Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)

1980-08-11 / 187. szám

Az egyik KTK típusú. 1250 m'óra teljesítményű. 35 atmoszféra nyomást biztositó oxi génturbinát szerelik a Gyár- és Gépszerelő Vállalat dolgozói Dolgoztak és tanultak \ Az építőtáborosok érdemei Ezen a heten pénteken ünnepélyesen bezárja kapuit a Fazola Henrik szakmai építőtábor. Az utolsó turnus 190 résztvevője még javában dolgozik^ ám már most bi­zonyos, hogy ez a második szakmai tábor a tavalyinál is jobban sikerült. Laczik István táborpa­rancsnok elrbondotta. hogy az első három turnus fia­taljai tervüket 106.2—109.4 százalék között teljesítették, az egy főre eső napi terme­lési érték pedig 794.6—915 forint között mozgott — ez utóbbi rekordot egyébként a II. turnus produkálta. Az el­ső három turnus együtt 4 millió 967 ezer forint ter­melési értéket állított elő, s ezzel — mivel a IV. turnus eredményei még nem isme­retesek — a szakmai építő­tábor már e vonatkozásban is meghaladta a tavalyit. A fiatalok nagy része a kombinált acélműnél dolgo­zott, s ezzel a nagy mű épí­tését segítette elő. Természe­tesen nemcsak dolgoztak, ta­nultak is. hiszen mindenki a saját szakmáját gyakorolhat­ta a magyar kohászat eddi- di legnagyobb beruházásá­nak kivitelezése közben. Az eredmények azt igazol­ják. hogy mindenképpen he­lyes volt életre hívni egy évvel ezelőtt, s most. az idén megismételni a szakmai épí­tőtábort. Pénteken, amikor majd részletesen is értéke­lik a táborozó ünnepségen az eredményeket, talán el­hangzik majd az a gondolat is, hogy jó lenne jövőre a III. szakmai építőtábort is megrendezni az LKM-ben. Ez már annál is inkább tá­mogatásra méltó ötlet, mi­vel az új acélmű I. szaka­sza akkor már javában üze­mel, a másik része pedig éppen épülni fog. így akik jövőre jöhetnek az LKM-be építőtáborba, már nemcsak egy nagy, állami kiemelt be­ruházás megvalósításának részesei lehetnek, hanem ha­zánk. s talán egész Európa egyik legkorszerűbb acél­gyártó üzemét is láthatják, megcsodálhatják, Oxigén nélkül nincs acél Október 10-én termelni kezd az üzem jf. A Vargahegy alatt épülő oxigéngyár Oxigén nélkül nincs acél. Az épülő oxigéngyár a kon- verteres acélgyártás tüdeje. Nélkülözhetetlen, mint az emberi léthez a tüdő. Órán­ként mintegy 8 ezer (!) köb­méter, legalább 99.5 százalé­kos tisztaságú oxigént fo­gyaszt majd az új acélmű. Az új oxigéngyár óránként 10 ezer köbméter előállításá­ra lesz képes. Amióta az építés elkez­dődött. az oxigéngyár tu­lajdonképpen mindig téma. Fontossága miatt, s mert oly nehézség adódott menet köz­ben. Több hónapos volt a lemaradás, amikor az ÉÁÉV átvette a kivitelezést. Óriási gondot jelentett az oxigént szállító vezetékrendszer út­jának a biztosítása. Hónapo­kat késtek fontos technoló­giai alkatrészek. S ezek csak az általam is ismert nagyobb gondok ... — A lényeg az, hogy most már ott tartunk: kijelölhet­tük az üzemkezdet napját — mondja Czina Tivadar, az LKM beruházási főmérnök­ség főosztályvezetője, akinek (s még sok másnak) oly sok álmatlan éjszakát oko­zott már ez a 760 millió fo­rintos költséggel épülő léte­sítmény. — Most minden re­ményünk megvan, hogy ok­tóber 10-én üzemszerűen in­dulhatunk. Jelenleg a mű­ködési próbák tartanak éj­jel és nappal, szinte megál­lás nélkül. Kipróbáljuk a különböző villamos berende­zéseket. a levegőszétválasz- tót, már működik a négy közül két nitrogénkompresz- szor, tart a csőhálózat nyo­máspróbája. Sok a befejező jellegű szerelési munka. Na­gyon zsúfolt a program, ám úgy látjuk, valamennyi ki­vitelező átérzi az ügy fon­tosságát. s mindenki teszi a maga dolgát. Sokat segít maga az LKM is. például villanyszerelőket ad a gyár a kivitelezőknek. A munkát természetesen a kivitelezők és a szovjet szerelők irá­nyítják. Ez döntő időszak szakembereink számára. Mert igaz ugyan, hogy jártak ki­képzésen a Szovjetunióban, Dunaújvárosban, vagy pél­dául a TVK-ban. ám az oxi­géngyárat most lehet igazán megtanulni, most lehet meg­ismerni. Az oxigéngyár nagy részét a Szovjetunió szállítja, ám az alapberendezéseket és a technológiát máshonnan be­szerzett műszerek is kiegé­szítik. Együtt világszínvona­lat jelentenek majd. vagyis: sehol a világon ennél kor­szerűbben nem állítanak elő oxigént. (Ez a gyár többet tud majd, mint az ózdiak ugyancsak kitűnő, német oxi­géngyára.) Az üzem teljesen automatizált. Mi sem jel­Ha tár időre * Az acélmű főcsarnokánál 18 000 tonna vasszerkezetet kell beszerelniük az P.Áfiv és néhány más vállalat dolgozóinak. Ennek nagy része már a helyén vant de munka még az idei nyár hónapjaira is jutott. A Lenin Kohászati Művek pártbizottsága nemrég tár­gyalta az acélmű építésének helyzetét. A határozat a töb­bi között megállapítja, hogy a beruházáson dolgozó vál­lalatok összességében telje­sítik feladataikat. Mindehhez hozzájárult az eddig végzett sokirányú politikai munka is. A határozat rögzíti: a kon­verterüzem november 7-i in­dításának feltételei alapve­tően megvannak. lemzőbb erre, mint az, hogy az egész üzemet mindössze 33—40 ember irányítja, ke­zeli majd. beleértve ebbe már a laboratórium dolgo­zóit is . .. — Külön előny — mondja Czina Tivadar —. hogy ki­elégíthetjük a gyár egyéb igényeit is. Ezentúl például nem kell más vállalattól szál­lítanunk a palackos oxigént, hanem itt, mi magunk tölt­jük majd a palackokat: épül egy palacktöltő állomás is. Tulajdonképpen akármeny- nyi oxigént gyártunk, szinte mind fel tudjuk használni; hiszen az olyan kohászati üzem. mint az LKM. minden mennyiségű oxigént képes elfogyasztani. Amikor Czina Tivadart ar­ról faggatom, vajon neki személy szerint mi okozta a legtöbb gondot, jót nevet, s egy húszoldalas jegyzőköny­vet tesz elém: — Noha sok nehézségünk volt, biztos, hogy a java most, a befejező szakaszban következik. Nézze, ez itt az üzembe helyezési forgató- könyv. Ebben napraszólőan minden kivitelezőnek. az ÉÁEV-nek, a VIV-nek, a VÁV-nak. az ÉMÁSZ-nak és így sorolhatnám tovább, megvan a pontos tennivaló­ja. S szinte bizonyos, hogy mindennap adódik majd va­lamilyen nehézség, közbejön valami, ami gondot okoz. S nemcsak nekünk, s nemcsak egy kivitelezőnek, hanem mindenkinek. hiszen az üzembe helyezés egy nagy csapatmunka. A cél közös: október 10-én a fogyasztói oldalon (vagyis az acélmű­ben) üzemszerűen ott kell lennie a legalább 99.5 szá­zalékos tisztaságú oxigén­nek. Mór három hónap sincs hát­ra ahhoz, hogy az új acélmű­ben sor kerüljön az első, ünne­pélyes csapolásra. Finisébe ér­kezett a megvalósítás I. szaka­sza. Az első csapolás sok min­den függvénye, ám talán sem­minek sem annyira, mint hogy elkészül-e addigra az acélmű tüdeje, az új oxigéngyár. Ezért is kerestük fel az ottani beru házási munkák irányítóját. E héten befejeződik a II. szakmai építőtábor is, amely sok segít­séget nyújtott a kivitelezéshez. Fotóriporterünk ismét számos érdekes - az acélmüépités pil­lanatait megörökitő —^ felvételt készített. * A kivitelezőknek segítenek az LKM dolgozói is. Képünkön: Csóka Dezső és Ravasz Imre, a martinüzem kemencekarban­tartó lakatosai a kombinált acélmű iistmetallurgiai része víz­rendszeréhez készítenek elő egy alkatrészt. Összeállította: NYIKES IMRE. A felvételeket IRMAI ISTVÁN készítette. A célegyenesben A nagyberuházáshoz szo­Még bennünk az olimpia varázsa, még gyakorta haszná­lunk a sport területéről átvett szavakat. Ilyen szó a finis, a hajrá, a célegyenes. Most célegyenesbe érkeztek az acélmű építői, kivitelezői is. MVÍár három hónap sincs hátra az első csapolásig, ám még mindig, az utolsó előtti pillanatig sem biztos a győzelem. Ezen a versenypályán az első csapolás szakítja majd át a célszalagot. S addig még futni kell! S mint egy rövid távú vágtánál, itt sincs nagy előnnyel be­futó győztes, majdnem mindenkj egyszerre érkezik majd a célba. Ma még egymást nemegyszer akadályozva (óm sokszor viszont segítve) nyüzsögnek a kivitelezők a pályán: a főcsar­noknál. az oxigéngyárnál, a nyugati építési területen, a tám­falaknál. Mi, akik kívülről nézzük ezt a remek küzdelmet, szorítunk. Szorítunk az építőknek, a vasszerkezetet és gépeket szerelők­nek, á villanyszerelőknek, s mindenkinek, akin csak múlik a győzelem, amely csúcs is lesz egyben: beruházási csúcs. Csak sikerüljön a hajrá! rosan kapcsolódó legfonto­sabb munka az LKM-ben a III. sz. nagykohó átépítése. A beruházás és felújítás tel­jes költsége mintegy 632 mil­lió (!) forint, ami érzékelteti a munkaiatok nagyságát. En­nél is többet mond talán, hogy a 760-ról 960 köbmé­teresre „növő” kohó átépítése során 2500 tonna vasszerke­zetet és gépet kellett elbon­tani, s helyettük 3300 tonna új vasszerkezeti anyagot, 2500 tonna tűzállóanyagot kell beépíteni. Az elmúlt héten a kohó­átépítés túljutott a kritikus ponton. Befejeződött a borí­tás, megkezdődhetett a tu­lajdonképpeni építés, a szov­jet licenc alapján készült hűtőlapok elhelyezése. Ezzel a kohófenékről már kijutot­tak az építők, s így minden remény megvan a határidők tartására. Vagyis: mire az új acélműben acélt csapol­nak. az átépített nagykohó is adja majd a nyersvasat. Jól halad a nagykohó átépítése

Next

/
Oldalképek
Tartalom