Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-27 / 278. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Eva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pl.: 39. — Telefon: 18-221 A nyomok a tetteshez vezetnek! Tojástánc! Ez a helyes kifejezés. Ezt járják napok óta az országúton az autósok. Persze, nem vidáman, nem kedv­vel. hanem igencsak feszes idegekkel. A nagani tapasztalata: Sajószentpéler felé már a város kapujában kezdődik a tánc. noha az még nem az igazi, hiszen a négysávos úttesten csu­pán pár milliméteres a sárréteg. Óvatos vezetéssel — s ru­tinnal —. akái 50 km óra sebességgel is lehet haladni: a fé­kezés mellőzése ajánlatos. Sajószentpéterig csupán néhány helyen okoz meglepetést az úttest, aki azonban ismerős az út­vonalon. jó előre tudja, hol kell vigyázni, s lehetőleg alább adni az előrejutás igyekezetéből. Sajószentpéler torkolata is­mét tokozott figyelmet követel, maidhosy végig az Edelény —aggteleki elágazásig. Onnar. viszont szakadatlan életveszély. Igaz. ebben is t annak fokozatok. Van. ahol kevésbé, van ahol tömény ez az életveszély. Duzsnokpu«ztához közeledve, egyre nagyobb művészetet igényel az úttest a gépjárművezetőktől. Azon a környéken ugyanis — a levegő páratartalmától füg­gően — centikben lehet mérni a „sztrádára” egyenletesen léiként, jégpálya sintaságú földréteget. (Ebben bizony kikelne tan még a mag is!) Naponta van alkalmain megfigyelni a jármüveket. Különö­sen a teherautókat — melyek többnyire megpakolva balan­szíroznak a sáros országúton —, s a tömegközlekedést szolgáló autóbuszukat, amelyek vezetőinek kifejezetten drukkolok. Minden elismerésem és tiszteletem az övék! Hiszen köti őket a menetidő, a „forda”, a kilométer tonna teljesítmény­norma. Ilyen útviszonyok között lehetetlenség a baleset koc­kázata nélkül eleget tenniük a követelményeknek. És ,kkor eszembe jut, hogy van a KRESZ-nek egy parag­rafusa. amely arra kötelezi — kötelezné!—azokat, akik föld- útról a oiluinenes közforgalmi útra térnek, hogy tisztítsák le jármüvük kerekeiről a rátapadt sarat. Ez a paragrafus azonban, úgy tűnik, csak díszítés. — rozetta? — a KRESZ- ben. Olyat ugyanis még nem láttam, hogy valahol valakik is betartották volna. Ha valaki nem hiszi, tekintse végig útjain­kat csapadékdús, vagy olyan ködös időben, mint a mostani. (Ne legyek igazságtalan, városunk útjain is bőséggel találha­tók ilyen szakaszok!) Ettesleink árulkodnak hát, hogy mennyire semmibe veszik az előírást. S nemcsak azok. akik ráhordják a sarat. Azok is, akiknek ellenőrizniük — kötelesség lenne! Mundhatják erre: nem állíthatnak minden íöldúttorkolat- hoz ellenőrt. De nem is keil. Hiszen a nyomok a tetteshez ve­zetnek' Csak az eredetig kell csúszkálni rajta, s érvényt sze­rezhetnek az előírásoknak. Hátha eg.v-egy tetemesebb bírság jobb belátásra bírja a gazdaságokat — vagy az építési terüle­tek gazdáit! —. s rádöbbennek: olcsóbb, ha úgynevezett rázó- feiüleíet alakítanak ki az úttorkolatokban. 11a nem döbbennek rá? A birság összegéből tálán futna, hogy rendszeresen tisztíttassa az illetékes hatóság az életve­szélyesen csúszós útszakaszokat. *Sh y (r) A könyv­terjesztő „palinak” néz? Karácsonyi könyvvá­sárrá csábító füzetet adott ki az Állami Könyvterjesztő és a Müveit Nép Könyvter­jesztő Vallalat. Hátul megnevezték a füzet felelős szerkesztőjét, akit Vereckei Editnek hívnak, es a szerkesz­tőjét. bizonyos Székely Dezsőt. Remélem, ezek a nevek pontosak. Ab­ban azonban már ké­telkedem. amit a 3. ol­daton írtak. Ott ugyan­is az áll. hogy ajánlják a Nyugat lDlO-es év­folyamának egybekö­tött példányait, amely­nek főszerkesztője Ig­notus Pál. Ügy látszik, a csábí­táshoz mar könyvek esetében is ..pali" kí­vántatik. Olyan pali, aki elhiszi, hogy a Nyu­gat főszerkesztője Igno­tus Pál volt. Ignotus Pál író ugyanis a Nyu­gat nagy szerkesztőjé­nek, lgnotusnalc a fia volt. s tavaly halt meg. A Nyugatot Veilgels- berg Hugo szerkesztet­te. aki az Ignotus ál­névvel — de kereszt­név nélkül'. — lett hal­hatatlan. Fia ezért vet­te fel már hivatalosan is az Ignotus Pál ne­vet. Jó lenne, ha ezt a könyvterjesztő vállalat­nál is tudnák. (máié) Bliccelni m*-*­Hol az a tízezer forint? muszáj! Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelelnem, hogy kénytelen voltam blic­celni az MKV autóbuszán. Az eset így történt: Javításra vittem gépkocsi­mat az AUT XVI. sz. Au­tójavító hejőcsabai szervize­be.- A kocsit persze ott kel­lett hagynom. Sebaj, hisz a szerviz sarkánál van az au- tobusz-vegállomás. Hogy nincs sem bérletem, sem autóbusz- jegyem? Az sem baj. hisz nyilván lehet kapni bilétát a kötélben... Roppantam. Messze kör­nyéken sehol, senki sem árul buszjegyet. Próbálkoztám, hátha a buszon lesz. Nem volt. Leszólitottam az utaso­kat-. Pechemre valamennyien bérlettel rendelkeztek. Csak tanácsot tudtak adni: men­jek a két megálló között le­vő élelmiszerboltba, ott árul­nak jegyet. Siettem is, sokalltam is a gyaloglást. S ámít nem tet­teiéi meg gyerekkorom óta, most rákényszerültem: blic­celjem a buszon. Reszketve .ugyan — tartva tőle. hogy rajtakapnak! —, de bliccel­tem . . Saját lelkiismeretem meg­nyugtatására azóta vettem nehány buszjegyet, á egyet összetéptem közülük. De hát ez bizony nem megoldás. Kétségeim vannak afelől, hogy a szervizből kocsi nél­kül távozó sorstársaim is kö­vetik a példát. No nem a bliccelésben, mert itt bliccel­ni muszáj! Hanem ami a jegyvásárlást illeti! Tiszteletteljes javaslatom az MKV-nak: tegyenek egy jegyárusító automatát a vég­állomáshoz. S ha netán féltik az épségét, a szerviz váró- helyiségébe. Vagy a külső büfé... az se rossz! Előzményként csak annyit: most egy éve vettünk egy Ruhla-típusú digitális kar­órát a Centrum Áruházban. Nem egészen 500 forintba ke­rült, s jótállási jeggyel ad­ták. Nos, ez a karóra a na­pokban elromlott: kiesett a felhúzója. El vittem V. J. órásmesterhez, s kértem, hogy tegye vissza. A mester néze­gette az órát, aztán azt mond­ta.' hogy ez egy . .. Szóval: rossz óra. Nem er húsz fo­rintot sem Bizonygatni kezdtem: hi­szen ez egy 590 forintos óra. s a Centrumban vettük, alig egy éve. Hogy mondhatom ezt? — vitatta. — Magyar­kérve. hogy csinálja meg — végül is kerek perec megta­gadta a kérésemet. Aztán adott egy tanácsot: vigyem csak az órások szövetkezeté­be portékámat, ő fizet tíz­ezer forintot, ha megcsinál­jak. Ilyen előzmények után vit­tem el az órások szövetkeze­tébe agyonpocskondiázott di- gitálisomat. Ott nagyon ked­vesen fogadott egy hölgy, el­vette órámat, majd tíz perc után — 20 forint ellenében — visszaadta. Időmérő jószágom azóta is kitünően működik. Ezek után várom az órás­mestertől a tízezer forintot. országon ilyet nem árulnak... S. Gy. Asztalra tette az órámat s üveges Imre MiS&oic mert csak erosKOdtem — Miskolc, Széchenyi út 12. Mindig ilyen közömbösek? Szívesen idézzük Köszönettel nyugtáztuk Vő­fély Pál és Szepesi Karoly