Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-24 / 250. szám
JL Népfrontakti listák körében Vita a tanácsi rendeletek tervezetéről Új házirend, a közterületek védelme Első ízben szakemberekkel vitattuk meg szerkesztőségi ankétünkön az előkészületben levő két tanácsi rendelet tervezetét. Az eszmecsere főbb gondolatait, a tervezetek leginkább vitatott paragrafusait cikksorozatban ismertetjük olvasóinkkal. Még végére sem értünk a beszámolónak, máris újabb állomásához érkezett az ügy: tegnap a városi tanács székKödös Ma reggel köd borult városunkra és térségére. A köd fetszakadása után napsütésre házában a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottságának aktivistái fejtették ki véleményüket a rendelettervezetekről. melyek főbb pontjait dr. Szűcs Zoltán, a városi tanács építési és közlekedési osztályának munkatársa ismertette. Sok érdekes, hasznosítható észrevétel hangzott el, melyekre rövidesen visz- szatérünk. reggel is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1? —17 fok között várható. Húsipari fiatalok szakmai vetélkedője Átadták az avasi óvodát A múlt héten írtunk arról az avasi óvodáról, amelyet felvonulási épületből alakított át a Miskolci Beruházási Vállalat megbízásából a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat, s megnyitása körül bonyodalmak voltak. Ma reggel a beruházási vállalat igazgatója, Szekrényi Jenő a következőkről tájékoztatta lapunkat: — Az óvodát október 20-án átadtuk, a gyermekek beköltözhettek. El kell mondanom, hogy az eredeti tervekben is ez a nap szerepelt átadási határidőként, s mi ezt akartuk néhány nappal előbbre hozni. Sajnos, nem sikerült, bár ez nem a mi hibánk volt. De most már minden rendben ... Hámorban, Diósgyőrben Választási gyűlések Három helyen tartanak ma választási gyűlést a Hazafias Népfront Miskolc városi Bizottságának körzeteiben. A Tízes honvéd utca 21. szóm alatt fél 6-kor kezdődik az 1/3. körzet lakóinak eszmecseréje. Hámorban, a Loson - czi utcai Általános Iskolában 5 órakor várják az érdeklődőket. öt órakor kezdődik a diósgyőri Vasas Művelődési Központban a III/'l—7. körzet bizottságainak választási gyűlése is. jjc Valószínű a ma reggeli köd riasztotta vissza a kistermelőket, hogy a piacon kínálják portékáikat. De valószínű az is, hogy a betakarítás miatt maradtak el többen. Kevesebb volt a zöldség, de sokan voltak a paprika „végkiárusítói”. Piaci jelentésünk a 6. oldalon. (Pusztai László felvétele) Irak—Irán Ki az aoresszor? A Biztonsági Tanács tegnap este ülést tartott az iraki —iráni konfliktus kérdésében. Ali Shams Ardakani, az iráni delegátus vezetője megismételte kormánya követelését, hogy a BT tekintse Ira- kot agresszomak, és ítélje el Irán elleni katonai akcióiért. Ismat Kittani iraki küldött válaszában hangoztatta, hogy Irakot szomszédja kényszerítette a háborúba a határokon elkövetett területsértéseivel. Peter Florin, az NDK külügyminiszter-helyettese felszólalásában rámutatott arra a veszélyre, amit az Egyesült Államok katonai koncentrációja jelent a térségben. Végül Raul Roa kubai küldött az el nem kötelezett országok nevében bejelentette, hogy Irán és Irak elvileg hozzájárult egy ténymegállapító bizottság felállításához, amelyben több külügyminiszter vesz részt azzal a céllal, hogy tárgyalások útján rendeződjék a konfliktus. i A 3-as út átkelési szakasza, északi tehermentesítő út Mec/of/g még a zaj? A zaj, forgalmi torlódás, dugók, torkot szárító kipufogógáz, por — mindennapos városi bosszúságaink. Türelmetlenek, idegesek vagyunk miatta, akkor is, ha ez a mi érdekünkben, a gördülékeny városi közlekedés érdekében történik: mint ahogy a 3-as út átkelési szakaszának építésekor is. Nem szoktunk hozzá az ilyen léptékű városszerkezet-, úthálózat-átformáló építkezé- - sekhez. Nem is szokhattunk, hiszen épp ez a munka, a belvárosunk forgalmi rendjének gyökeres átalakítása az, amire nagyon régóta várunk, s aminek megoldása, megépítése rendkívül bonyolult feladat — még ha a laikus számára nem is tűnik mindig annak. Tervszerűen, az építés, irányítás minden lépését összehangolva folyt eddig, s folyik most is a 3-as út átkelési szakaszának, s az északi tehermentesítő út belvárosi szakaszának építése — mondta Seres Péter, a városi tanács közlekedési csoportvezető főmérnöke. — Együtt kell említeni a kettőt — folytatta —, egy útgyűrű tagjaiként fogják tehermentesíteni a belvárost. Rendkívül megnehezíti munkánkat, hogy .a város belsejében a közmű- sűrűség óriási. Ügy szoktuk ezt mondani, hogy a legkisebb probléma maga az út, a nagyobb az, ami addig van,, amíg el lehet helyezni az első szegélykövet. De nemcsak erről esik szó e hatalmas útépítő munka során. Hanem arról is, hogy ragaszkodunk a komplex átadáshoz: azaz minden kiegészítő műszaki berendezéssel, műtárggyal együtt lesz csak kész az út. Nincs utólagos és elhúzódó furkászolás, lassan pótlódó hiányosságok. — Év végéig mindenképpen készen leszünk — válaszolt a főmérnök a határidőt firtató kérdésünkre —, s a forgalom négy sávon fog zavartalanul áramlani az új útvonalon. A ftiostani nagyobb megterhelésnek kitett utakon — Felszabadítók útja stb. — már folyamatosan év végéig, az átadásig fog csökkenni a forgalom intenzitása. Tehát: legyünk egy kis türelemmel, még ha nehezére is esik annak, aki a kórházi ablakon át, vagy dugóba ragadt autójában hallgatja a motorberregést. Évszázados áldatlan állapoton változtat az új útrendszer, s néhány hónapos kellemetlenség ezért cserében igazán nem sok ... mái, munkavédelmi elméleti feladatok után a regionális üzemek fiataljai sertésvágásban, míg a vállalati fiatalok sertésvágásban és marha- , csontozásban vetélkedtek a gyakorlati versenyben. Az előző kategóriában ez legjobban a Mezőkövesdi Áfész fiatal dolgozójának, Koós Józsefnek sikerült, míg a vállalati kategóriában a sertésvágásban Vízi Tibor, a miskolci üzem szakmunkása, marhacsontozásban az ugyanitt dolgozó Juhász János végzett az első helyen. Ök hárman jutottak tovább az 1981 februárjában Szombathelyen megrendezésre kerülő országos döntőre. Ezekben a napokban szinte minden szakmában megrendezik a fiatal szakmunkások számára kiírt A szakma ifjú mestere versenyeket, vetélkedőket. Tegnap délután a Borsod megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Miskolci Húsüzemében a húsipari fiatalok szakmai versengését tartották meg. jjc A Hollóházi Porcelángyár 1777-ben üveghutaként kezdte működését, alapítási éveként 1831-et ismerik el. A felszabadulás után alacsony feszültségű szigetelőket gyártottak, manapság pedig használati edényt és díszműtárgyakat állítanak elő. A készletválaszték és a formapark bővítését fontos feladatnak tartják. A gyár évi termelési értéke 130 millió forint, melynek 25 százalékát főleg az olasz és görög piacokra exportálják. (Kerényi felv.) A megyei vállalat kirendeltségeiből, az áfészektől és termelőszövetkezetektől érkezett fiatalokat dr. Sándor Barna igazgatóhelyettes köszöntötte, majd a 37 ifjú szakmunkás elméleti, azt követően pedig gyakorlati feladatokat oldott meg. A jól sikerült politikai, szakXII. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1980. OKTOBER 24., PÉNTEK in m inin Összefognak a kohászati vállalatok Tűzállóanyag-gyár épül Encsen és 2 iszavárkonyban Tegnap Pethes András, sores elnök vezetésevei az LKM vezérigazgatói tanácstermében tartott iilfet a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés igazgatótanácsa. Az egyesülés igazgatótanácsa elsőként a tűzállóanyag- ellátás helyzetét vitatta meg. Megállapították, hogy nem tartott lépést a kohászat fejlődésével. Ezért támogatják ennek az iparágnak a fejlesztési elképzeléseit. Amint azt az ülésen a Magnezitipari Művek képviselői elmondották: az Állami Terbizott- ság már elfogadta két új tűz- állóanyag-gyártó objektum beruházási programját, amelyek Encsen, illetve Tisza- várkonyban épülnének fel. Az encsi tűzállóanyag-gyár beruházási költsége 4.4 milliárd, a tiszavárkonyié 3 milliárd forint. Az elképzelések szerint az encsi beruházás a VI. ötéves tervidőszak végén kezdődne, s 1986-ban indulna a próbagyártás. Addig áthidaló megoldásokat kell találni. Ilyen lehet például, ha a nagy kohászati vállalatok gondoskodnak sajác tűzáiiótégla- gyáraik megfelelő karbantartásáról, illetve segítséget adnak a MIM-nek a gyártókapacitás fejlesztéséhez. A továbbiakban megvitatták a vaskohászati kooperáció helyzetét, áttekintették a közös műszaki fejlesztésekre vonatkozó elképzeléseket, majd Karlik Nándor ügyvezető igazgató jelentését hallgatták meg a két igazgatói tanácsülés között végzett tevékenységről, végül a VI. ötéves tervi koncepciókat egyeztették. Az ülés végén dr. Szeppel- feld Sándor vezérigazgató tájékoztatta a gyár vendégeit a kombinált acélmű építéséről. Az igazgatótanács tagjai az építkezést — amelynek első szakasza előreláthatólag a november 6-i első csapolással fejeződik be — a helyszínen is megtekintették. Meglepetések a műjégen (CIKK A 3. OLDALON) Egy vén ciprus védelmében (CIKK AZ 3. OLDALON)