Déli Hírlap, 1980. július (12. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-14 / 163. szám

Ami a világban korszerű... Konverterül tanultak Hosszú hónacok óta terv­szerűen halad az új acélmű majdani irányítóinak, dolgo­zóinak, kezelőinek felkészí­tése az üzemeltetésre. Soka­kat külföldre küld tanul­mányútra. a gyár, ahol üze­melés közben ismerik meg az új acélműbe beépítésre ke­rülő hasonló berendezéseket. Ezekben a hetekben is több mint száz kohászati dolgozó van tanulmányúton Cseh­szlovákiában, Lengyelország­ban. Mi három olyan fiatal szakemberrel beszélgettünk, aki ugyancsak idegenben jár­tak tanulmányúton. Mind­hárman acélgyártóként kezd­ték a gyárban, kohómérnö­kök lettek, s ma középveze­tők. Japán után, Japán előtt... Az új acélmű termelését, folyamatrendszerét a vilá­gon ma legkorszerűbbnek is­mert japán számítógéprend­szer irányítja majd. A rend­szer csak az acélműépítés II. szakaszában készül el, ám a diósgyőri szakemberek felké­szítése már az elmúlt évben megkezdődött. Októberben tízen jártak Japánban egy­hónapos tanulmányútop, s ugyanez a stáb 1981 janu­árjában további hathónapos japán tanulmányútra utazik. Köztük Nyitray Dániel. A fiatal mérnök 1967-tól dol­gozik az LKM-ben. Volt acélgyártó, technológus, tech­nológiai csoport- és osztály- vezető. Ma ugyancsak osz­tályvezető a számítógépes csoportnál. — Csodálatos és hasznos tanulmányút volt — mond­ja. — A számítógéprendszert a Hitachi-cég szállítja, az időnk nagyobb részében az ő vendégeik voltunk azomi- kai (a város Tokiótól észak­ra 150 km-re van) számító­gépes oktatási központban. Tanulmányoztuk a rendszer funkcióját, főbb berendezé­seit, megismerkedtünk a programozással. Hadd mond­jam el, hogy ez csupán elő­zetes kiképzés volt; de ez az egy hónap is elegendő volt arra, hogy itthon bekapcso­lódhassunk a japánokkal folytatott üzleti tárgyalások­ba. Ezek egyik fontos sza­kasza éppen hétfőn (azaz ma — a szerk.) fejeződik be. Utána megkezdődik a terve­zés, majd a gyártás, a tesz­telés. a szállítás. A Hitachi a KOBESTL acélgyártó al­vállalkozójaként szállítja a számítógéprendszert. Mó­dunkban állt a fővállalkozó segítségével a világszínvona­lat jelentő Nippon—Koka egyik acélgyártó üzemét is tanulmányozni. Az üzem a tengerbe épített 5x7 km-es mesterséges szigetre épült, amelyet 2x2 sávos tenger alatti autópálya köt össze a szárazfölddel. Van konverte- res és elektrokemencés üze­me (ugyanolyan, mint amilyen majd Diósgyőrben épül), ko­hóüzeme, hengerdéje és így tovább. Az egészet, a miénk­hez hasonlóan, számítógép- rendszer irányítja. Szinte megdöbbentő volt, hogy ami­kor körbejártuk a szigetet, két-három emberrel találkoz­tunk csak, minden automati­zált ... Nagyon sokat tanul­tunk, s még többet tanulha­tunk majd a jövő évben, amikor fél év áll majd ren­delkezésünkre. Ezerféle acél Varga Sándor, aki 1962- ben kohóipari technikusként került az acélműbe, most termelési osztályvezető, s ugyanez lesz a beosztása az új acélműben. Áprilisban hetedmagával Svédországban járt tanulmányúton. — Az ASEA—SKF üstme- tallurgiaí berendezést tanul­mányoztuk. Az új acélműnek ez a része állítja majd elő a különleges acélokat. A své­dek e berendezései világszín­vonalat jelentenek. A kikül­dött csoportban voltak gé­pészek. acélgyártók, elektro­mos szakemberek, tűzálló anyagok szakemberei. Tanul­mányozhattuk a berendezé­sek felépítését. kezeié: /1. karbantartását, az alkatrész- gyártást. Legtöbbször külön­váltunk. hiszen mindenkit más valami érdekelt. Én a kohászcsoporttal jártam pél­dául a BOFORS—SKF acél­műben. ahol tanulmánt'oztuk a különleges acélok gyártá­sát. Az LKM új acélműve — csak érdekességképpen jegy­zem meg — mintegy 1000-fé­jelentés képezi az alapját például az itthoni technoló­gia kidolgozásának. A világon a legnagyobb A három fiatal mérnök közül Galambos Béla a leg­ifjabb. Alig hét éve került az acélműbe, acélgyártóként, most pedig július 1-től ki­nevezett acélgyártó üzemve­zető a kombinált acélműnél. Az LKM lehetőséget adott neki. hogy három országban is gyarapíthassa ismereteit a felkészülés során. — Még tavaly, nyolcadma- gammal egy hetet töltöttem a kassai acélműnél, ahol a konverteres acélgyártást ta­nulmányozhattuk. Az idén márciusban pedig 13-an a Szovjetunióba, Krivoj Rogba utazhattunk, ugyancsak a konverteres acélgyártás ta­nulmányozására. Emlékezetes élmény volt ez az egyhóna­pos tanulmányút! Krivoj Rog városa 120 kilométer hosszúságban terül el. Maga' a gyár is 20x40 kilométernyi területen (!) fekszik, a mun­kások a gyáron -belül autó­busszal közlekednek. Itt van a világ legnagyobb. 5 ezer köbméteres kohója. Événte 6,5 millió tonna acélt állíta­nak elő! A konverteres acél­gyártást 160 tonnás (a diós­győri 80 tonnás lesz) konver­tereknél tanulmányozhattuk. Nincs számítógépes irányítá­suk. viszont csodálatosan fel­készült fúvatómestereik van­nak. akik mindent tudnak. Rendkívül nagy szeretettel fo­gadtak bennünket, s mindent megmutattak, megmagyaráz­tak. ami csak érdekelt ben­nünket. Máiusban pedig né­gyen az NSZK-ban jártunk, főként Duisburgban. ahol a kéntelenítő berendezéseket tanulmányoztuk. A tanulmányutak folyta­tódnak. Ma például Katowi­cébe utazik egy újabb cso­port; a 250 tonnás óriás kon­verternél tanulmányozzák a konverteres acélgyártást. Ű) makett készült az LKM-ben az acélműépítés visszaszámlálásához. Kiilbn makettje van a 0-pont feletti és alatti létesítményeknek, területeknek. A maketten minden rajta ran. aminek a valóságban fel kell épülnie Amikor elkészül egy-egy rész, daru. gépegység vagy bármi, a makettről leveszik, s helye üresen marad. Az üresen maradi részekkel már nem kell különösebben törődni, a helyükön levő makettelemekkel annál inkább...' Nehéz és sorsdöntő időszak kezdődött a kombinált acélmű építésében. Több ezer kivitele­ző munkáját kell úgy szervezni és irányítani, hogy mindenki határidőre készen legyen fel­adataival, ám egymást se za­varják a szűk területeken. Az építést — a katonák mellett — segítik a szakmai építőtá­bor fiataljai is, nem beszélve a beruházó, vagyis az LKM dol­gozóiról, akik most például a gépgyártókat segítik a válla­latnál készített alkatrészekkel, gépekkel. Az új acélmű leendő dolgozói közül többen külföl­dön készültek a nagy feladat­ra; most már ok is szállingóz­nak hazafelé. Építőtáborozok Ma reggel az epítőtáboros fiatalok második csoportja az utolsó hetet ■ kezdte az LKM-ben. Ök is jól érzik magukat Mtskolcón, és a di­ósgyőri nagyüzemben. Elége­dettek velük a foglalkozta­tók is, akik mindent meg­tesznek. hogy a fiatalok mun­kaidejükben minél többet tanuljanak, szabad idejüket pedig hasznosan, érdekesen, jól töltsék el. Tegnap példá­ul Lillafüredre kirándultak, hogy megismerjék az ország egyik legszebb kirándulóhe­lyét. le acélminőség előállítására lesz képes, vagyis gyakorla­tilag a világon minden ..jegy­zett'’ acélminőséget képesek leszünk előállítani. Konzul­táltunk olyan svéd szakem­berekkel, akik az ASEA— SKF üstmetallurgiai beren­dezéseket gyártják, szerelik, kezelik. Spanyolországban például most helyeztek üzem­be egy ugyanolyan berende­zést, mint amilyet az LKM- ben szerelnek épp a svédek, s lehetőséget kaptunk rá. hogy elbeszélgessünk azzal a szakemberükkel, aki Spa­nyolországban a szerelést irá­nyítja. Hasznos utunk volt, az általunk összeállított úti­Essék szó a tervezőkről is Ne csúszhasson meg a hegyoldal Eddig viszonylag keveset foglalkoztunk lapunkban a tervezők felelősségteljes mun­kájával. Most lehetőséget ad és ürügyet szolgáltat erre, hogy az ÉVM Műszaki Ter­vezés című folyóiratának 1980. 3. száma két tanul­mányt közöl a kombinált acélmű tervezési munkáiról. Az első tanulmány két szerzője — Tímár Peter és Készéi Tibor, a MÉLYÉP^ TERV műszaki-gazdasági ta­nácsadói — egyebek között szólnak arról, hogy vállala­tuk egymilliárd forint érté­kű létesítmény terveit készí­tette el, illetve készíti, tgv például a MÉLYÉPTERV tervezte a támfalrendszert, a konverterpályát, az üstmetal­lurgiai épületet, a kapcsoló­épületet. hogy csak néhány példát említsünk. A másik tanulmány szer­zője. Kobza Dezső, a vállalat tervezője a déli hegyoldal csúszás elleni vedelmenek tervezőmunkáiról számol be a folyóiratban. A támfal­rendszer. a szivárgók építé­ssé az ezekkel felszabadult terület biológiai védelme.— olvashatjuk — mintegy 120 millió forintos beruházás az egész acélművön belül, s majd a fenntartása-felújítása is mintegy 0.8 millió forintot igényel évente. A két tanulmányra első­sorban a mélyépítés, s az ilyen jellegű tervezőmunka iránt érdeklődő szakemberék figyelmét hívjuk fel. Segít az LKM — de ne éljenek vissza vele Az LKM kezdettől fogva kiveszi részét az ű.i acélmű ki­vitelezési munkáiból is. noha a beruházónak ez nem jenne kötelessége. Ám ez a nagyberuházás nekik épül. s azi átadási határidő nem csúszhat. A gép- és villamos karbantartó és az épüíetkarbantartó gyáregység dolgozói sokat segítenek a BÁÉV-nek, a- vasszer­kezeteket szállító üzemeknek. Ezekben a napokban «is több mint nyolcvan LKM-e.s ács, lakatos, villanyszerelő szakmun­kás segíti a kivitelező vállalatokat, nem beszélve'azokról, akik a gépi alkatrészek, gépek határidőre, vagy határidő előtti legyártását segítik azzal, hogy a gépgyártó vállalatok feladatainak egy részét magukra vállalják. Olykor azonban — úgy tűnik — a legjobb szándék is ke­vés. Az A III-as transzformátor szerelési ideje például ugvan mar lejárt, ám még mindig csak 60 százalékban van kész. Annak ellenére, hogy az LKM itt is nagyon sokat segít: ők készítették — mások helyett — a szerelési terveket, legyár­tották a kivitelező részére 122 darab kapcsolócella-aceiszer- kezetet; s hónapok óta az LKM 30 szakmunkása dolgozik a ti anszíormátorállomás szerelésén. Jó volna, ha ezek az alvál­lalkozók és fővállalkozóik jobban igyekeznének (hiszen hol tartanának az LKM segítsége nélkül?!), s komolyabban ven­nék a nagyon szűkös határidőket. Lemaradásuk ugyanis más vállalatokat is hátráltat. Az LKM segít a kivitelezőknek. Ám nagyon helytelen lenne úgy kalkulálni, hogy ha lemaradunk valahol, majd be­segít az LKM ... • • Otmilliárd forint már gyárrá változott jjc Az acélműcsarnok C-D-sora, A háttérben látható az egyik 80 tonnás konverter, míg az előtér bal oldalán az óriási méretű nyersvaskeverő A magyar kohó- és gép­ipar eddigi legnagyobb be­ruházásának megvalósításá­ra szánt pénz fele. 5 milli­árd forint az év első felé­nek utolsó napjáig már be­épült az új acélműbe. A fő­csarnok 30 000 négyzetméter terelütén a szükséges 18 000 tonna acélszerkezetből 14 300 tonnányi már a helyén van Ugyancsak a helyén áll már a 11 200 tonna gépi be­rendezésből 5800 tonnányi. Az építkezés fő helyén és sokfelé található kisebb te­rületein jelenleg 30 vállalat több mint 2000 dolgozója szorgoskodik azon. hogy no­vember 7-én csapolni lehes­sen a konverterből. Erre min­den remény megvan, hiszen az idei első fél évben több­ségükben .tói dolgoztak a ki­vitelezők, összességeben több mint egymilliárd forint ér­tékű munkát sikerült el­végezni Amennyiben ilyen jó ütemben halad tovább a munka — s erre a kivitele­zők ígéretei tettek a beru­házónak. több fontos határ­időt előre hoztak és hoznak — szeptemberben-október- , ben megkezdődhetnek a hi­degpróbák. Irta: NYIKES IMREI Fotó: IRMAI ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom