Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-01 / 204. szám

XII. ÉVFOLYAM, 204. SZÁM 1980. SZERT. 1., HÉTFŐ ÁRft: 1,60 FBRINI Brezsnyev beszédének visszhangja Bányászlakások A Borsodi Szénbányák Vál­lalat 1977-ben programot ké­szített a gazdaságosan fel nem újítható bányatelepülé­sek lakásainak szanálására. Az V. ötéves terv során 384 lakás szanálását tervezték, ebből 188 valósult meg. Az elmaradás oka a szűkös épí­tőipari kapacitás. Ez év má­jusában elkészítették a VI. ötéves terv szanálási prog­ramját. 582 lakás szanálását tervezik, ebből vállalati bér­lakás 221, vállalati kezelés­ben levő tanácsi bérlakás 196, magántulajdon .165. Amennyiben a programot a felsőbb szervek jóváhagyják, úgy a VI. ötéves terv során a megye bányatelepeinek szanálását - befejezik, * A könyv még csak azoknak van a kezében, akik a raktár­ban segédkeztek: de az öröm és az érdeklődés így is nyil­vánvaló. (Cikk a 2. oldalon.) Vásár Lipcsében Tegnap 51 ország es Nyo- gat-Berlin mintegy' 6000 kiált Utójának részvételével, az NDK számos párt- és álla­mi vezetőjének jelenlétében megnyílt a Lipcsei Őszi Vá-. sár. A moítani nemzetközi áruparádéra yüO ezren jelen­tették be részvételi szándé­kukat. mintegy 100 ország­ból, zömükben szakemberek, köztük nagy számban Ma­gyarországról is. A világ' legrangosabb szak­vásárai közé számító Lipcsei Őszi Vásáron a magyar nép­gazdaságot. a HUNGEXPO szervezésében 2600 négyzet­méter területen 28 külkeres­kedelmi vallaiat képviseli. A külföldi sajtó és sok köz­életi személyiség fűzött kom­mentárt Leonyid Iljics Brezs- nvevnek, az SZKP KB főtit­kárának. a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnöksége el­nökének Alma-Atában elmon­dott beszédéhez — írja a szovjet hírügynökség. Arezsnyev nyíltan, de tár­gyilagosan bírálta az ameri­kai külpolitikát. Kritikájával nem a nemzetközi helyzet további kiélezésére töreke­dett. nem olajat akart önteni a tűzre és távolról sem ki­hívással válaszolt a kihívásra — írja egyebek között a Po­litika című jugoszláv folyó­irat. Az SZKP vezetője hang­súlyozta: a Szovjetunió min­den kérdésben tárgyalásra tö­rekszik és mindenkinek tudo­mására hozta: a Szovjetunió semmilyen tekintetben nem érzi magát gyengének. Emlé­keztetett rá: a szovjet fegy­veres erők minden szükséges eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy visszaverjenek bármifé­le agressziót — mutat rá a Politika. Rolf Hagel, a Svéd Mun­káspárt-kommunisták elnöke rendkívül fontos dokumen­tumnak minősítette Brezs­nyev beszédét. „Teljességgel osztjuk a szovjet vezető véle­ményét abban, hogy ma a világ népeinek nem lehet fon­tosabb dolga, mint hogy meg­akadályozzák: az imperializ­mus ne vethessen gátat az erő pozíciójából az enyhülés útjába és ne fokozhassa to­vább a fegyverkezési hajszát” — mondotta a svéd baloldali politikus. Roberts, a Munkáspártiak a békéért elnevezésű brit mozgalom titkára hangsú­lyozta : Leonyid Brezsnyev rendkívül pontosan elemezte beszédében az Egyesült Álla­mok külpolitikáját, amely egy évtizede tulajdonképpen egyetlen célt követ: azt, hogy Washington számára korlát­lan ellenőrzést biztosítson a világban. Az amerikai veze­tők éppen ezért tartanak az enyhüléstől. Irányvonaluk ve­szélyezteti az egész világ bé­kéjét. A Diario—16 című spanyol lap azt emeli ki a szovjet vezető beszédéből, hogy az új amerikai nukleáris stratégia célja a nukleáris háború le­hetőségének elfogadtatása a közvéleménnyel. A Falasztin Al-Szaura cí­mű libanoni palesztin lap a beszédnek azt a részét ismer­teti behatóbban, amely Irán­nal foglalkozóit és kiemeli: a Szovjetunió továbbra is szi­lárdan kitart elve «'ellett, amely szerint csak az iráni nép határozhatja ei, merre tart és milyen úton halad. Szultán Ali Kestmand, az Afganisztáni Képi Demokra­tikus Párt PB tagja, a KB titkára, az Afganisztáni For­radalmi Tanács elnökhelyet­tese a TASZSZ kabuli tudósí­tójának adott interjújában hangsúlyozta: Brezsnyev be­széde történelmi dokumen­tum, amely nagy hatással lesz a nemzetközi politikára. Ez a beszéd ismét leleplezte a nemzetközi imperializmus felforgató tevékenységét, a kínai vezetés hegemoniszti- kus törekvéseit. Ugyanakkor Brezsnyev ismét hangsúlyoz­ta a Szovjetunió, valamint Európa és Ázsia demokrati­kus országai közötti együtt­működés szilárdságát, amely a béke jelentős tényezője. Megkezdődött a tanév Pozsgay Imre moudoü beszédet Végei ért a meteorológiai nyár I Ö O J ■ ‘ Hűvös, zivataros idővel húesú/.ott augusztus utolsó napján a nie' ‘etnológiai nyár: íegaap » lión.uisúklet csúcsértéke löbD fokkal volt * alacsonyabb, mint a?.- utóbbi években ugyanezen r. napon. A meie- ? nrológiai intézet tájékozta.asa szerint az óceán felöl érkező hűvös | léghullámok -- amelyek az utóbbi napok >an Európa nyugati, észak- | nyugati via ék ein okoztak esők záyoresit — a h<-i végén elérték az | Alpok és a Kárpátok térségé*. Ezért vasárnapra virradó éjszaka or­szágszerte heves zápovok, zivatí/ok voltak. Helyenként nagymennyi­ségű csapallék hullott. Nyíregyházán például ib, Lentiben 32, Szol­nokon 3«. \ag>k;>n?/sá;t 28 miili.aéuv csapadékot mének. Budán a meteorológiai szolgalat mérők énjében milümétei csapadék hullott. H rr c m " K uvos idő if Az iráni pari áment elé terjesztették u.: ni kei mány név­sorát. A képen Rafszandzsani, a parlament tinóké felolvass, Radzsai miniszterelnoK levelét. Tovább tart az évszakhoz képest hűvös idő. Ma reggel országszerte 8—10 fok körű) alakult a hőmérséklet, Mis­kolc környékén pedig a sűrű köd nehezítette a közleke­dést. A felhőzet csak időnként szakadozik fel. a legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 tok között lesz. Az 1986—81-es tanév or­szágos megnyitó ünnepséget tegnap tartották meg Békés­csabán. Gyulavári Tálnak, a Békés megyei Tanács elnö­kének bevezető szavai után Pozsgay Imre mondott be­szédet. A művelődési kormányzat törekvéseiről, a köznevelés, az iskolák feladatairól szól­va többek között a követke­zőket mondta: — Abban a korszakban, amelyben az emberi erőfe­szítés a hozzáértéssel és be­csülettel végzett munka a fejlődés legtöbb forrása, nem tehet haladás jó iskola nélkül. Fejlődésünk nagy­mértékben attól függ. hogy az emberek — köztük a fia­talok — tehetségét milyen eredménnyel fejlesztjük. Si­keresen termelő, a hazai társadalmi szükségletekre és a világgazdasági változásokra gyorsan.t rugalmasan reagál­ni tudó gazdaság csak mű­velt munkásokkal, értelmisé­giekkel teremthető meg. Olyan fejlett köznevelési rendszer szükséges, amely a szakmai képzés mellett az általános képzést helyezi előtérbe. Minél megalapozot­tabb az általános műveltség, annal megbízhatóbban épül­hetnek rá a szakmai ismere­tek. Eszményünk a szocialis­ta nev elő iskola, amely olyan emberekké neveli az ifjú nemzedéket, akiknek célja a munka, az alkotás, akik a szocialista társadalom őszin­te hívei lesznek. Ezt követően a tennivalók­ról szólt. Hangsúlyozta: foly­tatnunk kell a tankotelezett- ségk> törvény mind teljesebb megvalósítását. El, kell ér­nünk. hogy a tanköteles kor­ban levő hatéves gyermekek Wöben megkezdjék iskolai tanulmányaikat. Az oktatási i ntézmén vekben folytain i kell az egységes követel­ményrendszer kialakításai. A miniszter beszéde to­vábbi részében köszöntötte az első osztályosokat és a többi diákot, a munka mel­lett tanuló felnőtt, hallgató­kat, a főiskolásokat és az egyetemistákat, a pályakez­dő. a pályán dolgozó, s a nyugdíjba vonuló nedagógu- íokat. a szülőket és a köz­nevelés irányításában dolgo­zókat. „A Szovjetunió szilárdan kitart elvei mellett” különváltatok külföldre, színházba fazoni Uraiért az Expressznél Ilyenkor ősz elején igen - csak megnő a forgalom az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Borsod megyei kirendeltségén. Vállalati bri­gádok, üzemi és tanulófiata­lok, KISZ-alapszervezelek érdeklődnek bel- és külföldi programok iránt. A választáshoz kívántunk segítséget nyújtani, amikor felkerestük Sebők Gyulát, az iroda vezetőjét, hogy a le­hetőségekről érdeklődjünk. — Elöljáróban' szeretném felhívni azon kollektívák fi­gyelmét, akik belföldön kí­vánnak ■ társasutazásainkon részt venni, hogy az Expressz saját szállodáiban és üdülő­telepein csoportoknak szep­tembertől 20—50 százalékos utószezoni kedvezményt biz­tosít. Hasonlóan kedvezmé­nyesen biztosítunk autóbuszt is november 1. és márciusi, közölt társasutazásokhoz. Belföldi programjaink közül kiemelkedik az Expressz or­szágos sportnapok rendezvé­nye. amelyet balatonföldvári nemzetközi üdülőtelepünkön szeptember 19—21. között rendezünk. Az ezen résztve­vő borsodiak számára Mis­kolcról induló és ugyanide érkező különvonalot szer­vezünk. amelyre középisko­lás diákok és KlSZ-alaoszer- vezeiék jelentkezését korlá­tozott számban még elfogad­juk. Emellett a Hazai tája­kon akció résztvevői szamá­ra 3 napos utakat szerve­zünk. s résztvevőit kurió­zumként egy napra Grazba vagy Bécsibe is efvfrmvaét Újdonság, hogy középiskoláé szamára színház; kütönvooa- tokat indítunk Budapestre. Október 24-én az Erkel Som- házban a Háry János, no- vember 23-án a Madacét Színházban a Sok hűhó sem­miért és december 7-en ugyancsak a Madách bam a Pygmalion című darabokat tekinthetik meg a. hjowpour- kolások. — KütföteN ptxtetsfcWiiijHie* közül kiemelnem a Stweje*- tioióóa induló rtyemown*;-.*» különvonalot. a-twelyne*«esa»- v-avoj október 29. es rmmmr bet' 10-e között Krjev. Le­ningrad és Moszkva aonene- tességeivel ismer-kedf*«k n*ee s részt vesznek a moBaÉrwwí november 7-i ünnepségeké*» is. MSZBT-tagcsoportofc ré­szére szervezünk 5 napos léningradi és moszkvai uta­kat. illetve 8 napos Moszkva' —Leningrad utat, ked vezme- nyes áron, repülővel. Újdon­ságnak számítanak a 3 na­pos, félpenziós szabadkai utak. s kuriózum lesz asefl- veszter Leningrádban is. El­mei! élt Munkács—Ungvar—• Lemberg útvonalra indulnaihl 4—5 napos, az NDK-ba 6—• 8 napos, a Magss-Tátraba 31 —5 napos utak. Ott leszneia utasaink az Ausztria—Ma­gyarország válogatott labda­rúgó-mérkőzésen is: a cso­port október 7—9. kozott Po­zsony—Becs útvonalon utazik: majd. A felsoroltakon kivi# a kül- és belföldi utak szé­les választékával várjuk aü érdeklődő fiatalokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom