Déli Hírlap, 1980. július (12. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-14 / 163. szám

belföld Élettani világkongresszus A budapesti nemzetközi vásárközpontban tegnap meg­kezdődött a XXVIII. élettani világkongresszus. A résztve­vőket üdvözölte hosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, a nagy jelentőségű tudóstalál­kozó fővédnöke. Beszédében hangsúlyozta: országunk és népünk nagy fontosságot tu­lajdonít a tudománynak, amelynek mindenkori célja, hogy az emberiség életét, jö­vőjét, szebbé kényelmesebbé, emberibbé tegye. Ezért nagy megtiszteltetés számunkra, hogy házigazdái lehetünk hatvan ország hatezer tudó­sa — Nobel-díjasok, világhí­rű szaktekintélyek, és fiatal, kutatók — eszmecseréjének. VASI KÁROK. A szerdai vihar és jégverés okozta ká­rok helyreállításán vasárnap is dolgoztak Vas megyében. Teljes kárszakértői apparátu­sával tevékenykedétt ezen a napon is az ÁJlami Biztosító. A mezőgazdasági nagyüzeme­ket ért-károk teljes felméré­séhez még mintegy tíz nap szükséges. E munkák gyorsí­tásához ma, a szomszédos Zala megyéből is érkeznek szakemberek. Eddig huszon­két mezőgazdasági nagy­üzemből jelentettek károkat GYERMEKEKNEK A VA­SASBAN. A Vasas Művelő­dési Központban ezen a hé­ten is folytatódik a gyerme­kek nyári foglalkoztatása. Ma három órakor például a Pajtás és a Kisdobos című újságok szerkesztőivel beszél­getnek. holnap pedig — ugyanebben az időben — Közlekedj helyesen! címmel KRESZ-vetélkedöre kerül sor. MADARELESÉGET EXPORTÁ­LUNK. Csaknem 600 millió fo­rint értékű madáreleséget ex­portál az idén az Agrimpex. Legnagyobb tételben úgyneve­zett csíkos napraforgót és fény- -nagrot rendelnek a külföldi ke­reskedők, de jó piaca van a madárcsemegének számító rep­cének, kölesnek is. A Német Szövetségi Köztársaság mellett Ausztria, Svájc, Hollandia. Olasz­ország, új piacként pedig a skandináv államok vásárolják a magyar madáreleséget. Az Agr­impex évi exportforgalmát dön­tően a gabona, a növényi ola­jak és a különféle száritmányok jelentik. Emellett azonban a ve- gyésárunak, így a különféle madáreleségeknck Is jó keletje van, fűként az utóbbi években, mert a nagy termeld dél-ame­rikai országokból a szállítás költségeinek drágulása miatt gazdaságtalanná vált az import nyugat-európai országok számá­ra. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy évente 15—20 százalékkal növe­kednek a magyarországi meg­rendelések. DZSESSZ A SÉTAHAJÓN. A siófoki Dél-balatoni Kul- túráiig Központ ezen a «nyá­ron újdonsággal rukkol elő: dzsesszműsorral kedvesked­nek a műfaj rajongóinak. A koncerteket a legnagyobb balatoni hajón: a Beloianni- szon rendezik, első alkalom­mal ma Pege Aladár és együttese játszik az ötszáz személyes sétahajón, amely este kilenckor indul a sió- ípki kikötőből. GYŐRI ZENEI NYÁR. Vi­dám fúvósmuzsika töltötte be Győrött a Széchenyi teret vasárnap délelőtt: a vasas fúvószenekarok országos ta­lálkozóján részt vevő nyolc hazai és egy osztrák együt­tes közös műsorával véget ért a Győri Zenei Nyár más­fél hétig tartó eseménysoro­zata. TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 28. héten 13 és 13 plusz 1 talá- latos szelvény nem volt. Húsz darab 12 találatos szel­vény akadt, nyereményük egyenként 87 196 forint. A 11 találatosokra 1685, a 10 talá- latos szelvényekre 315 for in- tót fizetnek. Pamplonában tragikusan végződött a hagyományos utcai ..bikaviadal”. A képen látható bika vasárnap egymás után két önkéntes „torreádoron” ejtett halálos sebet; most éppen első áldozatát teperi le. A Kuir Élé la út 8. számú ház előtt szombaton 7.05-kor történt közlekedési baleset. A Miskolci Közlekedési Vállalat GC 