Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-20 / 116. szám

T & v II ióW Fórumon kérdezték (VÁLASZOK A 3. OLDALON) A lehetőségek talaján maradni... Első- választó képviselő­jelölt p XII. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM 1980 MAJUS 20., KEDD ÁRA: 1310RIII A iövő évben j a legfőbb vezetőknek találkozni kell Nyilatkozott a francia elnök Országgyűlési képviselőnek lenni minden koruan meg­tiszteltetést jelent. A kort ez alkalommal a képviselőjelöl­tek iveire is értem. Külön megtiszteltetésnek tartja hát jelölését Kovács Ibolya, a uroigyar esztergályosa is. O ugyanis alig múlt 19 éves, s így első alualominal járul a szavazó urna elé, és ilyen fi-- ataion jelölték országgyűlési képviselőnek is. Tegnap a Miskolci Posta- igazgatóság tanácstermében tartották meg választógyulé- sét. Az einóKségben helyet foglalt dr. Kovács László, a városi pártbizottság titkára, dr. Tóth István, a városi ta­nács vb-titkára és Koczka Antal, a Miskolci Postaigaz­gatóság vezetője. (Kiss József felvétele) Optimista kicsengésű elő­adásában arról is szólt, hogy maga mögött tudhatja idő­sebb, tapasztaltabb munka­társai segítségét, akikre ed­dig is bizton számíthatott. Várospolitikai eredménye­ink mellett viszont látja a gondokat is. Mint a fiatalok képviselője szólt arról a szo­morú statisztikáról, hogy egy­re nő az ifjúság körében is azoknak a száma, akik nem végzik el a nyolc általános iskolát. Pedig minden társa­dalom felemelkedése a ki­művelt emberfők munkáján múlik. Mint fiatal lokálpat­rióta arról is beszélt, hogy városunk értékeit a házía- ^ lakon túl is jobban kellene óvni és becsülni. Okosan po­litizálva fejtette ki program­beszédében. hogy majdani, megválasztása során tudja, hogy mérlegelnie kell, s tud­ni kell nemet is mondani, hiszen a teljesíthetetlen vagy rangsorolás nélküli kérések nem viszik előbbre közös „Ha féltem is, a helyemet megálltam. i Megkezdődtek az írásbelik A tegnap reggel megkezdő­dött magyar nyelv és iroda­lom írásbeli érettségi egyik tételének címéből kiragadott versrészlet akár mottóul is szolgálhatna a nagy ese­ményhez: aligha hallgatták még ennyien és ilyen izga­lommal a Reggeli Krónika adását. Az izgatott figyelem oka: a hazai oktatásügy tör­ténetében először hangzottak el a tételek a rádióban, előbb a gimnazisták, majd a szakközépiskolások számára. Képünk a miskolci Kossuth Gimnáziumban készült, ahol öt osztályból 179-en rugasz­kodtak neki a nagy erőpró­bának, közöttük 77 óvónője­lölt. Felkészülés a főidényre Mit mutatunk az idegennek? Tegnap délután 3 óra táj­ban Wilanowban befejeződ­tek Leonyid Brezsnyev és Valéry Giscard d'Estaing tár­gyalásai. Varsóban tegnap délután szovjet—francia kö­zös közleményt hoztak nyilvánosságra azokról a megbeszélésekről, amelyeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ginek elnöke és Valéry Gis- card d’Estaing francia köztár­sasági elnök folytatott Ed­ward Giereknek, a LEMP KB első titkárának részvéte­lével. Leonyid Brezsnyev és Va­léry Giscard d’Estaing köszö­netét mondták a Lengyel Népköztársaság kormányá­nak és személy szerint Ed­ward Giereknek a szívélyes vendéglátásért, és a tárgya­lások lefolytatásához szüksé­ges feltételek biztosításáért. A találkozón részt vett Andrej Gronriko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere és Jean Francois- Poncet francia külügyminisz­ter. Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök tegnap es­te Varsóból visszaérkezett Franciaországba és helikop­teren egyenesen Saxon-Sion faluban szállt le, hogy a köz­ség lakosaival együtt ünne­pelje elnökké választásának hatodik évfordulóját. A Francia Televízió tegnap esti híradójában sugározta azt a nyilatkozatot, amelyet az államfő a varsói repülő­téren tett Leonyid Brezs- nyevvel tartott tárgyalásai­ról. — A megbeszélések, amelyeket Gierek úr kezde­ményezésére Leonyid Brezs- nyevvel folytattam, elérték céljukat — mondotta Giscard d’Estaing. Lehetővé tették, Napsütés és eső Ma is változóan felhős idő lesz. Bár a napsütéses órák száma emelkedik, melegebb is lesz, mint tegnap, de szór­ványosan előfordulhat zápor- eső, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között alakul. hogy az év eleje óta először a legmagasabb szinten sor kerüljön eszmecserére a nemzetközi helyzet alakulá­sáról és arról, miként lehet csökkenteni a létrejött fe­szültséget. Egyes kérdések­ben e megbeszélések azt mu­tatták, hogy az álláspontok távol vannak egymástól. Ez volt a helyzet Afganisztán kérdésében, amellyel kapcso­latban mindkét részről a leg­világosabban fejtettük ki a vonatkozó álláspontokat. Eb­ben a kérdésben is kitűnt azonban, hogy mindkét fél részéről fennáll a szándék politikai megoldás keresésé­re, ami lehetővé tenné a szovjet csapatok kivonását Afganisztánból. Giscard d’Estaing kijelen­tette, hogy jelezte Leonyid Brezsnyevnek: a maga részé­ről a legjobb eszköznek a nemzetközi feszültség okai­nak tanulmányozására a leg­főbb vezetők csúcstalálkozó­ját tartaná 1981-ben. Francia részről igen fontosnak tart­ják a francia és a szovjet vezetők közötti információ- csere és megbeszélések folya­matának fenntartását. E ta­lálkozókon olyan informáci­ókat és véleményeket cseré­lünk, amelyek hasznosak a béke és az enyhülés megőr­zése szempontjából. Ebből a szempontból megbeszéléseink pozitív hozzájárulást jelentet, tek. A szovjet vezetőkkel va­ló érintkezést és eszmecserét a jövőben is fenntartjuk — fűzte hozzá a francia elnök. A fiatal képviselőjelölt vá­lasztási beszédében elmond­ta, hogy nem kis szorongás­sal készül erre a felelősség- teljes tisztségre. Amióta or­szággyűlési képviselővé je­lölték, fokozott érdeklődést tanúsít hazánk bel- és gaz­daságpolitikai kérdései iránt, nyitottabb szemmel járja a várost, és érzékenyebben re­agál az emberek problémái­ra! dolgainkat. Tervezni csak a lehetőségek talaján lehet... Sok-sok téma visszaköszönt tegnap délelőtt a megyei ta­nács dísztermében, ahol az Észak-magyarországi Intéző Bizottság tartotta ülését. Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye idegenforgalmának V. öt­éves tervi fejlődéséről, ezen belül a múlt esztendei ered­ményekről és az idei főidény­re való felkészülésről volt szó. Amit tehát nem sikerült eddig megvalósítanunk, újból megfontolás és vita tárgyát képezte. Történt mindez a VI. ötéves terv előkészítésének jegyében, hiszen megyénk 1 idegenforgalmának felvirá­I goztatásáért igen sok még a tennivaló. A gimnazisták tételei: „ . . . megint élek, kiáltok másért: ember az embertelenségben.” Ady Endre költészete az első világháború idején. Sánta Ferenc: Sokait voltunk című novellájának elemzése. Berzsenyi Dániel: Levéltöre­dék barátnémhoz és Radnóti Miklós: Levél a hitveshez című versének összehasonlító elemzé­se. Akik az /első tételt választot­ták, szöveggyűjteményt nem használhat iák, míg a második és harmadik tételben szereplő irodalmi művek elemzéséhez a másodikos és a negyedikes ma­gyar irodalmi szöveggyűjteményt lehetett használni. A szakközépiskolások is há­rom tétel közül választhattak: »»Ügy kell őt szeretni, hogy föllángoljon tőle ismeretlen po­ra” (Ady Endre). Petőfi Sándor költészete 1846-től 1849-ig. Sánta Ferenc: Sokan voltunk című novellájának elemzése. Fejes László, a megyei ta­nács elnökhelyettese köszön­tötte a résztvevőket és az el­nökségben helyet foglaló Huszár Istvánt, a kormány elnökhelyettesét, az Észak­magyarországi Intéző Bizott­ság elnökét, Grósz Károlyt, a megyei pártbizottság első tit­kárát, a Központi Bizottság tagjait és dr. Ladányi Józse­fet, a megyei tanács elnökét. Jurás László, a megyei ta­nács tervosztályának vezetője szóbeli kiegészítést fűzött az írásos beszámolóhoz. Azokat a kulturális rendezvényeket, népszokásokat felelevenítő táj napokat sorolta fel, ame­„ha féllem is, a helyemet megálltam — születtem, elvegyültem és kiváltam.” József Attila Tiszta szívvel és Születésnapomra című versénejs összehasonlító elemzése. Az első tétel kidolgozásához nem használhattak szöveggyűj­teményt a szakközépiskolások. A második és a harmadik té­telben szereplő irodalmi művek­hez a negyedik osztályos ma­gyar irodalmi szöveggyűjteményt forgathatták. A választott tétel kidolgozásához négy óra állt az érettségizők rendelkezésére. Az írásbeli érettségik a gimnáziumokban ma a ma­tematikával, a szakközépis­kolákban a szakmai elméleti tárggyal folytatódnak. A szó­beli érettségi vizsgák június 9-től 22-ig tartanak. lyek önmagukban is nagy vonzóerők. Ács Sándor, a Borsod megyei Idegenforgal­mi Hivatal vezetője napra­kész vendégforgalmi adatok­kal szolgált, s ugyancsak alá­húzta szóban a legfontosabb­nak tartott teendőket. Az ipari üzemek kezelésében le­vő szállodák kihasználatlanok, nem fűződik anyagi érdekelt­ség ahhoz, hogy a felesleget értékesítésre felajánlják. Az árakkal magyarázható, hogy kevesebb az iskolai kirándu­lás. A vendéglátókkal karölt­ve kell hát keresni a megol­dás kulcsát. (Folytatás az 5. oldalont jfc A dél-koreai ellenzéki új demokrata párt (NDP) vezetői az országban kialakult helyzetről tanácskoztak. A statáriális állapot miatt a találkozót titokban tartották meg. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom