Déli Hírlap, 1980. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-05 / 130. szám
Válogatott labdarúgó-mérkőzésen Magyarország- Ausztria 1:1 Még mindig nincs csapatunk Salakmoiorosás Bravúr Debrecenben t Hangszerek születése >fc A neves NDK-beli hangszergyárban, a markneukircheni hegedűk és brácsák szülőhelyén már három évszázada készítenek zeneszerszámokat... > Labdarúgó-válogatottunk a tavaszi szezon utolsó, nemzetek közötti mérkőzésén szerepelt tegnap a Népstadionban, Ausztria válogatottja ellen. Mészöly Kálmán, a válogatott megbízott szövetségi kapitánya a találkozó előtt azt nyilatkozta. - hogy maximális teljesítményt vár minden játékosától, ezért győzelmet vár azoktól a játékosoktól, akik legutóbb is kezdtek a skótok ellen. Megemlítette még, hogy kezd összerázódni a gárda, ezért ugyanaz a kezdőcsapat, mint a skótok ellen. Meg kell mondanunk, hogy az osztrákok elleni mérkőzésen úgy tűnt: mégsem rázódott össze annyira a csapat, hogy az a pályán és az eredményességben megmutatkozzék. Pergessük vissza az eseményeket. Az összeállítás 4—4—2-es felállást határozott meg, ami azt jelentette, hogy hazai pályán két csatárral játszik a magyar együttes. Ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy a mieink nem támadó felfogásban játszottak. A két előretolt ék mellé rendre feljött a jobb oldalon Pásztor és Paróczai, míg a bal oldalon Csongrádi és néha Tóth J. Igen ám, de bármennyire támadtunk is, csatárok nélkül nem lehet gólt lőni. A 12. percben Törőcsik beadását Kiss előrevetődve a bal alsó sarokba fejelte. Mondhatjuk úgy, hogy ez a gól, bár szép támadás előzte meg, mégiscsak az osztrák védők segítségével született. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az ugyancsak két csatárral játszó osztrák válogatott az első négy percben két olyan helyzetet dolgozott ki, amelyből gól születhetett volna védőink asszisztálása mellett. Feltűnő volt, hogy sem Tóth József (ő egyébként szabálytalankodások sorozatán és reklamálásokon kívül nem csinált semmit), sem Paróczai nem fogott embert. Ebből aztán az következett, hogy a „sógorok” főleg az első fél órában létszámfölénybe kerültek Mészáros kapujának előterében. Garaba nem' mozdult el Krankl mellől, jól is fogta, de amint az osztrákok csillaga meglódult — erre a találkozón négyszer volt alkalma, minden esetben Garaba rossz szerelésének következtében —, máris gólveszélyt teremtett. Bálint az utóbbi mérkőzéseken nyüjtottakhoz képest jóval gyengébb teljesítményre volt képes, bár jól rombolt, de többször bizonytalankodott és indításai is leginkább ellenfélhez kerültek. A kánuban Mészáros az első félidőben két esetben nagyon határozatlan volt, a második félidőre aztán feljavult. Lépjünk egyet előbbre, azaz nézzük, mit láthattunk a középpályásoktól. A sor és a magvar válogatott lesriobbja is Pásztor volt, aki beszáeuldozta a pályát, renf?e*e*?et dolgozptt, jól szerelt és indított, és többször veszélyes, belőtt labdákkal hozta helyzetbe társait. Sainos, nem volt méltó társa, aki befejezte volna az áltaTa kezdeményezett akciókat. Ke**rki. nem tudni' miért volt a pályán, hiH ovőzles édességet osztogat Régi és népszerű sport Mongóliában a bök borildak birkózás. A nemzeti bajnokságot minden évben a Nadom alkalmával — rendezik meg ünnepélyes külsőségek között Ulánbátorban, nagyszámú közönség előtt. A Nadom: — nemzeti ünnep, az 192l-es népi forradalom győzelmének évfordulója. A bök barildak birkózók hosz- szú évekig készülnek első mérkőzésükre. Szigorú szabályok szerint, öreg mesterek irányításával tanulják meg a sok ügyességet, ravaszságot, nagy fizikai erőt kívánó sportág fogásait. Aki a küzdők közül * a földre kerül, az a vesztes. A vesztes — a győző iránti tisztelete kifejezéséül — ennek felemelt karja alatt megy át, majd mindketten kezet ráznak, bizonyítandó, hogy sem neheztelés, sem ' harag nem maradt bennük. A győztes — ugyancsak a hagyomány szerint — édességet osztogat a közönségnek. A győzteseknek különféle kitüntető cím jár, mint: Óriás, Oroszlán, Elefánt, Sólyom stb. elnevezés. Ha valaki már rendelkezik asp Oroszlán címével és elsőként végez 'a Nadom alkalmával, kitüntetik az Óriás címmel. Harmadik győzelme után az illető megkapja a „Nemzeti Óriás” kitüntetést, a negyedik után pedig a „Legyőzhetetlen** címet. szén teljesen légüres térben mozgott, és mindössze egy fejese jelentett veszélyt Koneiiia kapujára. El sem tudjuk képzelni, hogy milyen taktikai utasítással küldte öt pályára Mészöly*. Nyilasi és Csongrádi azopos teljesítményt nyújtott; mindketten jóval elmaradtak a várakozástól. Nyilasi, akit nemrégen a Népsport a hónap játékosaként emlegetett, ismételten bebizonyította azt a hivatalos orvosi megállapítást, amely szerint a középpályás lelki tényezők miatt sportolásra nem alkalmas. Akaratgyenge, alibijátékot mutatott be, majd amikor ezt is megunta, lecserélését kérte. Szóhoz jutott még ebben a csapatrészben Kuti és Soós, akik még annyit sem produkáltak, mint azok, akik helyett beálltak. Ezek után nézzük a kétszemélyes csatársor teljesítményét. Kiss gólján kívül semmi hasznot nem hozott játékával, sőt amikor egy labdára Törőcsikkel rajtolt, véletlenül játékostársát találta fejbe, akinek aztán elindult az orra vére is. Ossz játékra ezúttal is képtelen volt, és ismét le kellett cserélni. Törő- csikre Stotz kapitány nem állított senkit különösebben, és ez, úgy látszik, kedvezett neki. Rengeteget volt' játékban, több jó labdát adott, de cselsorozatai csak látványnak voltak szépek. Csapatunkat tehát megint csak a sokéves hibák jellemezték: a védelem bizonytalan, a középpályán ellenfelünkkel szemben alulmaradunk csatársorunk pedig egyszerűen nincs. A fentieket figyelembe véve nem keltett meglepetést*, hogy az egyébként nagyon körülményesen, sok oldal- és hátraadoga- tással játszó osztrákok végül is a 75. percben Jara révén egy nagyon szép góllal kiegyenlítettek. Ha a statisztikát nézzük, nekünk összesen Volt annyi gólhelyzetünk (5), mint az osztrákoknak az első félidőben. A skótok elleni legutóbbi találkozó után egyik kollégánk a következőt mondta: „Tudunk mi győzni, csak meg kell találnunk ehhez az ellenfelet.” A skótok személyében megtaláltuk. Az osztrákokéban azonban nem ... DARAB GYULA Debrecen, június 4.. szerda. 17 óra. A salakmotorosok aggódva figyelték az eget. Fohászuk, hogy ne legyen eső, nem vált valóra. .Egyedül Mészáros dörzsölhette a kezét, mert ő indult az; ^lső futamban, az eső előtt, a Debreceni Volán—Borsodi Volán csapatbajnoki összecsapáson. Simán nyert is. Klubtársa, Szi- ráczki József azonban nem szerzett pontot, így 3:3-mal indulta találkozó. Az ezer főnyi szurkolósereg biztos volt abban, hogy itt csak hazai, azaz debreceni siker születhet. (Meg nem erősített híreik már korábban eljutottak Miskolcra. A lehető legjobb csapatot állították össze.) Aztán jött az eső' és a debreceni futamgyőzelmek. A másodikban Szőke csak a 2. helyet tudta megragadni. Gregó pedig pontot sem szerzett. 7:5 lett, oda. Es jött a harmadik, meg a zivatar. Bizonyára az zavarta meg a miskolciakat, mert előbb Jakabot zárták ki, majd Berecz nem szerzett pontot. A futam végeredménye: 5:0. debreceniek. Már 12:5 arányban vezettek. Ám nem kellett, rsak két futam. és a miskolciak átvették a vezetést. Sziráczki István motorSzombaton, június 7-cn 10. órakor rendezi meg az MVSC kerékpáros szakosztálya a tehetségek felkutatása és a kerékpárossport megszerettetése céljából a második világháborúban életét vesztett MVSC-s sportolók emlékére a Szakolcai-emlékversenyt. A versenyben minden évben vándordíját ajánlott, illetve ajánl fel a Szakolcai és a Povázsai család. A versenyszabályok szerint véglegesen azok nyerik el a vándordíját, akik egymás után háromszor győznek, vagy egyébként öt alkalommal. A vándordíj elnyeréséhez a következő pontszámítást alkalmazzák a kiírók és a rendeja úgy száguldott, hogy öröm volt nézni. A 4.-ben győzött István. az ötödikben nem engedte, hogy Jakab és közé inég valaki jöjjön. Fordult a kocka 15:14 lelt az állás a vendégeknek. És ettől kezdve a vezetést nem adtuk ki a kezünkből. Mészáros, Sziráczki I. remekelt. Ha kotlett, sok-sok pontot hoztak. És a debrecenieknek még azt az örömöt sem hagyták, hogy közbe- ékerődjenek. Sőt, Szőke a 12. futamban a nap legjobb idejét futotta. A végeredmény rég nem volt pontkülönbségű az üldöző csapat, a debreceniek előtt: 4S-29. BORSODI VOLÁN—DEBRECENI VOLÁN 48:29. A pontszerzők: Sziráczki I. 13 (öt futamban indult, csak borsodi! engedett — kétszer — mat ga elé!). Mészáros, Szőke 11—11, Sziráczki J.. .Jakab fi—9. Origó 1. Berecz nem szerzett pontot. Az ellenfél versenyzői közül Hajdú volt a legeredményesebb 7 pontjával. A másodosztálynak versenvét Bráner (Debrecen) nyerte két futamgyőzelmével és nyolc pontjával az ugyanennyit teljesítő Koszován (Borsodi Volán) előtt. D. T. B. zők. Minden induló, aki végigmegy a távon, egy pontot kap. Az első helyezett 5, a második 3, a harmadik 2, a negyedik +1 pont birtokosa lesz. Ezután alakul ki a végső sorrend. A verseny a miskolci 3. sz. főútvonal 182. kilométerkövétől a Hidasnémeti felé eső útvonalon bonyolódik le, az alábbi versenyszámokban: Felnőttek és juniorok 100 kilométert tesznek meg. az ifjúságiak 80-at. Indulnak a vaskerekes serdülők is (tóvjuk 30 kilométer), az úttörők (itt a táv 20 kilométer) és . a gyermekek (10 kilométeres távon). A beérkezés 12 óra körül, az indulási helyen várható. Vonós hangszereket nemcsak esyecli darabokként, kiváló művészek számára készítenek, hanem kisebb-nagyobb sorozatban mások számára elérhető áron is. A hangszerek két alapanyaga a jávor- és a fenyőfa, melyek mellett még mahagóni-, ében- és paliszanderfát is felhasználnak. A hangszerkészítésre megfelelőnek ítélt fa előkészítése valóságos alkímia. A méretre vágott faanyag három évig érik (a valódi mesterhegedűnek valt> akár húsz esztendeig is). A sajátos módon felszeletelt fa raktárba kerül és ott addig szárad, amíg víztartalma 18 százalékra nem csökken. Ezután mesterséges szárítás következik, hogy meg kevesebb, csupán nyolc százaléknyi legyen a víztartalom. A gyártási folyamat kezdetét a faanyagok durva megmunkálása jelenti. Ezt követően úgyszólván minden kézi ' erő, illetve szerszámok segítségével törté« nik. Amint elkészül a vörösfenyőből levő fedő- és jávorfából kialakított hátlap (az előbbi a hangminőség egyik legfontosabb meghatározója), az oldallap villamos berendezésen való meg- hajlítása, majd behelyezése következik. Először a hátlaphoz enyvezik, azután erre a „dobozra” erősítik rá a fedőlapot« és máris kész a „korpusz”, a vonós hangszer „teste”. Ügyes kezek formálják és szerelik rá a többi alkatelemet is, míg végül megszületik a hangszer, amelff muzsikálni fog. A vonók vesz- szőjét gázláng fölött kézzel formálják; nincs az a gép, amely a kellő hajtást és rugalmasságot jobban meg tudná adni. A vesszőre kerülő hosszú lószőrszálak Mongóliából vagy Argentínából származnak. A hegedűk esetében nincs mód sok újításra, négy alaptípus van, azokafc keresik és gyártják világszerte^ Nem változik az alak és a aagy«j ság sem, t Felolvad a Jegestenger? Melegszik-e Földünk vagy újabb jégkorszakra kell felkészülnünk? A tudomány — még mindig vitatott — válasza az első tézis felé hajlik. A különféle fosszilis anyagok — ilyenek a szén. a kőolaj és a gáz — elégetése jelentős mértékben növelheti a légkör széndioxidtartalmát. Emellett egyes régiókban hatalmas erdős területeket semmisítenek meg. Ez oda vezet, hogy az ártalmas gazok természetes felszívói megsemmisülnek. A várható következmény: a széndioxid nagyobb arányú koncentrációja erősíti az úgynevezett melegházi hatást, elősegíti a levegő hőmérsékletének emelkedési a Föld felszínén. Mihail Budiko tudós más tényezőkre is utal. Az éghajlati ingadozások és a hőmérséklet-változások a levegőben szorosan összefüggnek a hó- és jégviszonyok változásával. Ha a jég a megnövekedett hőmennyiség' következtében olvad, megszűnik tehát a napsugarak, visszatükrözési hatása, ez a* hőmérsék’et további emelkedését vonja maga után. Szakemberek úgy vélik például, hogy az északi Jegestenger már 2025-ig teljesen felolvadhat. Egy további szempont a csapadékmennyiség és a csapadékos területek megváltozása. mivel a felmelegedés egyszersmind naavobb párolgást is jelent az óceánok felszínén. Tudósok egyöntetűen megállapítják. hogy az említett folyamatok és azok sokrétű hatásai belátható időn belül nagy jelentőséggel, bírhatnak az emberiség termelési módjára és életmódjára nézve. j Tisztelt Gázfogyasztóink! A GÁZSZÁLLÍTÓ VEZETÉK ÉVES NAGYKARBANTARTÁSA MIATT MISKOLCON (ESZPERANTÓ TÉRTÖL NYUGATRA, GYŐRI KAPU, BOLGÁRFÖLD, KILIÁN LAKÓTELEP, DIÓSGYŐR VÁROSKÖZPONT, MAJLÁTH, VALAMINT MISKOLC-TAPOLCA, EGYETEM) 1980. június 9-én 05 órától 24 óráig GÁZKORLÁTOZÁS LESZ.'A KORLÁTOZÁS CSAK A NAGYÜZEMI FOGYASZTÓKAT ÉRINTI. KÉRJÜK HÁZTARTÁSI ÉS KOMMUNÁLIS GÁZ- FOGYASZTÓINKAT, HOGY KÉSZÜLÉKEIKET CSAK FELÜGYELET MELLETT HASZNÁLJÁK. BÁRMILYEN . RENDELLENESSÉGET ÉJJELNAPPAL A 14-443-AS TELEFONSZÁMRA SZÍVESKEDJENEK AZONNAL BEJELENTENI. FELVILÁGOSÍTÁS ÜGYÉBEN IS KÉSZSÉGGEL ÁLLUNK RENDELKEZÉSÜKRE. T. GÁZFOGYASZTÓINK MEGÉRTÉSÉT ÉS MUNKÁNK ELŐSEGÍTÉSÉT KÉRJÜK. TIGÁZ MISKOLCI ÜZEMEGYSÉGE fikció! 30 százalékos áron * nemcsvaksiatszárazkabarcs felhordásra kész állapotban 9 előre csomagolva 9 minden igényt kielégítő színválasztékban kapható telepeinken Amíg a készlet tart! Kerékpározás Szak olcai-emlék versen