8ü-lí) forgalmi remiszámú auóbuzá- val nem tartotta be a követési távolságot Bezdán László 24 éves autóbuszvezető, miskolci lakos. Az előtte haladó kocsi fékezni kényszerült, ezért az autóbusz vezetője is erőteljesen kellett hogy fékezzen. Az utastérben kapaszkodó Bagus Lftszlóné 56 éves nyugdíjas, miskolci lakos a hirtelen fékezéstől elesett és könnyebb sérüléseket szenve­dett. A Vadas J. u. 12. számú ház élőt szombaton 18.15-kor gyalo­gosokat gázolt a személygépko­csi. Geró László 50 éves műve­zető, miskolci lakos, ittas álla­potban közlekedett személygép­kocsijával. s elütötte az úttest szélén vele azonos irányban gya­logosan haladó Ónodi Gyuléné 22 éves htb. és Gaál Imréné 66 éves nyugdíjas, miskolci lakoso­kat. Szerencsére mindkét gyalo­gos könnyebb sérülésekkel meg­úszni a balesetet. Különös baleset törtépt Lilla­füred és Hollóstető között teg- nak íblO-kor. Dócs Gvula 20 éves segédmunkás, kazincbarcikai la­kos kerékpárjával nagy sebes­séggel haladt az erősen leüős úton. Egy kanyarban kisodródott, s áttérve a . menetirány szerinti bal alrtalra, nekiütközött a Tu­Őrizetben az iráni összeesküvők Még a héten bíróság elé kerülnek Hsfoászszerencse Nagy falatok jutottak Fe­hér Ferenc tatabányai hor­gász rokonainak, ismerősei­nek az asztalára vasárnap abból az óriás harcsából, amelynek kifogásához nem­csak szerencséje, hanem ere­je és türelme is volt. A hét­végi horgászaton olyan nagy hal akadt a hőerőmű hűtő­tóban a horgára, amilyenre kacs Zoltán 32 éves gépészmér­nök. mátészalkai lakos által ve­zetett személygépkocsinak. A kerékpáros szerencsére könnyebb sérülésekkel úszta meg a bal­esetet. T. Z. ANYAKÖNYVI HÍREK nem is emlékeznek a kör SZÜLETETT: Az elmúlt hét végén lelep­lezett iráni puccskísérletben játszott szerepük miatt (íOII személyt vettek őrizetbe ' az országban. Az államcsíny­kísérlet vezetői sajtóértesü­lések szerint a héten bíróság előtt felelnek tetteikért. A puccs célja az iszlám forradalmi vezetés megdön­tése. magas rangú személyek foglyul ejtése, Khomeini aja- tollah lakóhelyének felrob­bantása és az amerikai tú­szok kiszabadítása lett vol­na; szervezői a nyugat-iráni Hamadan város légitámasz­pontján hozták létre főhadi­szállásukat. A letartóztatot­tak többsége az iráni hadse­reg tisztje. A meghiúsított puccskísér­let két szellemi vezéralakja — a légierők egyik volt pa­rancsnoka és a csendőrség egyik vezetője — beismerte, hogy közvetlen kapcsolatban állt a párizsi száműzetésben élő Sapur Bakhtiarral. a megbuktatott sah utolsó mi­niszterelnökével — állította Mohammad Reisahri. a fegy­veres erők forradalmi bíró­ságának vezetője. Reisahri részletesen ismertette a le­tartóztatottaknak tulajdoní­tott vallomások jegyzőköny­vét. Mint ebből kiderül, a lá­zadók repülőgépeinek első célpontja Khomeini ajatollah teheráni lakhelye lett volna, s ezt követte volna az iráni főváros repülőterének meg­szállása. A katonai bíróság vezető­je bejelentette, hogy a ki­hallgatások lezárása után — feltehetőleg zárt ajtók mö­gött — megkezdődik a letar­tóztatottak ügyének tárgya­lása. Azt is közölte, hogy nagy erővel folyik a nyomo­zás a még szabadlábon levő összeesküvők után. A Bamdad című lap va­sárnapi jelentése szerint az összeesküvésben való részvé­tel vádjával eddig 600 sze­mélyt tartóztattak le. közü­lük ötszázan a fegyveres erők tagjai. A letartóztatottaknál rk Khalkhali ajatollah az irá­ni parlamentben tegnap a múlt héten meghiúsított ál­lamcsínykísérletről beszélt. Várhatóan ö vezeti majd u bírósági eljárást a letartóz­tatott személyek ellen. talált dokumentumok arról tanúskodnak, hogy összesen mintegy hetven forradalmi vezető kézrekerílését tervez­ték a lázadók. A forradalmi bíróság ve­zetője, Khalkhali ajatollah bejelentette, hogy a letartóz­tatottak nem számíthatnak bocsánatra, ügyüket- „forra­dalmi módon fogják kezel­ni”. Egy másik teheráni lap, az Azadega közölte, hogy az összeesküvésben részt vevő egyik pilóta, három nappal a puccs tervezett kirobban­tása előtt, felfedte a tervet Khomeini egyik munkatársa előtt. A teheráni rádió hétvégi közlése szerint újabb tüzér­ségi összecsapások voltak az iráni—iraki határ mentén. Mahabad városában szomba­ton a fedajinok tüntetése idején végrehajtott pokolgé­pes merénylet következtében nyolcán életüket vesztették. Isfahanban kábítószer-csem­pészés miatt további három embert végeztek ki. nyékbeliek. Az embermagas­ságú, 159 centiméter hosszú, 30 kilogrammos harcsát fél órai fárasztás után sikerült partra emelnie. Hazánk legszebb tájain, a hegyekben és a tavak men­tén valamennyi úttörőtábor benépesült már. Az első fecs­kék a június 18-i zánkai évadnyitó óta átadták helyü­ket az utánuk következő csapatoknak. Ezen a nyáron a tavalyinál 50 ezerrel több, összesen 300 ezer piros- és kéknyakkendős vakációzhat nagy nemzetközi táboraink­ban, Csillebércen és a zán­kai üttörővárosban, valamint a megyei szervezésű 220 út­törőtáborban, köztük 20 új táborhelyen. Az elmúlt években az út­törőtáborok olyannyira ki­épültek, gyarapodtak, hogy egyikük-másikuk szinte már gyermeküdülőhöz hasonlatos. Csupán a programok, a báb­játékok. az aszfaltrajzverse­nyek, a vetélkedők, a szám­háborúk, az esti tábortüzek őrzik a „klasszikus” tábori élet hagyományait. Ám ki­fogyhatatlan a felfedezés ka­landjára, a portyázásra vágyó pajtások romantikus kedveis. Mint az úttörőszövetségben elmondták: évről évre nő a vándortáborozáson résztvevő gyerekek száma. Az idén két­napos időközökkel, 26 útvo­nalon indulnak július 15-től a vándortáborozók. Az idén az úttörőszövetség három, kisdobosoknak ajánlott ván­dortábort indított. A legki­sebbek 20—23 fős csoportok­ban, naponta mindössze 5—6 kilométert túrázva juthatnak el a Bakonyban csörgedező Gaja-pataktól a Culáig. Két­Glonczi Lászlónak és Galyas Ilonának László; Csirke István­nak és Kolcszár Jolánnak Ist­ván János; Barlus Józsefnek és Cslnkcs Julianna Erzsébetnek Judit nevű gyermeke. háromnapos pihenőket tarta­nak a Velencei-tó és hegység természei, földrajzi neveze­tességeinek felderítésére, a környék történelmi emlékhe­lyeinek felkeresésére vállal­kozó. a pákozdi csata szín­helyére elzarándokoló kisdo­bosok. A Balaton-felvidéktől az északi hegyvidék kedvelt tu­ristaútjain át a Kiskunságba és a Hajdúságba is eljutnak az úttörők kisebb-nagyobb csoportjai, ismerkedve az ország történelmi és ter­mészeti látnivalóival, a vá­rosok, a falvaik életével. Elő­ször hirdették meg a 14 na­pos. nyugat-dunántúli Rad­nóti kerékpáros körtúrát. Az úttörők Győr, Vas és Zala megyét járják be, hogy fel­keresve a magyar ellenállási mozgalom mártírjainak em­lékhelyeit, megismerjék éle­tüket, harcaikat. Zemplén forradalmi, történelmi emlék­helyeinek megtekintésére is sokan vállalkoznak az idén; a gyalogos vándortábor Sá­rospataktól Szerencsig jut ei. Rákóczi életéről, harcairól Sárospatak, Kossuthról Sátor­aljaújhely és Monok, Kazin- czyról pedig Széphalom „me­sél” az úttörőknek. A Bükkbe induló úttörők nemcsak a nomád életet ízlelik meg. amikor a változatos termé­szetföldrajzi érdekességekben bővelkedő Bükk-alját bejár­ják, hanem 12 napos kőrút­juk végén felkeresik Miskol­cot, meglátogatják a magyar vaskohászat bölcsőjét, Ömas- sát és Diósgyőrt is. Holnap indulnak az úttörő-vándortáborozók Nomád élet a Bükkben külföld KAIRÓ. Tegnap felújítot­ták a palesztinoknak szánt önkormányzatról szóié egyip­tomi—izraeli tárgyalásokat, de az első másfél órás ta­nácskozáson még a napirend­ben sem tudtak megegyezni. A két küldöttség vezetője — Butrosz Ghali egyiptomi kül­ügyi államminiszter és Samu­el Tamir izraeli igazságiigy- miniszter — már a repülő­téren nyilvánosan összecsa­pott az egyik legtöbb vitát okozó kérdésben, Jeruzsálem jogállásában. A tárgyaláso­kat ma folytatják. BEIRUT. Mint a WAFA palesztin hírügynökség je­lenti. Izrael a közeljövőben további két katonai jellegű település építését kezdi meg a Jordán folyó nyugati part­ján. Az új települések helyé­ül Jeruzsálem és Ramalla közelében palesztin parasz­toktól kisajátított földterüle­teket jelöltek ki. A kijelölt két körzetben Tel Aviv 300 — 300 izraeli telepest kíván el­helyezni. RABAT. Marokkó felfüg­geszt minden foszfát-ügyletet azokkal az országokkal, ame­lyek „ellenségesen foglalnak állást az ország területi integ­ritásának ügyében” — közöl­te a MAP marokkói. hírügy­nökség. GABERONE. Szombaton éjszaka. hosszú betegség után. 59 éves korában el­hunyt Sir Seretse Khama. a Botswanái Köztársaság el­nöke. Az új elnök kinevezé­séig \ ügyvezetői minőségben Quet Masire látja el az ál­lamfői teendőket. Az ország alkotmánya értelmében az új elnök személyéről a kor­mányzó Botswanái Demok­ratikus Párt dönt. DAR ES SALAAM. Aboud Juvbe, a zanzibári forra­dalmi tanács elnöke, a Tan­zániai Egyesült Köztársa­ság elnökhelyettese megerősí­tette, hogy a kormány meg­döntésére irányuló állam­csínykísérletet lepleztek te a Tanzániához tartozó Zanzi- bár-szigeteken — jelentette be a dar es-salaami rádió. A rádió szerint Aboud Jum- bc egy zanzibári tömeggyil­lésen elmondta: 16 embert tartóztatlak le. miután a kormány meghiúsított egy összeesküvést. Az elnökhe­lyettes nem fedte fel a letar­tóztatottak kilétét, és felszó­lította a lakosságot, hogy őrizze meg nyugalmát. Jól értesült források szerint a tanzániai hadsereget részle­ges készültségbe helyezték. AMMSZ ABEBA. Egy ka­tonai bíróság a hét végén ha­lálra ítélt négy etióp állami hivatalnokot árulás és az amerikai Központi Hírszerző Hivatalnak, a CIA-nak vég­zett kémkedés vádjával. Egy­úttal életfogytiglani, illetve 20 éves börtönbüntetésre ítél­ték a katonai kormányzóta-' nács két volt tagját korrup­ció és ellenforradalmi tevé­kenység vádjával. PHNOM PENH. A thaiföl­di hatóságok július 7—1«. között újabb provokációkat hajtottak végre Thaiföld és Kambodzsa határán, ismé­telten megsértették a Kam­bodzsai Népköztársaság te­rületi épségét — jelentette az SPK kambodzsai hírügynök­ség. A thaiföldi tüzérség ra­kétákkal és aknavetőkkel DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő CSALA IA8ZEU Szerkesztőség: Miskolc, Bajesy-Zsilinszky út 15 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pt.: 39 Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel­politikai rovat: 18-224: várospolitika- 18-225: kultúrpolitika 18-228. sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221, — Kiadja: s Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 PL- 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 18-213. — Terjeszti a Magyar Posta Kapható- a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl): egy hónapra 30 forint negyedévre 90 forint egy évre 360 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipar) vállalatnáL Felelős vezető Kit IAN BETA. — ISSN 0133-0209 több ízben lőtte a kambod­zsai Battambang, Preah Vi- hear és Siem Reap tartomá­nyok határmenti körzeteit, s a thaiföldi légierő gépei folytatták felderítő repülé­seiket e területek fölött. Hét vési balesetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom