Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-19 / 115. szám
Äe kerüljön többe A bank és a beruházás Az aeelmueprtes egyik legfontosabb, a kormány áltaJ elbírt; követelménye, hogy a beruházás az eredetileg ter- v<x»tt költségeken belül valósuljon meg. Ebben kezdettől lógva fontos szerepe van az Állami Fejlesztési Banknak. Erről a szerepről, a banki munkáról beszélgettünk dr. Kádár Lászlóval, az ÁFB terület; igazgatójával.- Az V Hanti Fejlesztési Bank . festes szerepet tölt be az »1laael, közöttük a nagyberuhaza- sek Haaeszirazasaban. Megkér- eeek, vázolja röviden ezt a saerepet. F ' — A bank a beruházások pénzügyi lebonyolítását és ellenőrzését végzi. E feladatból adódóan munkánk mára döntés előkészítése során megkezdődik, a fejlesztési cél helyességének vizsgálatával, a • szükségletek és források egybevetésével. Az érdemi bírálat a fejlesztési cél egészére kiterjed. Ezek közül kiemelten foglalkozunk a beruházás gazdaságosságával, a fejlesztési költség realitásá- vél, a. beruházás megvalósításé időtartamával. A Minisztertanács a döntéseknél mindezekre adott véleményünket figyelembe veszi. A pénzügyi feltételek biztosítását alapvetően a beruházás jóváhagyásának megtörténte, az LKM «setében a jóváhagyó minisztertanácsi határosat jelentette. A kormány jóváhagyásának megfelelően került sor az alia mi kölcsönszerződés megkötésére. A bank alapvető feladata közé tartozik, hogy ellenőrizze az állam pénzének rendeltetésszerű felhasználását Ennek érdekében — a folyósítás és ellenőrzés feltételéként — előírja a vállalat információs, adatszolgáltatási kötelezettseget. a banki ellenőrzés feltételeit. Pigyelemmel kiséri, hogy a szerződéskötések a Polgári Törvénykönyvben előírtak szerint történjenek, az árképzési es számlázási szabályokat betartsák. • i ' — Ab Mtatateéptten keiöera Ma 40n öo «Jra hancöstatjak, tap ■ kartatasünak a kwr— IIj tatai előirt határidőben, jt tataSségben és az előirt Mtaégefcea belül ken megra- MnOata. Begyan látja ön a lEtetaégeK ntaknlösát; S a lai- fctrtmk nemében mindjárt azt iá hadd fcérdezzflfc mes. hegy az időközben bekövetkezett es «drfeatö áremelések milyen basiat gyakerelaak a költségek:■ — Aa eShataroKas a bank és a beruházó részéről — kendéitől fogva — szilárd abban, hogy a beruházásnak az előirányzott műszaki tartavammal, költséggel, határidővel kell megvalósulni. E ©afeitűzés szigorú magatar- nasf igényel mind a finanszí- nigtfiil. mnd az ellenőrzési gyaínarlatban. A partnerek részér» kezdetiben ez nem kevés ellenállásba ütközött. Ügy lehet megítélni, hogy a kjelatatott módszer eredme: Az 198». évi népgazdasági tervről szóló minisztertanácsi határozat a beruházás Drrytk árának 1980. évi csökkenésével számol es rendelkezik a beruházások előirányzatának átárazásáról. E- ezerint az átárazás miatt a kombinált acélmű-beruházás előirányzata 3,4 százalékkal csökkent. Alfa kail törekedni. hogy ez a szerződésekben és a számlákban is érvényesüljön. A várható költségek alakulásai így megítélni még nem lehet. A beruházó feladata, hogy a fejlesztés az átárazott 9,8 milliárd forint előirányzatból megvalósuljon. Ehhez nyújt támogatást az Állami Fejlesztési Bank a kivitelező, a szállító vállalatokkal kötött • szerződések. elszámolások ár- és egyéb szempontból történő felülvizsgálatával- Milyen tapasztalatokat szer. tett eddig a szerződéskötésekkel kapcsolatban; Megfelelőnek tartja-e ilyen szempontból a kivitelezés (1. szakaszának előkészítését; Hogyan Vélekedik a szerződéses fegyelem betartásáról; — A kombinált acélműberuházás megvalósítása számos kivitelező közreműködései igényli és több száz vállalkozási és szállítási szerződés alapján valósul meg. A korábbi szerződéskötési gyakorlat szerint, nem volt egyértelmű a szerződések tartalma, a szerződő felek jogai és kötelezettségei. A szerződés a felek véleménykülönbsége esetén is létrejött és arra a bank kifizetéseket is teljesített. Ebből számos gond adó-\ dott. ezért a jog eszközeivel is változtatni kellett a fennálló helyzeten. 1979-től a szerződés csak akkor érvényes. ha a felek minden lényeges kérdésben megegyeztek. A költségelőirányzat tartását ez a gyakorlat elősegíti . Az áttérés nem ment gond és vita nélkül. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az új gyakorlat eredményes, úgy a szerződéses árak. mint a határidők tekintetében. Ez évben az új árrendelkezések hatásait, a beruházási teljesítmények elszámolásának szabályaiban történt változásokat a szerződésekben is rögzíteni kell. Így az újabb változások miatt a szerződéskötésnél jelentkező gondók nem szűntek meg. Ügy vélem, közösen kell — kivitelezőnek. beruházónak és banknak — azon munkálkodnunk, hogy a szerződéskötési folyamat zökkenő- mentes legyen. Az ismertetett változások és elvárások a szerződéses fegyelem betartásában is szigorítást hoztak. A korábbi években a szerződésekben vállalt kötelezettségek mulasztása esetén felelősségre vonásra alig akadt példa, és ilyen értelmű ellenőrzést a bank sem végzett. A szerződéses fegyelem . szilárdítására a bank felhatalmazást kapott, hogy a vállalási határidő be nem tartása esetén — ha a beruházó a kötbérezé- si eljárást, nem kezdeményezte — az állam nevében és javára ezt tegye meg. Sok esetben éltünk es élni is fogunk a jogunkkal, de a kombinált acélműnél eddig erre még nem volt szükség. Ez a szigorúbb ellenőrzés feltétlen javulást hozott a szerződéses fegyelemben, de még nagyon sok a tennivaló is. A szerződő felektől körültekintő, minden körülményt fiwelembe vevő. a vonatkozó rendeletek alapos ismeretén nyugvó, jól előkészített szerződések megkötése volna kívánatos, mely a folyó, évben megjelent számos rendeletmódosítás miatt nehéz feladatot ró az érdekeltekre. Néhány szót a kivitelezés II. szakaszának előkészítéséről. Azt mindjárt előre kell bocsátanom. hogy a két sza- t kasz nem válik el élesen egy- ’ mástól. így e szakasz előkészítése könnyebb feladat, mint az I. szakaszé volt. Meghatározott — az I. szakasz által determinált — műszaki koncepcióba kel.1 beilleszteni a II. szakaszt. Gyakorlatilag a főcsarnoknál megkezdődött a II. szakász építési munkája is. Az elekl- rokemencére és a folyamatos öntőműre a külkereskedelmi szerződéskötést alapos előkészítés előzte ijieg és a szerződés megkötése kellő időben történt. A számítógépes irányítói’endszer kezelői részére folyik a kiképzés.- Többször hallottuk mar az acélműi beruházással kapcsolatban. hogy a megvalósulásnál új módszerekre, rugalmasságra Tán szükség. Vajon vonatkozik er. az ATB-nek az acélműre! kapcsolatos munkájára is; Hasznosították és hasznositjak-e a többi borsodi nagyberuházás fmaoszirozasanal szerzett tapasztalataikat? — A kérdés erdekes és szerteágazó. A tóboi borsodi — de természetesen nemcsak a borsodi — nagyberuházásoknál szerzett tapasztalatokat az acélműi beruházás finanszírozása es ellenőrzése során igyekszünk hasznosítani. Ami az uj módszerek keresését és a rugalmas hozzáállást illeti, kijelenthetem, hogy a beruházási előrehaladását segítő minden olyan törekvést.-kezdeményezést támogatunk, i ami a népgazdasági érdekeket nem sérti. Ez irányú ténykedésünk közül néhányat említek: — az építési-szerelési munkák zökkenőmentessé tétele érdekében támogatást nyújtottunk ahhoz, hogy az LKM különböző nagy teljesítményű emelőgépeket szerezzen be. s azokat bocsássa a kivitelezők rendelkezésére. Ezen túlmenően a beruházásban résztvevő borsodi építőipari vállalatok jelentős gépbeszerzéseinek finanszírozásához átmeneti segítséget nyújtottunk; — a beruházásnál a fővállalkozási szerződés előkészítésében aktívan közreműködtünk. Az átlagosnál nagyobb vasszerkezet-gvártási feladat végrehajtását segítette a más szerződéses formáknál nem alkalmazott elo- legnyújtás: — a napi ügyintézés gyorsabbá, rugalmasabbá tetele erdekeben is a beruházásnál helyszíni megbízottunk tevékenykedik. A lazasag, a tegyelmezet- lenseg és az indokolatlan előnyt*; szerzésének a rugalmasság jelszavával való pa- lastolása ellen azonban kötelességünk fellépni, hangsúlyozom, hogy «z kötelességünk es nem belátás kérdésé. Bankunktól a kormányzat e tekintetben nagyobb szigorúságot követel. A nagyobb rugalmasságnak a beruházások területén is a fegyelem megszilárdulását, a tervszerűség és a szervezettség fokozódását kell elősegíteni.