Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-10 / 238. szám

Hét végi kalauz Bethlen Gábor nyomában ♦ Rendezés közben a Két évszázad magyar festészete című kiállítás (Kiss József felvétele) KÉT ÉVSZÁZAD MAGYAR FESTÉSZETE A Herman Ottó Múzeum új központi épületének hi­vatalos átadása és az, épü­letbe költözött új Miskolci Képtár Két évszázad ma­gyar festészete című állandó kiállításának megnyitása hol­nap délelőtt 11 órakor lesz. Dr. Ladányi József, a me­gyei tanács elnöke adja át az épületet és nyitja mega tárlatot. A kiállítás olyan átfogó képet mutat be a XVIII., XIX. századi magyar festészetről, amilyenhez ha­sonló gazdag anyagot egy vidéki múzeum sem mondhat magáénak. Dr. Végvári La­jos tanszékvezető egyetemi tanár, a Herman Ottó Mú­zeum osztályvezetője mutat­ja be a kiállítást a megnyitó közönségének. Az ünnepségen közreműködik Tőzsér Dá­niel (fuvolán) és ifj. Rőczey Ferenc (zongorán). ÉPÍTÉSZETI KIÁLLÍTÁS A Magyar Építőművészek Szö­vetsége és a Miskolci Galéria első ízben rendezte meg az észak-magyarországi tervező vál­lalatok építészeti kiállítását. A kiállítás az Észak-magyarországi Tervező Vállalat három évtize­des építészeti alkotásait, vala­mint a Borsod megyei Tanácsi Tervező, a Heves megyei Taná­csi Tervező és a Nógrád megyei Tanácsi Tervező Vállalat húsz évre visszatekintő munkássá.«., kívánja reprezentálni. K tervező szervezetek munkásságuk réven jelentős formálóivá lettek kör­nyezetünknek. Erről kíván be­számolni a kiállítás, számvetést adni az elmúlt évtizedek regio­nális építészeiéről. Az észak- magyarországi tanácsi tervező vállalatok I. építészeti kiállítását dr. Böhönyei János, a Magyar Építőművészek Szövetségének el­nöke nyitja meg holnap de. 10 órakor a Galériában. A megnyi­tón közreműködik Nagy Ferenc (hegedűn) és Selmeczi György (csembalón). He'fő kivételével naponta 10-t öl 18 óráig tekint­hető meg a tarlat, október 2«-ig. FOTÓK AZ ELŐTÉRBEN A Vasas fotókör ma nyíló kiállítása november 30-ig te­kinthető meg a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ előterében. Délután 2 es este 7 óra között látogatható. A HÉTEN OLVASTUK Mindnyájan szomorúan emlé­kezünk arra a zenés vígjátékra, amelynek ..A kutva, akit Bozzi úrnak hívtak” volt a címe. mert ebben a komédiában láthattuk utoljára színpadon l.atinovits Zoltánt. Csak helyeselhető, hogy a Féilyes Szabolcs zenéjével színpadra vitt alkotás regény- eredetijét most kiadta a Móra Férenc Kiadó. Még helyeselhe- tőbb, hogy a színdarab egyes je­leneteinek fényképeivel tarkítot­ta a kötetet. Békeffy István re­génye, amelyet ő maga írt át színpadra (hiszen a librettói fás volt legfőbb erőssége vagy fél évszázadon keresztül), mesejá­ték groteszk alapötlettel, de ez az ötlet tulajdonképpen a me­sék, a vígjátékok klasszikus groteszkségével rokon. hogyan tér meg a gonosz, ha megis­meri azoknak az életét, akiket üldözött. Vagy még azoknál is rosszabb sorsra jut! Mini pél­dául Bozzi ur. aki kutyává vál­tozott, es mint kivert kutya is­merte meg, milyen azoknak az élete, akiket o tett földönfutóvá, így kerül a modern brook- lyni nyomortahyájiak számí­tó bérház olasz és másfajta bevándorlóiból összeverődőit fel­nőtt lakói, kis csavargói közé a kutyává lett Bozzi úr, hogy az­tán egy kis csavargó csókja va­rázsolja vissza ismét ügyvéddé, de most már — jóságos ügyvéd­dé. A New York nyomornegye­deben modernizálódott régi me- seelemek így kapnak hitelességei napjainkban, így lesz a régi csoda modern csoda. Bckcffv István libreuóíráson nevelődött könnyed stílusa kellett hozzá, hogy ez a kedves tanmese ép­pen olyan valószerűen hasson a maga valószerül ienségeben könyvalakban i.s. mint amilyen élő v alóság volt l.atinovits Zol­tán és a többi színész alakítá­sában. (máté) GYEREKEKNEK Vasárnap délelőtt a Tokaj étterem, délután — 3 órá­tól — a Diófa étterem Cola-. bárja várja a kicsiket. A Molnár Béla Ifjúsági és Üt- törőház nagytermében úttö­rőmozi lesz vasárnap délelőtt fél 11-től. Ugyanekkor kez­dődik a Rónai Sándor Mű­velődési Központban a Ma­zsola. Manócska ... című mű­sor. AZ UTOLSÓ NYÍLT TÚRA Vasárnap az idei utolsó nyílt túrát indtija a városi sportfel- ügyelöség. Az útvonal: Ömassa — Látókő — örvény kő — Ma­goskő — Kovácskő-járat — Mol­nár-szikla — Csanyik-völgy — Majális-park. A bükki köveken, vagy legalábbis azok egy részén átvezető túra résztvevői a Ma- jális-parkiól 8.50 órakor közle­kedő 15-ös autóbusszal indulnak. Túravezető: Jankó Komád. A miskolci helyiipari termé­szetjárók vasárnap a budai he­gyekben túráznak, Pomáz kör­nyékén. A Tóth István által ve­zetett túra résztvevői a Tiszai pályaudvarról *«.20 órakor köz­lekedő vonattal indulnak. A diósgyőri vasas természetjá­rók viszont az Aggtelek környé­ki szép részt járják végig a Bé­ke-barlangtól Perkupáig. Indu­lás: a Tiszai pályaudvarról 6.54 órakor közlekedő vonattal. Tú- ravezetőt Horváth Győző. szerű partnerei voltak a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar tagjai. A rézfúvósok, s álta­lában a fúvós szólisták is zömmel hibátlanul és színvo­nalasan produkáltak. Sándor János színesen, ele­venen keltette életre a vero­nai fiatalok tragédiáját. Egyedül a belejzés tűnt kis­sé reálisnak és hangosnak. A gyász, a síron túl. is tartó tiszta szerelem ábrázolása lehetett volna áttetszőbb, túl- világibb. Csajkovszkij IV. szimfóniá­ja egészében es részleteiben is kitűnően sikerült. Bővérű romantikus hangzás áradt a nyitó tételből. Arányos kont­rasztként érvényesült a vég­zet drámai tablója és az át­tört hangszerelésű, panaszos, keringőszerü dallam. Pontos és tiszta vonalrajzával ra­gadta meg a hallgatóságot az énekiő. melankolikus érzel­met árasztó Andantino. A szellemes Scherzo után a közismert „All egy ifjú nyír­ta a rétén" orosz népdalt feldolgozó, sistergő Finálé hatásosan és meggyőző erő­vel zarta a szimfóniát Az est szólistája. Lux Eri­ka zongoraművésznő a rend kívül poélikus Chopin e-moll versenyművét játszotta. Lírai, muzikális interpretációját már csak azért is érdemes ki­emelni. mert olyan hangsze­ren kellett előadnia a mü­vet. mely alkalmatlan a kon­certezésre. BARTA PÉTER jegyzete. — 9.30: Mikroíonlánc. lznreh Ferenccel, a December 4. Drótmüvek igazgatójával Tolnai Attila beszélget. — 9.43: Hová menjünk, mit csináljunk? Ze­nés programajánlat. — Sport. — 9.52—10.00: Müsoreiőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.10: Té­vétorna. — 8.15: iskolatévé. — 9.45: Tízen Túliak Társasága. — 11.25: A tenger titkai. vegyes Parkettacsiszolás, -lakkozás, s/.önvegtisztítás, légszigetelés. 11-744. illetve 31-744-en este 6-Jg. Aki fotózni akar Október 14-től fotótanfo- lyam kezdődik kezdőknek, s Rónai Sándor Művelődési Központ szervezésében. a Palóczy utca 4. szám alatti film- és szemléltetőeszközök tára előadótermében, fotóla­borjában. A fotózás rejtel­meit megismerni szándéko zók jelentkezését várják sze­mélyesen a művelődési köz­pont I. emelet 39-es szobá­jában, vagy a 13-275-ös tele­fonon. Sándor János dirigensi eré­nyed már a kezdő műben; a Rómeó és Júlia nyitany- fantáziában megcsodálhattuk. Remek keze van. mozdulatai ökonomikusak, kifejezőek. A látszólagos visszafogottságban ritmikus erő és nagy feszült­ség rejlik, így egy-egy kul- minációs pont elemi erővel robban. Ezen az estén nagy­Rokonszenvesen szerény é* pontos a kedden este látott műsor címe, mini ahogyan von­zó volt maga a történelmi sze­mélyiség is. akit felidéz Bende Kálmán és Makkai László. Vall­juk; be. kicsit viszolygunk már a történelmi évfordulóktól, mert túllihegjük őket — olykor szin­te a komikumig — vagy a di­daktika unalmába fojfiuk. Ez­úttal azonban az adott körül­mények között a legjobb meg­oldást választották. Az első telitalálat maga a rendező: Kezdi Kovács Zsolt és a két történész szakem­ber felkérése. Példa arra, hogyan lehet viszonylag ke­vés pénzből is szakszerű és mégis élmény- és érzelem- gazdag produkciót létrehozni. A rendező igen egyszerű „fo­gán" alkalmazott, a kamerá­val (Kaviár Ferenc és Király Péter kitűnő operatőri mun­kát végzett) és a két tudós­sal az oldalán felkereste azo­kat a helveket. ahol Bethlen Gábor született, felnőtt és te­vékenykedett. Miben volt nagy Bethlen Gábor, miben tekinthetjük még ma is követendő példá­nak? Móricz Zsigmond ha­talmas regényben (Erdély) válaszolt erre a kérdésre. Sok jeles és nagy történelmi sze­mélyiségünk közül Bethlen Gábor azzal tűnik ki, hogy mind a két lábával a kora­beli valóság talaján állt. Rit­ka emberi, vezetői és politi­kai adottság ez. Különösen az., ha meggondoljuk, hogy milyen korban, milyen kül- és belpolitikai viszonyok kö­zött tette naggyá Erdélyt, te­remtette meg az „aranykorát". A legmélyebb mélypontról és nyomorúságról, a két nagy ellenség: a török és a Habs- burg-birodalom szorításában „manőverezett'’ úgy, hogy ha kellett, harcolt és támadott, ám ha a helyzet úgy hozta, bölcs kompromisszumokat (békéket) kötött. Hunyadi Já­nos után a legsikeresebb had­vezérünk volt. nagyságának titka mégsem ez. Nem, mert a karddal hódítani lehet ugyan, a határokat is át le­het szabni, de nem lehet gaz­daggá tenni az országot, kul­turálttá, boldoggá a népet. (A példa erre éppen a hódításra berendezkedett török biroda­lom, de kínál a történelem más analógiát is.) Bethlen Gabor azzal kezdte a (feje­delmi) ténykedését, hogy bé­két és biztonságot teremtett. Ez a bölcs államférfi nagyon jól tudta, hogy a jobbágyok és a kézművesek szorgalma, a mézzel, * viasszal, bőrrel. borral, fémekkel, fával, posz­tóval, állattal kereskedő pol­gárok leieménvessege leg­alább akkora garanciát je­lent országa biztonsagának, mint a szilaj hajdúk elesre fent szabiyája. Nemcsak meg­védte. de bátorította is őket, megteremtve azokat a felté­teleket. amelyeket a politikus megteremthet. De nem csu­pán bölcs volt. igazi huma­nista is, mint nagy példaké­pe. Corvin Mátyás, akihez hasonlóan iskolákat és gyö­nyörű kastélyokat, várakat építtetett, mert tudta, hogy csak a kulturált nép lehet erős. boldog és megelégedett. Korát megelőzve' toleráns volt a vallási kérdésekben éppen a vallásháború idején, mint ahogyan békét terem­tett Erdély nemzetei: a ma­gvar, székelV. szász rendek és a románok között is. Mél­tán sóhajtott fel halála után Kemény János (később maga is fejedelem): ,.ó. vajha avagy ne született volna, avagy örökké élt volna". Most. amikor születésének 400. évfordulójára emékel- zünk. egyszerre csodáljuk a politikai éleslátását, ember­ségét. határozottságát és cél­tudatosságát. s nem kevésbé azt a ritka képességét, hogy nem csupán akarni tudott.de cselekedni is, megvalósítani az akaratát. (horpáetri) kolci színészet története. — J6- zsef Attila Könyvtár (12—20) : Ma­gyar tipográfiai muhtiyek III. — Mini Galéria (10—18) : Seres Ja­nos festményei. Filmszínházak: Béke (í4) : Ké­résziül a nagy vízválasztón (mb. szí. amerikai film). — (hn6. 8): Érzéstelenítés nélkül (mb. szí. lengyel iilm). — Béke, kamara­mozi (ö): K. O. (szí. magyar film). — Kossuth (f3. hnö) : Ke­resztül a nagy vízválasztón (mi?, szí. amerikai film). — (7): Bósz- szüvagy (mb. szí. amerikai film, lö éven felülieknek. III. helyár!) — Kossuth, éjszanai vetítés (9): Bosszúvágy (nib. szí. amerikai film. u> éven felülieknek. III. helyár!). — Hevesy Iván Film­klub (fő, f7): Caddie (színe* ausztrál film). — Táncsic* (f5. f7) : A kétdimenziós gyilkos (mb. szí. olasz film). — Tán­csics, kamaramozi (6) : A vagy titokzatos targya (mb. szí. fran­cia film. 16 even felülieknek, II. helyár!) — Fáklya (fö f7): Él­ve. vagy halva (szí. magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk :> — Petőfi (fö. f?) : Bum­fordi (mb. szí. szovjet film).— Tokaj \ endégláióhár (f8) : A Jó, a Hossz és a Csúf I—II. (síi. olasz film, 16 éven felülieknek!) — Krúdy (6) : Az áldozat (szí. magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Szirma (6): Az ötödik évszak (mb. szovjet film). — Hámor (6) : Az ötödik évszak (mb. szovjet film). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.30; Lanyo-Jc, asszonyok. — 8.55: Tipegő. — 9.30: Kedvenc állataim. — 1.8.90: Hírek. — iü.05: Világjáró zene­karok — 11.13: Vajúdások kora. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Verbunkosok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Ópereitmuzsika. — 9.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.33: Hétvége a Pú vő családnál. — 11.40: Fiataloknak!­Miskolci rádió: 8.30: Hírek, időjárás, lapszemle. — 8.40: Yisz- szapillantó. (Információk, tudó- . sí-ások. rioortok a hét fonto­sabb eseményeiről.) — 9.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Borsod mégyei Kéményseprő Vállalatnál már a télre készül­nek. — Szüreti előkészületek He­ves megyében. — Piaci jelenté«.) — Szűcs Judit énekel. — Nap­jaink kérdései. Onodvári Miklós Csákányi László és a gyerekek a televízióban holnap reggel 9-kor kezdődő Osztályfőnöki órából A Miskolci Nemzeti Szín­ház részleges felújítása mi­att a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ színház- termében került sói* az 1980/ 81-es évad nyitó hangverse­nyére. A Miskolci Szimfoni­kus Zenekart Sándor Janos vezényelte. A népszerű mű­sor két Csajkovszkij-kompo- zícióra és Chopin e-moll zongoraversenyére épült. Évadnyitó hangverseny 3-as és a 35-ös főút találkozásá­nál. — Kezdődik a KRESZ-okta- tasi évad Heves megyében. — Láituk. szóvá tesszük. Szerkesz­tő-riporter: Imreh József. — 18.00; Észak-magyarországi Kró­nika. (A Diósgyőri Gépgyár üz­letkötéseiről. — Megjelent az Ütrahívás című Heves megyei antológia.) — 18.25—13.30: Lap-es müsoreiőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.35: Hí­rek. — 16.40: Magyar rövidlil- mek távoli tájakról. — 17.20: Mindenki közlekedik ... — 17.35: Szcenográfia '80. Párhuzamos vázlatok. — 18.00: öt perc me­teorológia. — 13.05: Játék a be­tűkkel. — 18.30; Dél-alföldi Kr ó­nika. — iS. 10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.90: Delta. — 20.20: szép magyar tánc. — 20.25: fiatalok órája. — 21.25: A hálózat háló­jában. Finn dokumen^um-riporí- filmsorozaí. — 22.35: Kurtág György; Játékok zongorára. — 23.10: Tv-híradó 3. i Televízió, 2. műsor: 19.05: öt perc meteorológia. — 19.10: Min­denki közlekedik... — 19.30: Tv-hírado. — 50.00: Nyilvántartó hivatal. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25:, Fejezetek a két világhá­ború közötti progresszió törté­netéből. Szlovák televízió: 16.05: Rövid­filmek. — 17.05: Fiatalok tévé­klubja. — 17.45: Dokumen.um­t'iún. — 18.15; Pozsonyi híradó. — 13.30: Esti mese. — lil/O: Ter­mészetűim. — 19.10: Egv kis mu­zsika. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tévésorozat. — 21.15: Szó­rakoztató mvser. — 22.00: Tv- híradó. — 22.30: Jé^korong-ösz- szeío-glaló. — 23.30; Hírek. Miskolci Nemzeti Színház Ka­maraszínháza (7) : A bögre. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Bailangkulaíás Magyarét sza­gon. — Herman O'-to-emiékir ' <10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—16) : A diósgyőri vár történe­te. — Pénzek Diósgvőr életében. — Dérvné-ház (9—16) : A mis­PÉNTEK Kossuth rádió: 12.03: Déli Kró­mka. — 12.20; Ki nyer ma? — 12.oá : Hétvégi panoráma. — 13.54: Fiatalok stúdiója. — i4.i9; Ke­rekes Tóth Erzsébet népdalíei- v elejeiből. — 14.44: Magyarán szóivá... — 15.00: Hírek. — 15.10-: Milhaud: A világ terem­tése — balett. — l5._o: Domino. — 16.00; Útközben. — 16.05: Mintha tegnap történt volna. —j 17.00: Hírek. Útközben. — 17.10: Operaáriak. — 17.85: Láttuk, hal­lottuk. — L8.00: Brahms-: Három kvartett Op. 64. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Moro- ügy. — 20.09; Zenekari ooera- res/letek. — 20.40; Népdalok. — 21.12: A zeneirodalom remekmű­veiből. — 22.00 Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Jereb Er­vin: Botrány az Ingeborg-hang- versenyen. Opera. — 23.12: Te­lemarni műveiből. — 24.00: Hí­rek. — 0.10; Melódiakoktél. Peiöfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Népi muzsika. — 13.15: Nőkről nőknek- — 14.00: Kettő ói ötig. — 17.00: Mindenki iskoláid. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Három a kis­lány — 19.10: Pop-műhely.. — 20 00: Régi nóta. híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33: Emberme- séíc. — 21.32: Máté Péter elő­adóestje a 6-os stúdióban. 22.40: .Kóté Tibor népi zenekara, játszik. — 23.00; Hírek. — 23.15: A dzsessz a 7Ó-es években. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Részietek a Miskolci Szimfonikus Zenekar hétfői hangversenyéből. Vezé- . nyel: Sándor János. —/ 17.40: Emberek. utak. járművek. A f~ m Li __ 0 ifit —i 1 'apróhirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom