Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-20 / 221. szám
Hétfőn nyílik Vasudvar Az Ady híd átépítése után jelentős forgalmi változások lesznek e területen. A leglényegesebb ezek közül, hogy megállási tilalmat rendelnek el az Ady híd körzetében. Ez a tény érzékenyen érinti az itt levő üzleteket. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szerei- vényboltja időben gondoskodott arról, hogy vevőköre ne csappanjon. Az Ady hidi boltban ugyanis a jövőben csak olyan árut — csapokat, idomokat. szeget. csavart, munka- és tűzvédelmi felszereléseket — árusítanak, amelyeket a vevő el is tud vinni. A nehezen mozgatható cikkeket a Zsolcai kapu 12. szám alatti vasudvarban árusítják majd. Olasz József boltvezető elmondotta, hogy a hétfőn megnyíló vasudvarban mintegy 5 millió forintos készlet várja a vásárlókat. Itt értékesítik majd a rúd-, idom-, húzott és hengerelt árukat, a horganyzott és fekete lemezt, az ezekből készített csatornákat. profillemezeket, vaskapukat. kerítéselemeket, drótkerítésfonatokat. Ugyancsak itt vásárolhatják meg ez érdeklődök a lakásszerei- vényeket — radiátorok, kazánok. fürdőkádak, házi vízellátók, aknatetők —. valamint a különböző fajánsz- árukat. 'fal- és padlóburkoKereskedői remény: hétfőn itt cső csőrön nem marad lókat, olajkályhákat, forróvíztárolókat. De itt kapnak helyet a különböző gázüzemű készülékek — gáztűzhelyek, konvektorok, stb. — if. A vasudvarban létrehozott zárt és nyitott raktárak csaknem 1100 négyzetméternyi területet biztosítanak, így lehetőség van arra is, hogy a vásárlók személygépkocsival beálljanak az udvarra. Egyszerre 8—10 autó is befér. A BIK egyébként a MIK- től vette át az udvart, az ingatlankezelő vállalat ugyanis e raktárát felszámolta, s az itt tárolt anyagot központi raktárában helyezte el. (téth) Most a szilvát kell eltenni Októberben lesz gombóc is Egyszer hopp. máskor kopp; így jellemezhetnénk népiesen a Miskolei Hnlohaz idei alapanyag-ellátását. Igen gyakran startra készen, de mégis várakozniuk kellett egy-egy szállítmányra az iJen mostoha időjárás miatt. Később pedig akkora termesaómping zúdult rájuk, hogy a feldolgozáskor a szervezes magasiskolája kellett hozzá: minél kevesebb menjen veszendőbe a mar megtermelt zöldségből, gyümölcsből. Most éppen .szilvakampány van. amiből az. idén több termett, mint tavaly. A szarté- pé.s es válogatás után egészben, illetve felezve fagyasztják a télire való gyümölcsöt. Egy másik feldolgozóvonalon a broccoli készül. Eddig körülbelül 130 ezer» tonna érkezett belőle, s az ízléses kis csomagok zömét Svédországba exportáljak, ahol rendkívül kedvelt ez a nálunk kevésbé ismert növény. A később érő zöldbabból is feldolgoznak még egv-égv szállítmányt, csakúgy, mint a lecsónak valóból. Ebből a kétfelé mirelitből azonban kevesebb kerül az. üzletekbe, mint tavaly, eppen a kedvezőtlen időjárás miatt. A burgonyafeldolgozás idéi premierje is megkezdődött. az első szállítmányokból hasáb- burgonyát fagyasztottak. Egyébként a burgonyatermes sem kecsegtet olyan eredménnyel, mint a múlt esztendei. Ha a zöldség és a gyümölcs feldolgozásán túl lesznek a hűtőházban, csak akkor lesz szabad kapacitás arra. hogy a jó szilva termés-t kihasználva. gombócot is készítsenek, ígérik viszont, hogy októberben e közkedvelt termékük ismét kapható lesz. Szakszervezeti ~M 00 •• 1 // koszonto Ma reggel 8 órakor a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban ünnepélyes külsőségek között megkezdte tonlos munkáját a szakszervezetek megyei küldöttértekezlete. Ezzel megyénkben is végére ér az a programsorozat, amelynek során a szakszervezeti testületek újraválasztják a tisztség- viselőket. értékelik az elmúlt öt év munkáját. Ezt teszi ma a megyei küldöttértekezlet is. Az SZMT-nek és a számvizsgáló bizottságnak a küldöttekhez, meghívottakhoz már korábban eljuttatott beszámolója egy munkában, eredményekben gazdag tél évtizedet zár le. Megyénk szak- szervezeti szervei ebben az időszakban hozzájárultak társadalmunk alapjainak erősítéséhez, feszesei voltak a hatalom gyakorlásának, a politika alakításának és végrehajtásának. Borsod-Abaúj-Zemplén megye több mint 266 ezer szervezett dolgozója a szakszervezetek vezető testületéinek mozgósítása nvónián hasznosan tette ki részét a termelési es gazdálkodási célok megvalósításából. Az elmúlt öt évben — állapítja meg az írásos beszámoló — tovább szélesedett, még sokrétűbbé lett a szakszervezetek munkája. Különösen szép eredményekről adhat számot a mai küldöttértekezlet a termelés és a gazdálkodás segítését értékelve. Az elmúlt négy évben megyénkben az ipari termelés 30 százalékkal növekedett, s ennek több mim 90 százaléka a termelékenység növekedésének eredményeképpen. A Borsodban előállított termelési érték a népgazdaságinak mintegy 15 százaléka, ami mutatja megyénknek a népgazdaságban elfoglalt fontos helyét, szerepéi. Ezért örülhetünk az export dinamikus növekedésének is. Azzal, hogy megvénk vállalatai 1979-ben például 54 százalékkal növelték az exportot, sokban hozzájárultak a népgazdasági egyensúly javulásához. Ám hasonlóan értékes eredmények születtek az importanyagok felhasználása terén, vagy például az anyaggal és energiával való takarékosságban — ez utóbbi értéke csak tavaly mintegy 600 millió forintot tett ki. Am említhetnénk a beruházásokat is: a möst befejeződő középtávú terv éveiben megyénk 21—23 százalékkal részesül a hazai beruházásokból, 37 nagyberuházásból 9 Borsodban valósult meg! E néhány adat. az eredmények röpke felvillantása is mutatja a mai tanácskozás, a küldöttértekezlet súlyát, fontosságát. Hiszen ki vitatná, milyen sok részük volt eredményeink elérésében a szakszervezeti szerveknek, a szakszervezeti mozgalomnak, a szervezett dolgozóknak. Ezért is követi megyeszerte megkülönböztetett figyelem a mai tanácskozást. Kívánjuk a megye szakszervezeti mozgalma képviselőinek, a több mint 266 ezer szervezett dolgozó küldötteinek mi is, hogy végezzék sikerrel munkájukat. Ez. egyben egyik biztosítéka lehet annak, hogy Borsod-Abauj-Zemplen megye a most következő VI. ötéves terv időszakában is jó ered- ményekketl veheti ki részét az országépítő munkából. A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának küldöttértekezlete lapzártakor folytatja munkáját, tart a vita az írásos anyagok és a szóbeli kiegészítő íekjíí. A küldöttértekezletről lapunk hétfőn számol be. jfc Készülnek a premierre (Kerényi felv.) Nemcsak vasal, embert is formál a gyár A hagyomány kötelez Már most kijelenthetem, hogy kellő szakértelem és rátermettség híján egyetlen kiskocsma vagy kisbolt vezetői állását sem pályázom meg, ám mégis szívből örülök az egyéni felelősséget és kockázatot előnyben részesítő kormányrendeletnek. Atról van szó, hogy január 1-től a kisebb kereskedelmi üzletek önálló vállalkozásba kezdhetnek: a cégér marad, a bolt tulajdonjoga a vállalaté, de a rizikó a'vállalkozót terheli, aki a haszon szerződésben rögzített részét befizeti a cégnek, a fölös pénzből pedig viseli az üzemeltetési költségek egy részét, kiegészítheti az alkalmazottak kere- setét; úgy. hogy azért neki is maradjon... Lényegében a gebines rendszer továbbfejlesztett, finomított. tisztább változatáról van szó. A részletes végrehajtási utasítás még csak ezután jelenik meg, de az várható, hogy nagy lesz a tülekedés, s az újmódi elszámoltatási rendszer kedvező hatassal lesz az apró kereskedelmi egységek működési színvonalára, s egyáltalán létére.. (Mert a kérdés mar hamleti méretű volt: Lenni vagy nem lenni... ,Sok kis bolt egyszerűen azért nem volt nyitva* hónapszámra, mert hiányzott a személyzet.) Az új rendelkezések korántsem jelentenek visszalépést. Nem tartalmaznak engedményeket a szocialista kereskedelem elveinek rovására. A cél: a lakosság minél jobb. minél differenciáltabb ellátása... Mert például az emberek nemcsak a nosztalgia miatt vágynak a nagy, puccos éttermekből a családias kiskocsmákba, hanem a jó izek miatt, a jó szóért is. Az. új elszámolási és működési rendszer nagyobb lehetőséget biztosít a sajátos igények kielégítésére, specialitások készítésére, s az uniformizált vendéglátástól elrettentett kuncsaftok visszacsalogatására. Szóval, jó dolog ez. Csak a módszer űj. az elvek változatlanok: legalizált keretek között boldoguljon jobban az, aki hozzáértő, aki többet tesz az asztalra... A vendég asztalára és a népgazdaság asztalára is. (braekó) Ibrónyi Lászlóhoz, az LKM acélmű gyáregysége szakszervezeti bizottságának titkárához azzal a nem titkolt szándékkal kopogtatunk oe, hogy megtudjuk, hogyan tud egy fiatol szakember megfelelni az újmodi követelményeknek úgy, hogy a munkatársak véleménye az legyen: klassz srác, vele igazan erdemes szót váltani. ■Azt hittük, rosszkor érkeztünk: az asztal előtt épp ült • valaki — olajos ruhájáról,. kézben szorongatott védősisak iáról ítélve, csaic egy percre szs’.adhatott fel a kemence mellől —. de később derül ki. aligha lehetne kilesni egy olyan pillanatot, amikor egyedül italalnank a fiatal titkárt. — Hazudnék, ha azt mondanám. hogy elhivatottságból. céltudatból kerültem ide a kohászatba — mondta —, inkább a körülmények hozták így. De az iskolát, az igazit, amihez nem kell iskolapadba ülni, végigjártam: voltam segédmunkástól kezdve minden, csináltam, amit rambíztak. Igazi vizsgák voltak ezek az. évek. Rögtön az első időben rámmordult az udvaron egy ősz hajú ember; keressem meg az irodájában. ö a gyáregység KISZ- csúcstitkára volt. s attól a pillanattól kezdve tizennégy évig az ifjúsági mozgalomban dolgoztam, egész addig, míg át nem kerültem a szak- szervezethez. Mint ahogy az első pillantásra mogorvának tűnő főnökről kiderült, hogy mégsem az, úgy a felnőtté formálódó fiatalemberhez is egyre közelebb került az emberpróbáló munka: lassan feltárultak benne a rejtett örömök, szépségek. Szokták mondani: a gyár nemcsak acélt, vasat formál, hanem az anyaggal megküzdőket is alakítja, neveli. Munkásd;- nasztiák fémjelzik a gyár történetét, s a hagyományok köteleznek. — Csaladunkból már többen dolgozlak itt. nemzedékeken at. nagyon sok helyen ismerősen csengett a nevein az öreg szakiknak — meséli a titkár —, s ez nagyon jólesett. Még össze is tévesztettek telefonon az apám öcs- csével. A jó érzés mellett persze ez kötelezettseget is jelent, de számomra kellemes teher. A KISZ-szervezet szervező titkári posztján igazán lehetőség akad mindeneinek a bizonyításra: nem volt ez másként Ibrányi Lászlóval sem. A sok tapasztalat, a mindennapi szervezőmunkában felhalmozódott rutin jól jött. amikor a szakszervezet műhelybizottsági titkárává választották. A beilleszkedés azért mégsem volt egészen zökkenőmentes. — Beletelt néhány év.'mire minden feladatomat, a szervezetet megismertem. Emberi, munkatársi problémákkal kellett foglalkoznom. Néha a iegegyénibbnek tűnő gond mögött is súlyos közösségi érdekek rejlenek, ezért kell minden javaslatot, kérést. panaszt mérlegelni, s megoldani. Probléma pedig akadt — s axad — bőven. S ha nehezen talál orvoslásra, közönybe. vagy válasznélküliségbe ütközik: visszhangja közösségeket rombol, egyenekel sert. Most. hogy megváltozott a szakszervezeti bizalmiak szerepe. az információ rövid úton. közvetlenül juthat el egy munkahelyről a legfelsőbb fórumokig. Nincs torzulás, bürokrácia, egyszerűsödik a szakszervezet mecha nízmusa. Persze, nagyobb a felelősség is: de mégis megéri. szükség van rá. — A felesegem is itt dolgozik. Néha komoly problémát jelent, hogy ki menjen a gyerekért, ki kezdjen korábban. A beszélgetés közben sűrűn nyitották ránk az ajtót. Tréfásán szokták is mondani a munkatársak, ha tíz percre kiugrik valahová a titka ruk: nem dolgozol? Hát sose találunk az irodában .. — Az irodát, ami nem a:: enyém, hanem a dolgozóké — mondja a fiatal titkár — én csak használom. Megbízásom van, amit bármikor visszavonhatnak: a bizalmat meg kell szolgálni. «88 LÁSZLÓ Több ezer megfejtés érkezett Játszunk majd a Centrumban Centrum Áruházunk azt letesnap: játékában nagyo soican szeretnék kipróbált szerencséjüket. A Centrum totót több ezren töltötték k es dobtak be a ladikaba. Jól állási jegyekkel is részt 1< hét venni a játékban; ebbe a kelleténél többet is külc tek be a játékos kedvűéi Nem vették ugyanis figye lemoe a dátumot, miszerir az 1970. október 3-tól 197 december 31-ig vásárolt kt szülések garancialevelével 1« hét játszani. Aki viszont mé ilyet talál az otthoni k irattárban — valamint Centrum-totót is —. bekiilc heti szeptember 20-ig. zát óráig a miskolci Centrur Áruházba. Novemberben: új telefonkönyv Október végére készül el a nyomda a Borsod—Heves megyei új telefonkönyvvel. Az újdonsága az lesz. hogy külön rendszerezik benne a közületek és a magánelőfizetők névsorát. Az árusítást várhatóan novemberben kez- dtfi; meg.