osztályvezetői, politikai munkatársai az alapszervezeti taggyűlésektől kezdve a járási, városi, me­gyei küldöttértekezletekig segítik a fiatalokat, hogy a választások kapcsán minél több szó essen a párt XXI. és a szakszervezetek XXIV. kongresszusa határozatainak megvalósításáról, az 1981. évi és a VI. ötéves tervi fel­adatokról, a sza k szel’vezet és a KISZ együttműködéséről, a szakszervezeti szervek ifjú­ságpolitikai munkájáról. Gon­doskodnak arról is, hogy a szakszervezetekhez címzett észrevételekre, javaslatokra megfelelő választ, érdemi in­tézkedést kapjanak a fiatalok. Valamennyi. a megyében működő szakszervezeti bi­zottság felelőst jelöl ki, aki segíti a KISZ-váiasztósakat. Kissinger ismét ingázik Ki írhatia fel? Változások egyes importgyógyszerek for na / m a zásába n ★ Kissinger a kairói repülő­téren Henry Kissinger volt ame­rikai külügyminiszter tegnap kéthetesre tervezeti közel- keleti látogató kőrútjának el­ső állomására, Egyiptomba érkezett. Bár az amerikai politikum utazását magánjellegűnek mi­nősítették, Kairóban úgy tud­ják, hogy Kissinger Ronald Reagan új amerikai elnök és kijelölt külügyminisztere, Alexander Haig jóváhagyá­sával indul útnak, s megbe­szélései eredményeiről rész­letes beszámolót készít a ja­nuárban hivatalba lépő új washingtoni kormányzatnak. A térség problémáit és veze­tő politikusait jól ismerő volt külügyminiszter útiprogram­ja felöleli mindazokat az or­szágokat, amelyekkel a Rea- gan-kormány szoros kapcso­latokra törekszik: Kairóból Kissinger Izraelbe utazik tof vább, majd felkeresi Szaúd- Arábiát, az Omani Szultán- ságot, s ellátogat Marokkóba és esetleg Jordániába is. Egyhetes egyiptomi ..ma­gánlátogatásának" második napján, ma Szadat egyiptomi elnök fogadja Kissingert, s a hét hátralevő napjain az egyiptomi vezetés legfonto­sabb személyiségei — Hoszni Mubarak alelnök. Kamal Hasszán Ali külügyminiszter és Ahmed Badavi hadiipari államminiszter — látják ven­dégül a volt külügyminisz­tert. Kairói tartózkodása al­kalmából Kissinger tisztelgő látogatást tesz a fél éve el­hunyt Reza Pahlavi. volt irá­ni császár özvegyénél, akinek az egyiptomi elnök — a wa­shingtoni kormányzat áldásá­val — „örökös menedéket” ajánlott fel országában. Megnyílt az úttörő-olimpia A Molnár Béla Ifjúsági Házban tegnap délután ünne­pélyes külsőségek közepette megnyitották a XVI. úttörő­olimpia országos asztalitenisz döntőjének eseménysorozatát. Szabó Pál, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkára köszöntötte a fiatal sportolókat, valamint a meg­hívott vendégeket, köztük Drótos Lászlót, a városi párt- bizottság első titkárát. A kö­szöntő szavak után Molnárné Kozma Erzsébet, az Úttörő- szövetség titkára nyitotta meg az olimpiai versenyeket, majd az olimpikonok letették az esküt. Az eskü szövegét Ba­darász Zsuzsa, megyénk spor­tolója mondta el. Az ünnepélyes megnyitót műsor követte, majd este technikai értekezlet. Ma pe­dig már asztalhoz is állt a 92 ifjú sportoló, hogy eldönt­sék, melyik csapat, illetve ki az ország legjobb úttörő asz­taláén iszezöje. Az egészségügyi miniszter január 1-i hatállyal módosí­totta egyes importgyógyszé- rek rendelésének és forgal­mazásának rendjét. Az intézkedéssel — mikent az Egészségügyi Minisztéri­umban elmondták — a fo­lyamatos gyógyszerellátást kívánják javítani, elsősorban az asztmatikus, a neurotikus, és a reumás betegek érdeké­ben. Az új szabályozással érintett gyógyszerek közé tartozik az Aldecin, az At­rovent, a Berocec, az Intal, a Leponex, a Noveril, a Tau- redon. Az illetékesek kérik mind­azokat a betegeket, akik ilyen gyógyszerek valamelyi­két orvosi rendelkezés alap­ján jelenleg is folyamatosa , kapják, jelentkezzenek felül­vizsgálatra a területileg (be­tegségük) szerint illetékes tü­dő-, illetve ideggondozóban, reumaszakrendelésen. Ameny- nyiben a gyógyszeres keze­lés folytatására szükség van: az orvos javaslatára a terü­letileg illetékes megyei, fő­városi gyógyszertár is nyil­vántartásba veszi a beteget, s ennek alapján gondoskod­nak folyamatos gyógyszerel­látásáról. Az említetteken kívül egyéb importgyógyszerek rendelésének és kiadásának rendjét is szabályozza az új rendelkezés. Eszerint: folya­matos szakorvosi ellenőrzést igénylő bizonyos gyógyszerek rendelésére kizárólag az ille­tékes szakrendelések jogosul­tak. Az e csoportba tartozó gyógyszereket (az importból zármazó mintegy 120-fére medicinának körülbelül a fe­léit) a jövőben a gyógyszer- tárak kizárólag az illetékes szakorvosok által felírt vény­re adják ki. A jobb ellátás érdekében az importgyógy- ' szerek elosztása az egyes me­gyék és a főváros között ál­talában a megbetegedési arányszámok alapján törté­nik. Ezért kívánatos —hang­súlyozták a minisztériumban —, hogy vényét mindenki a lakóhelye szerinti megyei, illetve fővárosi kijelölt gyógy­szertárban váltsa be. Üj rendelkezés, hogy a vi­szonylag magas térítési díjú Doxium tablettát a továb­biakban térítésmentesen ad­ják a cukorbetegségnek a szemmel kapcsolatos szövőd- \ menyei esetén. Az ilyen be­tegek jogosultságát a térítés­mentességre első alkatommal a területileg illetékes szemé­szeti szakrendelés állapítja meg. A továbbiakban a gyógyszert már folyamatosan a beteg kezelő orvosa is úgy­nevezett térítésmentes (teke- te nyomású) vényen rendel­heti. Amint arról lapunkban már hírt adtunk, a Minisztertanács módosította a nyugdíjrende- letet. s új bértarifarendszert hagyott jóvá. A nyugdijren- delet módosításának lényege, hogy 1981-től az. öregségi nyugdíjhoz szükséges mini­mális szolgálati időt 20 évre növeli. Annak érdekében, hogy ne kerüljenek hátrá­nyos helyzetbe azok a nyugt díjba menők, akik a követ­kező években nem szerzik meg a 20 éves szolgálati időt. a rendelet lehetővé teszi, hogy 1990. december 31-ig mindazok, akik elérik a nyug­díjkorhatárt, 20 évnél keve­sebb, de legalább 10 év szol­gálati idő alapján is nyug­díjba mehessenek. Az új nyugdíjrendelet szerint 1980. december 31. után a nyugdíj­alap kiszámításánál nem le­het figyelembe venni az éves kereset 10 százalékát megha­ladóan a jutalom címén kifi­zetett összegeket. Ám a de­cember 31-ig kifizetett jutal­makat még korlátozás nélkül, teljés összegükben kell a nyugdíjalap kiszámításakor figyelembe venni. Üj az is, hogy a nem fizikai munka­körökben 1981. január 1-től megszűnik a továbbdolgozás- ra ösztönző nyugdíjpótlék. 1981. január 1 -töl változik a bértételek (bértarifa) alsó és felső határa’ is. A rendel­kezés értelmében a felső bér­határok átlagosan 25. az al­sók pedig 8 százalékkal esz­nek magasabbak a jelenlegi­eknél. .A bértételek emelesa nem jelent általános bérpoli­tikai intézkedést, illetve bér­emelést. A felemelt alsó ha­tárokat azonban a vállala­toknak önerőből kell bizto­sítaniuk, 1983. március 31-ig. A két új jogszabályról a Népszabadság mai számában ’ található részletes ismertetési

Next

/
Oldalképek
Tartalom