Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-30 / 255. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Eva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501, Pf.: 39 — Telefon: 18-221 A mozi új etikettje? Gyorsjárat és szemetesautó Három 101-es busz érkezett be a Majálisparknál levő végállomásra. reggel héttol, negyed nyolcig, míg az egyiket (majd gyorsan azutan a másikat is) végre visszaindítoiták. Közben eg.v 1-es ugyan elvitte a reggeli csúcs türelmetlen várakozóinak egy kis részét, de meg mindig elég sokan maradtunk a felsü-majlálhi megállóban ahhoz, hogy a gyorsjáratúk is alaposan megleljenek még Diósgyőrben. A város nagyon hosszú, ha a Tiszai pályaudvartól egészen ..menetrendszerűen” indítják a csúcsforgalomban a buszokat, akkor is előfordulhat torlódás, a városlakó ilyen egyenetlenségekbe töb- bé-kevésbé beletörődik. Egészén pontosan belerázódik, sőt elismeréssel nyugtázza, ha az irányítás esetleges hibáit a vezetők jóvá teszik: az egymás után jövő buszok közül a zsúfoltat most is megkerülte a valamivel levegosebb, vagyis a bulgárföldi megálló után már mindegy. Fél nyolc előtt pár perccel a Tanácsház téren volt az attól kezde egyhuzamban befelé igyekvő 101-es. Alig több. mint negyedóra alatt bejött a papírgyártól, hogy azután több, mint öt pere alatt jusson el a Szemere utea sarkáig. Előfordul, hogy a legnagyobb tömegben is teljes a nyugalom; reggel mindenki munkába siet, az útilarsak szolidárisak. Most is nyugodt volt mindenki — egészen a színházig. Innen kezdődött a méreg, nem volt karóra, amit meg ne néztek volna, az ismerősök azt vitattak, miért állunk. Vagyis miért lódulunk neki. hogy ismét megálljunk, aztán újfent elölről? A válasz egyszerű: sürgős köztisztasági munkáját végezte a gyorsjárat elótl egy szemetesauló. Nyilván nagy szükség van erre, de miért a reggeli csúcsforgalomban járják ezek a lassú jármüvek az egyébként is túlzsúfolt főutcát? Korábban nem lehetne? MMi lett volna, ha. Soraim egy ámokfutó autóvezetőhöz szólnak, de azt hiszem mások is okulhatnak belőle. Ez az ..autóvezető'’ vasárnap, október 2(>-án délelőtt fél 11 óra után néhány perccel a Madarász Viktor és Beloiannisz út keresxteződe- seben hajszál híján tragédiánkat okozta. Feleségemmel és két kisgyermekkel a Beloiannisz.utr. can a Centrum Árház felől jöttünk fehér Trabant gépkocsinkkal. Az útkereszteződéshez érve lelassítottam, s mivel a lámpa sárgán villogott és az út szabadnak látszott, továbbhajtottam. Ekkor száguldott a fehér Lada a Madarász Viktor utcán. A STOP-tábla ellenére még csak le sem lassított. Mikor észrevettem őrült sebességét az út közepén, hirtelen gázt adtam. így is csak centimétereken múlott, hogy el tudtunk haladni előtte. Az eset után megálltam, s idegességem miatt csak néhány perc múlva tudtam folytatni utamat. Az esetet látta eav utánunk jövő csuklós autóbusz vezetője is. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha csak egyetlen másodperccel is előbb ér oda a fehér Lada. vagy ha annyival később érkezik, hogy az autóbusszal ütközik össze. Most nem a lakásában ülne nyugodtan, hanem egy családi tragédia okozójaként a kórházban vagv a rendőrségen várhatná méltó büntetését! A büntetést azonban így is megérdemelné! Nem tudom, ital vagv figyelmetlenség okozta-e. hogy ilyen nagy sebességgel hajtott be a STOP-táblával védett kereszteződésbe, de ha van benne egy kis emberi érzés, legalább utólag tanul az esetből, s máskor nem veszi semmibe a jelzőtáblákat. nem kockáztatja mások életét'. A Trabant Combi vezetője: D. Peter Miskolc Adagoló — kis hibával Nemrégen megjelentek az önkiszolgáló Zamat ÁBC-ben a péksütemény-adagolók. Lényegük: egy átlátszó doboz alján levő nyíláson kiszedhető a péksütemény. Az üzletben felül beöntik a zsemlét, egy lappal lezárják a dobolt a vásárló pedig télig görnyedve piszkálgathatja kifelé a kis lyukon a portékát, miközben szúrós szemekkel figyelik ténykedését. Csakhogy ez az újítás csajéiul ugyanis beun.Uk a friss, ropogós árut. alul pedig a lyuk környékén ott szorulnak az összeszikkadt, gumiszeru, lejárt péksütemények. Mikor ezt szóvá tettem, egy kedvesen unszimpatikus eladó rámripakodott. mondván: neki a régit is el kell adni, ne nyúlkáljak a tetőhöz ... Hol itt a logika? A Magyar Rádió Miskolc- körzeti Stúdiójának hétfő esti Fórum- műsorában az árukról, arakról és a minőségről volt szó. A megválaszolatlanul maradt kérdésekre — mint rendesen — most is a DH hasábjain térnek vissza az illetékesek. Tegnap a többi között a BIK válaszát közölték arra a kérdésre, amely igy szólt: Miért szüntették meg a közkedvelt ezer apró cikk boltot, s nyit-e a BIK a közeljövőben ilyen profilú üzletet?’’ S a válasz: .,— Egyre bővült az ezer apró cikkek köre, képtelenek voltunk az igényeket kielégíteni. Ez volt az egyik dolog. A másik, ami indokolta megszüntetését, hogy egykor a főutcán hat illatszerbolt üzemelt, ma talán három. Kellett egv. Különben nyitottunk mi egy híradástechnikai. s egy villamossági szakboltot, s tervezzük, hogy jövőre átadunk egy nagyobb. 200 négyzetméter alapterületű a":at- részüzletet is. a Korvin Ottó utcában.’’ Bravó! Ez aztán megoldás! Feltalálták a „mindent több helyen !”-t. Vany több helyen sem. Csak azt tudnám, hogy hol itt a logika? Vagy mi ebben az új? F. I. Miskolc Hosszú idő után Ismét kedvünk szottyant a mozizásra, hétfőn estére ♦"hát beiktattuk a családi aramba. A Béke filmszínház esti Vadasára váltottunk jegyet, s őszintén- jóleső várakozással foglaltuk el helyünket a nézőtéren. Ám idegeinket alaposan próbára tette a nagyérdemű közönség. A nézőtéren ugyanis a Híradó kezdetére olyan fesztelen hangulat uralkodott el. ami — remélem! — példátlan a kultúrintézmények történetében. Míg a Híradó és a kísérőfilm pergett, hangos beszélgetés, nevetgélés, füttykoncert tette hallhatatlanná a műsort. Ha a feleségem nem csitít, talán hisztérikus rohamot kapok, s üvöitve rohanok ki a széksorok közül. Csupán az ő kedvéért nyeltem a mérgem, a nagyfilm alatt is, mert bizony a zajongás vajmi keveset csökkent. Ezer szerencse, hogy a játékfilm feliratos volt és nem szinkronizált. A mérgemmel együtt sajnos cigarettafüstöt is kellett nyelnem, mert a tisztelt publikum között olyanok is ültek, akik nem zavartatták magukat, s a műsor idején nvugodtan cigarettáztak, fújták a füstöt, a jobb sorsra érdemes, s a filmre kíváncsi nézőkre. Nem akarom hinni, hogy ilyenfajta új etikettet akarnának meghonosítani filmszínházainkban. Mert ez bizony nagyon viasztó lenne. Gondolom: a .jegyszedők — úgy mint valaha — ügyelhetnének a rendre. L, J. Miskolc Eltörött a jósnő lába — fizet a biztosító? „Barátnőm kedvenc időtöltése — persze csak szoros baráti körben —. hogy kávé- zaccból. kártyából és más hasonló kellékekből josol. Az elmúlt héten is összejöttünk, jókat mulattunk egymás és a magunk rovására, amikor baj történt. Barátnőm külföldről beszerzett nagy értékű — és tekintélyes súlyú — kristálygömbje legurult az asztalról, a lábára esett és két ujját eltörte. Betegállományba nem vette az orvos, de azt tanácsolta, feltétlenül vegye igénybe az Állami Biztosító ez esetben járó szolAz őszi nagytakarítás ürügyén Gomolygó füstben botorkáltunk — a héten már harmadszor — 'a Selyemréten. A tisztes őszi nagytakarítást ugyanis a strandfürdő is beütemezte ... de, hogy ez alkalomból mit és mivel égettek, az az emberi fantáziára van bízva! A strand környéke, a lakások százai, az üzletek — egészen a vasúti aluljáróig — sűrű. vastag füsttakaróba burkolóztak. Az emberek eav- mástól kérdezték: tűz van? Mi történt? A ruhánk, a hajunk és a tüdőnk megtelt füsttel! Meggyőződésünk, hogy ilyen sűrűn lakott területen a szemétégetés gondosabb előkészítést igényel. A sűrű füstöt produkáló tárgyak konténerbe valók, nem az avarok közé. Hogy így városrész ne kerüljön sűrű, fojtó füstfelhőbe! I. Laura Miskolc Forintos ötlet Helyes. Adják el. De ne nekem! Gy. J. Miskolc Érdeklődéssel olvastam a közelmúltban megjelent kis híradást, miszerint városunk egyik lakótelepen energiatakarékossági szándékkal új mozgalmat indítottak el: várjuk meg egymást a liftnél. Utazzunk együtt, lehetne az ötlet mottója. Az elv. a gondolat tetszetős, s nem utolsósorban anyagi haszonnal is jár. Nem nehéz ugyanis kiszámítani, hogy egy olyan nagy teljesítményű villamos fogyasztó, mint a lift motorja, napo-nta mennyit üzemel, és ez forintban mennyit ér. Nyilvánvalóan tetemes összegre rug a havi számla, melyből ha lehet, érdemes, sőt kell takarékoskodni, s íme az ötletből mozgalom lett. Várjuk meg egymást a liftnél, vagyis többen utazzunk együtt, jobban, vagy netán maximálisan használjuk ki a felvonó teljesítőképességét. Mint mondottam, az ötlet igen tetszetős, de az éremnek van egy másik oldala is. Mert mit is kell tennie egy liften energiatakarékosán utazónak? Egész egyszerűen ahelyett, hogy egyedül beugrik a liftbe, megvárja a bérház ajtaján belepő lakótársát, szomszédját, a kisgyermekkel érkezőt, valamint, ha férfiú az illető, a hölgyeket -elöreengedve. a felé szálló ■köszönést legalább fogadva, együtt utaznak a liften. Mondhatnám magyarul is: az energiatakarékos lifthasználó egyszerűen csak udvarias! Írhattam volna hát címnek azt is, hogy: pénzen vett udvariasság. S így is igaz a képlet! Ha már kedves lakótársamnak lényéből nem fakad az udvariasság, megtanítjuk rá a zsebén keresztül, S büszke lesz rá, hogy ö energiatakarékos. De mit is füstölgők itt magamban? Amíg a várótermekben ki kell írni, hogy: Köpködni TILOS!... Erről jut eszembe: a liftben is! Fekete Péter gáltatását. Barátnőm megnézte háztartási biztosítását, ahol az állt, törés esetén 400 forintot jelent. Felkereste hát az ÁB-kirendeltséget. de olt csak négyszáz forintot kapott. Ezt méltánytalannak érzi. i.Mit tegyen?’’ :— kérdezi barátnője nevében B. I. miskolci olvasónk. Az ÁB válasza: futurológiával is foglalkozó ismerősének üzenjük, hogy a biztosítási szabályzatok es feltételek értelmében az egyidő- ben elszenvedett, de több testrészt (például több ujjat) érintő csonttörésnél egy biztosítás alapján csak egyszeresen fizet az ÁB. Amennyiben azonban barátnőjének CSÉB-, vagy egyéni balesetbiztosítása is van, ezen a jogcímen újabb négy-, illetve CSÉB 80-nál ötszáz forintra tarthat igényt. Beázott a lakás — mit mond a kárszakértő? A plafonon Eurázsia térkepe látható — írja G. Fe- rencné. Ez az érdekes geográfiai alakzat azonban nem ügyes kezű piktor munkája, hanem egy csúnya beázás következménye. Miután az esetet az ÁB illetékes kirendeltségén bejelentettem, és ezt követően a beázást a kárszakértő is megszemléld, részemre kiutaltak egy összeget. A tatarozás során felvonuló mesteremberek azonban ennél jóval nagyobb számlát állítottak ki, Helyesen állapította-e meg a szakértő a kár nagyságát? Az Állami Biztosító illetékeseitől megtudtuk, hogy a kárszakértő szabályosan, a Kisipari Egységárgyűjtemény alapulvételével állapította meg azt az összeget, amelyért a kisiparos nem volt hajlandó a munkát elvegezni. Az érvényes Egységárgyüjtemeny a KIOSZ álláspontja értelmében is irányadó a kisiparosok részére. Az utóbbi időben sajnos több esetben hallani, hogy egyes iparosok „csemegéznek’’ es nem minden megrendelést vállalnak el. Az ÁB nem tud ilyen esetekben beavatkozni, erre felhatalmazása es hatásköre nincs. Ki állapítja meg a maradandó egészség- károsodás fokát? Z. Tamásné írja Felsőzsol- cáról, hogy férje tavaly augusztusban üzemi balesetet szenvedett. A maradandó egészségkárosodás fokát az Állami Biztosító orvosszakértője másképpen állapította meg. mint a Társadalombiztosítási Intézet. Olvasónk azt kérdezi, melyik véleményt fogadja el helyesnek. Lehetséges-e. hogy az ÁB más véleményen van ebben az ügyben, mint a TBI? A baleseti állandó egészségkárosodás fokát — saját biztosítás alapján — az ÁB orvosa állapítja meg. Ennek a mértéknek a megállapításánál a bármely munka végzésénél egyaránt figyelembe vehető általános funkciókiesést kell értékelni. A TBI viszont egy adott munkakör ellátásánál jelentkező mun- kaképeczég-csökkenést állapit meg, amely százalékos mértékben természetesen eltér az ÁB megállapításától. Hova teszik gondjaikat? Már régen figyeljük, s jóleső érzéssel, köszönettel nyugtázzuk azt a segítőkészséget, amellyel az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 409. sz. Búza téri baromfiüzletében fogad bennünket, nyugdíjasokat, kisgyerekes családanyákat. Batucky József- né boltvezető — Veronika — és beosztottja — Margóka — lelkesen, fáradhatatlanul, barátságosan szolgálnak ki minket. Vajon hova teszik kora reggeltől délután 3 óráig a gondjaikat, bajaikat? Mert. hogy nekik is van. az biztos! És mégis! Itt nem gorombít- ják le a vásárlót! Itt hivatás a munka! Magatartásuk példamutató más kereskedők számára is. Borús csak akkor lesz a tekintetük, ha nem tudjak kellőképpen kielégíteni az igényeket, esetleg olcsóbb, vagy kiadósabb portékával. Különösen a hét végén szeretnének ezekből többet kapni. hogy vasárnap a családi asztalokra kevesebb pénzből tálalhassunk ebédet. Igyekezetük persze, olyankor is messzemenően találékony, ha netán kevesebb az olcsó áru. Igazságosan igyekeznek elosztani. Hosszú sorok itt nincsenek, mert Veronkáék gyorsak, s mindenkinek becsomagolják az árut. beteszik a szatyorba. Olykor még főzési tanácsokkal is szolgálnak. Köszönet illeti őket mindezért. Dr. L. I.-né Miskolc, Zója tér 2. II/IO. és még sokan mások