- nyelt rövid idő alatt hazánkban ilyen nagy értekei képviselő beruházás még nem valósult meg. Hogyan lá’tja, banki szempontból hoz-e ez a munka újat, tudják-e majd a későbbiek folyamán más beruházásoknál hasznosítani az itt szerzett tapasztalatokat; — Borsod-Abaúj-Zemplen megyében az öteves terv során számos nagyberuházás valósult meg. A kombinált acélmű sem nagyságrendjét, sem megvalósít asi idejét tekintve nem egyedülálló példa. A vegyipar fejlesztései közül a Borsodi Vegvikombinát új pvc-gyáránál a költségelőirányzat nagyobb, a megvalósítási idő hasonló volt. Ez nem von le semmit a megoldandó feladatok nagyságából. hanem inkább alátámasztja. hogy nem teljesíthetetlen a kitűzött cél. Az természetes, hogy minden nagyberuházás a feladat nagyságrendjéből adódóan is hoz újat. és tapasztalatszerzésre is ad lehetőséget. Ezen túlmenően a kombinált acélmű beruházásnál újat jelent a már többször említett szerződési teltételek szigorodásából. a teljesítések határozottabb számonkéréséből, az ezekhez való igazodásból adódó feladatok megoldása. E térén szerzett tapasztalatainkat nyilvánvalóan hasz-’ nositaní fogjuk a későbbiek folyamán, ugyanúgy, mint ahogy a korábban szerzetteket is felhasználjuk ennél a beruházásnál. * Újabb és újabb szintek be tonozásával készülnek el A főcsarnokban az EÁEV dolgozót Alig hat hónapjuk van még az acélmű építőinek ahhoz, hogy november 7-re befejeződ, jön a beruházás I. szakaszának kivitelezése. Megkezdődött tehát a hajrá, a visszaszámlálás. Oldal-összeállitásunkban ismét bepillantást adunk az építés mindennapjaiba, a bankszakemberrel pediq a beruházás pénzügyi oldaláról beszélgettünk. Védnökségi Kupa Értékelték a Védnökségi Kupa sportversenyek eredményeit. A VOB Kupát az LKM energia- és műszerautomatika gyáregységének fiataljai nyerték a 2. helyezett gép- és villamos karbantartó gyáregység és a 3. helyezett ÉÁÉV csapatai előtt A VOB Kupa versenyekei hamarosan harmadik alkalommal is kiírják. Az újabb versenysorozat augusztusban kezdődik. Mérnökök az új acélműről A XVIII. borsodi műszaki hetek rendezvényei között szép számmal szerepelnek az LKM új, kombinált acélművével foglalkozó előadások is. Ez érthető, hiszen a beruházás meg valosulááa sok vonatkozásban hoz újat, korszerűt. Május 22-éh a Nehézipari Műszaki Egyetemen rendezi meg a Gépipari' Tudományos Egyesület városi szervezete a hegesztők napjat. Az egyik érdekes előadást Joósz Gábor. az ÉÁÉV igazgatója tart. ja a kombinált acélmű építésénél felmerülő hegesztési kérdésekről. Ezt követően ugyanitt Batai látván, az ÉÁÉV hegesztőmérnöke a kombinált acélmű acélszerkezetének szerelésénél nyert kivitelezői tapasztalatokról számol be. Május 23-án délután az LKM munkásvédelmi oktatótermében az SZVT LKM üzemi csoportja tart előadást: Tóth Lajos fejlesztési főmérnök a kombinált acélmű számítógépes irányítórendszerét ismerteti. Május 27-én délután a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban hangzik el — a GTE városi szervezete rendezésében kéj előadás az új acélműről: Szabó István gépészmérnök az acélmű technológiai rszerelését. Fazekas András gépészmérnök pedig az új acélmű üzemfenntartási feladatait ismerteti. * Íme, így készül a vasbeton pódium. A fantasztikusan erősnek tűnő acélliálót betonnal öntik majd ki. Fiatalok társadalmi munkája A védnökségi vállalás teljesítése során az LKM fiataljai már eddig is sok sikert értek el, több ezer óra társadalmi munkát végeztek az acélműépitésnél. A társadalmi munka végzésében egy pillanatra sincs megállás. Jelenleg a Nádasréten a C-te- lepi vízműnél dolgoznak a fiatalok. E héten kezdődik a munka az OVIT-állomástól az acélműig vezető kábelalagút bontásánál. JVvári építőtábor Nagy ütemDen folynak a 2. nyári acélműi építőtábor előkészületei. Mint ismeretes, június 22. es és augusztus 16. között kéthetenként 200 —200 szakmunkástanuló segíti majd az acélmű kivitelezőinek munka’át. s egyúttal gyakorlati kénzést kap a nagvberuházáson. A foglal- koztató vállalatok: EÁÉV. BAÉV GvGV KGYV és a Ganz-MAVAG. A fiatalodat ismét a Gv.őri kapui kollégiumban szállásolták eh Az 1—2. turnus parancsnokául ismét a leninvá- ro.si Borsós Zoltánt, a n—4. turnus parancsnokául nedig ismét a ^vőnavösi T.aczik István4 nevezték ki. akik a tavaiéi -'itői "'hörbar, is sok sikert értek el a fiatalokkal.írta NYIKF.S IMRF Foto KERENVI LÁSZLÓ tje Gyár a gyáron belül. Pillantás az új acélműre az LKM feletti összekötő útról