Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-31 / 256. szám

A megye középiskolái között jjc Kosárlabda, testnevelési órán. A gimnázium országosan is ismert és elismert. (Sólymos László felvételei) Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a középfo­kú oktatási intézményekről (tegnap és tegnapelőtt az általános iskolai győzteseket mutattuk be). A diáksport­tanács őket is értékelte. A nagy létszámú kategóriában első lett a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, vagy ahogy a városban ismerik; a Földes. — Nem először már —• nyugtázta örömmel Kálmán László igazgató. — Sikereink titka nem valami különle­gességben rejlik. Szeretni kell a sportot, annak minden ágát. Ugyanakkor tanári kollektívánk nem hagyja fi­gyelmen kívül, hogy a neve­lésben óriási lehetősége van a sportban elért munkának, a sportolásnak, de egyálta­lán a testedzésnek. Mit is jelent az első hely? íme. számadatokkal! A sportági összesítés sze­rint az 1979/80. tanévben A minőségi sportban, a kézilabdában még léphetnének egyet. Rajtuk is múlik, megújul-e Miskolc férfi kézilabda­sportja. végzett teljesítmény alapján 1298 pontot „gyűjtöttek”. — No. és? — kérdezhetnék. —• Ez mit ‘jelent? Utánuk amá­Első a Földes Ferenc Gimnázium sodik helyen a Kilián Gim­názium áll, pontszáma 652, míg 3. az 1. sz. Ipari Szak- középiskola 571,5 ponttal. Azaza a Földes egyedül töb­bet szerzett, mint az őt kö­vetők ketten, együttvéve. — Hogy ennyi lehetett, az a minőségi, a tömegsport együttesének eredménye — mondotta az igazgató. A gimnázium élen végzett atlétikában, tornában, kézi­labdában, kosárlabdában, de előkelő helyen a többi — ér­tékelt — sportágakban is: röplabda, sakk. tájfutás. Va­lamivel kevesebb a pontszá­ma labdarúgásban. A sokoldalúság ragadott meg bennünket az iskolában járva, továbbá az, hogy az elért eredményeik nemcsak a fiúk, vagy nemcsak a lányok érdeme, hanem együttesen, mindkét nemé. Miskolc vá­rosnak pedig utánpótlás szempontjából nélkülözhetet­len a Földes. Mert, ha azt mondjuk, kosárlabda — rá­juk is gondolunk, ha azt mondjuk, röplabda — rájuk is gondolunk, ha azt mond­juk, atlétika — rájuk is gon­dolunk . ... A testnevelő kollektíva, az Iskolavezetés sport terén el­ért eredményei bizonyítják: nem méltatlan intézménybe került az első hely... D. TÓTH BÉLA Labdarúgó NB II Itthon a miskolciak A 14. fordulóval folytató­dik a bajnokság az NB II. Keleti csoportjában. Vasár­nap mindhárom miskolci együttes Miskolcon játszik, miután újabb városi rang­adón szerepel az MVSC, mely Hejőcsabára látogat a H. Papp J. SE-hez. A Borsodi Volán a perecesi pályán fo­gadja az Asztalos SE gárdá­ját. Újabb városi rangadóra kerül tehát sor, nem is akár­milyenre, hiszen az eddigi két városi rangadó győztese küzd majd egymás ellen. A Honvéd Papp J. SE eddig hét mérkőzést játszott az ott­honául szolgáló hejőcsabai sporttelepen. Mérlegük: há­rom győzelem (3:1 a Debre­ceni Kinizsi, 2:1 a Borsodi Volán, 2:0 a HÓDGÉP ellen) és négy döntetlen (3:3 a Gyöngyös, 0:0 az STC, 1:1 a Karcag és 3:3 az Eger SE ellen). A miskolci honvéd- csapat tehát veretlen még hazai pályán. Az MVSC idegenben eddig hétszer szerepelt, amiből kettőt megnyert: a DUSEel­len l:0-ra, a Karcag ellen 3:2-re győzött. A Nagybá- tonnyal szemben a 0:0-t, míg a Kazincbarcika ellen 3:3-at értek el. A többi találkozót elvesztették. Kikaptak a H. Szabó L. SE-től (3:2-re), a Salgótarjáni TC-től (3:1-re) és a H. Asztalos SE-től (3:1- re). A két csapat így áll a ta­bellán : 13. H. Papp J. SE 13 4 5 4 22:21 13 14. MVSC 13 4 3 6 21:23 11 A Borsodi Volánnak na­gyon nehéz a helyzete, hi­szen pillanatnyilag az utolsó előtti helyen áll. Vasárnapi ellenfele, az Asztalos SE, viszont idegenben még nem nyert. Döntetlenre végeztek a Gyöngyös, a Gyulai SE (mindkettő 1:1) és az Ózd ellen (0:0!) míg vereséget szenvedtek 3:2-re a Lehel SC-től, 2:0-ra a Salgótarján­tól, 3:0-ra a HÓDGÉP-től és l:0-ra a Hajdúböszörménytől. Az is igaz, hogy a Volán csak egyszer győzött hazai pá­lyán, egyszer vereséget szen­vedtek, míg négyszer döntet­lent ért el. Tehát minden pontra nagy szükség lenne, kérdés, hogy most sikerül-e a két pontot itthon tartani? A két együttes a követ­kező helyeket foglalja el a táblázaton: 7. Asztalos SE 13 5 4 4 16:13 14 19. Borsodi Volán 13 1 6 6 12:22 8 Valamennyi mérkőzés 13 órakor kezdődik. (darab) A hét vége sporteseményei Két hét szünet után újra lesz NB I-es labdarúgó-mérkőzés Mis­kolcon, sőt az NB II-ben Hejő- csabán rangadóra kerül sor. A DVTK-STADION ad otthont az NB I-es labdarú­gó-mérkőzésnek szombaton 13 órától. A párosítás: DVTK—Vi­deoton. Előtte az ifjúságiak mér­kőznek. 11 órától. Vasárnap a súlyemelő NB II csapatbajnok­ság újabb fordulójára kerül sor a súlyemelőteremben, 15 órától. A HEJŐCSABAI SPORTTELEPEN játszik az NB II-ben szereplő miskolci csapatok közül a két „jobbik’»: 13 órakor: Honvéd— Papp J. SE—MVSC. A SPORTCSARNOKBAN NB I-es női kosárlabda-mérkő­zésen a DVTK csapata vasárnap 11 órától a BEAG együttesét fo­gadja. Utána az ifjúságiak ját­szanak. AZ MVSC-PÁLYA röplabdatermében kétnapos ju­nior röplabdatornát rendeznek. A kezdési időpontok: szombat 8 óra, vasárnap 12 óra. AZ ERENYÖI PÁLYÁN a Borsodi Volán NB II-ben sze­replő labdarúgócsapatának ellen­fele vasárnap 13 órakor az Asz­talos SE együttese lesz. AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA tornatermében vasárnap 11 óra­kor NB Il-es női kosárlabda- mérkőzésen a Miskolci Sparta­cus »z Egerrel találkozik. Laczkó (M r r • ujusagi 1 ízek-bajnők Az NB I. 8. helyén végzett MÉMTE férfi asztalitenisz- csapatának egyik legfiatalabb tagja, Laczkó István nyerte meg az ifjúsági Tízek baj­nokságát. Fróna a harmadik, Aranyosi a hatodik lett (ők is a MÉMTE színeiben in­dultak). A DH tippjei 1. Bábolna—Nagykanizsai Olajbányász 2 Jó sorozatban van az új lista­vezető a Nyugati csoportban. 2. Mohács—PVSK 1 2 A volt NB l-es nem úgy sze­repel. mint azt elvárnák tőlük, de győzhet is. 3. BKV Előre—Bem J. SE x 1 A vendégek idegenben még csak egyszer kaptak ki. 4. Oroszlány—Pénzügyőr x 1 Legnagyobb valószínűsége a döntetlennek van. 5. MÁV Előre—Kecskemét 1 Annak ellenére, hogy helye­zésben előbbre áll a Kecskemét, székesfehérvári győzelem vár­ható. ti. D. Kinizsi—STC 2 A tarjániaknak kellene a két pont az élcsoportban-maradás- hoz. 7. Papp J. SE—MVSC 1 x A miskolci rangadón a honvé­dek lendülete dönthet. 8. Szabó L. SE—özd x 2 A Keleti csoport listavezetője egy pontnál többet aligha veszít. 9. Catania—Monza x 1 (Az olasz mérkőzéseknél az x tippet nem indokoljuk.) Mindkét csapat gyengén szerepel ez év­ben. 10. Cesena—Spal x 11. Foggia—Atal ant a x 1 Dönthet a hazai pálya. 12. Léccé—Lanerossi x 13. Pisa—Sampdoria x Pótmérkőzések: 14. Verona—Bari 1 15. Fűzfő—Szekszárd 1 10. Haladás—Keszthely 1 Nyugat-Németországban a szeméthegy egyre növekszik. Évente minden ^polgár 300 kiló hulladékot tesz ki az aj­taja elé. hogy elvigye a sze­metes. A hagyományos sze­mételtávolítás 20 millió ton­nás háztartási szemétnél már nem megoldás, a szemét új­raértékesítése szükséges. A szövetségi kormány 1975-ben elfogadott egy hul­ladékgazdálkodási programot, a hulladékokból származó energia- és nyersanyag-vissza­nyerés növelésére, valamint új eljárások fejlesztésére. Időközben a háztartási sze­mét 25 százalékából égető berendezésekben és hulladék­kal üzemeltetett erőművek­ben áramot és hőt állítanák elő. 1979-ben 1,3 milliárd kWó-t állítottak elő, a teljes áramellátás 0,4 százalékát. Ezáltal 40 ezer tonna import olajat takarítottak meg. A feleség az orvostól jö­vet ezt mondja a férjének: — Az orvos tengeri leve­gőt javasolt. — Hát akkor tudod mit? Vegyél magadnak füstölt ha­lat és akaszt a ventillátor elé — válaszol a férj. * — Elnök elvtárs. úgy gon­dolom, hogy adhatna nekem valami jutalmat, mert a leg­Az új eljárások még jobb energiafelhasználást és nyers­anyag-visszanyerést tesznek lehetővé. Ezek közé tarto­zik például a sváb Aalenben működő, hulladékkal üzeme­lő piroííziserőmű, amelynek építése most van folyamat­ban. Itt a hulladékot levegő nélkül 450 Celsius-fokon, szá­razon lepárolják. Eközben tárolható gáz keletkezik, amellyel áram és hő fejleszt­hető. A hulladék más tüzelő­anyagok hozzáadása nélkül átalakítható — még a régi autógumik és a műanyagok is. Az évi 35 000 tonna sze­metet évi 18,5 millió kWó elektromos energiává akarják átalakítani. Ezzel egy 5000 lakosú város látható el áram­mal. A westfáliai Hertenben egy kísérleti berendezésben égethető hulladékokat porrá dolgoznak fel, amely nem szaglik és tárolható. utóbbi ellenőrzésnél nem aludtam... — mondja a tsz éjjeliőre. * — Főár, ez a borjúhús nem a legfiatalabb! Egyálta­lán nem lehet elvágni. — Uram, biztosíthatom önt, hogy ez a borjú egy hó­nappal ezelőtt még a tehén után szaladt. — Az lehet, de biztos, hogy nem a tej miatt. NOU'BNNBEK. NMNDEN WSÄRNfSP nmnsodikktol. DÉLBEN NNUZSIKNSZÖ ^eu.67-^^DELHETC^USD3Ál/AL SZEMSE LSENKÉNT FORINTOS PkRON rSTOMlPi iKQk l/ARDUK tSZ r,RKNYCSIU_NS* KNKWLCE'DIÓFK'OTTHON STNDION ÉS Htsei ÉTTERNKÜNKBEN ­• KTOKKO ETTERENNBEN SZENSÉD'ENKSNTj 30 FORINTOS KRÖN FO&YÁ8ZTHNTÖ. • FIGTELNKES KISZOLGÁLÁS, JŐizO ÉTELEK’ ' hNSKöua i/end#©iAtöif*ru ráu_N_Nr Tréfák

Next

/
Oldalképek
Tartalom