Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-12 / 109. szám
ífc Nem 'sokáig küzdöttek a versenyzők a nehézsúlyúak fináléjában.' Porubjánszki jobbról (MVSC) hamar megadásra kényszerítette Preczingert (KOMÉP). Képünkön: egy szép balegyenes. (Szabó István felvétele) mm Ökölvívó felszabadulási emlékverseny Nagy mezőny — közepes színvonal Négy napra Miskolcra, a városi sportcsarnokba „költözött’ 32 egyesület 102 ifjúsági ölilözöje. lt* rendezték ugyanis csütörtöktől vasárnapig az országos Ökölvívó felszabadulási emlékversenyt. A viadal egyben az ez évi négy jelvényszerző verseny közül az első volt. Természetes tellát, hogy nagyon sokan indultak. Azok, akik az elöcsatarozaso- kat és a szombati elődöntőket látták, joggal gondoltak arra, hogy a vasárnapi döntők jó mérkőzéseket ..hoznak” majd. Sajnos, ez nem így történt, a sportág híveinek csalódniuk kellett. Pedig meg lett volna a lehetőség,., hiszen a szervezők kitűnő ieitetéleket biztosítottak ahhoz* Iiogy^-^T' verseny színvan-alas ley- gyen. A nagy mezőnyben részt vett* á magyar ifjúsági válogatott keret is. Ezeket az ökölvívókat az A csoportba soroltak be, míg a mezőny többi részét a B-be. A vasárnapi 11 súlycsoportban mindössze három teljes mérkőzést láthatott a háromszáz főnyi közönség. A fináléban már az ritkaságszámba ment. ha egy- egy mérkőzés k étmenetes volt. Es éz már érzékelteti a színvonalat is. amelyet a szakembe-i rek közepesre értékeltek. Ez a tény azért sajnálatos, hiszen a sportág lövője lépett szorítóba ezen a versenyen és ha csak ennyire voltak képesek az ifjúsági kp.ru ökölvívók, az nem töltheti el derűlátással a sportág hazai vezetését. EREDMÉNYEK: Papírsúly: 1. Bihari (NYVSSC). '1. Csikós (BHSE). 1. m. fa.. 3. Pongó József (Özd) és Árvái (Ajka). Lcgsúlv: 1. Turu (Bp. Építők). 2. Kármán (BHSE) 4:1. 3. Horváth (Ajka) és Lakatos (Győri Dózsa). Harmatsúíy: 1. Horváth (PVSK), 2. Papp (Ajka) . 5:0, 3. Pongó Károly (Ózd) és Tomasehik (DSU). Pehelysúly: 1. Jajcai (BHSE), 2. Lakatos (KSC) 2. m. df. 3. Rácz (Kun Béla SE), és Zámbó (Szombathelyi Haladás). Könnyüsúly, A csoport: 1. Panyi (Oroszlányi Bányász). 2. Szűcs (Szegedi Dózsa) 1. m- df.. 3. Kövér (KSI) es Török (BHSE). Könnyűsúly, B csoport: 1. Hi- degh (Oroszlányi Bányász). 2. Árvái (Mezőkövesd) 1. m. df.. 3. Kármán (Bp. Építők) és Hen- de (Szombathelyi Haladás). Kisváltósúly: 1. Karácsony (Békés), 2. Szili (PVSK) 3. m. df.. 3. Szalay (PVSK) és Galambos (Ü. Dózsa). Váltósáig 1. Balogh (Ü. Dó- 4sa),, 2. Horváth (Győri Dózsa) 1. iu. df.. 3. Bozsér i (PVSK). é* «^Péél fDi-:-^ ' *g^&**< Nagy váltó* úly : l. G-. (Kecskemét): 2. Gál L (Debrecen) 5:0. 3. Koznia (Borsodi Bányász) és Pozók (FTC). Középsúly: 1. Boné KSI). 