Déli Hírlap, 1980. július (12. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-14 / 163. szám

•HC A ^ ^ R a_v\ XII. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM 1980. JULIUS 14., HÉTFŐ ÁRfl: 165 [Ilii Ma hazánkba érkezik Veszelin Gyuranovics Lazar Györgynek, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa elnökének meghí­vására hivatalos, baráti lá­togatásra Magyarországra ér­kezik Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság Szövet­ségi Végrehajtó Tanácsának elnöke. Az első fél év a miskolci beruházásoknál Jól dolgoztak a lakásépítők Az igénylők, és különösen azok. akik már megkapták a kiutalást, és a beköltözést vár.ják türelmetlenül, bizo­nyára elvárják, hogy a beru­házások helyzetéről szólva, a lakásépítéssel kezdjük a (ci- évi beszámolót. Az idén 1664 új otthon épül Miskolcon. Az ütemterv szerint, az első fél évben 748- at kellett beköltözésre alkal­mas állapotba hozni. Bizta­tóak az adatok: több mint 600 lakás mű­szaki átadása zajlott le és körülbelül 800 beköltöz- hetővé vált az utóbbi napo­kig. Minden remény megvan tehát arra. hogy év végi haj­rá nélkül elkészüljön minden idei évre tervezett otthon. De ha — az elképzelt — közkívánatnak megfelelően kezdtük is a tudósítást, foly­tassuk a szokástól eltérően, azaz ne a lakásokhoz közvet­lenül nem kapcsolódó léte­sítményekkel, hanem az út­építéssel. A város szívében ugyanis hosszú hónapok óta nehezíti a közlekedést, és okoz sok kényelmetlenséget a volán mellett ülőknek, gya­logosoknak egyaránt a 3. sz. út városi szakaszának azépí- tésetése. Sokáig ásítottak a mély árkok az Ady-hídnál. de az utóbbi időben — ami­óta megjelentek a betono­zok — mintha felgyorsult volna a munka. Jól látja a laikus járókelő? J9I. A vá­rosi tanács tervosztálya sze­rint a miskolci átkelési szakasz építése megfelelő ütemben halad. Mint ismeretes, részben KPM-, részben tanácsi beru­házásban épül a 3-as út. A KPM szakaszán elkészült a Futó utcai csomópont és sze­relik a jelzőlámpákat A Sü­tő János utcáig terjedő ré­szen kertészek dolgoznak, te­lepítik a zöld sáv növényeit. A vasúti felüljáróig útsze­gély- és járdaépítés folyik, a Szilágyi Dezső utcáig pedig az út alapozásán munkál­kodnak. Ami pedig a tanácsi sza­kaszt illeti: a Szilágyi Dezső utcában kész az úttükör, a Budai József u és a Búza tér között alapozzák az utat. de hozzáláttak az aszfaltozás­hoz is. Folyamatban van a Szin- ván átívelő híd építése, a cölöpöket — egy ritkán látható speciális gép segít­ségével — már belemélyesz­tették a talajba. (Folytatás a 3. oldalon) Munkasikereik jegyében ünnepeltek Vasutasok köszöntése % Az ország személy- és áruszállításában fagyban és kániku­lában. esőben-és hóban helytálló vasutasokat köszöntöiliik a hét végén. Külön is azokat, akik az ünnepen, a jubileumi IfO. vasutasnapon is dolgoztak (Bal oldali képünk.) A Kubik- ban rendezett vasulasnapi juliálison humorban, jókedvűen nem volt,hiány — ez olvasható le az arcokról. (Jobb oldali képünk.) (Kiss József felvételei) Felvétel az óvodába (CIKK A 2. OLDALON) Ma reggel It órától: Megszüntették a készültséget a folyókon Nem egészen egy héttel ezelőtt első fokú árvízvédel­mi készültségét rendelt el az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a Bodrog teljes magyarországi szakaszán, s a Tiszán, Tokajtól Üjlörincíal- váig. A folyók külföldi vízgyűj­tő területein lehullott’ nagy mennyiségű csapadék hatá­sára alakult ki ez a megle­hetősen szokatlan júliusi ár­hullám, amely — mivel az elmúlt héten jelentékeny mennyiségű utánpótlást nem kapott — ha lassan is, de levonult a folyókon. Ma reggel nyolc órakot megszüntették a Tiszán és a Bodrogon az árvízvédelmi készültséget: a Tisza a tető- zés óta. Tokajnál 145 centi­métert. a Bodrog Feisőberec- kinci 65 centimétert apadt. Jelentősen csökken a bel­vízzel borított területek nagy­sága is. Az átemelő szivaty- t.vúk csökkentett teljesít­ménnyel, szakaszosan üze­melnek. Immáron három évtizede ken vés hagyomány, hogy jú­lius második vasárnapján a Magyar Á’lamvasutak dolgo­zóit köszöntjük, ünnepeljük. A 3(1. vasutasnap alkalmából szombaton a MÁV Miskolci Igazgatóság székhazának kul­túrtermében rendezték a köz­ponti ünnepséget. A megjelenteket — akik között ott voltak megyénk és városunk párt-, állami és társadalmi szervezeteinek, a társvállalatoknak és a leg­nagyobb fuvaroztatóknak a képviselői — Zombori Lajos. a Vasutasok Szakszervezete Területi Bizottságának titká­ra köszöntötte, majd Herná­di István vasútigazgató mon­dott ünnepi beszédet. Az ünnepi szónok történel­mi visszapillantással kezdte mondandóját. Tehette, ugyan­is két jeles dátum is kap­csolódik a jubileumi 30. vas­utasnaphoz. Éppen másfél évszázada annak, hogy átad­ták az első vasútvonalat Manchester és Liverpool kö­zött, ugyanakkor november elsején ünnepelhetik a Mis­kolci Igazgatóság centenáriu­mát, hiszen 1880-ban ezen a napon alakították meg a mis­kolci üzemíönökséget. A vasútigazgató történeti visz- szapillanlásában szólt azok­ról a .nehézségekről, ame­lyekkel a vasutasoknak ezen évszázad alatt meg kellett küzdeniük, szólt a felszaba­dulást követő évek rendkí­vüli erőfeszítéseiről, az egy­re szebb eredményekről, majd a jelenhez érkezve rá­mutatott: a Miskolci Vasúl- igazgalósag — noha külön­böző szervezeti változások miatt a legkisebb létszám­mal és járműparkkal, az igazgatóságok között a legrö­videbb vasúti pályával ren­delkezik — a budapesti mö­gött az árutonna-kilométer teljesítményben a második Munkás­rr orok lesznek Újoncokat fogadott szom­baton délelőtt a munkásőr­ség városi parancsnoksága. A jövő munkásöreinek tar­tották az első foglalkozást a Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett Oprendek Sán­dor Munkásőr-zászlóaljnál. A ..bevonulok" jobbára fiatalok, de akad köztük, aki 50 éves fejjel vállalja ezt a szolgá­latot. Könnyíti a parancsno­kok dolgát, ha valaki már V0I4 közülük katona, de nem ‘ kizáró ok, ha valaki csak most fog megismerkedni a géppisztoly működésével. Fontos viszont az egészség, a büntetlen előélet, és az. hogy mindenki vállalja a kikép­zéssel és a szolgálattal járó nehézségeket. Az előképzés ünnepélyes megnyitóval kezdődött, amit alapos orvosi vizsgálat köve­tett. Ezután a raktárban ki­választották az egyenruhákat. Az első tantermi foglalkozá­son még csak ismerkedtek a munkásőrség felépítésével. Hat-hét foglalkozás — köz­tük egy sikeres lövészet — után a most bevonult fiatal munkásőrök januárban tesz­nek esküt. + Az első tantermi foglalkozás + Salamon Lajos, az LKM szervezési csoportvezetője beöl­tözik ... helyen áll. s rendkívül je­lentős a személyszállítási kö­telezettség is. Az elmúlt esz­tendőben az igazgatóság dol­gozói több, mint 30 millió tonna árut szállítottak, s az idén ez a mennyiség csak növekedni fog. Jelentősnek nevezte Hernádi István azo­kat az eredményeket, ame­lyeket a vasútigazgatóság a vezetés, az irányítás színvo­nalának növelésében, a ha­tékonyabb munka érdekében tettek. Lényegesen javult a munkafegyelem — ennek is köszönhetően az év első felé­ben nem volt rendkívüli ese­mény az igazgatóság terüle­tén —. s növekedett a dol­gozók közéleti aktivitása. A tervezettnél mintegy 5 szá­zalékkal több, összességében 14 millió utas vette igénybe eddig a személyszállító vona­lokat, ennek ellenére csök­kent a zsúfoltság, növeke­dett a menetrendszerüség. s egyben nagyobb lett az uta­zási sebesség is. Az elkép- zeltnél 300 ezer tonnával több. 15.3 millió tonna árut szállítottak az év első felé­ben az igazgatóság vonalain. A kocsi meg takarítás meny- nyisége olyan volt, hogy az­zal megrendelőik kétheti igé­nyét tudnák fedezni. Csupán energiában 5 millió forint­nyit takarítottak meg. A szónok végül köszönetéi mondott az igazgatóság vala­mennyi dolgozójának áldoza­tos munkájáért, s hasonló eredményeket, munkasikere­ket kívánt a kollektívának az év második felére is. A vasútigazgató ünnep« beszédét követően kitünteté­seket nyújtott át. Bejelentet­ték. hogy a pénteki központi ünnepségén a MÁV Miskolci Igazgatóság dolgozói közül öten Kiváló Vasutas, négyen Kiváló Munkáért kitüntetés­ben részesültek. Hernádi Ist­ván a munkában, a szolga­latban élenjárók köaik t vasutasnak adta át a mi­niszteri. 11-oek a vezerugasz- gatói. 44-nek a vasútigazga- tói dicséretet, s többen kap­ták meg a törzsgárda kitün­tetés különböző fokozatait. A 30. vasutasnap alkalmából az igazgatóság dolgozói kö­zött 5,5 millió forint jutal­mat osztottak szét. Az ünneplő kollektívát a megye és a város párt-, ál­lami és társadalmi szervei­nek képviseletében dr. Tol­nai Lajos, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője kö­szöntötte. Nem titkolt büsz­keséggel és örömmel szólt azokról az eredményekről, amelyeket az igazgatóságiak az év első hat hónapjában elértek, de rámutatott arra is: a XII. pártkongresszus határozatai szellemében a jövőben még többet kell ten­ni a hatékonyság, a gazdasá­gosság érdekében, a vasút rekonstrukciója mielőbbi megvalósításáért. A csehszlo­vák vasutasok köszöntését Vala Stefán, a pozsonyi vas­útigazgatóság műszaki igaz­gatóhelyettese tolmácsolja a jelenlevőkön keresztül vala­mennyi vasutasnak. Elisme­réssel szólt a miskolciak ered. ményeiről, amely nagyban hozzájárul a két nép. a két ország vasutasai barátságá­nak, együttműködésének el­mélyítéséhez. A vasutasnapi ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. (A vasutas iúliálisról tudó­sítunk a 3. oldalon.) Lehet eső Változó időre számíthatunk, ma is. A szél megélénkülhet, a legmagasabb hőmérséklet 25 fok körül lesz. Napsütés­re, borúra, esőre egyaránt van kilátás. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom