Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)

1980-08-26 / 199. szám

a Mézé Napi állasban 2100-an ér­deklőnek a posta 15-222-es telefóiiszámán a tudakozótól. A többség telefonszáma alap­ján igyekszik megtudni.' kié is a kereseti készülék, de. sokan érdeklődnek név sze­rint is kérdezve a számot. Ugyanakkor itt veszik fel az ébresztést is: naponta 150— ISO előfizetőt ébresztenek percnyi pontossággal. Postás­vetélkedő Szegeden rendezték meg a hét végén a postás fiatalok országos vetélkedőjét. A szakmai ifjúsági fejtörőn va­lamennyi igazgatóság indítot­ta csapatát, így 18 együttes mérte össze tudását. A Mis­kolci Postaigazgatóság gárdá­ja sikerrel vett részt az or­szágos vetélkedőn, s végül Szoros versenyben a negyedik helyezést szerezte meg. * A szentleleki turistaházból húszperces gyaloglással elér­hető a Bükk-hegység egyik szép kilátócsúcsa, a 78(1 méter magas örvénykö. Az 1848—49-es szabadsogharc leverése után. Haynau rémuralma elől a völgyben megbúvó kis falu­ban, Tardonán talált menedéket néhány hónapig a nagy me­semondó. Jókai Mór. Innen gyakran felsétált a festői kilá­tást adó csúcsra, ahol most a nagy író alakjai emléktábla idézi. (Herényi László fel.) A nevelés az egész társadalom ügye Nincs kényes kérdés” A pedagógusok köztudottan mindig hamarabb kezdik a tanévet, mint a gyerekek. A különböző értekezletek, továbbképzések, meg­beszélések feladata az, hogy a nevelők is felkészüljenek az új tan­évre, tájékoztatást kapjanak az új feladatokról. Nemcsak igazodni kell ugyanis a gazdasági, társadalmi változásokhoz, de elébe kell menni, fel kell készülni azokra. Az iskola napjainkban a változás, a reformok korát éli, s ez számos új, eddig nem ismert feladatot és nehézséget is jelent, úgy a pedagógusoknak, mint a szülőknek, gyerekeknek, az egész társadalomnak egyaránt. Hogyan birkózha­tunk meg ezekkel a feladatokkal? Meg nagyobb tudatossággal, az erők racionálisabb összefogásával. A nevelés ugyanis nem csupán a pedagógus és az iskola ügye, hanem az egész felnőtt társadalo­mé, s ezen belül is kiemelt szerepük van a párttagoknak. (»vorsabban, olcsóbban Az állam anyagi teherbíró képessége is véges, é$_ bár a legtöbbet áldoz a lakásépítés­re, ígv is a városokban az igénylések beadásától a ki­utalásig 5—7 év is eltelik. Az otthonra várók közül, akik már összegyűjtöttek na­gyobb összegű pénzt, önerő­ből és állami hiteltámogatás­sal családi í hazat építenek, vagy másokkal szövetkezve társasházépítésbe kezdenek. A Mezőgazdaságii Épüiet- élemgyár Nvékládházi Közös Vállalat több hónapos kísér­letezés után elkészítette a terveket és a napokban meg­kezdi a kislakásépitésre al­kalmas 'vázszerkezetek és hő- szigetelt. valamint villany-, víz-, és tű lőszerei vén vekkel ellátott oldalfaiak gyártását. Ezekkel az előre gyártott elemekkel a hagyományos építési módtól eltérően sok­kal gyorsabban es olcsóbban szerelhetők össze a lakások, melyek négy típusban 55. 75. 95 es 10U négyzetméteres alapterülettel készíthetők és egyszintes . társas házak—léte- - sítésénél jelentős költségcsök­kentés érhető el. Különösen nagy előnye az ilyen épületeknek, hogy a te_ tőtér is beépíthető és űjabb kis otthon létesíthető az egyébként padlásnak hasz­nálható részből. Kevesebb pénzbe kerül a szállítás is. mert nincs szük­ség speciális járművekre, mi­vél a szerkezetek és elemek bármilyen teherautón szállít­hatók. A gyár termékeiből az első 16 lakást a negyedik negyed, évben Budapesten építik, il­letve állítják össze. A tervek szerint 1981-ben a nagyobb sót ozatgyártásra va­ló áttérés időszakában 200 kislakás elemei kerülnek le a gyártószalagokról és a meg­rendelések arányában növe­lik majd a termelést, hogy megkönnyítsék az űj otthont teremtők munkáját. Tovább tart a kohászok munkslendíilele A Lenin Kohászati Művek 18 ezres kollektívája — mint arról már lapunkban hírt adtunk — az elmúlt évek ki­emelkedő munkája alapján megpályázta a Miniszterta- ,nács és a SZOT Vörös Ván- rt(TrzasrUn«r“Ezt annál in- jkább tehették, mivel az öt­éves tervidőszakban három­szor nyerték el a Kiváló Vál­lalat kitüntető címet. Ahhoz persze, hogy e magas elis­merésben részesüljenek, szükséges, hogy idei tervei­ket is magas színvonalon valósítsák meg. Nos. a diós­győri kohászok eddig reme- [kul dolgoztak. Az év első hét hónapjának összesítése az{ I mutatja: a bruttó termelési érték megközelíti a 7 milli­árd forintot, ami 100.4 szá­zalékos tervteljesitésnek fe­lel* meg. A tegnapi pártaktíva célja tehát nem más volt, mint a megye pártaktíváinak (iskola­igazgatók. párttitkárok. a me- gyei-járási-városi pártbizott­ságok és tanácsok illetékes munkatársai) tájékoztatasa és felkészítése az idei feladatok­ra. A hozzászólások is inkább ' kiegészítő, mintsem vuajelle- güek voltak. Grósz Károly, az MSZMP tagja, a megyei pártbizottság első titkára nyitotta meg a megyei pártaktívát. majd Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese mon­dott referátumot. A mintegy másfél órás előadás lényegé­ben három részre tagolható. Bevezetőként utalt az 1972-es oktatáspolitikai határozatra, az MSZMP XII. kongresszu­sának irányelveire, mint ame­lyek kijelölik a nevelés cél­ját és feladatait. Ezek lénye­ge az, hogy a tanulóifjúságot fel kel) készíteni az életben rájuk váró feladatokra. Ezek: a személyiség sokoldalú, har­monikus fejlesztése, a szocia­lista erkölcs és életmód ala­kításában való tudatosabb és hatékonyabb közreműködés. Természetesen ezt az általá­nosan megfogalmazott celt a mindennapi nevelő munká­ban kell a körülményeknek és a követelményeknek meg­felelően megvalósítani. Há­rom kulcsszót emelnénk itt ki: a munka, a közösség es . az érték, értékteremtés élmé­nyének fontosságál. Tágul, i egyszersmind mindig újra­fogalmazódik a műveltség fo­galma és igénye is. Az. elért eredményeket nem lehet kon­zerválni. megelégedni sem velük. Különösen nem a tan­kötelezettségi törvény végre­hajtásával. hiszen míg az or­szágosan 93 százalékos, addig Borsodban csak 80,2-t tesz ki. Előadásának második ré­szében az oktatási intézmé­nyek munkáját elemezte részletesen Porkoláb Albert. az óvodáktól a főiskoláig'. Az óvodák szerepe az. iskolára i való felkészítés, s óriási erő­feszítéseket teszünk, hogy minden gyereket fel is ve­gyünk. A feszültség oka a fé­rőhelyek hiánya, amely a de­mográfiai hullám következ­ménye is. Az általános isko-r Iákban is jelentkezik ez. s különösen Miskolc egyes ke­rületeiben okoz' zsúfoltságot. Mindezen körülmények ter­mészetesen nem magyaráz­hatják a tankötelezettségi törvény 80 százalékos teljesí­tését. Ezen javítani kell és lehet. Javítani kell pl. az is­kolaérettségi vizsgálatokat, el kell érni, hogy azonos felté- telek-körülménvek között dol­gozzanak az általános isko­láink. javítani kell az ifjú­ságvédelmi munka hatékonv- ságát. Ez nem mást jelent, mint a társadalom (azon be­lül a szülők, a munkahelyek) felelősségtudatát ébren tarta­ni. mozgósítani. A középiskolákat, a tovább­tanulási lehetőségeket diffe­renciáltan kell megítélnünk. Megengedhetetlen, hogy mi­közben a gyerekek, szülők olykor irreális továbbtanulá­si vágyai, a helytelen pálya- orientáció miatt egyes elit­iskolákba és szakmákra túl­jelentkezés van. addig alap-, vető szakmák, iparágak után- pótlás-gondpkkal küzdenek. A középiskolák és a szak­munkásképző intézetek is új tankönyvekkel, tantervekkel dolgoznak. Ezek nem mindig hibátlanok ugyan, némelyi­ken javítani, módosítani kell a gyakorlat során, de min­denképpen előbbre kell lép­nünk. Szakmailag is. gondol­va a gazdaság, a fejlődő tech­nika és tudomány követelmé­nyeire, de erkölcsileg is. Meg kell tanítani dolgozni a fia­talokat. megértetni se teljesít­mény értékét. Ennek termé­szetesen feltételei is vannak, s vállalniuk kell a termelő­üzemeknek. gazdaságoknak is a nevelés gondjait, terheit. Megfelelő géppark szükséges, amelyen a holnap követel­ményeire készülhetnek fel a fiatalok a gyakorlatokon. A gimnáziumokban változást je­lent a fakultáció bevezetése. Ezen a téren is több éves fo­lyamatra kell felkészülni. Itt esett szó a felnőttokta­tásról is, amely visszaesett az elmúlt években. Végezetül a referátum har­madik részében magukról a pedagógusokról, a nevelőtes­tületek légköréről, az irányí­tás, igazgatás és a szakfel­ügyelet gondjairól szólott az előadó. A tantestületek lég­köréért az igazgató felelős. Csak ott folyhat alkotó mun­ka, ahol demokratikus a lég­kör. kollegiális, eleven a vi­taszenem. A pedagógusok ön­képzésé. fejlődése, megújulá­si képessége, valóságismerete igen fontos, hiszen, csak így tudják eredményesen ellátni feladatukat. Nyolc hozzászólás köveit* a referátumot. Ezek érintet­ték a gimnáziumok (Bart a István. Borsos István). a szakmunkásképzés (dr. Pol­gár Péter és dr. Páricsi Vik­tor). az általános iskolák (lgó Béla), a Hazafias Népfront (dr. Szarka Gyula), a párt- szervezetek (Tóth János) es a KISZ (Lajtos Ilona) fel­adatait, illetve gondjait. Grósz Károly elnöki vifa- zárojaban hasznosnak mond- tg az eszme- es tapasztalat- cserét. Felhívta a pedagógu­sok figyelmét a megnöveke- dett feladatokra, a szigorúbb feltételekre. A fiatalokra nemcsak az iskola hat, de az iskolának kell megértetnie társadalmunk alapkövetelmé­nyeit. Ezek a munka megsz*- rettetese. megbecsülése, az állampolgári kötelességek, a valóságismeret, őszintén é* nyíltan kell beszélni a fiata­lokkal, mert nincs kényes kérdés, példát kell mulatni nekik az igazság kimondásá­ban is. A fiatalokat érdeklik a hazai gazdasági kérdések és a nemzetközi helyzet (pl. a lengyel események). A hi­tet nem a dolgok megszépí­tése erősíti, hanem a józan realitások ismerete. Végezetül ö is szólott a tantestületek légköréről, a vezetők felelősségéről, a he­lyes káderpolitika fontossá­gáról. Mindenki számíthat a megyei pártvezetés támogatá­sára, akiben van vitakészség, demokrata öntudat, felelős­ség. bátorság harcolni az igazságért. A nevelest súly­ponti feladatnak tekinti a párt, s minden segítséget megad hozzá. <horpácsi) Három évtized a köz szolgálatában + Csapágyak Debrecenből .. . A Magyar GördiHöcsapágy Mű­vekben ma már megközelítőleg nyolcszáziéle csapágyat gyár­tanak. A külföldön is jól ismert nagyüzemben a magyar nép­gazdaság csapágyszükségletének mintegy hetvenöt százalé­két állítják elő. (Tarkanyi Béla felvétele) Könyökvédős, aktatologatos — hang­zanak sokszor az enyhe becsmérlő ellel bíró megállapítások, ha a tanácsi mun­káról kerül szó. Aki három évtizedet, az emberöltő egyharmadánal többet töl­tött el a köz szolgálatában, másként fogalmaz: emlékei, a harminc évi ta­pasztalat inkább amellett tesz tanúbi­zonyságot. hogy hiva’alnokoskoáasra. aktatologatásra egyszerűen nem jutott idő — a feladatok, a megoldásra váró problémák valami egesz mast kíván­tak ... . Gábor Janos, a városi tanács pénz­ügyi osztályvezető-helyettesének irodá­jában nemcsak baráti beszélgetés ere­jéig találkoztunk, hanem jókívánságo­kat kellett tolmácsolnom: a harminc- ri-es törzsgarda tagság arany jelvényé­hez. A hosszú, munkás évek elismerése ez — mégis a kezdetről kérdeztem: Szellemi inségmunkás, napi két pen­gőért. ez volt első posztom. Ebből tény­leg csak éhezni lehetett, de amikor dij- nok lettem, a száz pengőnél alig több havi fix se volt sok, hiszen akkor már u sláger ellenére sem lehetett viccelni kétszázzal sem ... S hogy mégis miért ragaszkodtam a pénzügyi hivatalnok pályához? Hazudnék, ha eltökéltségről vagy hivatástudatról esne szó: egysze­rűen ez a lehetőség akadt. Igaz. a ké­sőbbiekben megszeretve és megismerve az itteni munkát, jobbért, másért sem cseréltem el. idekötődtem egész mosta­náig. amikor már küszöbön a nyugdíj. Céghez való hűség? Inkább a város­hoz, az emberekhez, a szükebb pátriá­hoz. A mondás szerint a tanácson dol­gozó kétféle szemmel kell, hogy nézzen: a városlakóéval és a város vezetőiével is. A papírok, a száraznak tűnő ügyek mögött nekünk feltárul az egesz város — mondja mosolyogva — minden gond­jával, bajával együtt. Rajtunk is üt. ha nem sikerül valami: mi is itt élünk, a többiek problémája a miénk is. Csak nem hagy nyugton: a munka egyhangúságáról, a számol:, döntések, rendeletek világában eltöltött egyhar- mad emberöltő szürkeségére célozgatok minduntalan. Ugyan, itt nem lehet unatkozni — cáfolja érveimet —, színészagy kell ide: hiszen öt evenként megváltozik szinte- minden. Újra kell tanulni a szabályzó­kat. újraértékelni munkánkat. A har­minc évvel ezelőtti kezdettől messze vagyunk mar. egész más jellegű a fel­adat. amivel szembe kerülünk naponta. Nehezebb, bonyolultabb, s egyre jobban kell csinálni..., s ez nem közhely. Szinte erőszakkal kell rábírnom, hogy a munka mellett a családról is ejtsünk néhány szót. A gyerekekről kérdeztem: Fiam villamosipari technikus, lányom pedig kicsit ..megfertözödött" azért az apai hivatástól: jelenleg szervezőként dolgozik, s hamarosan, a szakközgazdá­szt vizsga után irányítással, elemzéssel fog foglalkozni, örültem is, meg nem is, hogy erre adta a fejét: nehéz ke­nyér ez. A beszélgetés közben a szó lassan egy másik, az osztályvezető-helyettes sza­vaival élve ..jóval nagyobb család '-ra terelődött: a munkatársakéra, akiket lassan el kell hagyni. Tényleg nagy család lettünk. ..orszá­gos” család harminc év alatt — mondja —, a testületi összetartás, barátság na­gyon szoros az ország tanácsi dolgozol közölt. Ritkán találkozunk ugyan, éven­te egyszer-kétszer, de mégis erős a ka­pocs: segítünk egymásnak mindenben. Itthon, az osztályon belül is így van. Igaz. a hőskorban” többet voltunk együtt, bankettek, igazi kemény társa­dalmi munkák egymást érték — vala­hogy akkor nem sajnáltuk erre az időt. De meg kell érteni azokat is, akik most kerülnek ide. fiatalon: sok a gond, gye­rekek. lukas, utazgatás minden nap, haj- szoltabban élnek, meg hat akkor hol volt még a televízió ... De azért sajná­lom szép emlékektől esnek el. Emlékek ... Nehéz lezárni egy szere­tettel. odaadással végzett munkásetet aktív felét —, s a megtisztelő kitünte­tés mégis ezt jelzi. Mi lesz nyugdijba- vonulás után. hogyan tovább? Nehéz lesz megszokni. De vár a kért, a ház: óriási restanciáim vannak ez ügyben. Egy azért mindig megmarad. Évtizedeken át nem tudtam, nem lehe­tett lezárni a munkaidőt fél ötkor. Ha­zavittem a gondokat: néha meg éjszaka, is felkeltem, ha eszembe jutott valami jobb megoldás, mentem és feljegyeztem. Nyugdíjasként sem tudok másként, mint gondoskodó gazda szemével nézni a vá­rosban. s amit látok, nem hagyhat hide­gen. Katonakoromban tanultam, hogy nemcsak azért lehet felelős valaki, amit tett. hanem azért is amit tenni elmu­lasztott. Igyekezetem most a régi tanul­ság szerint működik: nem szabad el­mulasztani semmit, ha tenni lehet... KISS LÁSZLÓ Kislakások előre gyártóit elemekből

Next

/
Oldalképek
Tartalom