2i Gombos (Debreceni Sí) 3. m. df., 3. Nagy (Petőfibánya). és Szegedi (Kecskemét). Félnehézsűly: 1. Huszár (MVSC), 2. Péter (KSI) 1. m. fa., 3. Tóth (U. Dózsa). Nehézsúly: 1. Porubjánszki (MVSC), 2. Precingen (KOMEP) 1. m. df.. ,3. Cser (KOMÉP) és Mázt (ÉVIG Sí): A iegtechnikásabb versenyző Danyj József (Oroszlányi Bányász). a legharcosabb versenyző Török László (BHSE). a legeredményesebb edző Badari Tibor (BHSÉ) lett. A versenybíróság négy versenyzőnek kü,lön- díiat adományozott. köztük Po- rubjánszkinak (MVgC) és Kozmának (Borsodi Bányász). A pontversenyt a BHSE nyerte 1.2 ponttal, a 10-1Ő pontos M.VSC, Oroszlányi Bányász és PVSK élőit. Közöttük a sorrendet a több első helyezés, illetve ennek megegyezése esetén a magasabb súlycsoportban elért első helyezések száma döntött. D. Gy. A mérkőzés előtt kevesen gondolták volna, hogy a diósgyőriek szorossá tehetik az otthonában veretlen és több nagy csapat „skalpját” megszerző ZTE elleni találkozót. Az együttes vezető edzője, Szabó Géza is legjobb esetben egy pont elcsipésében reménykedett. Ez végül is sikerült. 4 Most mégis, sokan sajnálkoznak. hogy az utolsó percekben az ..addigi vezetést a csapat elvesztette, ezzel elmaradt a meglepetés is. Igaz, a hazaiaknak rengeteg helyzetük volt. de nem használták ki. A vasgyári gárda viszont az első gólt követően megnyugodott és lelkesen, lényegesen jobban játszott, mint legutóbbi hazai mérkő- zésén. A játék gyors volt, ami — anélkül, hogy a csapatok teljesítményét kisseb- bítenénk — az eső áztatta, csúszós talajnak is köszönhető. A DVTK a vezetés birtokában nyugodtan adogatott; tartották a labdát. Ezúttal nem a saját kapujuk előtt, hanem amint lehetőség kínálkozott, azonnal támadtak. Az első húsz perc után az óriási lendülettel és elszántsággal küzdő Zalaegerszeg mezőnyfölényt harcolt ki, átvette a játék irányítását és a félidő lefújása előtt három perccel egyenlített a csapat. (A szemtanúk szerint határozottabb védekezéssel, jobb összpontosítással a gól elkerülhető lett volna.) Javításra volt lehetőség a második félidőben, de amint elkezdődött az „utolsó felvonás”. kitűnt, hogy ez nem lesz egyszerű dolog. A ZTE minden erejével rohamozott, a vendég DVTK jobbára csak védekezett. Ezt azonban jól csinálták. Ráadásul a szerencse is a diósgyőriek mellé szegődött. így nem csoda, ha néhány tiszta gólhelyzet ki- máradása után a szurkolók irigyelték Salamonékat Fortunáért ... A hazaiaknak ugyanis úgyszólván semmi nem sikerült, pedig ugyancsak igyekeztek Veréb kapujának bevételéért. A sok kimaradt helyzet Után egy ártatlannak látszó DVTK- támadás végén a labda a lies ponton ért talajt. Péter kezezése teljesen felesleges volt, így akaratlanul is a Labdarúgás A aé. fordulót játszottak le a labdarugó Ntí 1-ben. A Videoton továbbra is jo formában van. Győrött is. öt gólt tudott rugiri. Gyengélkedik az MTK- VM. ok Dunaújvárosban öt gólt kaptak. A forduló meglepetését (!) a Volán szolgáltatta, pontot rabolt az Újpesti Dózsától. EREDMÉNYEK: Vcilán—Ü. Dózsa 1:1. PMSC- FTC 2:1, MÁV Előre—STC 2:2. \ a>as-Debreceni MVSC 2:1. Raba Eiü-Videoton 2:5. Tatahanya- Bé&dscsaba 2:0, ZTE—DVTK 2:2. Bp. Honvéd-Pécsi VSK 1:0, Dunaújváros—MTK-VM 5:2. AZ NB I ÁLLÁSA: el Debrecenben, előnye így is tíz pont, íie most már nem a Hódmezővásárhely vagy a Szolnok, hanem a Debreceni USE előtt. EREDMÉNYEK: Lehel—MVSC 1:1 (1:0). Orosháza -Balassagyarmat 3:l (2:1), Olefin-Szarvas 1:1 (1:1), Gyula— Özd 0:1 (0:1), Asztalos SE-Debreceni LSE 1:2 (0:2). Debreceni Kinizsi-Nyíregyháza 2:2 (2:2), Kazíncbárcika-Eger 0:1 (0:0), Szabó L. SE—Békéscsabai TASK 2:0 (0:0), Papp J. SF.-Szo!noki MÁV MTE 1:1 (1:0). Gyöngyös- Hód mező vásár hely 2:0 (0:0). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: Labdarúgó NB II Két döntetlen A kihagyott helyzetek találkozója Hejőcsabán 1. Bp. Honvéd 28 16 9 3 55-30 41 i. Nyíregyháza 33 20 8 5 78-28 48 2. Vasas 28 13 10 5 53-39 36 2. D. USE 33 15 8 10 43-36 38 3. Videoton 28 15 6 7 35-40 36 3. Szolnok 33 15 7 11 32-37 37 4. 0. Dózsa 28 14 6 8 64-52 34 4. Hódm. 33 12 13 8 34-21 37 5. Tatabánya 28 12 9 7 43-34 33 5. Szabó L. SE 6. Ferencváros IS 12 8 8 6C-44 32 33 13 9 11 41-36 35 7. Z.-egerszeg 28 9 11 8 44-44 29 6. Eger 33 12 11 10 41-41 35 8. P.MSC 28 10 8 10 48-33 28 7. Ózd 33 12 11 10 16-51 35 9. Rába ETO 28 12 3 13 47-51 27 8. Gyöngyös 33 12 10 11 39-46 34 10. Diósgyőr 28 10 6 12 59-36 26 9. Szarvas , 33 11 10 12 35-40 32 11. D—újváros 28 8 10 10 43-16 2íí 10. K.-barcika 33 12 7 14 49-44 31 12. MTK-VM 28 9 8 11 39-44 26 lt. MVSC 33 10 11 12 48-51 31 13. B.-csaba 28 8 10 44-55 26 12. Asztalos SE 33 13 5 13 43-49 31. 14. Debrecen 28 7 11 10 31-33 25 13. Gyula 33 13 5 13 42-48 31 15. Volán 28 8 8 12 33-49 24 14. Lehel SC 33 8 15 10 31-39 31 16. MÁV Előre 88 6 9 13 26-48 21 17. S.-tarján 28 5 9 14 26-42 1.9 15. Papp J. SE 33 11 8 14 48-53 30 18. PVSK 28 4 7 17 22-60 15 16. B.-gyarmat 33 12 6 15 33-43 30 17. Békéscsabai TASK NB II 33 11 7 13 31-38 29 A labdarúgó \p 11 33. ford U18. Orosháza 33 9 11 13 58-46 29 lójában, a Keleti csoport élmezőnyében változások történtek. A Nyíregyháza csak döntetlent ért IS. Debr. Kinizsi 33 30. Olefin 33 Behárangozónkban az NB Il-es labcjaitfgo-ba jivokság' Keleti csoportjában szereplő két miskolci együttes mérkőzésére döntetleneket tippeltünk. Igazunk lett. Hejőcsabán óriási, érdeklődés mellett az NB Il-es bajnoki ntérkő- zés előtt a Borsod megyei labdarúgó-bajnokság 1. osztályának egyik rangadóját játszotta a Ilejőcsaba és a Borsodi Bányász. A vendéglátók szoros és hatalmas küzdelemben 1:0-ra győztek. Ezt kővetően lépett pályára a két NB Il-es együttes. honvéd papp j. ‘se— SZOLNOKI MÁV Mit 1:1 (1:0) Korábban kezdték a mérkőzést 10 perccél, így voltak olyan szurkolók, akik lemaradtak az első gólról. A hazaiak léptek fel támadólag és már a harmadik percben sikerült gólt szerezniük. Tokár a jobbösszekötő helyén vitte fel a labdát, «majd a 16- oson álló Czervához továbbított, aki észrevette, hogy a védők közül remekül lépett ki Kvaszta, őhozzá került a labda, majd a csatár 6 méterről a kifutó Bar- tos mellett a jobb sarokba gurított, 1:0. Ezt követően Fodor es Tokár előtt adódott gólszerzési lehetőség. de a helyzeteket mindketten kihagyták. A 13. percben Tokár 20 méterről váratlanul'* óriási lövést eresztett meg. a labda azonban a bal kapufán, csattant. A 20. percben nagy kavarodás volt a szolnoki kapu előterében, a labda az üresen álló Czékmán - hoz került, ám amikor lőtt volna, a védők lerántották. Barna játékvezető a háromezer főnyi közönség reklamálása ellenére sem itéit büntetőt. Ezt követően fokozatosan átvette a játék irányítását a vendégegyüttes és mezőnyfölényt harcolt ki. A 24. percben Lódi 16 méteres lövése éppen csak hogy elsuhant a bal alsó sarok mellett. Két perccel később az előretörő Csontos lövését védte a hazaiak kapusa. A 27. percben Palkovies a jobb oldalról iveit középre a legmagasabbra Farkas I. ugrott, de fejese a kapu fölé szállt. A 34. percbén Konrád remek ütemben adta a labdát Tokárnak, aki már a 16- oson belül járt. A csatár gyengén lőtt és a labda a fekvő kapus lábáról visszapattant. Tokár ismételhetett ezúttal leijei, de a labda ismét a kapusé lett. A 39. percben Farkas I. végigszágul- dott a pályán, a bal oldalon betört a 16-oson belülre, már csak a kapussal állt szemben, de kivárt, és egy berohanó védő ha- zaguritott. A 40. percben Tokár szöglete után Farkas I. Kvasztá- hoz játszott, aki estében félfordulatból alig lőtt kapu mellé. A 41. percben tűziiátek volt a szolnoki kapu előtt, előbb Kvaszta, majd Czerva lövését védte bravúrral Bartos. Szenet után a hazaiakat támogatta az orkán erejű szél és ez meg is látszott a játékukon. Az * Tokár (balról a második) elhúz. Csontos (sötét mezben) mellett, majd a következő pillanatban nagy bombát ereszt meg a szolnoki kapura, de a lövés a kapufán csattant. (Szabó István felvétele) első félidőben többnyire a Szolnok támadott, a hazaiak gyors konuatamadasokkal kísérleteztek, amiből egygólos előnyre tettek szert. Sajnos, a második félidőben fordítva ..sült él a puska”, ugyanis ebben a játékrészben a hazaiak játszottak mezőny fölény ben. rengeteg helyzetet dolgoztak ki, ám ezek kimaradtak. A szolnokiak gyors elfutásokkal próbálkoztak és ebből szerezték egy pontot érő egyenlítő góljukat is. A 46. percben Konrád lövését, a 47. percben Tokár 5 méterről küldött fejesét figyelték a szolnokiak. de a labda elkerülte a kaput. Az 54. percben Farkas I. balról ívelt középre. Kvaszta lefejelte Tokárnak a labdát, aki egyből lőtt 14 méterről, de a kapus remek reflexszel hárított az alapvonalon túlra. A szöglet után Farkas I. lőtt kapura, de a kapus ismét a helyén volt. A sok kimaradt helyzet megbosszulta magát, és áz 56. percben egy gyors lefutás után. a szolnokiak egyenlítettek. Por- handa a jobbösszekötő helyén vezetett támadást a védők lemaradtak, ó középre adott Szatmárihoz, aki fejjel továbbított Farkas T. mellett a kiugró Földeidhez és a csatár a kifutó Elekes mellett, a kapu közepébe helyezett, 1:1. Ezután a Honvéd Papp J. SE óriási lelkesedéssel és erővel mindent egy lapra téve fel. rohamozni kezdett. Egymás után teremtettek veszélyes helyzeteket. de a vendégek hősiesen védekeztek és Bartos kapussal az élen a már gólnak látszó lövéseket is hárította. A hazaiak nagy fölényét jellemzi az a tény is, hogy a Szolnok a második félidőben mindössze nyolcszor lépte át a felezővonalat. Ennek ellenére az eredmény már nem változott, és a látottak alapján igazságos pontosztozkodás született a színvonalas, jó. iramú, küzdelmes találkozón. A Honvéd Papp J. SE a következő összeállításban szerepelt: Elekes - Dalnoki, Konrád, Farkas T., Fodor - Czerva, Palkovies. Czékmán - Tokár, Kvasz- ta. Farkas I. Cserék: Farkas I. helyett Gregor a 74. percben, Czékmán helyett Bodolai a 68. percben. \ A sok jó teljesítmény között is kiemelkedően játszott Elekes. Fodor, Farkas T., Kvaszta és Tokár. LEHEL SC-MYSC 1:1 (1:0) A jászberényiek az első félidő elején már vezetéshez jutottak. A vasutas védők Sebestyénnel szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül. A büntetőt Lukácsi értékesítette. Az 53,v percben egyenlített a miskolci együttes. Kiss jobb oldali szögletét Egri két ‘ védő között 3 lépésről a kaouba fejelte. Jók: Kun, Egri, Kiss. • D. Gy. vendégek malmára hajtotta a vizet. Ismét a piros-fehérek jutottak vezetéshez, es ekkor már nemigen volt a stadionban olyan szurkoló, aki akár csak egy forintban is fogadni mert volna, hogy 4 ZTE nem kap ki otthonában. Pedig az egerszegiek Úgy hajtottak, mintha csak most kezdték volna a találkozót. Támadtak rendületlenül. és ahogy múltak a percek. úgy lettek egyre idegesebbek. De nem így a diósgyőriek, akik már-már a két pont ünneplésére készülődhettek. Pedig az utolsó percek is tartogattak izgalmakat, hol a kapufa, hol Veréb mentett. Ügy látszik azonban, hogy a vendégek nem „tanultak” az első félidőből, hiszen a találkozó lefújása előtt három perccel ismét gólt kaptak. A védelem pillanatnyi kihagyása elég volt ahhoz, hogy Németh egyedül kaphassa a labdát a kaputól tít méterre, és ha már így történt, berúgta a hazaiak egy pontot érő egyenlítő gólját. Szó se róla, nem érdemtelenül egyenlítettek, mégis úgy érezzük, ezen a találkozón nem a ZTE szerzett pontot, hanem a DVTK hullajtott el egyet. Pedig minden pont nagyon fontos, még akkor is, ha ez a döntetlen a DVTK-t két hellyel előbbre segítette a tabellán. A tanulságokat érdemes levonni — és a szakvezetők ezt bizonyára meg is teszik — márcsak azért is, mert úgy tűnik, az ellenfelek formája is nagyon ingadozó, nemcsak a DVTK-é. Talán ezzel a mérkőzéssel is bizonyítható,' hogy nincs előre lefutott találkozó. Amennyire hátrány' a‘ nagy formáihga-; dozás, talán annyira előny is lehet. Mindenesetre továbbra is úgy kell küzdeni, hajtani. ahogy a csapat ezt tette Zalaegerszegen, és akkor még minden lehet... A mérkőzés jegyzőkönyv©: Zalaegerszegi TE- Diősgyőri VTK 2:2 (1:1) Zalaegerszeg, 4000 néző, vezette: Palotai. Diósgyőr: Veréb - Szántó, Salamon, Kutasi, Kádár - Oláh, Fiikő, Kerekes (Szalai a 78. percben) - Borostyán, Görget, Fekete. Edző: Szabó Géza. ZTE: Kovács — Fodor, Kanász, Kereki, Péter - Konrád, Sóos, Rácz - Csepregi (Német a 46. percben), Szentes, Hozbor (Bo- gáti a 35. percben). Edző: Pa- licskó Tibor. Gólszerzők: Oláh a 7. percben. Szentes a 42. percben, Fükő a 74. percben, Németh a 87. percben. DARAB GYULA x4ngol kupadöntő Többszög hallottam tegnap, több változatban. A változatok alaptémájá: szombaton, a 2. műsorban közvetítette a televízió az angol kupadöntőt, miközben az első műsorban egy film ment.- Láttad?- Sajnos, nem. Csak egy tévénk van.- Láttad?- Sajnos, nem. Szerepet cseréltünk a feleségemmel. Délután én voltam a Valaki (-Valaki lemehetne bevásárolni!), este ö .. .- Láttad?- Természetesen: _ o- Elutazott a feleségem. D. T. B. Labdarugó ISÍB I | Győzelmet érő pont Zalaegerszegi TE—DVTK 2i2