Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)

1980-08-27 / 200. szám

Ú jít ók az iskolában Aki szívvel-lélekkel, szakértelemmel végzi nehéz munkáját, arra azt mondjuk: jo pedagógus. Akik emellett találékony­ságot, leleményt és — tegyük hozzá — sok-sok szabad időt is áldoznak azért, hogy gazdagabbá tegyék az iskolai szer­tárát,. érdekesebb, vonzóbb matematika, vagy magyarórát tartsanak — ők a legjobbak . .. Hazánk tízezer altalános- es középiskolájában százezer pedagógus dolgozik. Közülük sokan már évekkel ezelőtt meg­próbálkoztak újításokkal, kidolgoztak taneszközöket, javas­latokat tettek a kémiai, fizikai, biológiai szaktantermek cél­szerűbb berendezésére, de nem volt olyan újítási szervezet, amely az újításaikat elbírálta, netán országos bevezetésre javasolta volna. A helyzeten az oktatási miniszter 1977-ben hozott rendelete változtatott, megfelelő szervezeti keretet adott a pedagógus uíítők tevékenységének. Az újításokat eszerint két lépcsőben bírálják el: első fokon a megyei tanácsok, másodfokon a Művelődési Minisztérium dönt a javaslatok sorsáról. Azóta jelentősen megnőtt az óvodai nevelők, általános iskolai tanítók és középiskolai tanárok újítási kedve. Erre utal az is. hogy 1975-ben csak 55 újítást nyújtottak be. 1978- ban már 398 újítással foglalkoztak az elbírálók és 1979-ben is 400 hasznos újítás érkezett a bíráló bizottságokhoz. A ja­vaslatok minőségét tekintve az első helyen a taneszközökre vonatkozó újítások szerepelnek, de tekintélyes a tanítás mód­szertanára vonatkozó javaslatok szama is. Közöttük olyan nagyobb jelentőségű újítások Is voltak, melyek közül két ev alatt 57-et országos bevezetésre fogadtak el. Ez utóbbiak elbírálásában olyan rangos tudományos intéz­mények is reszt vesznek, mint az Országos Pedagógiai Inté­zel és az Országos Oktatástechnikai Központ. Ha ipari hát­teret. gyártó vállalatot kell az újítás hasznosításához keres­ni. akkor a TANÉRT, vagy a TR1ÄL szakembereit is meg­keresik. A pedagógiai újítások elbírálása, az újítók díjazása termé­szetesen nem lehet azonos az ipari újításokéval, hiszen az utóbbiak esetében a népgazdasági megtakaritas a legtöbb­ször pontosan kiszámítható. Nehéz kimutatni a pedagógus újítók esetében egy-egy szellemi javaslat értekét. Egy iskolai szemléltetőeszköz hasznát nem lehet pénzben kifejezni. A/ elmúlt évek gyakorlata mégis azt bizonyítja, hogy sikerült olyan megoldást taláini. amely egyformán biztosítja az újítók anyagi elismerését és a közösség érdekét. Az ország külön­böző vidékein számos iskolában alkalmazzák azokat az esz­közöket, melyeket a szaktanárok terveztek meg és megszüle­tésükben aktívan közreműködtek a szülői munkaközösségek, sőt a rátermett diákok is. R. Z. * Dömsödi Béla. a brigád egyik tagja Nem nagy ügy? Egy brigád, a gyerekekért „Nem nagy ügy. nem kell nagydobra verni" — mondta az üzem egyik dolgozója az Avasi Bútorgyárban, amikor a kísérleti üzent kompit.', szocialista brigád munkájáról érdeklődtünk. A 24. sz. Ál­talános Iskola kérte a gyár segítségét, mert az épület fel­újítási munkái miatt az idén nem jut pénz új iskolabútor­ra. Mintegy (iOU régi típusú iskolapadot. 30 széket es 10 asztalt szállítottak be a gyár­ba; a Fodor Istvánná vezet­te szocialista brigád vállal­ta. hogy szeptember lü-re ezeket kijavítva, a tanulók rendelkezésére bocsátja. Az iskolának csak az anyagot kell megfizetnie, a munkát társadalmi munkában végzi a brigád. Zl A Miskolc-tapolcai Sziget presszóban a Csanoilár ma­dárka augusztus 27-re hirde­tett előadását szeptember 1-én. hétfőn délután 5 óra­kor tartja meg a színház. Ébresztő idő A Palócföld antológiája Régóta várható volt, hogy Salgtuorjan-Nograa is je- lemseiik, hiszen a Palóc- toid — noha első renden nem irodalmi lapnak voll ja magat — egyre több írás­tudót indított el. a pályán, egyre nagyobb írástudókat nyert meg munkatársként Öröm kézbe venni ezt az igényesen szerkesztett anto­lógiát, mert egy nagyobb vál­lalkozás indítását ígéri Berki Mihály bevezetője. Illyés Gyula bölcsen — es kissé re- zignaitan — a helyi színeket kéri számon irodalmunktól, azt a tudatosan vállalt lokal- patriotizmust, amely a nagy egészhez es általánoshoz éppen a sajátost, a sehol máshol nem létező eredetit tudja adni. Ügy tűnik, hogy a Palócföld a táj történelmi- társadalmi gondjait, színeit, ha úgy tetszik — sokkal markánsabban fogalmazza meg a nem kifejezetten szép- irodalmi műfajokban. Az irodalmi ábrázolás, az eszté­tikum nehezebben es lassab­ban születik meg, mint a mozgékonyabb. napraké­szebb riportázs, publiciszti­ka vagy tanulmány. A szer­kesztőség tehát két alterna­tíva között választhatott: irodalmi lapot csinál minden áron „importált" szerkőkkel, vagy lemond erról s az iro­dalmat' csupán résznek tekin­ti. a zsengébb hajtásnak, amelynek teret ad. amelyet úgy ápol. gondoz, hogy idő­vel megizmosodva a nagy nyilvánosság előtt se kelljen .szégyenkeznie vele. Nos, a Palócföld bátran engedi szó­hoz jutni a kezdőket, akik máshol meg nem pubirkal­Azért foglalkozunk ézzél, mert igen fontosnak tartjuk. Egy lap létjogosultságát az adja meg. hogy tud-e sajá­tos mondanivalót, arcéit hoz­ni irodalmi-kulturális éle­tünkbe. s hogy bázist, biz­tonságot tud-e teremteni a régió írástudóinak. Attanulmanyozva a 210 ol­dalt, a 17 szerző írásait, meg eg'' örvendetes tényre kell felfigyelnünk, s ez. nem más mint a líra és a próza ará­nya. Közhelyként szoktuk emlegetni, hogy „lírai nagy­hatalom" ' vagyunk. A gya­korlott folyóirat-olvasd azon­ban már jól tudja, hogy a vers devalválódott. Kilu-go- zódotf belőle az egyéniség mellől lassan a közéletiseg is. az a fajta szellemi izga- •lorfi, amely élménnyé tette Ady, Babits. Szabó Lőrinc lí­ráját. A pmzaban igen nehez „csalni". A történet, a le­írásban megjelenő, tárgyiasí- tott élmeny: az ábrázolt Vi­lág vagy azonosítható, az ami, vagy menthetetlenül ol­vashatatlan. Nos, az antoló­gia 5 prózairója — noha kü­lönböző minőségűek — mind tanújelét adja nemcsak írás­készségének. de a határozott, egyéni világlátásnak is. Min­denekelőtt Dózsa Ildikó: Emlékezzetek fátyolos altom­ra! című fanyar-groteszkjét emelnénk ki. Igen fontos fio- lőgról: a manipulációról is. és korunk tömegének dobhár- tyaszaggato hang’kulisszájá- ról: a beatről. Erősen szo­ciografikus töltésű Erdős István (Nem megyek vissza soha; A házőrző éjszakái), Laczkó Pál (Egy eladó néze­tei), Onagy Zoltán (Bárso­nyos lesz az éj. Fitzgerald úr!) írásai. A Dózsa Ildikó­nál említett rossz közérzet ezekben az. írásokban konk­rét társadalmi helyzetben és figurákban jelenik meg. A versek színvonala egye­netlen, csak ritkán emelke­dik az egyetemes, az eszté­tikum szintjére, a lírai én te­kéd meg a siránkozás, jó esetben az eszmelkedés szint­jen. A probléma lényégé ép­pen a poziiív példában. Job­bágy Karoly E „vak csilla­got)" című versében ragad­ható meg. Igen, az öreg Vö- rösmartyról van benne szó, aki túl van már „jón és rosz- szon", aki robosztusán erő­teljes nyelvezetével szettéple az almanach líra szenvelgő szókulisszáját, a kortársak epigon (Petöfi-ulánzó) dalol- gatását. Fátyolosán, fájdal­mas hangon szólal meg Ve­res Janos is. de — líraian — hitelesíteni tudja az elmúlás­ba való beletörődést. Ök kel­ten a kötet legidősebb szer­zői. A fiatalok közül csak azokról tudunk szólni, akik legalább 4 verssel szerepel­nek. Tamás István és Banos Janos kötődik legjobban a tájhoz és a hagyományokhoz. A környezet elemei leltár- szerűen is megjelennek Csi­kasz István, Veres Janos. Du­dás István verseiben. Nagy László áruvá int. s kelt nosz­talgiákat Banos János és P. Szabó Ernő verseiben. Euró­paivá tágítja a kört Bódi Tóth Elemér. összegezve azt mondhat­juk. hogy olvasható, és érde­kes antológiát szerkesztett Kassai Végh Miklós. Hosszú hallgatás után élöször szó­lalt meg ez a táj ebben az elegáns kötésű, karcsú kötet­ben. Várjuk a folytatást. (hor pacsi) Ezredévi ünnepség Fennállása 1000. évforduló­ját ünnepelte tegnap a Bor­sod megye festői aoaúji ré­szen fekvő llejce község. Az ősi település múltja, történe­te már régóta foglalkoztatja a hivatásos történészeket, csakúgy, mint a helytörténeti kutatóival. Megállapításaik szerint a község területe az Aba nemzetség szállásíöldje- hez tartozott, s már a hon­foglalás idején benépesült. Iü09-ben már „templomos hely"-kent említik. Akkor az egri püspökség, később pe­dig a kassai püspökség bir­tokában volt. Műemlék gó­tikus temploma a 15. század­ban épült, s azt a huszita betörések idején lőréses véd- faiakkai veitek körül. Ugyan­csak műemlék a 18. század elején Fellner Jakab tervei alapján épült püspöki nya­raló. Ez jelenleg szociális ott­hon. Egykor kiterjedt szőlőmű­velés volt ezen a vidéken, amelyet a község alatt húzó­dó nagy kiterjedésű pince­rendszer is bizonyít. Ennek egy részét most is használják. A Diósgyőri vár — diós­győri nyár rendezvénysoro­zat keletében csütörtökön es„ te 8 órától operaelőadásra kerül sor. Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára cí­mű egyl'elvonásos operáját debreceni művészek tolmá­csolják. A Keltesz Gyula Er- kel-dijas, erdemes művész rendezte operában Tréfás György Liszt-díjas, érdemes művész. Mészöly Katalin Liszt-díjas és O. Szabó Ist­ván lép a közönség elé. Ve­zényel: Szabó László. műsor SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20; Ki nyer ma? — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Ope­ra slágerek. — 13.20: örökzöld dszeiszmelódiak. — 14.S2; Kórus, pódium. — 15.00: Hírek. — 15.10: Sass Sylvia operettf elvételeiből. — 15.30: Winnetou. — 16.00: Üt­közően. — 16.10: Kritikusok fó­ruma. — 16.20: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 16.36: Be­mutatjuk új felvételeinket. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Teemkások. — 17.32: Verbunko­sok, nóták. — 18.15; Ho] volt, hol nem volt..,. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Könyvparbaj. — 20.25; Bemutatjuk új felvéte­leinket. — 20.55: Huszt. Versek. — 21.00: Közvetítés a Magyar- ország—Szovjetunió válogatott labdarúgó-mérkőzés, II. félidejé­ről. — 21.50: Lajtha László; Sop­roni képek II. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20; Tíz perc külpolitika. — 22.30: Zene­kari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Somló Tamás tancdalaiból. , Petőfi rádió: 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik La­katos Sándor vezetésével. Do- mahidy László népdalokat éne­kel. — 12.30: Hírek. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Tol­mácsok. Riport... — 13.30: Szí­nes szőtte«. — 14.00; Kettőtől négyig ... — 16.00: Szóból ért az ember... — 16.30: Hírek. — 16.35: Útközben. — 16.35: Tudo­mányos könyvespolc. — 16.40: Sammy Davis zenés játékokból enekel. — 17.10: Külföldről ér­kezett ... — 17.30: ötödik se­besség. — 18.30; Hírek. — 18.33: Könnyűzenei oliniDia. — 19.03: Egy tömeghisztéria természet­rajza. — 19.12: A beat kedve­lőinek. — 19.57: Hírek. — 20.00: Közvetítés a Magyarország— Szovjetunió válogatott labdarugó- mérkdzés 1. félidejéről. — 20.45: A szakállas kajmántól a lelán­colt kacsáig. — 21.05: A Magyar Rádió automata közönségszolgá­laté. — 23.00: Hírek. — 23.1 S: Miljutyin operettjeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: index. A mis­kolci stúdió gazdaságpolitikai magazinja. (A tartalomból: Ex- porifeladatok a TVK-ban. — Ahol a női divatot szabják. — Egy nap a Hernád völgyében.) — Felelős szerkesztő; Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Nagy Ist­ván — Fuvószene. — Sport. — 18.00: Eszak-magyarorszagi Kró­nika. (A Magyar Fogorvosok Egyesülete fogpótJastani szakosz­tályának negyedik vándorgyűlé­sé Miskolcon. — Az SZMT el­nöksége tárgyalta.) — 18.25—18.30: Lap- es musorelözetes. Televízió. 1. műsor: 12.35: Ee­het egy kérdéssel több? — 14.40: Továbbképzés pedagógusoknak. — 16.05: Hírek. — 16.10: Lépj olajra! — 18.15: OMÉK '80. Köz,-« vetítés a 69. Országos Mezőgaz­dasági és Élelmiszeripari Kiállí­tás es Vásárról. — 18.45: Stafé­ta. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-lnrado. — 19.50: Magyarország—Szovjet­unió válogatott labdarúgó-mér­kőzés. — 21.45: Fiatalok órája. — 22.45: Tv-híradó 3 Televízió, 2. műsor; 19.05: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19.30; Tv-liíratíó. — 19.50: Zenes nyári esték. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Vasárnapi gyerékek. Szlovák televízió: 16.15: Hírek. — 16.30: Festett világ. — 17.25: Kelel-sziovákiai magazin. —17.55; Könyvek. — 18.00; Dokumentum­műsor. — 13.20: A rendőrség naplójából. — 18.25: Vetélkedő. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv- hiradó. — 20.00: Szovjet doku­mentumfilm. — 20.40: Szórakoz­tató műsor — 21.20: Magazin. — 22.00: Tv-hiradó. — 22.30: Labdarúgó-összefoglaló. — 28.30; Hűek. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : ..Kézben egy szív . . Sóly­mos László io to Kiállítása. — Jó­zsef Attila Könyvtár (12—20) : Szemethy Imre grafikái. — Dé- ryné-ház (10—18): A miskolci színészet története. — Herman Oltó Múzeum (10—13) : Ember es munka. — Pannónia művészete. — Miskolci Képtár (10—18): A vizuális nevelés műhelyei 11. — Diósgyőri var (9—IC); A diósgy.p- ri. var története. — Pénzek Di­ósgyőr életeben. — Herman Ot> tó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága, — Kossuth Művelődési Ház (10—18) : Mesterségünk krónikája grafikai kiállítás. Filmszínházak: Béke (f4, hnt>) : Ezüstnyereg (mb. szí. olasz hím. II. heiyár!) — (8): Éjszakai csendben (szí. lengyel film. 16 even felülieknek!) — Kossuth (13. hn.>) : Csendestars (mb. szí. kanadai film. L6 'éven felüliék­nek. III. helyár!) — (7) : Ki be­szel’ itt szerelemről? (szí, ma­gyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Tokaj ven- déglátóház (8): Good bye es amen (mb. szí. olasz film). — Tapolca, kertmozi (f9): A vas- a la re Os férfi (mb. szí. angol film, ír. helyár!) — Gárdonyi kertmozi (r9) : Pietíone Afriká­ban (szí. olasz film. m. hely­ár!) — Vasas kertmozi (f9) : Ha­zatérés (mb. szí. amerikai film, 16 éven felülieknek!)­CSCTÖRTÖK Kossu-th rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.25: Fúvósze­ne táncritmusban — 8.32: Gáa! Gabriella, Boll a Tibor es Mada­rász Katalin énekel, Béres Já­nos furulyázik. — 9.20: ..Jobb házból való macska elveszett”. — 9.44: Zenevár. — 10.00; Hírek. — 10.05: Hobbi-dominó. — 10.40: Ravel; A gyermek és a varázs­lat. — 11.27: Szezonzárás előtt — a kempingekről — 11.42: Uta­zás a Balaton körül. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Filmdalok. — 8.20: Tíz porc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Napközben. — 10.30: Hí­rek. — 10.33; Nemet nyelvű hí­rek. — 10.36; Zenedeieiőtt. Televízió, 1. műsor: 8.00; To­vábbképzés ,pedagógusoknak. Fantaszta ” klub Szóliában V Öt év múlt et azóta, hogy az első 15—20 lelkes fiatal összegyűlt a szófiai ..Liljana Dimiuova ’ ifjúsági ház elő­csarnokában, hogy kedvenc időtöltésének, a tudományos fantasztikummal való foglal­kozásnak hódoljon. 1974-ben az ifjú értelmiségiek klubja mellett megalakult szakosz­tály „Fantaszta" klub néven vált igen gyorsan népszerű­vé. Különböző foglalkozású emberek kerültek a vonzás­körébe: diakok. tanulók, fia­tal tudományos kutalqk, írók, költők, festők, Ma a klub taglétszáma meghaladja a 120 főt. Az ifjúsági házban min­den hétfőn es kedden este ..A fantrsztikum elmélete és Uvlénele” című sorozat újabb előadására gyűlik össze a tagság, meghallgatják az iro­dalmi csoport tagjainak új alkotásait, érdekes ötletek hangzanak el. A klub főbb mint 1500 kö­tetnyi tudomunyos-fantaszti- kus irodalmat tartalmazó könyvtárral rendelkezik: a klubtagság lelkes gyűjtőmun­kájának eiedménye. — „A jövő emberet a ma aiakítja ki !■” — ez a mi jel­szavunk, amelyet nagyon ko­molya-: veszünk — mondja A tanasz Szlavov, a klub ve­zetője. Ebből az alapállásból kiin­dulva állították össze a programot is, amely olyan tanfolyamokat és előadásokat tartalmaz, mint „Az alkotó személyiség önálló kialakítá­sa”, „Az új típusú ember le­hetőségeinek határai", „Auto­gén tréning és a test feletti uralom”. „Hogy birkózzunk meg az információáradattal?” stb. A klubhoz néhány olyan csoport is tartozik, amely a jövő' konkrét problémáival foglalkozik. Ezek az ökoló­giával. a prognosztikával es futurológiával, elektronikával, a fantasztikum történetével és elméletével foglalkozó cso­portok. Közülük a „legterme- kenyebb” az irodalmi cso­port. — Mar régóta írok verse­ket. de néhány éve áttértem a „kozmikus” témára. A fan­tasztikum felmérhetetlen te­ret ad az alkotásnak — ezek Bojka Bacsijszka szavai, aki tagja a „Fantaszta” klub al­kotócsoportjának. — Az embernek el kell jutnia az űrbe. de nem azért, hogy megindítsa, hanem hogy megértse. Én biztos va­gyok benne, hogy ez néhaar nemzedék múlva valóra vá­lik — mondja Bojka Ba­csijszka. G. L Operaelőadás a várban

Next

/
Oldalképek
Tartalom