Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-06 / 209. szám
Szabad szombatokon Brigádséta a Nemzeti Múzeumban Az elmúlt év őszén a Magyar Nemzeti Muzeum új programot iiirúeiett SZABAD SZOMBAT rímmel, melyen szocialista brigádok, munkahelyi közösségek ismerkediek a Nemzeti Múzeum impozáns épületével, kiállításaival és kiállításain hazánk történetével. A múzeumi brigádséta hamarosan népszerűvé vall. s minden szombaton vendégül láthattunk egy-egy látogató- csoportot. Most ismét várják a brigádokat. A jól képzett tar- latvezetök először a múzeum épületét mutatják be vendégeiknek, majd a múzeum dísztermében megtekinthetik a magyar koronát és a koronázási jelvényeket. A történeti séta a honfoglalástól 1849-ig vezet végig Magyarország történelmén: A program során a csoportok megismerkedhetnek honfoglaló elődeink életével, az ásatások során előkerült tárgyi emlékekkel, a középkori falvakkal,' városokkal, mesterségekkel. Székesfehérváron a Szent István bazilika romjai között találták meg III. Béla király és felesége koporsóját. A kiállításon látható a koporsókban talált ezüst halotti korona, jogar, kard és a királyné ruhájának maradványa: az aranyszálból horgolt és vert csipketöredék. Bemutatják az Anjou-kor lovagi fegyverzetét. Zsís- mond király idejéből a művészien ' faragott csontnyergeket. Hunyadi János nagy győzelmére emlékezve pedig Nándorfehérvár makettjét. Mátyás király reneszánsz világának művészi gazdagságát többek között díszes trónkárpitja érzékelteti, majd a Dó- zsa-íelkelés és a mohácsi csata emlékei következnek. Az országos egészségügyi ifjúsági ‘ tudományos napok tanácskozásai az ágazat fiatal szakembereinek tudományos kutatómunkáját s a gyakorlatban szerzett tapasztalataik közzétételét szojgal- ják — mondta Zsögön Éva egészségügyi államtitkár az országos rendezvénysorozat tegnap. Nyíregyházán megtartott ünnepi megnyitóján. Az egészségügyi tárca, a KISZ Központi Bizottsága, valamint az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete harmadik esztendeje rendezi meg az egészségügyben dolgozó fiatalok tudományos fórumát. A program során Nyíregyházán a fertőző betegségek diagnosztikus eljárásai és megelőzési módszerei kerülnek napirendre, míg Salgótarjánban a dohányzás egészségkárosító hatásáról, Ózdon a munkahelyi ártalomként létrejött légzőszervi betegségek megelőzéséről, Veszpém- ben a központi idegrendszerre ható gyógyszerekről. Kecskeméten pedig a foglalkozási bőrbetegségekről és kezelésükről tanácskoznak a fiatal szakemberek. Mikor napokkal ezelőtt ott jártunk, már akkor megmondták, hogy ezen a héten nézzük meg ókét. mert ilyet ritkán látni. Reméljük, mert mikor megmutatták az egyes tankönyvcsomagokat. nem hittem a szememnek. A szakközépiskolákat kiszolgáló üzletben az utóbbi napokban felhalmozott tankönyvek közül az Elektrotechnikát például 1977-ben. az Ügyvitel gépesítés címűt 1978-ban adta ki a Tankönyvkiadó, és ezek az idei tanévben is szükséges könyvek, 1980. szeptember 4-én érkeztek meg Miskolcra . Még egy adat: a két nap alatt az üzletbe ömlesztett és onnan kiszállított tizenhárom tonna könvv nagy részét még a nyár középén, sőt, elején, júniusban. júliusban leszámlázta a Könyvértékesítő Vállalat. KÍNLÓDÁS ÉS VESZTESÉG ' Az idegen nyelvi könyvesbolt esztendők óta foglalkozik tankönyvekkel, é.s tegnap nagyon kimerüllek voltak az itt dolgozók, nagyon rosszkedvűen rogytak le egy- egy cigarettányi szünetre, a könyvcsomagokra. A nőket különösen megviselő cipeke- dést leszámítva a következő bajaik vannak. Mikor a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalathoz tartozó üzlet megnyílt. az évenkénti négymilliós forgalomnak mintegy felét a tankönyv tette ki. Bolti munkájuk mellett volt lehetőség rá. hogy viszonylag nyugodtan foglalkoznak ezzel is. Az üzlet forgalma azóta évi tizenegy millióra nőtt, és ebből alig több mint másfél millió a tankönyv. A saját vállalatuk zsebébe is néznek, amikor Ez nem raktár, hanem az Könyvesbolt. Képünk tegnap most azt mondják, hogy nem éri meg. Nem azért, mert nekik nem szívügyük, hogy a tanévkezdéskor könyv legyen az iskolás itezében. attól rosszkedvűek. hogy még sincs időben könyv az iskolás kezében, és ők agyondolgozzák magukat, hogy, ez az intervallum mégse legyen nagyon hosszú. Nem öröm a tankönyvek fogadása, szortírozása, kiszállítása mondta Bálint Ist- vánné üzletvezető, de meg lehetne csinálni viszonylag nyugodt, normális körülmények között, ha a kész tankönyveket időben szállítanák, Az üzlet dolgozóinak sokéves tapasztalat alapján az a véleményük, hogy (némely kivételtől eltekintve) nem a nyomda késik, hanem a szállítás. Ebben az évben július 15-től volt raktárunk, és most Észak-Magyarország egyetlen speciális szakboltját kellett két napra bezárni. hogy az érkező könyveket fogadni, tudják. A veszteségük ötven—hatvanezer forint. EBBŐL CSAK EGY VAN Országos gyakorlat, hogy a nagykereskedelmi vállalat által kiszállított tankönyveket a könyvesboltok fogadják, szortírozzák, továbbítják és anyagi felelősséget is vállalIdegen nyelvi és Műszaki készült. (Kiss József felv ) nak érte Aki itt dolgozik, az nem mondhat nemet, sok esztendős kínlódásukon azonban jó lenne könnyíteni. Az iskoláknak úgy, hogy jóval a lanev vege elölt egészen precíz megrendelésen A adnak le. hogy ilyenkor ne kelljen még a visszárut tartalmazó r uhás kosa na k p t is kerülgetni. Egy ilyen1 nagyvárosban. mint Miskolc, megfontolandó lenne egy tankönyvbolt létesítése is. mint ahogy megfontolást érdemelne : ha más országokban Déváit, nálunk miért, nem lehet a tankönyvszállilmanyokat egyenesen az iskolákba irányítani. de legalább a szállítást jobban megszervezni? Mint ahogyan az Is megfontolást érdemelne, hogy megéri-? éDDen ezt a boltot, terhelni. Széles környékén tényleg nincs több belőle. (M—) Tegnao a MÁV Miskolci Igazgatóságának területén több kiállítás nyílt. A területi egészségügyi központban 35 éves a Magyar Néphadsereg címmel fotókiállítás, a Gö- möri pályaudvaron a Ficzere László vasutas képzőművészeti szakkör kiállítása kezdődött. A diósgyőri állomáson népünk életéből mutatnak be fotókat, mig a MÁV 8 zsóri üdülőjében egészség- ügyi plakátkiállítás nyílt. A tárlatok szeptember 30-ig tekinthetők meg. Hét régén az egyetemen Ma délután 3 órakor az egyetem galériájában az oktatási intézmény fotó-, kerámia-. és képzőművészeti körének alkotásaiból nyitnak kiállítást. Or. ezekkel Janos rektorhelyettes mond megnyitót. Utána az E 6-os kollégiumban ‘ a Benkó Dixieland Band ad koncertet, este pedig a menzán diszkó lesz. Holnap léi . hatkpr Tompa László: Anyám könnvű álmot ígér című előadói estjére kerül sor. Örökzöld kosztümök Vá ros isin er éti verseny A KPVDSZ Borsod .megyei Bizottsága, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari KlSZ-bi- zottság é.s a Miskolci Vörös Meteor SE természetjáró szakosztálya városismereti versenyt rendez szeptember 7-én, vasárnap. Indítóállomás: Avasi kilátó. Célállomás: Garadna, DVTK-ház. Találkozás: Reggel 8-kor, az mdí toál lomason. Ezt a két kosztümöt nem véletlenül társítottuk. Egy ilyen íöobrészes praktikumát, variálhatóságát szeretnénk vele bizonyítani. Annál is inkább. mert a divat örökzöld darabjainak tűnnek. Ilyen ez a férfias vonalvezetésű kosztüm, amely pepita szövetből készült, kétsoros gombolással, egyenes vonalú szoknyával. A maneken nemesen egyszerű, selyem ingblúzt visel hozzá, egy söté- tebb nyakkendővel.Ez az üsz- szeállítás elegáns viseletnek hat. Ha ezt a kétrészest meg- toldjuk egy harmadik darabbal. azaz egy nadrággal, máris sportos viseletté alakítható. A második modell kabátja stílusában hasonló, puha kidolgozású. Az előbbitől csak az ujja tér el. ami ragián szabású, s az enyhe bőséget egy mandzsetta fogja össze. A nadrág szűkülő szárú, és felhajtókával készült. Ügy tűnik, derékvonalon visszaszelídült a formája, jobban közelíti a lest vonalat. Hiszen a még múlt szezonban hódító bőségráncok csak a cérnavékonyságú hölgyeknek voltak előnyösek. A Két nap alatt tizeríöt tonnát mozdítottak meg Két napra be kellett zárni Fankönyv hegyek között Vasutasoknak A Széchenyi út gyalogosforgalmát se leállítani, se megállítani nem lehel. úgy ügyeskedtek hát a kék köpenyes lányok, asszonyok, hogy a csatárláncban repülő könyvcsomag se a járókelőkre. se a földre ne essen. Ügy azonban mar semmiképpen nem tudtak ügyeskedni az idegen nyelvi és műszaki könyvesboltban dolgozók, hogy az elmúlt két napban ne kellett volna az üzletet bezárni. Szeptember negyedikén és ötödikén még tankönyvhegyek között bújkál- nak. és ha szeptember első hetének végén, vagy második hetének elején végre tan- könyvmentes életet szeretnének élni. akkor jó, ha csak később veszik számba, kinek hány hólyag van a tenyerén, ki rántotta meg a derekát kinek kevés az éjszaka n&hánv órája, hogy kialudna magát. ILYET RITKÁN LÁTNI Tegnap diplomakiosztó ünnepséget tartottak a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskoláján. Részt vett az ünnepségen és beszédet mondott Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A Politikai Főiskola nappali és levelező tagozatán az idén összesen 213-an végeztek és 22-en kaptak egyetemi doktori címet politikai tudományokból. A diplomákat Szabó József . rektor. az MSZMP Központi Bizottságának tagja adta át. Diploniakiosztás a Politikai Főiskolái Eoészségiigyi ifjúsági fillips napok