Déli Hírlap, 1980. július (12. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radvánvj Éva—Postacím: Deli Hírlap. Miskolc 3501. Pf.: 39. — Telefon: 18-2ál Száznégy üzemmérnököt adott az egyetem Diplomaosztó ünnepséget rendezlek június 28-án délelőtt Kazincbarcikán, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem vegyipari automatizálási főiskolai karán. Az ünnepségen Fignár Béla igazgatóhelyettes elmondotta: idén száznégyen szereztek üzemmérnöki oklevelet, nyolcvannégyen nappali, húszán pedig levelező tagozaton, a három, illetve a négy év alatt. Különlegessége, hogy Magyarországon most adtak ki először tizennégy üzemmérnöknek műanyag-alkalmazástechnikai oklevelet. A vegyipar ugyanis már több éve várja az első ilyen végzettségű szakembereket. A végzős hallgatóktól Cservenka Miklós igazgató búcsúzott az intézmény nevében. Hangsúlyozta a többi között: az oklevél megszerzése csak kezdet, igazán mérnökké csak a megfelelő ipari gyakorlat után válhat az ember. Megható volt a pillanat, amikor a diplomások átadták az iskola zászlaját a következő évfolyamnak, amelynek tagjai ígéretet tettek: legalább olyan jól helytállnak tanulmányaikban ők is, mint a most búcsúzott évfoyam. Hisszük, hogy a magyar vegyipar igazán jó! képzelt szakembereket kapott a miskolci egyetem vegyipari automatiza- lasi főiskolai karától. Soltész Rudolf Kazincbarcika, Ságvári tér X. sz. Zebra, rossz helyen Ügy vélem, sok , miskolci nevében fogalmazóm meg véleményemet: jelenleg nem a legjobb helyen van a Zsol- cai kapuban az aluljáró és az alsó jelzőlámpa rendszer közötti gyalogos-átkelőhely. Akkor lenne jó helyen, ha közelebb kerülhetne az aluljáróhoz. Aki ugyanis a virágpiacról, a Gyors étteremtől, a Delicates áruháztól át akar jönni a túlsó oldalra — s ilyenek naponta ezrek vannak —, nemigen mennek Az üzemi étkeztetésben az előfizetéses ebédeknél a minőségi és mennyiségi igények biztosítása mellett a tálalás sem tartozik a csekély feladatok közé. Ez utóbbira azonban sajnos jóval kevesebb gondot fordítanak egyik-másik vendéglátó helyünkön. mint amennyit megérdemelne. noha ez tulajdonképpen pénzbe sem kerül. A minap például az alábbi jelenetnek voltam szemtanúja az egyik üzemi étkeztetést vállaló vendéglátó egységünkben: Hafom hölgy várt a mellettem levő boxban előfizetéses ebédre. Kanalazták az illatos, tartalmas zöldséglevest, s fennhangon dicsérték. Ám alig fogyasztottak még pár kanállal belőle, amikor már az asztalra terítették az aranyszaftos babfőzeléket, s a desszertet is. Magyarán: ezt az asztalt letudta a felszolgáló! A főzelék ismét ízlett a vendégeknek, bár a rajta levő zsírfoltokat sokallták, a néhány parányi húsfeltétet kevesellték. Fogalmuk sem volt róla. hogy mekkora adag dukál a feltétből. Morgolódni el az aluljáró bejáratáig, s nem is mennek le a Hági étterem előtti zebrához, hanem átvágnak az úttesten. Ezt a szinte tíz percenként bekövetkező balesethelyzetet szüntetné meg, ha a gyalogos- átkelőt a jelenlegi helyéről feljebb vinnék, az aluljáró irányába.' Sok-sok gyalogos nevében: T. Gy. Miskolc azonban akkor kezdtek, a'mi- kor rátértek a finomságra. A három, krémmel dúsan töltött mézeszserbót ugyanis egyetlen tányéron tálalták, evőeszköz nélkül. Villáik, babosak voltak. Némi zsörtö- lődés utálj kézbe fogták a süteményeket. s így fogyasztották el. Persze fülig kréme- sek lettek töle.^Papírszalvétájuk már nejp volt — az egyetlen fluszpapír. amit az ebédhez kaAak. már használhatatlanná vált, maradt tehát a zsebkendő arcuk, kezük tisztogatásához .,. Klasszikus példáia volt ez annak, hogyan nem szabad tálalni egv jól összeállított, finom ebédet. Nem fontos, hogy hol történt, a felszolgáló fiatalember úgyis magára ismer majd. Ám úgy érzem, az igazi vendéglátás, alapkövetelménye volna, hogy a szakképzett terítés, tálalás is megfelelne az elvárásoknak. A vendéget ugyanis csak úgy lehet megtartani, ha a kulturált étkezés lehetőségét is biztosítják. Az előfizetéses jeggyel betérő vendégekét is! S. P. Miskolc ... és meglett a pénztárcám! Gyakran olvasok vásárlói sérelmekről, s ritkábban elégedett vevőkről. Szeretném egy sajátos és szép tapasztalatomat közreadni. A közelmúltban munkából tartottam hazafelé, s a Búza té- rent az áfész 158. sz. zöldséges boltjában zöldségfélét. gyümölcsöt. tojást vásároltam. Csak otthon vettem észre, hogy nincs meg a pénztárcám. Visszamentem. s teljes bizonytalansággal — mivel előbb nem egyedüli vásárló voltam a boltban — kérdezősködtem a pénztárcám felől. Fél mondatnál tovább alig jutottam, a bolt kedves vezetője és eladója készségesen hozta, s a világ legtermészetesebb hangján, a hálálkodá- somat is elhárította. Éveken keresztül szívesen vásároltam itt eddig is, mert friss árut kapóké kedves és gyors kiszolgálással. Most erre rádupláztak. Nagyon köszönöm! Azt hiszem, ha a vevők elegedettek. az áfész büszke lehet a megbízható dolgozóira. N. Mihályné Miskolc, Pozsonyi u. 66. sz. Mit szépítsem: nincsenek jó tapasztalataim az aprópénzzel való vásárlást illetően. Az aprót ugyanis — tíz-, húsz- és ötvenfilléreseket — csak ott fogadják szívesen, ahol éppen hiányzik a kasz- szából. Másütt bizony zokon veszik, ha bajlódni kell a számolásukkal. Legutóbb például „fagyiért” sorakoztam a felgyülemlett apróimmal. Türelmesen vártam, míg a kis ablakhoz kerültem, az adagolóhoz. A két fagyi árát a kiszolgáló tenyerében tettem — miután a pénzes urna nem volt a pultra téve —, aztán igencsak megszégyenültem. A- kiszolgáló ugyanis apróimat S akkor jött a finomság...! Rongyos házak A Évtizede a Szentpéteri kapui lakótelep jó néhány bérházára'illett ez a jelző. Azóta azokat gyönyörűen kikozmetikáz.ák. Örökükbe a Bálint György és Benedek utcai épületek léptek, íme, így néznek ki! Az- ott lakók közül több olvasónk érdeklődött: vajon mikor' szépítik meg az ő otthonaikat is? A MIK 3. sz. Házkezelöségétöl kaptuk a tájékoztatást: az előzetes tervek szerint a Bálint György u. 2—8. számig, s a Benedek u. 1. sz. épület teljes felújításara 1983-ban kerülne sor. A Benedek u. 3—37. számig 1984-ben végzik a tatarozást. Ha minden jól megy! (L. J. felvétele) Örömmel olvastam a DH- ban a Szomorú leértékelés című cikket a közelmúltban. A fiúk—lányok egymás közötti társalgási formáiról volt benne szó. A szabadszájóságot, a megbotránkoztató trágár beszédmódot marasztalta el benne a szerző. Magam is szeretném elmondani ezzel kapcsolatban a vélemé- n3remet. Tapasztalataim szerint fiataljaink java része szépen, illedelmesen beszél. Ám úgy igaz: az évek során egyre gyarapodott azoknak a száma. akik valamifajta modern érintkezési módnak tekintik az illetlen beszédet. Véleményem szerint a baj ott kezdődik, hogy eluralkodott fiataljaink között a tegeződés — első látásra. Ezt a magam részéről helytelennek tartom. A tegeződés ugyanis a bizalmaskodásra ad alkalmat. Nem hagynak időt rá a lányok, hogy felmérjék: vajon a fiatalember méltó-e a bizalomra? Nem fog-e sértőn, ordenáré stílusban „társalogni”? Ügy vélem, helyes lenne serdülő leányainkat megtanítani arra is, hogy ne bánjanak oly bőkezűen a per- tüval. Csak azoknak a fiúknak engedjék meg a te- gezést. akikről már kiderült: nem fognak visszaélni vele. S - valóban legyen bennük annyi tartás, hogy tiltsák meg a tegezőviszonyt annak, aki bizalmaskodásra, illetlen beszédre használja fel. Higy- gvék el, hogy a lányokon múlik minden. Ha ők szigorúbbak lesznek, s megkívánják a fiúktól az illendő beszédet. talán szélesebb körben visszatér a szép társalgás divatja. Kun Pál Miskolc, Dorottya u. 1. sz. Elment valahová... Elnyűtt cipőmet elvittem a selyemréti cipészszövetkezetbe megjavíttatni. A beadásnál nem is volt semmi probléma, annál több az átvételnél. Már három esetben jártam ott, de mindig kis cédula fogadott: nem tudnak kiszolgálni, mert az arra illetékes elment valahová. Nem értem: mi más dolga lehet az oda állított dolgozónak, mint az, hogy a cipőket átvegye, illetve kiadja. Minek keli neki állandóan a bankba, az OTP-be menni? Lehet, hogy magánügyben? Nem vitatom. Mindenkinek van elintéznivalója. Neki is lehet. De legalább vegyen annyi fáradtságot, hogy valakit odaállít maga helyett, nem pedig kis cédulával, és a két hatalmas lakattal adja tudomására a kuncsaftnak, hogy néki másfajta elfoglaltsága van azonkívül, ami tulajdonképpen a dolga lenne. M. G. Elférhet-e egy gordonkátok a farzsebünkben? A rossz időre hivatkozva, a Miskolci Szimfonikus Zenekar június 30-i koncertjét a diósgyőri vár helyett a Kossuth Művelődési Központban rendezték meg. Kétségtelen: egész nap zuhogott az eső, de kb. két órával a kezdési időpont előtt már ragyogóan sütött a nap. Ezért sokan az eredeti helyszínre, a diósgyőri várhoz zarándokoltak, de csalódniuk kellett. A várban a zenekarnak se híre, se hamva... Egyik barátommal csalódásunkat azzal próbáltuk enyhíteni, hogy busszal, villamossal, gyalog — ahogy tudtunk — megpróbáltunk a hangverseny kezdetéig a Kossuth Művelődési Központig eljutni. Természetesen nem sikerült, már javában tartott a koncert, mire a helyszínre értünk. A rendezők közölték, hogy a jegyszedö már elment, ezért belépőjegyet már nem kaphatunk. Arra kértük őket — ha már ilyen szerencsétlenül alakult a dolog —, engedjék meg, hogy legalább a hangversenyterem bejáratánál hallgatózhassunk. (Természetesen lábujjhegyen állva...) — Nem, szó sem lehet róla! — hangzott a szigorú, ellentmondást nem tűrő válasz. — Mit képzelnek? Nincs jegyük ...! Arról nem is beszélve, hogy az ajtó közelében vannak a zenészek kellékei... Éppen ebben a pillanatban csendült fel Dvofák: Újvilág szimfóniája. (Az egyik rendező is rágyújtott egy füstszűrös Symphoniára.) Mit volt mit tenni? Nem kis bánattal hazaballagtunk. De azóta is motoszkál két gondolat a fejőmben. Az egyik: olyan nagy Miskolcon a komoly zene iránti érdeklődés, hogy szinte meg kell akadályozni a lelkes zenerajongókat abban, hogy a helyi szimfonikus zenekar koncertjét meghallgathassák? A másik: táska, szatyor nem volt nálunk.., Vajon mitől tartottak az ügybuzgó rendezők? Csak nem arra gondoltak, hogy amennyiben az ajtóhoz engednek minket, hallgatózás közben a farzsebünkbe rejtünk egy kottaállványt — uram bocsá’ —, gordonkatokot, és éberségüket kijátszva, meglógunk vele?! Dezső László Esztergom, Irinyi u. 3/á Tegeződés — első látásra! Maradjon csendes! Jártamban-keltemben július elsején, estefelé bevetődtem a Tokaj étterembe, ahol a szokásos mindennapos diszkóvetítésen éppen kedvemre való filmet játszottak. Nem számítottam rá, hogy véletlenül premierre érkezem : ezen az estén tovább maradt nyitva a presszó a vetítés után, mint eddig; megnyitották a diszkómozit követő diszkóbárt. Ha már megnéztem a filmet, ott maradtam. Kíváncsi ember vagyok, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján szkeptikus a miskolci éjjeli szórakozóhelyek nívóját illetően. Megvallom: tévedtem és örültem neki. Lehet, hogy ez csak az első nap tapasztalata, amikor meg kevesen tudtak a bárról, de csendes, kellemes, táncos este volt. Szeretném remélni, hogy ilyen is marad. Mint hallottam, őszre — a filmek vetítése után — irodalmi műsor is lesz a bárban, gondolom sanzonok, előadók fellépte prózával, vagyis a régi kabaré felele- vehítése, diszkókeretben. Ha így lesz és, ha a kísérlet nem lesz tisiza virág-életű, akkor sok sikert kívánok a Tokajnak. Csak így tovább!..; Többen lehetnek, de a csendes, szolid tőinus maradjon! M. r. Az apró is pénz lecsapta az asztalra, mondván: ő nem ér rá számolgatni, vigyem oda, ahol a nagyobb értékű pénzemet kaptam ... Hatvanhat éves vagyok, s becsülöm a pénzt, hiszen megdolgoztam érte. Egyébként is: még egy inggombért is lehajolok. Hiszek a szólásmondásban: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli! Ügy gondolom: nem ártana többször is jobban hangsúlyozni ezt a kereskedelem és a vendéglátóipar némelyik dolgozója előtt sem. Nyéki Márton nyugdíjas Miskolc, Kabar u. 4%2. sz.
