Déli Hírlap, 1980. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-24 / 146. szám
Made in Borsod Több ki, mint be Külkereskedő szolgáltató vállalatok Á Kedveltek az NS7.K-ban az Ai'as Bútorgyár rusztikus hatású kisszekrényei. A vállalat most francia megrendelőkkel is tárgyal. (Kiss József felvétele) vállalat exportál szocialista országokba is. Az idei évben nagyjából a tavalyi teljesítések várhatók, ám az Avas Bútorgyár például, amelyik pillanatnyilag az NSZK-ba exportálja termékeit, tárgyal francia vevőkkel is. így további felfutás várható. — A népgazdasági egyensúly megteremtése feltételezi a tőkés importanyagok fel- használásának gondosabb áttekintését is. Mi a helyzet e téren? — Az importanvagok fel- használásának csökkentésére irányuló vállalati munka tapasztalatait. párt-végrehajtóbizottságunk egy évvel ezélőtt is elemezte. Most örömmel számolhatok be arról, hogy azóta kedvező változások következtek be. Az Avas Bútorgyár például 86 százalékra csökkentette 1979-ben a tőkés importot, az idén pedig. a tavalyinak is csak a 79 százalékát használja fgl! Vagy hadd említsem a Borsodi Nyomdát, ahol tavaly 4 millió, az idén pedig 3 millió forint értékű, tőkés importból származó anyagot használnak fel. Hazai ellátó vállalatokon keresztül jut mintegy 1,4 millió forint értékű. nyugati országokból származó műszerhez, szögbelövő pisztolyhoz, csiszolókoronghoz a Miskolci Építőipari Vállalat, ők ennek 10 százalékos csökkentését tűzték ki célul. Vagy jelentős például a Borsod megyei Építőipari Vállalat évi, mintegy 17 millió forintös im- portanyag-felhasználasa, amiből ugyan csupán 2 millió forint értékű származik tőkés országból, ám ez sem kevés. Ezért örülünk az idei. tervezett 10—15 százalékos csökkentésnek. • Ny. I. Vízgazdá Ikodási statisztikai zsebkönyv Szójatartalmú kenyér Nyolcszázból kettő A Fazekas utcai általános iskola igazgatójával beszélgetvén azt firtattuk, vajon mi lehet az oka annak, hogy a munkásszülők közül kevesen adják gyermeküket tagozatos osztályba. -Gyenge volna a propagandája ennek, a társadalom részéről szükségszerű igénynek? Az említett iskola igazgatója mindenesetre azt mondta: „Tavalyelőtt 800 levelet küldtünk el a miskolci üzemekbe, kérvén, juttassák el a leveleket azokhoz a szülőkhöz, akiknek van általános iskolás korú gyerekük. Ezekben a levelekben arra biztattuk a szülőket. írassák be a fiukat, lányukat tagozatos osztályba. Mondom, 800 levelet küldtünk szét. Összesen két jelentkező akadt... Szomorú." Valóban az. A tagozatos osztály lépcsőt jelent a munkás gyermekének az egyetemre, főiskolára. A munkás szülők miért nem élnek a lehetőséggel?! Egyesek azt mondjak: vagy közönyösek, vagy még mindig a maradi gondolkodás belolya- solja az elhatározást, hogy az esztergályos gyereke maradjon „csak" esztergályos, a lakatosé „csak" lakatos? (Ki vitatná, hogy szükség, nagyonis' szükség van rájuk. De nem törvényszerű. hogy csak a munkás gyerekéből lehet munkás. De most nem ez a téma.) Én nem hiszem, hogy a munkás közömbös volna, azt sem. hogy maradi gondolkodású. Inkább aflelé hajlok, hogy azt higgyem: a lehetőséget és a lehetőségben rejlő előnyt nem ismerik eléggé. S ha ezt veszem. akkor a- propaganda — esetektől eltekintve — gyenge. Mert nem csak toborozni kell. hanem biztatni is. Lehet, hogy a munkás szülő arra gondol: például egv matematikatago- zatos gyereknek segíteni kell otthon is. de hát énnekem — mint valaha viccesen mondták — ez magas, mint prepának a logaritmus. Ez a munkás szülő bizonyára nem tudja, hogv az értelmiségi szülőnek is — talán kivétel a mérnök — magas ez a mai matematika, ő maga sem képes a gyerek segítésére. De ez nem lehet ok! Az iskola segít. Munkásgyerekek esetében kétszeresen is kötelessége. Ha tehetséges, jó képességű az a gyérek, ne vágják el az útját. Az ám. de ki ismeri fel, hogy tehetséges, jó képességű? Az iskola. A tanára. S akkor neki személy szerint is kötelessége, hogy az ilyen gyéreket az általános osztályból tagozatosba irányítsa át. Még akkor is,1 ha az psztálúátlag gvengébb lesz. Mert nem ez a lényeg, hanem a gyerek! Hiszen az ő jövője a társadalom érdeke is, végiére is nem csupán egyedi, hanem összérdek diktálja az okos, megfontolt, célszerű — hogy úgy mondjam — képzést. Egy pedagógustól hallottam szintén: „Arról tudok, hogy •valamilyen tisztséget viselő szülő gyerekét protezsáltak tagozatos osztályba. Arról viszont nem, hogy ezt tettek volna egv kohász gyereke érdekében.” Hát tessék protezsálni és nagyobb propagandát verni, ha rászolgál a munkás szülő gyereke! Egészségügyiek kél párton í f Beteolátogatók etikája egészségügyieknek és betegeknek is roppant megterhelő. A frissen operált, vagy súlyos betegek.egy ilyen tortúra után belázasodnak. s állapotuk visszaesik. Nem ritka. hogy tíztagú családok zarándokolnak el a kórházba, körbeülik a betegágyat. Mindenki eleget akar tenni hozzátartozói kötelességének. A mostani beteglátogatási rendszerben szinte a nap minden órájában igen sok az illegális látogató. Az igazgató-főorvosoknak külön munkát ad a rendkívüli kérelmek elbírálása. Ezek a papírok tulajdonkéooen ellenőrizhetetlenek abból a szempontból. hegy az engedélvezett időt betartja-e a hozzátartozó. Akkor veszik igénybe, amikor tetszik, és élnek is vele. alakultak ki, amelyek fittyet hánytak a ma ismert antibiotikumokra. A kezdeti ellenségeskedés után ma már elfogadott a szülészeteken a látogatási tilalom'. Egy másik tábor, a többi osztályokon a mindennapos látogatás bevezetését szorgalmazza. Természetesen rövidített idővel, és,' munkaidőn túl. Ezzel a rendszerrel ezt a mostani, félelmetes zsúfoltságot szeretnék mégszüntetni. Azt is elvárnák ettől a módszertől. hogy teljesen megszűnjön a tiltott időben való látogatás. Most a legkardosabb kapus sem tud hivatása magaslatán állni. Még fontolnatják A Központi Bizottság 1979. december 6-i határozata, és a XXI." pártkongresszus határozata feladatként jelölte meg a vállalatoknak a tőkés export növelését, valamint a tőkés import csökkentesei. A miskolci Szolgáltatóipart Partbizottság hatáskörébe két. exportra is termelő, s mintegy féltucatnyi tőkés importból származó anyagokat is felhasználó vállalat tartozik. Zimmermann Ferenccel, a pártbizottság gazdasági felelősevei arról váltottunk szót, hogyan felelnek meg ezek a vállalatok a követelményeknek? — Hadd kezdjem mindjárt azzal, hogy párt-végreha jtó- bizpttságunk a közelmúltban végzett értékelést , éppen e témában. A gazdaságos tőkés export növelésének “ lehetőségét és az importanyagokkal való takarékos gazdálkodást vizsgáltuk. Ami az exportot illeti, elsősorban az Avas Bútorgyár, mellette a Borsod megyei Építőanyag- ipari Vállalat termel tőkés megrendelésre is, mindkét vállalat exportját az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat bonyolítja le. A bútorgyáriak különböző rendeltetésű, rusztikus hatású komódokat, az építőanyag-ipariak pedig a sárospataki népművészeti kerámiafeleségeket exportálják. — Megéri-e. vagyis: gazdaságos exporttermékekről beszélhetünk-e? — Szerintünk mindenképpen. Az Avas Bútorgyár a jelenlegi tervidőszakban 31.7 *millió forint értékű terméket ad el tőkés piacon: az idén 3 százalékkal többet, mint tavaly Ami á gazdaságosságot illeti, egy dollár kitermelési mutatója 40 forint, ami a bútoripari szakmában jónak mondható. Még kedvezőbb a helyzet a sárospataki kerámiák esetében, ahol egy dollár 27.6 forintba kerül. Ütóbbiak egyébként a tervidőszakban mintegy ötmillió forint éltekben exportálnak tőkés piacokra. Hadd tegyem azonban hozzá- bogy mindkét Oj kiadvánnyal gyarapodott a 'már népszerűvé vált statisztikai zsebkönyvek családja. A „Vízgazdálkodási statisztikai zsebkönyv” áttekintést ad az utóbbi két évtizedben nagy fejlődést eleró népgazdasági tevékenységről. A zsebkönyvben részletes adatok találhatók a beruhá-' zasokrol. a munkaerő és szociális ellátottság helyzetéről. továbbá a különböző •felhasználói igényeket kielégítő víztermékek: ivó-, ipari,. mezőgazdasági stb., valamint a hévizek termeléséről és felhasználásáról: a települések ivóvíz-ellátottságáról és csatornázottságáról, a szennyvíz-kibocsátásról és -tisztításról, a felszíni vizek szennvezettsegének állapotáról. továbbá az árvizek és belvizek ellem védekezés fejlődéséről. _**. Szójakoncentrátum-előálli- tó eljárást szabadalmaztattak magyar kutatók. A koncentrátumot a süló-, a tészta- es az édesipar hasznosíthatja. A gyakorlati alkalmazásról tartott sajtótájékoztatón a Fővárosi Sütőipari, a Csemege Kereskedelmi Vállalat és a Vendéglátó- ipari Főiskola bemutatta azt a szójakoncentrátumból készült újfajta kenyeret, amely gazdag fehérje- és szegény szénhidrattartalmánál fogva nemcsak táplálkozástanilag értékesebb a hagyományosnál. de fogyókúrázóknak különösen ajánlott. . Az új készítmény már forgalomba került a Csemege Vállalat néhány tóvárosi üzletében. Orgonaest Ma este nyolckor kerül sor a Hunyadi utcái evangélikus templomban Ella István or- 'gonaestjére. A műsoron Franz Tuder. Bach. Mozart. Mendelssohn, Rheinberger és Koloss István egy-egy műve szerepel. a 1IGÁZ Ma délelőtt ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló után a megye vízkár-elhárítási, vízellátási, csatornázási, szennyvíztisztítási feladataival foglalkozott a testület. Ezután a TIGÁZ miskolci üzemegységének munkájáról hangzott el tájékoztató, kiemelve a lakosság vezetékes és palackos gázellátásának helyzetét. 1 ársuIások n a k Tanácsi mogatás Ebben az évben a Borsod megyei Tanács 8 millió forinttal támogatja a falusi vízműtársulások munkáját. Elkészül és üzembe helyezik a bodrogkeresztúri és bod- rogszegi törpevízművet. Megkezdték Ond. Rátlia, Tárd, Boldogkőújíalu és Tolcsva vízműtársulásai a több évre tervezett ivóvízhálózat kiépítését, de tekintettel az egészségügyileg is veszélyes vízellátásra, még az idén átadnak — részleges üzemeltetésre — egy-egy kutat. Hernádszentandráson és Alsóbereckiben egy-egy kút mélyítését tervezik, míg Kovácsvágáson forrásfoglalásra kerül sor. Micsoda bűntudatot érezhették azok a hozzátartozók, akik merő jóakaratból betegük halálát okozták? A laikus nyelvére lefordítva, egy effajta zárójelentés igen morbid hangzású. A műtét jól sikerült, de a látogatók kedvenc ételeivel traktálták a beteget, amit a legyengült szervezet nem tudott elviselni Tulajdonkeppen, szinte minden látogatási napon előfordulnak hasonló esetek, ha nem is ilyen végzetes kimenetelűek. Ha a kórházakban a látogatókat vizsgáztatnánk a gyó- gvító intézmények házirendjéből. meglehet hogy többségük betéve tudná. De elenyésző százalékuk viselkedik e szerint. Szakberkekben rémtörténetekkel tudnak szolgálni. milyen morális és gyógyító munkát veszélyeztető vétségeket követnek el a hozzátartozók. A szabály úgy szól. hogy egyszeri fogyasztásra elegendő élelmet vihetnek be. De ahány látogató. az mind valami különlegességgel kedveskedik, sajnos itallal is. Ami pedig nem fogy el. azt hűvösebb nano- kon az ablakok között ..spái- zolják”, vagv az é.iieliszek- rénvben raktározzák. Aprócska gyerekek sírnak, rohangálnak a folyosókon, noha hat éven aluli gyermeket nem szabadna bevinni. Zarándoklón az ágyak körül Milyen . felelőtlenek azok a szülök, akik fertőzésveszélynek teszik ki csemetéjüket? És nyugodt-e a lelkiismeretűk betegükkel szemben.'aki- nek pihenésre, nyugalomra van szüksége? Ez a heti kétszeres dömping-látogatás Nem strázsálhatnak Az egészségügyiek a látogatás kérdésében két parton állnak. A szélsőségesebb, hogy a kórházakban teljesen szüntessék be a látogatást. Természetesen e tábornak is ió érvei vannak. Kivédhetetlen, hogy fertőző betegek, vagv valami lappangó bajban szenvedők ne menienek hozzátartozóinkhoz Mixel főleg munkaidőben zajlik a látogatás. orvosok és nővérek nem «trázsálhatnak a kórtermekben. hogv rendre ellenőrizzék a nártens és a hozzátartozó viselkedését, a hozott ételek milyenségét, mennyiségét. Ha jelen lennének néha-néha, talán‘még félre lé értenék. Az egész1- sésügyi miniszter állásfoglalására volt szükség, hogy a szülészeteken megszüntessék a látogatást. Mert olyan erős baktériumtörzsek Pszichés okok is szólnak a napi látogatás mellett. Megszűnne a sok értelmetlen telefonálás. a hozzátartozók saját szemükkel győződhetnének meg betegük állapotáról. S azok viszont tudomást szerezhetnének a család dolgairól. A hátránya csak az. hogv a látogatási idő leteltével minden nao fertőtlenítő takarítást kell végezni. Budapesten néhány kórházban már jól működ.ik ez a látogatási rendszer. Elvi- selhetően oszlanak meg az érdeklődők. a családtagok egyeztetik kinek melyik nap az alkalmasabb. Miskolcon még csak fontolgatják ennek lehetőségét. Valamennyi kórházban igazgatói tanácsülésen vitariák meg p témát. Amíg a végleges döntés megszületik, addi» is ió lenne a hozzátartozók lelkjismeretére apellálni. Túlzott ió szándékból tehetnek kárt. nerlig ió partnerek is lehetnének a gyógyító munkában. OLÁH ERZSI A VOLÁN 3. sz. Vállalat (Miskolc, József Attila u. 70. sz., bejárat a Tüzér utcai személykapunál) AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETNÉL A költségeket a vállalat téríti. Jelentkezési feltétel:- gimnáziumi érettségi bizonyítvány- büntetlen előélet Jelentkezés: 1980. június 26-án, 7 órakor az ebédlöhelyiségben.