Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-24 / 275. szám

belföld MILLIÓK A KÖZMŰVE- LÖDESRE. A közművelődési alapból további 11 és fél mil­lió forinttal egészítik ki az ev végéig a művelődési cé­lokra előirányzott helyi pénz­eszközöket. Az Országos Köz- művelődési Tanács elnöksé­gének ez az állásfoglalása le­hetővé teszi újabb, korszerű művelődési formák alkalma­zását. E támogatás révén létrehozhatják — egyelőre Bács-Kiskun, Szolnok, Hajdú- Bihar, Komárom, ’ Vas és Veszprém megyében — a szakkörök módszertani köz­pontjait: ezek szakmai taná­csot. útmutatást adhatnak e népszerű kis közösségeknek, tapasztalatcseréket, vándor­kiállításokat rendezhetnek. Bács-Kiskun. Komárom és Sza boles-Szat mgr megyében mégszervezik a környvtár- ellátó rendszert, amely a pe­remkerületekbe, a tanyákra is gyorsan eljuttatja a szük­séges könyveket. EREMRITKASAGOK. Éremki. állítás nyílt vasárnap délelőtt a győri Xantus János Múzeumban. A tárlaton a múzeum több mint 2 ezer darabos éremtárának leg_ szebb, legértékesebb darabjai lát­hatók. Külön tablót kaptak a győ­ri városi érmek: ezek több mint lél évezredet ölelnek fel. A legutolsót 1971-ben a városi rang megszerzésének 700. évfordulója tiszteletére verték. Az uralko. portréit ábrázoló legrégibb érem Mátyás király korában készüli Történelmi személyiségeket — Kossuth Lajost. Széchenyi Ist­vánt. Deák Ferencet és máso­kat — ábrázoló érmek ugyan­csak szép számmal láthatók a kiállításon. Bemutatják a Ma­gyar Orvosok Természetvéde'mi Társaságának érmeit is. A tár­saság a múlt században műkö­dött. Pozsonyban. Egerben, Győ­rött, Szombathelyen, Mosonma­gyaróváron tartotta közgyűlé­seit, kongresszusait: ezeket ér­meken is megörökítették. ISMÉT VIRÁGZIK AZ ORCHIDEA. A tigrisfoltos orchideák a szegedi József Attila Tudományegyetem fű- vészkertjének ritkaságai. Min­dig nyáron virágoznak. Az idén is júniusban bontogat­ták nagy, barnapettyes szir­maikat, s kellemes illatot árasztottak a környéken. Az ősz beköszöntével védett hely­re, az üvegház előcsarnokába vitték a trópusi növényeket, amelyek most újból nyílnak. A másodvirágzás valószínűleg azzal magyarázható, hogy a szegedi füvészkertben télen és nyáron egyaránt optimális körülmények között — na­gyon párás, de nem túlzottan meleg környezetben — tud­ják tartani a Mexikóban ho­nos orchideák magyarországi példányait. ORVOSBIOLÓGIAI KUTA­TÁSOK. A TIT Kazinczy- klubjában ma este 6 órakor Kertai Pál professzor, egye­temi tanár tart előadást a környezetvédelemmel kap­csolatos orvosbiológiai kuta­tásokról. TOTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 47. heti totónyeremények az ille-' ték levonása után a követ­kezők: 13 taiálatos szelvény egy darab volt, amely egy­ben 13 plusz 1 taiálatos is, a nyeremény és a jutalom együttesen 2 486 611 forint, ÍZ taiálatos szelvény 55 darab van, nyereményük egyenként ZZ 606 forint, a 11 taiálatos szelvények száma 673, nye­reményük egyenként 1847 fo­rint. A 10 taiálatos szelvé­nyek száma 4959 darab, ezek­re egyenként 376 forintot fi­zetnek. jjc A tízemeletes Crollata-palota maradványa Rengett a föld Olaszországban I romok alatt 350-en lelték halálukat ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Ruszó Lászlónak és Lakatos Ilona Borbálának Borbála; Csor­ba Lászlónak és Csajáéi Csillá­nak László; Kolozsi Csabának és Rigó Katalinnak Katalin: Fizet. József Tibornak és Orliczki Te- réznek Ágnes; Piczil György Mi­hálynak és Hudopkó Piroská­nak Zsolt: Kis Istvánnak és Gu­ta Évának Gábor; Varadi Attilá­nak és Illés Editnek Attila; Tóth Attilának és Birinyi Irénnek Irén: Németh Lászlónak és Bé­res Katalinnak Gábor; Nagy And­rásnak és Nagy Tündének Haj­nalka; Szép László Andrásnak és Gifló Máriának László; Illés Jánosnak és . Téglási Má­riának Mária; Lapis Mik­lósnak és Kiss Borbálá­nak Ákos; Szabó Attilának és Máday Annának Zsuzsanna; Kun Bélának és Kanyuk Erzsé­betnek Béla; Bíró Lászlónak és Szabó Irénnek Zsuzsanna; Pécsi Tibornak és Prekop Erikának Erika; Gál Gellértnek és Hor­váth Arankának Rita; Petrik Jó­zsefnek és Nyisztor Máriának Gábor; Lévai Tibornak és Süve­ges Mária Katalinnak Tamás: Balázs Jánosnak és Hronyeez Évának Péter; Szabó Lászlónak és Répás Editnek Tünde; Bartók Bélának és Halász Máriának Bé­la ; Mészáros Sándor Lajosnak és Vashegyi Ágnesnek Ágnes és Ma té; Monyók Józsefnek és Kovács Erzsébetnek Ákos; Mogyorósi Károlynak és Kertész Jolánnak Renáta; Zsiga Zoltánnak és Sulcz Judit Ilonának Melinda; Buko- veezki Lászlónak és Iván Ibolyá­nak László; Amiók Sándor Já­nosnak és Papp Erikának Ró­bert; Lengyel Lajosnak és Ju­hász Erzsébetnek Lajos nevű gyermeke. Tegnap este fél 8 és 8 óra között több hullámban föld­rengés rázta meg Olaszor­szág déli és középső tarto­mányait. Az olasz belügyminisztéri­um hivatalos közleménye szerint Dél-Olaszország több városában és kisebb telepü­lésén lakóházak, templomok, középületek omlottak össze és embereket temettek ma­guk alá. Ugyancsak a be­lügyminisztériumból szárma­zó ma reggeli értesülés sze­rint a halálos áldozatok szá­ma legkevesebb» 350-re tehe­tő. A leginkább sújtott kör­zetnek Potenza—Salerno— Avellino és Nápoly számit. Csupán Nápolyban vagy százra becsülik a halottak számát, összeomlott egy ki- lencemeletes lakóház és ma­ga alá temette az összes benttartózkodókat. A Poten- zától 40 kilométerre fekvő Palvanóban a Santa Maria­templomban több, mint szá­zan voltak, amikor ledőltek a falak. Az ANSA jelenté­sei szerint Sorrento környé­kén is több tucatra tehető az áldozatok száma. A Richter-skála szerint 6,5 fokozatú földrengés epicent­ruma Eboli körzetében volt. Több helyütt megrongálód­tak a vasútvonalak, a víz-, a gáz- és a telefonvezetékek. Egyes helyeken szünetel az áramszolgáltatás. A Rómából délre tartó vasúti szerelvé­nyeket Formianál megállí­tották és egyelőre nem en­gedik tovább. A szakértők vizsgálják a pályatest, a hi­dak és az alagutak állapotát. Az olasz hatóságok a la­kosság bevonásával egész éjjel folytatták a mentési munkálatokat. Helikoptere­ket, munkagépeket irányítot­tak a földrengés-sújtottá déli körzetbe. Ma délelőttre oda várják Pertini köztár­sasági elnököt, Forlani kor­mányfőt és Rognom belügy­minisztert. Rómában is érezni lehetett a tegnap esti földrengést, de kevésbé erősen, mint a ta­valy szeptember 19-i.t. amely Perugia—Norcia vidékén öt ember életét oltotta ki. A magyar kolónia tagjai épek és egészségesek. Olaszország déli részein a földlökések ma reggelig hullámszerűen ismétlődtek, a legerősebben Nápoly körül. * Az olaszországi földrengés színhelye Lakáskultúra A miskolci Molnár Béla If jú- sági és Úttöiöházba várják ma este 6 órára a lakáskultúra iránt érdeklődőket a Képző­művészeti és iparművészeti alkotások a lakásban című előadásra. apróhirdetés adoa-wétel ÜjfoMntllandi kiskutyák eladók. Osváth Zoltán, sutit a. te. Büntetése: kényszergyógyítás Már tízszer állt vádlott­ként a bíróság előtt az 54 éves, sajószentpéteri Vérebé, lyi József. Többnyire vagyon elleni bűncselekmények mi­att (bolti itallopások miatt) eddig kilencszer ítélték sza­badságvesztésre. Most a Nagyfai Munkaterápiás Al- kofaolelvonó Intézetbe ke­rüli — kényszerelvonó, mun­katerápiás gyógyításra. — Aránylag ritkán hozunk ilyen ítéletet — hallottuk a Mis­kolci Járásbíróságon, ahol ma­gyarázatként még a következő­ket közölték: — Ha a bűncselekmény mér­téke olyan, hogy arra törvé­nyeink értelmében 6 hónapnál kevesebb szabadságvesztés szab­ható ki, s ugyanakkor megálla­pítható, hogy a bűncselekményt a vádlott ittas állapotban követ­te el (s visszaeső bűnösként, notórius alkoholistának mond­hatjuk), szabadságvesztés he_ lyett kényszerelvonó, munkate­rápiás intézetbe küldhetjük. S mennyi időre? A kiszabadulásról az intézet illetékesei dönthetnek. A törvény értelmében két évig is ott tart­hatják az elítéltet. Erre számíthat tehát Verebé- lyi József is. s hogy miért? Mit követett el? (Miután tavaly má­jusban szabadult utolsó bünte­téséből .. .) Három rendbeli olyan bolti lo­pásért ítélték el a múlt hónap­ban (a 7. ítélet már jogerős), amelyeket a kívülállók talán „pitiánernek” tarthatnak. de amelyek a vádlott mértéktele­nül italozó életmódja, idült al­koholista volta miatt orvosilag is indokolttá teszik az említett ítélet meghozatalát. Nos, tehát: Verebélyi a Nagymiskolci Ál­lami Gazdaság miskolci. Búza téri mintaboltjában egy 2 öccis pálinkát (29,60 forint!...) zseb_ re téve, fizetés nélkül akart fcá_ vozni . . . Tettét itt éppúgy ész­revették, mint az Unió Áfész (ugyancsak Búza téri) 101. szá­mú önkiszolgáló boltjában, ahol egy mindössze 14,80 forint érté­kű csokoládét vágott zsebre. A Miskolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat 903. számú boltjá­ból pedig egy üveg Kunbajai kékfrankos bort (27,40 forint) próbált ellopni. A visszavett árukkal az üzletek kára megté_ rült. Más kérdés azonban, hogy megtérül-e azoknak az embe­reknek az ideje, energiája, akik­nek Verebélyi ezekkel a „piti” bűncselekményeivel kivizsgálá­si eljárásokat, hivatalos ügyin­tézést okozott. A bíróság véle­ménye : megérné idejüket, fá­radságukat, ha a nagyfai inté­zetben ez az 54 éves ember vég­re már maga is mégis megté­rülne——, ♦cottkav) Fodrászok és kozmetikusok kongresszusa A legújabb frizuradivat Az öltözködés divatjához és az egyéniséghez illő, har. monikus hajviseletet, újabb frizura- és kozmetikai smink- változatokat ajánljanak ven­dégeiknek a szakemberek — fogalmazta rrjeg legfontosabb mondanivalójaként a II. or­szágos fodrászkongresszus, amelyet szombaton rendezett a Duna Intercor.cmental- szállóban a Magyar Fod­rász-Kozmetikus Egyesület. E mondanivaló jegyében, a Magyar Divat Intézet és az OKÍSZ Labor téli-tavaszi di­vatbemutatójával kezdődött a kongresszuson részt vevő csaknem 8u0 fodrász szakmai programja. A legnagyobb érdeklődés az idei fodrász válogatott tag­jainak és edzőinek divatfri- zura-készítesi technikai be­mutatóját kisérte. Eszerint a női fodrászmesterek ajánlata a hosszú es félhosszú hajú hölgyeknek a Charlie angya. lai című filmből ismert haj­viselet,^ amelyhez az öltöz­ködésnek, az egyéniségnek és az alkalomnak rrtegfele- lően oldalra vagy előretű­zött kis konttyal. s annak gyöngy-, strassz- vagy sza­lagdíszítésével sokféleképpen változtatható. A rövid hajat kedvelőknek az úgynevezett „tépett" hatású változatokat kínálják. Hajszínben a ter­mészetes hatást keltők, s fő­ként a vörös és a szőke ár­nyalatai divatosak. A férfi- fodrászok szerint már nem divat a hosszú haj. Az új frizurák nem takarják a fü­let, ám előtérbe került a bullámositás dauerral és sü­külföld tővassal egyaránt, de tovább­ra ■ is divatos marad a spor­tos rövid haj. A Duna Intercontinentál- szállóban tegnap* a kozmeti­kusok országos kongresszu­sává] folytatták a szakmai tapasztalatcserét. E napon rendezték meg a VIII. országos kozmetikus kongresszusi. Telt ház volt a bálteremben, s a 700 jelenle. von kívül még 300-an sze­rették volna végighallgatni a neves hazai és külföldi szak. emberek — orvosok, kozme­tikusok, gyógytornászok — előadásait Ezek közül a leg. nagyobb tetszéssel Nina Haasnak, a Cidesko, azaz a kozmetikusok nemzetközi szervezete elnökének „Az j öregedés betegség vagy . sors?” című referátumát fo­gadta az értő közönség. Szó esett a kongresszuson a különböző bőrbántalmak kezeléséről éppúgy, mint a testedzés regeneráló, frissítő hatásáról, az új kozmetiku­mok alkalmazásáról, az arc­kikészítés új divatirányza. tairól, a nappali és az esti sminkekről. Reims Sámdomé, a Ma­gyar Fodrász- és Kozmeti­kus Egyesület elnöke a kongresszuson értékelte a szakma helyzetét, s elmon­dotta, hogy azokat a kollé­gáikat, akiket a hely szűké­ben már nem tudtak fogad­ni, a közeljövőben előadáso. kon és bemutatókon tájé­koztatják az eseményen is­mertetett szakmai újdonsá­gokról. DELI HÍRLAP. — A Magyar - Szocialista Munkáspárt Miafede városi Bizottságának politikai napilapja. — F6szetfeeszíő: eSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15:. 3327. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság; 18-223; bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika- 18-226, sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 16.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.; 179. — Felelős kiadó: veres MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon; 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható- a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesitO postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési ddj; egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — indes; 359a. — Készölt: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN »133-0809 HELSINKI. Vasárnap dél­után, a Finn—Magyar Tár­saság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából or­szágos ünnepséget rendeztek a helsinki egyetem díszter­mében. Az ünnepségen Ma­gyarországról érkezett kama­raegyüttes. a Mákvirág folk­lóregyüttes. valamint finn if­júsági zenekar és népitánc együttes lépett fel. Az ün­nepségen beszédet mondott Kalevi Kivistö második finn oktatásügyi miniszter, Heikki Koski, a Finn—Magyar Tár­saság elnöke, valamint ma­gyar részről Pozsgay Imre művelődésügyi miniszter. Az ünnepi beszédek mellett fel­olvasták Urho Kekkonen finn köztársasági elnöknek és Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a 30. szü­letésnapját ünneplő Finn- Magyar Társasághoz intézett üdvözlő leveleit. Az ünnepi beszédekben méltatták a tár­saság 30 éves tevékenységét, ROTTERDAM. A ma. fenn­állása óta immár negyedszer — Rotterdamban — összeülő Russef bíróság ez alkalom­mal az amerikai indiánok ellen elkövetett bűntettekkel foglalkozik. A hét végéig a bíróság tizenkét esetet tekint át, többek között megvizsgál­ja a Kolumbiában, Peruban, Brazíliában. Guatemalában, Mexikóban az Egyesült Álla­mokban. valamint Kanadá­ban élő indiának helyzetét. A Bertrand Russel Nobel-dí- jas angol matematikusról és filozófusról elnevezett bíróság 1967-ben ült össze először, a Vietnamban elkövetett hábo­rús bűnök kivizsgálására. MOSZKVA. Közzétették a közös szovjet—mozambiki közleményt Samora Maehel- nek, a Frelimo párt elnöké­nek, a Mozambiki Népi Köz­társaság elnökének véget ért hivatalos látogatásáról. A nemzetközi kérdésekről szól­va a közlemény a többi kö­zött hangsúlyozza, hogy az enyhülés folyamatát ki kell terjeszteni a világ minden körzetére, beleértve Afrikát is. A két ország elő kívánja segíteni, hogy az afrikai kon­tinenst nyilvánítsák atom- íegyvermentes övezetté és változtassák békeövezetté az Indiai-óceán térségét. PEKING. Tegnap megtar­tották a „tízek” perében il­letékes különleges bíróság második számú tanácsának első tárgyalását. A második számú tanács a Lin Piao- ügyben vétkes katonai veze­tők felelősségre vonásával foglalkozik. A bíróság elé idézett Vu Fa-hszien tábor­nok, a kínai légierő volt ve­zérkari főnöke — a mai la­pokban megjelent részletes beszámoló szerint — beisme­rő vallomást tett. Egyebek között elmondotta: teljes mértékben megfelel a való­ságnak az, hogy gyakorlati­lag Lin Piao fia, Lin Li-kuo kezébe adta a légierő pa­rancsnokságát és ezzel lehe­tővé tette, hogy a légierő ál­lományát és eszközeit ellen- forradalmi célokra használ­ják fel. Közölte hogy bár Lin Piao utasítására cseleke­dett, azt tartotta szem előtt, hogy keresse a volt honvé­delmi miniszter kegyeit. PÁRIZS. A francia baszk­földi Hendaye egyik bárjá­ban tegnap ismeretlen tettes agyonlőtt két embert, tízet pedig megsebesített. Szemta­núk szerint a merénylő ne­gyedmagával érkezett egy autón, és miután kiszálft be­lőle, több sorozatot adott le a szórakozóhely vendégeire. A rendőrség úttorlaszokat ál­lított fel a város körül, és kü­lönleges őrséget vezényelt ki a Spanyolországba vezető ha­tárátkelőhelyekre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom