Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

Kétszer is felhasználják a gőzt A Borsodi Hőerőmű az eiiemalakarékossásért D C A nyári karbantartani és korszerűsítési munkák után a Borsodi Hőerőműben meg­kezdődött a tavasz végéig tartó „csúcsidény”. A korai sötétedés következtében egy­re több villamos energiára van szükség a háztartások­ban és üzemekben egyaránt, s folyamatosan biztosítani kell a távfűtést. A Borsodi Hőerőmű a kö­zeli borsodi bányákból kapja a szenet, mellyel annyi vil­lamos energiát termel és ad áz országos villamosenergia- hálózatba, amennyi Kazinc­barcika 7—8 napi villamos- energia-fogyasztásához ele­gendő. ezenkívül az erőmű a Borsodi Vegyikombinát és a város távfűtéséről is gondos­kodik. Az erőmű vezetői már ré­gebben. az energia-árrobba­nás idején keresték a lehe­tőségeket, hogyan lehetne ke­vesebb szén felhasználásával több energiát termelni és je­lentős megtakarítást elérni. Kezdeményezéseiket siker ko­ronázta: a gőz kettős hasz­nosításával. Azt a hőenergiát, melyet még 1975-ben a távhálózat­ba juttattak, munkába állí­tották, turbinákon vezették keresztül, így többlet-villa- ynosenergiát állítottak elő és a kazincbarcikai otthonokba is meleget tudtak szolgáltat­ni anélkül, hogy a hőmér­séklet csökkent volna. így 1979-re az 1975-ben felhasz­nált szén mennyiség eltüzelé­sével — 8 százalékos haté­konyságnövekedést sikerült elérni. Ha a 8 százalék több­letenergia előállítását a ré­gi hagyományos módszerrel, azaz egyszeri hőhasznosítás­sal végezték volna, akkor 13 500 vagon szénre lett vol­na szükség, melyet így a népgazdaság javára lehet ír­ni. A Borsodi Hőerőmű má­sik kezdernenvezése is szá­mottevő gazdasági eredmé­nyeket hozott. Az erőmű dol­gozói. felismerve a szén- hidrogén energiahordozók drágulásával szemben a szén­ből való energiaelőállítás gazdaságosságát, felhívással fordultak az Országos Villa- mosenergia-ipari Tröszt va­lamennyi széntüzelésű hő­erőművéhez: maximálisra. 95 —97 százalékra fokozzák vil­lamosenergia-termelésüket. így kisebb teljesítménnyel dolgozhatnak a szénhidrogén energiahordozókkal működő erőművek és csökkenthető valutakiadásunk. A verseny jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az. hogy egjretlen év alatt, tavalv háromszázezer tonna tüzelőolaj felhasználása vált fölöslegessé, ami komoly va­lutakiadástól mentesítette hazánkat. (imreh) Bár a hazai szakbultokban eiég szegényes a kínálat mű- legyekből. azért azok a hor­gászok. akik c műfajt űzik, beszerezhetik kelléküket a szomszédos országokból, első­sorban Csehszlovákiából. Ott is nagy kedvvel űzik a hor­gászat legsportszerűbb ágát. A legyező horgászathoz kívá­nunk most tanácsokat adni. A legyezés — a szakembe­rek szerint — a sporthorgá­szat legrégebbi, legszebb és legklasszikusabb módja. A hosszú, vékony élőkére sze­relt súlytalan műlegyet nagy önsúlyú, különleges legyező­zsinórral vetjük a víz fel­színére. s ott táncoltatva in­gereljük kapásra a vízbe hulló rovarokra leselkedő halakat, elsősorban a balint és a pisztrángot. Maga a legyező eljárás kü­lön művészet. A nehéz mű­anyag zsinórra több részből álló. egyre vékonyodó élőké­re kötött műlegyet a gya­korlott legyező horgász 20— 40 méter távolságba is ké­pes kidobni. Jobb kezünk a 2,40—2.70 méter hosszú bo­tot mozgatja, a bal ezzel egyidejűleg lefejti a zsinórt az orsóról. Minden lengetés- se] — legyezőorsó segítsé­gével lengetjük a műlegyet magunk előtt, illetve a há­tunk mögött — újabb centi­méterekkel növeljük a zsinór hosszát. Mikor már megfe­lelő hosszú zsinórt lecsévél­tünk. a műlegyet a kívánt helyen a vízre ejtjük. Ipoly ülőgarnitúra Praktikus, variálható Külpolitikai szabadegyetem Első kézből ..Első kézből tudósítják” a TIT idén először megrende­zett külpolitikai szabadegye­temének előadásain a közön­séget azok a világot járt új­ságírók, akik egy-két, vagv több 'évet töltöttek távoli or­szágokban Az első előadást a héten már meg is tartották * Földes Gimnáziumban. Ai-ar János, a Mag var Nem­zet külpoltikai szerkesztője, sokáig washingtoni tudósító­ja. az év elején a Gyorsuló idó sorozatban megjeient A Kissinger-korszak, és a most megjeient. Választási rend­szer Amerikában című köny­vek szerzője ismertette az el­nökválasztás előtt kialakult helyzetet. A következő hónapokban — hasonlóan közvetlen tapasz­talatok alapjan —. a legis­mertebb külpolitikai szer­kesztők, Aczel Endre. Benda László, Chrudinák Alajos. Hajdú Janos. Ipper Pál, Palf- fy Józsej és Vályi Zsuzsa tart majd előadást. M. I. Amatőr kincskeresők' Mit hagy az utas a tülkében? Az anyag természetet jellemző ismert fizikai törvénnyel ellen­tétben, a mindennapi használati tárgyaink inkább elvesznek, mim átalakulnak. Helyesebben nein elvesznek, hanem elveszítjük okét utcán, villamoson, buszon ee vonaton. A tárgyak — esernyő, kesztyű, kalap, televízió es bőröndök — persze nem vesznek el végleg, valaki mindig megtai-Uja őket. Van­nak, akiknek éppen ez a dol­guk. Ahogy az ország összes pályaudvarán, úgy Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron is vé­gignézik a végállomásra ért szerelvényeket: nem ma­radt-e valami a fülkében? Üres üveg mindig akad bőven, ezeket legtöbbször szándékosan hagyják ott, de akik az üvegeket ott hagy­ják — emelkedett hangulat­ban lévén — gyakran mást is ott felejtenek. A kocsi- vizsgálók nem ritkán televí­ziót is talalnak a kiürült ko­csikban. esős időben pedig esernyők garmadáját. Az állomáson dolgozók né­ha amatőr „Kincskeresőkkel” is találkoznak — sajnos, csak messziről —. akik igyekez­nek megkönnyíteni a MÁV munkáját: összeszedik a vo­natokon felejtett holmikat. Egyszerűsödő otthonok Ilyesféle gyűjtőkhöz ke­rülhetett annak a zenetanár- nőnek a munkaeszköze — egy több ezer forintos fu­vola'— is. amely csak né­hány percre maradt az. Üres' fülke csomagtartóján; s meg­fújták ... Van persze ellenpélda is: akik a pályaudvaron a talált tárgyak raktározásával fog­lalkoznak. néha köszönőleve­let is kapnak egy-egy hálás utastól. Nemrégiben egy kis­mama jelent meg az Avas- délről : behozta leadni azt az utazási igazolványt, amit egy bokor alatt talált játék köz­ben a gyerek ... Négy láb, ülőfelület, hát­támla — ez a szék. Mióta vi­lág a világ, mióta bútorter­vezés, s egyáltalán bútorké- szsiés van, ebből áll egy szék, mégis: a különböző stílusok észrevehető, kitapintható je­lekkel látták el az ülőbúto­rokat is. Korunk igyekszik a legegyszerűbb és legszük­ségesebb,. dísztelen elemekre visszabontani a széket; lábak­ra. ülőfelületre és háttám­lára. És ez az egyszerűség — stílussá szerveződött. Az egyszerűség azonban nemcsak a gyáripar követ­kezménye;. . Korunk emberét egyre rohamosabban- szaporo­dó mértékben veszik körül a tárgyak,,^ használati jfeágiszfárgyak •■*dí* att gyakran ' már-már kira­kodóvásár. jelleg? les? egy- egy lakásnak. Ezek mögé, mellé már nem lehet tarka bútorokat ^ rakni, mert elvi­selhetetlenül feszültté, zűr­zavarossá válik a lakás han­gulata. Az idei őszi Budapesti Nem­zetközi Vásáron az. Otthon '8! kiállítás végre felismerte ezeket a tényeket, s egysze­rűsödő otthonokat • mutatott Fórum a miskolci rádióban Aruk, árak — minőség A Magyar Rádió Miskolc- körzeti Stúdiója október 27- én. hétfőn este 17 óra 5 perctől Fórum-műsort sugá­roz Árak, áruk — minőség címmel. Az adásban egyebek me - let: szó ’.esz a kereskedelem­ben és vendéglátóiparban meghonosodott vásárlási garanciáról, az áruk minő­ségéről. a tix- és szabadáras termékekről, a vendéglői árakról és szolunk néhány hiánycikkről is. Ugyanakkor meghallgatjuk az Állami Keieskedelmi Felügyelőség és a Népi Ellenőrzés véle­ményét. illetve tapasztalata­it az áruellátással, az árak­kal és a súlycsonkítással kapcsolatban. Éppen ezen; meghívott vendégeink között «át lesznek a Borsod megy ej Tanács képviselői, az Álla­mi Kereskedelmi Felügyelő­ség és a Népi Ellenőrzést Bizottság megbízottai, csak­úgy. mint a megye kereske­delmi egységeinek és vál­lalatainak vezetői. Hallgatóink kérdéseikét a korábbi gyakorlatnak meg­felelően, címünkre küldhetik el (3a29 Miskolc. Korvin O. utca 1. szám). Kérjük, a le­veleken a Fórum jeligét fel­tüntetni. A hozzánk címzett kérdéseket levélben október 24-ig fogadjuk, ugyanakkor az gelás ideje alatt a 35-510- es telefonon tartunk ügye­letet. Kérdezzen! Az illeté­kesek válaszolnak. A Magyar Rádió Míükolc-körzeti Stúdiója A legolcsóbb hideg élelem: — májkrémek 1 10 -— húskrém 1/5 — halkonzervek Bőséges áruválasztékot talál az élelmiszerboltokban Ez valóban szüret! /swags "i 15 be a bútorgyárak és szövet­kezetek kínálatából. Az egyszerűsödést' elsősor­ban a tarkaság háttérbe szo­rulása jelentette. Az egysze­rű. egyszínű kárpitozott gar­nitúrák legdivatosabb dísze az 1981-es níódi szerint a steppeiés. A habszivacs bei- sök miatt erre szükség is van; azonkívül a steppeiés képes némileg fellazítani . á formát) kecsesebbé tenni az általában tömör, tömzsi bú­tort. A kárpitozás kedvelt anyaga a plüss. Nagyobb fe­lületen. A színvilág egyéb­ként a lilás rózsaszíntől a rozsdabarnáig és liláig fel­öleli. a vörös színtartomány telje* -.színskáláját.- (Azért senki se csinál latson „diszkó­stílusúlényeg"* rózsaszín— .fekete- szobát, ez éjjeli mu­latóba való — talán oda , is tervezték? —, nem lakasba.) Az egyszerűsödés azonban nemcsak a színekben való­sult meg Látható ez az okos, variálható bútorcsaládok­ban, amelyek egyre szapo­rodnak, adva ezzel egymás­nak jo értelemben vett kon- kurrenciát, nekünk pedig vá­lasztási lehetőséget. (Jo az is hogy a régebbi elemes bútoresaládok — a Réka. a Mozaik — most is kaphatók. Remeihetőleg illenek is a néhány évvel ezelőtt \ ásárolt elemekhez — ha valakinek bővítésre lenne szüksége.) Más világa van ugyanis a Hobby pevű fehér elemes bútornak, mint a Horizont­nak. A Hobby tömörebb, sok benne a négyzetes elem. dobozféle, variációs lehetősé­ge valamivel nagyobb, mint a Horizonté. A Horizont vi­szont falhoz simuló állvány­bútorba foglalja össze a la­kásban való tevékenység min­den funkcióját, az alvástól a tanulásig. A variálhatóság — szeren­csére — elérté kárpitozott bútorainkat is. Lejár lassan a kárpitozott fotel-monstrumok ideje, amelyek — igaz — kényelmesek voltak, de gyak­ran súlyosak, s kis lakásban elheiyezhetetlenek. A kárpi­tozott sarkok, amelyek 6—8 elemből állnak, gyakran ággyá is kinyithatok, vagy összerakhatok, dohányzóassír tai. bárszekrény, ágynemür tartó alakulhat belülük. Ezek közül is az egyik legszimpa­tikusabb az Edina garnitúra, amely rozsdabarna vászon borítással, steppelessel ké­szült, s viszonylag kis helyet foglal el. A Kanizsa Bútorgyár ter­vezői irigylésre méltó hely­zetben vannak. Az itt bemu­tatott termékek bizonyítják: módjukban Van ügyetlen "för- Üiátt '• többféle kárpitozást, egyetlen állványbútoron többféle anyagminőséget ki­kísérletezni. A Tulipán neyű ülőbútorcsalád szépen kiér­lelt. lekerekített format mu­tat. állványbútorai közűi pe­dig a Tokyo nevű tűnik ki, különösen szép textilminUP zatot utánzó kazettabevona- taíval. .Jól sikerült a Kanga II. szekrénysor; A Micimac­kó kengurumamájáról való elnevezés — találó. A- fehér szekrénysor térelválasztóként működik, mindkét oldalán szellemesen kitalált polc- és fiókrendszerrel. „Zsebei” azok az íróasztallapok, ame­lyek mindkét oldalon egyfor­mán használhatók. E fehér szekrénysorhoz nagyszerűen használható, kockás, illetve csíkos vászonnal bevont ülő- garnitúrát és heverőt mu­tattak be. Hogyha a BNV végre nem tervezők egyedi álmait rep­rezentáló tárgyak, hanem va­lóban a jövő évi termékek bemutatása !esz (lett?), akkor jövőre okkal örülhetünk egy­szerűsödő otthonainknak. TORDAV ALIZ y A BUBIV Horizont bútorcsaládja Villantó Legyező horgászat

Next

/
Oldalképek
Tartalom