Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-19 / 271. szám
X. W'-L ^ »q . cS Felújítják a Széchenyi utat Ha néhány évvel ezelőtt készítettük volna ezt a felvételt a Szemerénél, sokkal mozgalmasabb, nyüzsgőbb képet mutatott volna az útkereszteződés. A Szemere és a Kazinczy utca egyirányúsitása sokat javított az eszak-dél irányú közlekedésen. A belváros közlekedési helyzetéről, a következő években várható változásokról, ezen belül a Széchenyi út felújításáról olvashatnak a 3. oldalon, A DH várospolitikai fóruma című rovatban. (Ágéiba Tibor felvétele) Bevonultak határőrnek A sorok már katonásak... A BM Határőrség Miskolcon tartotta országos bevonulási ünnepségét. A sportcsarnokba - a rövidre vágott hajú fiúk búcsúztatására - eljöttek a szülők, feleségek, hozzátartozók is. Az ünnepség után a fiatalok vonatra ültek, s ma már beöltözve, egyenruhában és sur- ranóban megkezdték a kiképzést. Nyirkos László alezredes, a BM Határőrség miskolci kerületparancsnoka mondotta tegnap: „Összeforrott, jó közösségek fogadják majd a határőrjelölteket, a szolgálat mellett a laktanyákban élénk KISZ-élet, versenyszellem várja őket." A kiképzés végeztével a fiatalok többsége Borsod határain teljesít majd szolgálatot, védi az országot. (Cikk az 5. oldalon.) (Sólymos László felvétele) * POLITIKAI NAPILAP'* ::z„l iizuimii Szovjet—mozambiki egyezmények Moszkvában tegnap befejeződtek a szovjet—mozambiki tárgyalások. ki közös nyilatkozatot, és ugyancsak ok látták el kézjegyükkel a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Frelimo Vita a Hazafias Népfrontnál Új lakásügyi rendelet készül A lakáselosztást szabályozó tanácsi rendelet fölött eljárt az idő. Hozzá kel! igazítani a társadalmi változásokhoz ezt is. Ám a kisebb-nagyobb korrekciók nem volnának elegendők, célszerűbb újat alkotni — ezzel vezette be a rendelet- tervezet fölött indított vitát tegnap, a Hazafias Népfront városi bizottságának termében dr. Rozgonyi Jenő, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője. Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára hangsúlyozta, hogy egyre inkább gyakorlattá válik a tanácsi rendelet- tervezetek vitára bocsátása, ily módon való előkészítése. Nem ez az első fórum, ahol hozzáértéssel, felelősséggel foglalkoznak a lakásügyi előírások reformjával. 1979-ben. «s az -idén is több ízben szerepelt ez a kéra :-s a városi pártbizottság gazdaságpolitikai munkabizottságának napirendjén, és a tervezet összeállításánál figyelembe vették az említett fórum ajánlásait és a megyei tanács iiietékes osztályának a javaslatait is. December elején foglal állást a városi tanács végrer hajtó bizottsága és még az év vége előtt a tanácsüléseié terjesztik a tervezetet, mely — amennyiben elfogadják — — 1981-t6i ervenyoe lép. Az egyik alapvető eltérés az előző, azaz mindmáig érvényben levő szabályozáshoz viszonyítva, hogy nemcsak az állami, hanem a magánerőből, illetve vállalati támogatással épülő lakásokkal is foglalkozik. Újdonság továbbá, hogy —a közvélemény kívánságának eleget téve — foglalkozik a rendelet a Fiatal hájasoknak építendő garzonlakások elosztásával is. A terv szerint 1981-ben 210 garzonlakást adnak át a gyermektelen, vagy legfeljebb egygyermekes fiatal házasoknak, akik megszabadulva a lakásuzsora terheitől, különösebb erőfeszítés nélkül félretehetnek egy bizonyos összeget, hogy aztán tanácsi bér-, avagy tanácsi értékesitésfl lakásra válthassák igényjogo- sultságukat. Újra szabályozzák a lakáselosztó társadalmi bizottság összetételét, »unkáját is. A vitában három vélemény csapott össze: az egyik szerint nincs szükség az igények gépi úton történő rangsorolására. hiszen a lakáselosztó bizottság pártatlansága, lelkiismeretessége éppen elég garancia arra, hogy a legérdemesebbek kapják az új otthonokat; a másik tábor a gépi adatfeldolgozás továbbfejlesztésére esküdött, míg a harmadik—es végül emellett tört lándzsát a vitafórum —• a kettő párhuzamos alkalmazásának további ej iesztese mellett emelt szót. Többen sürgették, hogy ne csak a fiatal házasoknak, hanem a nyugdíjasoknak is épüljenek garzonlakások. Tévedés ne essék, nem szociális otthonról van szó! Ily módon ugyanis felszabadulhatnának olyan nagyméretű lakások, melyekre az idős emberek csak kényszerűségből tartanak igényt. (Folytatás a 6'. oldalon) 1 A főtitkár mondta Leonyid Brezsnyev — a szovjet és a mozambiki vezetők jelenlétében — ünnepélyes keretek között nyújtotta át Samora Machelnek a Népek Barátsága érdemrendet, amellyel a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége tüntette ki azokért az érdemeiért, amelyeket az imperializmus és a gyarmatosítás ellen vívott harcban, a békéért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelemben, a Szovjetunió és Mo- zambik barátságának és együttműködésének fejlesztésében szerzett. Több fontos közös dokumentumot írtak alá a két ország képviselői. Leonyid Brezsnyev és Samora Machel írta alá a szovjet—mozambiA télre készülve A KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának téli felkészüléséről (az üzemeltetési és forgalombiztosítási feladatokról) tart holnap délelőtt tájékoztatást az igazgatóság. Ezen nemcsak a közutak hanem a vasút, az erdőgazdaság s a tanács készültségéről is beszámolnak. Az elhangzottakról holnapi számunkban olvashatnak bővebbe». pártja együttműködéséről szóló megállapodást is. A két ország kulturális és tudományos együttműködése 1981— 1982. évre szóló jegyzőkönyvét Andrej Gromiko szovjet és Joaquim Chissano mozambiki külügyminiszter irta alá. A szépet Vékony, könnyed, apró vi- .•ágmiritás, finom színárnya- atokkaí készülő porcelán edé- lyeket, étkészleteket szeretne látni a kirakatokban, haszkeresik nálni a háztartásban a hazai vásárlóközönség. Ez derült ki abból a kérdőíves felmérésből, ameiyet a finomkeránűa- jpari, kereskedelmi és ipari formatervező szakembereit végeztek az őszi BNV látogatói körében. A mintegy 460 kérdőív feldolgozása során hasznos (és váratlan) tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a vállalat szakemberei. Egyebek között meglepetésként hatott az a tény, hogy a vásárlók szívesen lemondanak egy-egy funkcionális előnyről, ha esztétikai téren kárpótolják őket. Ez azzal magyarázható, hogy az étkészletet gyakran ajándékozási céllal vásárolják. Sokan igényük a megszokott összetétel bővítését: szívesen látnának különböző tartozékokat — hamutartót, virágvázát, gyertya- és szalvétatartót, fűszerkészletet — jj is, a készlet jellemző mintá- I zatával. A megkérdezettek többsége olyan porcelán edényt szeretne, amely kissé más, mint a többil A kérdőívek elemzői összegezték az igényeket, s a tapasztalatokról tájékoztatták a finomkerámiai gyárakat. A felmérés eredményeit elsősorban az Alföldi Porcelángyár hasznosítja majd: legújabb készletét már a vásárlóközönség igényeinek ismeretében alakítják a gyár forma- tervezői, szakemberei. Szolgáltatás és szolgálat Nagy aktíva-értekezletet rendezett tegnap a hatáskörébe tartozó borsodi—miskolci vállalatok szakszervezeti tisztségviselői és gazdasági vezetői részére — a miskolci 40. sz. Általános Iskola előadótermében — a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének Borsod megyei Bizottsága. A mintegy 200 résztvevőt — köztük Juhász Ottó főtitkárt, Tóth Józsefet, az SZMT vezető titkárát, valamint a tanácsok és a párt- szervezetek képviselőit — Molnár János megyei titkár köszöntötte. Ezután Juhász Ottó főtitkár tartott előadást az ágazati szakszervezet nemrégiben lezajlott VIII. kongresszusa határozataiból adódó feladatokról, majd a VI. ötéves terv tennivalóiról. Tegnap az időjárás megtréfálta az előrejelzőket: a várt napos idő helyett szinte egész nap köd volt és pára. Ma viszont folytatódik a szó— A most következő hónapokban igen fontos — mutatott rá az előadó —, hogy a szakszervezeti szervek hogyan, milyen ütemben tudják érdekeltté tenni és aktivizálni a dolgozókat a társadalmi erőtartalékok feltárásában. A HVDSZ VIII. kongresszusa a tennivalók középpontjába gazdasági kérdéseket állított. Nem véletlenül, hiszen nincs életünknek egyetlen olyan területe sem, amely ne lenne függvénye a gazdasági eredményeinknek. így van ez a szolgáltatások területén is. Most már itt is az intenzív fejlődés kerül előtérbe, a korábbinál hatékonyabb és jobb minőségű munkára van szükség. Ehhez magasabb színvonalú irányító munka, nagyobb fegyelem, több köveU kezetesség kell mindenütt. katlanul enyhe idő, s a megélénkülő déli szél mellett a hőmérséklet 10—15 fok között alakul. V Mára virradó éjszaka háromnapos látogatásra az Egyesült íllamokba érkezett Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. 1 bonni kormány elnökének mai programján szerepel töb- •ek között egy találkozó Kurt Waldheim ENSZ főtitkárral. 4 tervek szerint Schmidt holnap találkozik Carter elnökkel, míg Reagan megválasztott elnökkel való találkozóját a DPA hírügynökség „valószínűtlennek” tartja. (Képünkön: Helmut í Schmidt megérkezik a Waldorf-Astoria-szalloba.) (Folytatás az 5. oldalon) Tíz fok felett