testnevelő tanárok levelét, akik a Miskolc váró* kezi- labdasportjáért indított so­rozatunkhoz írták meg ész­revételeiket. Véleményük saj­nos kissé későn érkezett, a magunk részéről már lezár­tuk sorozatunkat. Viszont a két testnevelő tanár levelé­ből a jövőre utaló gondola­tokat szívesen idézzük: — Gondosabb, megfontol­tabb és odaadóbb irányító, szervező és agitációs munka szükséges. A nem a pénzéit, hanem a város híréért, lako­saiért, sportjáért, a kézilab­dáért áldozatot is hozó em­bereket jobban becsüljék meg. — Legyen minél több vá­rosi szakosztály. — Legyen városi bajnok­ság. — Legren játéklehetőség télen is. Es ne csak a „drá­ga” sportcsarnokban gondol­kodjanak. — Legyenek helyükön <*« végezzék feladatukat áz „il­letékesek” is. Ügy legyen! Hl. t. b.) Egy forintért...! Felháborító esetnek voltam szem- és fültanúja november 2!-én az egyetemről a város felé tartó 12-es autóbuszon. Nagy volt a tömeg, a mun­kaidő leteltével hazafelé tar­tottak az egyetem dolgozói. A Cementipari Gépjavító Vállalatnál levő megállóban felszállt a buszra egy kis­mama. Erősen látszott rajta, hogy a „trónörökös” hamaro­san megérkezik. És mégis: az utasok közül senkinek sem jutott eszébe, hogy netán át­adja a terhes asszonynak az ülőhelyét. Nagyon dühített ez a kö­zönyösség. Nem is bírtam so­káig, s rászóltam az ablaK mslleU ülő, s konokul .kifelé bámészkodó fiatalemberre: nem akarná-e átadni helyét a kismamának? — Nem láttam! — vála­szolt a fiatalember, majd nyugodtan ülve maradt a he­A Déli Hírlapban 1980. no­vember 14-én „Megjegy­zem ...” es november 21-én „Nincs egy hely? ..címmel megjelent kommentárokra a városi sportcsarnok igazgató­ja a következőket válaszolta: — November 5-én a Mis­kolci Spartacus elnökével — szóban — megegyeztünk ab­ban. hogy a női kézilabda szakosztály a téli idényben hetenként háromszor — hét­főn. szerdán és pénteken — 18.30-tól 20 óráig edzéseket tarthat. Azt nem közöllek, hogy az edzéseket mikor, melyik napon kezdik. Ezért váratlanul ért az a bizonyos délelőtti kérés, mely szerint november 12-én. szerdán este a csapat edzeni szeretne. Azon a héten meg folytak a városi tömegsportbajnoksá- gok, így a kérést nem lehe­tett teljesíteni. Ennek ellené­re este. a megjelent kézilab­dasoknak a tömegsport veze­tői egy fél órára átengedtek a termet, de ez kevésnek bi­zonyult. November 17-én ismét el­maradt a Spartacus edzése, sőt még a bajnoki mérkőzé­seket játszó NB I-es DVTK női kosarasoké is. Az ok: a honvédség a másnapi bevo­nulási ünnepségre készítette elő a termet. Eredetileg a te­rem berendezését az edzések utánra ütemeztük be. de a honvédség ragaszkodott a dél­utáni munkavégzéshez. Ezért az. érdekelteket a változásról nem állt módunkban kiérte­síteni. A terembeosztásra vonat­kozó észrevételt megköszön­jük. A terem igénybevételé­vel kapcsolatosan csak any- nyit. hogy a jogosultak min­denkor elsőbbséget élveznek. Iyén, s nem zavartatva ma­gát, továbbra is kifelé bá­mészkodott. Ami pedig a leginkább rosszul esett: a körülöttem ülő és álló utasok megütköz­ve néztek rám, s nyilván azon törték a fejüket, hogy is juthatott eszembe más érde­kében szót emelni... Hiaba is vártam tehát, hogy a zsúfolt buszon valaki netán pártomra — helyeseb­ben a kismama pártjára! — áll. Nem tudom, vajon az emberek mindig ilyen közöm­bösek mások iránt? S csak akkor háborognak, ha ők maguk vagy hozzátartozójuk kerül hasonlóan méltatlan helyzetbe? Az anyaság tisz­telete szólammá vált volna? Engem mindesetre nagyon- nagyon rosszkedvűvé tett ez az eset L. Zs. Miskolc Sőt, még váratlan esetekben segítséget is kapnak, amire a Spartacus vezetői is emlékez­hetnek. A segítségadás ré­szünkről nem a sajtóban való szereplésért, hanem a sport­ért történt. Menyhért László igazgató November 21-en délután fél 4 után 10 perccel sók utastársammal együtt felhá­borító jelenetre figyeltünk fel azon az 1-es villamoson, amely a Tanáesház tértől Diósgyőr felé haladt. Három fiatalember — nem látszot­tak még húszéveseknek sem — veszekedett egy ellenőrnő­vel. Helyesebben: sokkal több volt mar veszekedésnél. A fiúk közrefogták az ellenőr­nőt, s veréssel fenyegették. Dühös arcuk, ellenszenves te­kintetük és ökölbeszorított: kezeik láttán az ellenőrnó ugyancsak megijedt. Fiatal — húszegynéhány év körüli — rövid barnahajú nő volt, akinek sötétkék kabátján a piros ellenőri szalag a fiúkat nem befolyásolta. — Egy forintért kepesek vagytok kötekedni? ... — va­lami ilyesmit rebegett a nő, s a támadásra kész ..legé­nyektől” még az utasok is ijedten elhúzódtak. Jómagam távol álltam tő­lük a zsúfolt kocsiban, jófor­mán csak a fejeken át lát­tám, hogy végül is akadta«., akik az ellenőrnőt „kiszaba­dították”. s a torzonborz hajú és förtelmes „szerelesű” fiú­kat leszállították a villamos­ról. Nagyon remélem, hogy valamiképpen a törvény keze mégis utoléri ezeket a köz­botrányt okozókat! Katona Imre Miskolc Emberek a földön Tudom, hogy inkább az az újságba való szenzáció, ha em­berek a világűrben vannak, mégis... Engedtessék meg, hogy én most olyan emberekről írjak, akiket a földön láttam. Mármint a földön jekve, eszméletlen állapotban. Fél órán belül kettőt is. Mégpedig Miskolcon, november 22-en a Sza­bó Lajos utca 63. számú ház előtt — délután 3 órakor —, majd a Baross Gábor utcai fodrászüzlet melletti kapuban, fél 4 előtt néhány perccel. Nem baleset, vagy betegség miatt feküdtek a földön, ha­nem — minden bizonnyal — önhibájukból. Részegen. Azt is tudom, hogy — sajnálatosan — nem új és nem ritka látvány az ilyesmi. S hogy mégis miért teszem most szóvá? Mert a két ember láttán a két helyen kétféleképpen reagáltak az emberek. A Szabó Lajos utcában heverőt körülállták, s meg­próbálták felsegíteni. Egyiküknek még az is eszébe jutott, hogy kivegye a férfi kabátzsebéböl a személyazonossági iga­zolványát, és megnézze a lakcímét. — Haza kell vinni, mert aránylag rendes embernek látszik — mondta egy irhabundás nő. — Legalább ruházata alapjait ítélve. Ki tudja, hol itatták le, vagy miért ivott?... A csa­ladja pedig bizonyára aggódva várja haza. Az összegyűltek közül több férfi megpróbálta talpraállítani az őszülő hajú embert, de az összerogyott. Szerencsére éppen arra jött egy rendőrautó, s az elvitte. A Baross Gábor utcában viszont a járókelők csak meg­mosolyogtak a földön fekvő részeget, s vidáman továbbmen­tek. Nem azt akarom mindezzel mondani, hogy érezzünk rész­vétét a részegek iránt. Hanem: bármennyire okolhatók is saját részegségükért, mégse menjünk el közömbösen mellet­tük. Hiszen nemcsak látványnak riasztók, de sohasem tud­hatjuk, delíriumos helyzetükben nem követnek-e el valami­lyen bűntényt, nem válnak-e áldozattá, nem fagynak-e meg stb. Nem árt tehát, ha minden ilyen „látványnál” valakinek eszebe jut a rendőrség, vagy a menté segítséget kérni!... „ K. I.-Bé Miskolc Az illetékes válaszolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom