Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-08 / 106. szám

jjc Téli utca Csikós András festményé Tájkép, portré, csendélet Festők az Alföldről A Képcsarnok Vállalat Sző- nyi István-termében tegnap délután nyílt kiállítás címe majdnem mindenről tájékoz­tatja a közönséget. Tiszatáj címszóval Csongrád megyé­ben élő festőművészek mu­tatkoznak be Miskolcon. A bemutatóterem egy-egy mű­vészt reprezentáló gyakorla­ta helyett most egy ország­rész nagy hagyományú fes­tőművészeiének jelenéről ka­punk képet. , Mindenki annyit azúr le magának a látottakból, amennyit tud: igv fogalmaz­hatnánk pontosabban. Az ilyen kollektív bemutatkozá­soknál, messzi vidékeken élő alkotók tevékenységének ér­zékeltetésénél ugyanis fel­tétlenül szükség lenne bő­vebb tájékoztatásra. Olyan ismertető kiadványt kellett volna magukkal hozni a vendégeknek, amely az al­földi festőművészek munkás­ságáról éppen úgy szólna, mint mondjuk a hódmezővá­sárhelyi művésztelep életé­ről. vagy a szegedi nyári tárlatokról. A Képcsarnok üzlet is. a múértők bizonyára megtalál­ják a nekik való festményt minden külön tájékoztatás nélkül is. a vásárolni nem szándékozó vendég pedig a neki tetsző kép festőjének a nevét jegyzi meg. És termé­szetesen felfigyel művész- egyéniségektől független, egy­ségesen jellemző vonásokra. A húsz festő (Csikós And­rás, Dér István. Fodor Jó* zsef. Koszta Rozália, Kurucz D. István, Pataki Ferenc, Zoltanfy István. 'íombori László, hogy csak néhányat említsünk közülük) nemcsak a személyi igazolványának tanúsága szerint alföldi. Ide elhozott képeik azt mutat­ják. hogy a végtelen pusz­tán. a. kényelmesen elter­peszkedő alföldi városok ut­cáin, a Tisza partján van­nak otthon. Igv tudhatják, hogy mi a zoidár, miért sző­ke a Tisza, miért őriz egy- szervolt életformát a tanya­világ. miért más a vizet já­ró. vagy a ayúróíábla sima- ságú, beláthatatlan határ fe­kete földjét dolgozó ember, így tudhatja* ábrázolni is jó mesterként, egyéni stílusú festőként, ihletett művész­ként. Néhány csendélet, portré, sok-sok tájkép várja a má­jus 21-ig nyitva tartó kiállí­tás vendegeit. M—, Idegenvezetők lesznek Vizsgára készül az új ide­genvezető-generáció. Május első felében Budapesten es más városokban összesen 1400-an adnak számot turis- takalauzolási ismereteikről. Legtöbben — mintegy 40U- l8n — a fővárosi' utazási iro­dák dolgozói, a Belkereske­delmi Továbbképző Intézetnél tanulnak, s nyolc nyelven • tesznek ’ vizsgát. Különösen keresett az angolul, oroszul és németül tudó idegenvezető, de az utóbbi években meg-- ' nőtt az igény a spanyolul, lengyelül és csehül beszélők iránt is. A tervek szerint megrefor­málják az idegenvezető-kép­zést. A jelenlegi gyakorlattal ellentétben, több fokozatú vizsga lesz, külön „jogosít­ványt” kapnak majd az ide­gen nyelvet nem tudó. csak helyi idegenvezetésre kikép­zettek. s magasabb fokozatú képesítést nyernek az idegen nyelvet beszélő, az ország valamennyi fontosabb kultu­rális nevezetességét jól isme­rő idegenvezetők. Az elkép­zelés szerint a félvételin al­kalmasságból is vizsgát tesz­nek majd a jelentkezők, gya­kori ugyanis, hogy valaki az elméleti anyagot jól ismeri, de gyakorlati érzék híján csak botladozik a szakmában. Jelenleg mintegy 8—10 ezer idegenvezetőt tartanak számon az országban, közü­lük azonban legfeljebb min- 'den második vállal rendsze­resen munkát, pedig — főd­ként a főszezonban — külö­nösen nagy szükség van a képzett idegenvezetőre. Ezért kísérletként egyes egyeteme­ken. középiskolákban tan­tervbe iktatják fakultatív tárgyként az idegenvezetést, így például Szegeden a . Jó­zsef Attila Tudományegyete­men és a budapesti gimná­ziumok Közül a nyelvi tago­zatokon. a többi között az Eötvös és a Radnóti Gimná­ziumban. 1 Sosztakovics az időről és önmagáról A Szovjet Zeneszerző nevű moszkvai könyvkiadó kötelet jelentetett meg Sosztakovics az időről és önmagáról cím­mel. Ismert tény. hogy a ze­neszerző nem vezetett rend­szeres naplót, de sokszor nyi­latkozott a sajtónak, felszó­lalt a' különféle gyűléseken, sok száz tudósító készített vele interjút. Az új kiadás kronológiai sorrendben is­merteti beszédeit, véleményét a zenei alkotómunka problé­máiról. egy-egy zenemű meg- komponalásánák motívumai­ról. a múlt és a jelen nagy muzsikusairól, akikkel elele- ben találkozott. Szerényen, a háttérben Olvasó nép A Hazafias Népfront Olvasó népéin; mozgalma szerényen dolgozik, s csak ritkán hallat magáról. Ez így is van rend­jén, ugyanakkor hozzá kell tennünk azt is. hogy a széles tömegek, a szervezetek, intéz­mények támogatása nélkül ez a mozgalom sem létezhet. Az ügy valóban a közé. Darvas József, a mozgalom szellemi atyja annak ide'en az irodalom és a magyar kultúra hagyományainak ápolásában jelölte meg a mozgalom feladatát. Ha .iól meggondoljuk, sem a fela'dat, sem a kezdeményezés nem teljesen új. Előzményeinek tekinthetjük a munkás olva­só körök és részben az Ezüstkalászos Gazdakörök könyvtárait is. A munkás- mozgalom mindenkor nagy gondot fordított arra, hogy a szervezett dolgozók műve­lődjenek, eljusson hozzájuk a könyv. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ma, amikor nagy tömegek végzik el a középiskolát, egyáltalán szükség van-e- erre a moz­galomra? A vaiasz csak igen lehet.. Mert igaz ugyan, hogy az irodalom oktatása és megszerettetése az iskola feladata, de (sok tényező miatt) részben nem latja el maradék nélkül a funk­cióját, másrészt az iskola el­végzése meg nem minden. A korszerű,' műveltség ugyanis folyamatos önmű- velést-képzést jelent, amit soha nem tekinthetünk' be­fejezettnek. Alkalmakat, fó­rumokat kell teremteni, ahol az ismereteket, eszmét lehet cserélni. Ha hiány van ma valamiből, akkor az éppen a kisközösségek fórumai, al­kalmai. Kitűnően elláthatja, kielégítheti ezt az igényt a könyvtár, amely nem csu­pán Könyvet kölcsönöz, de szervezője, egyik irányítója is lehet(ne) a vitáknak, is­merkedéseknek. eszmecse­réknek. A Hazafias Nép­front is abból a meggondo­lásból indult ki. hogy könyv, tár csaknem mindenütt van, legyenek hát a mozgalom szervezői, gócai. Ebhez ter­mészetesen jól felkészült, lelkes ügyszerető könyvtá­rosok kellenek, akik hivatá­suknak tekintik ezt a mun­kát. A könyv nyit kaput más művészetek felé is. a könyv­tárak vonzzák a közönséget. Ezekről és más szakmai jellegű kérdésekről ad tájé­koztatót a Hazafias Népfront időszakos (negyedéves) ki­adványa az Olvasó Nép. 6000 ■ példányban adják ki. Tar­talmában igényes, formájá­ban ízléses,, de van egy szépséghibája: az utcai áru­sítása még megoldatlan. A legfrissebb száma (1980 már­cius) a napokban hagyta el a nyoíndát, a Hazafias Nép­front irodaiban mar hozzá­férhető. ízelítőül. kedvcsinálóként idézünk (az azóta elhunyt) Pernye András írásából, amelyben a szerkesztőség körkérdésére válaszol. (A kérdés: Mit tanácsol az Ol­vasó népért célkitűzései szá­mára?): „Minden a nevelő­kön múlik: képesek-e arra, hogy növendékeiknek, hall­gatóiknak, olvasóiknak él­ményt közvetítsenek, kedvet csináljanak az olvasáshoz? Ez azonban csakis szeretettel érhet céljához. Aki a közön­sége* káposztafejek gyüleke­zetérek tartja, 'sohanem fog szót érteni vele, úgyszintén az sem. aki mindenekelőtt saját műveltségét, olvasott­ságát fitogtatja. Ha folyvást ’ostorozzuk a közönség tu­datlanságát. statisztikákat dörgölünk az orra alá. mely­ből kiderül, hogy néoünk nagyrétszé kevéssé értékes irodalmat olvas, vagy még ázt sem, bármilyen furcsán hangzik is. az ilyesmivel menlevelet adunk azoknak, akik nem olvasnak.” Tehát türelem és tapintat szükségeltetik, szorgalom és optimizmus. A lap a maga eszközeivel, s egyáltalán a létével egyszerre ösztönöz munkára és. vitára. Van még mit termi, társak, szövetsé­gesek keresletnek hozzá. (horpáesi) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió : 12.00 : Deli Kró­nika. - 12.20: Ki nyer ma? - Í2.3Ő: A magyar avantgárd Lon­donban. - 12.50: Zenemúzeum. - 13.42: Mezei patika. - 14.18: Szo- litlak, I-lattyú! - 14.48: A Ma­gyar Rádió és Televízió ének­kara enekel. - 15.00: Hírek. - 15.10: O perettf elvételekből. ­15.28: Kagylózene. - 16.00: Út­közben. - 36.05: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. - 17.00: Hírek. Útköz­ben. - 17.07: Olvastam vala­hol... — 37.27; Schumann ka­marazenéjéből. - 18.15: Hol \ olt, hol nem volt ... - 13.30; Esti •Magazin. — 10.15: Gondolat. ­20.00; Népdal est. - 20.50: A béke első 35 éve. - 21.20: Operafel- véteieinkből. i- 22.00: Hírek. - 22.15: Sporthírek. - 22.20: Tiz perc külpolitika. - 22.30: Le­mezmúzeum. - 23.06: Haydn­' felvételekből, - 24.00: Hírek. - 0.10: Táncdalok. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. - 12.33: A népművészet mesterei­nek felvételélből. - 12.54: Kép­csői ás a pécsi körzeti stúdióba. - 13.24: Gyermekek könyvespol­ca. - 13.29: Gyermekmuzsika. - 14.00: Sport világ. - 16.00: A Du­nai Vasmű üzemi tűzoltóságának fúvószenekara játszik. - 16.30: Hírek. - 16.33: Útközben. - 16.35: Idősebbek hullámhosszán. - 17.30: Zenei Tükör. — 18.00: Dis­puta. - 18.30: Hírek. - 18 33: Hétvégi panorama. - 19.55: Slá­gerlista. — 20.30: Hírek. - 20 33: Nincs kénem hozzá... - 22.00: Külföldről érkezett. - 2° ‘?o: S’ág erek. - 23.00: Hírek. - 23.15: Operettekből. - 24.00: Hírek. Miskolci rádió: rí.00: Hírek, időjárás. - 17.0o: Amiről beszel-, ni kell . . . import es export Sa- jobabonyban. Szőke Béla igaz­gatóval beszélget Horváth Kal­man. - Victor Máté saját dalait adja elő. - Kisiskolások, gye­rekek . . . Szerkesztő: Jakab Ma­ria. - 18.00: Észak-magyarorszá­gi Krónika. (A Miskolc megyei város Tanácsa V. B. üléséről. - A B.-,A.-Z. megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság az energiagaz­dálkodási és racionalizálási in­tézkedésekről tárgyait). - 18.25- 18.30: Lap- és nvasorelőzetes. Televízió, l.' műsor: 16.30: Hí­rek. - 16.35; A jel. - 17.20: If­júsági napló. - 17.45: Tévébörze.- 17.55: Telesport. - 18.20: A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság nemzeti ünnepén. - 19.10: Tévétorna. — ■ 19.15; Esti mese.- 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Jo­szip Broz Tito (1892—1900). — 20.30: Nemzetközi stúdió. — 21.30: Jogi esetek. — 22.20: A Magyar ■Televízió* III. nemzetközi kar­mesterversenye. — 22.50: Tévé­mozaik. — 23.00: Tv-hiradó Televízió. 2. műst>r: 19.00: Fi­zika. - 19.30: Tv-hiradó. - 20.00: Így jöttem... - 21.35: Tv-hir­adó 2. - 21.55: Nazdar. Doku­mentumul m. Szlovák televízió: 17.10: Vi­gyázz. tűz van! - 17.30: Pioní­rok magazinja. - 18.30: Vita mű­sor. — 19.10: Esti mese.- - L9.30: Tv-híradó. - 20.00: Ünnepi hang­verseny. - 21.10: Dokumentum­fii m. - 21.35: Lakás a tető alatt.- 22.00: Tv-híradó. - 22.30: A reménység. - 23.45: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Irma, te édes. Nyilvános főpró­ba. Kiállítások: Mini Galéria (10- 18) : Csikszentmihályi Róbert szobrai és Dsím Pál festményei.- Miskolci Galéria (10-18) t Raj­zok és kisplasztikák. - Szőnyi- lerem (9.30-13): Csongrád megyei festőművészek kiállítása. - .Jó­zsef At’ila Könyvtár (12-20) : Rajzfilmek és rajzfilmtervek. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Miskolci Képtár (10—18) :! 250 év magyar festészete. — Kondor Béla-em- lékkiállítás. — Kerman. Oltó- emlékház (10—18): Herman Ot­tó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9-18) : A diósgyő­ri vár története., - Pénzek Diós­győr életében. - Nehézipari Mű­szaki Egyetem (9-16): József At> , tiia-iilusztráeiok. Filmszínházak: Beke: (14. hnti, 8) ; Földi űrutazás (mb. szi. amerikai film. III. helyár!.) — Beké, kamaramozi (6) : Dübörgő csend (szi. magyar film). - Kos­suth (13, hn3): Államérdek (mb. szí. francia-olasz film), (7): Aki­ket forró szenvedély hevít (mb. szi. olasz film, 16 éven felüliek­nek. ni. helyár!). - Hevesy,Ivan. Filmklub (t'5, f7); Szívzörej (francia-olasz film). — Táncsics (5. 7) : Rejtélyes bankbetét (szí. szovjet fűm). - Táncsics, ka­maramozi (ti) : Rocco és fivérei. I—II. (mb. olasz film. lti éven felülieknek, dupla helyár!)'. - Fáklya (i'5, í7): Assszony, férj nélkül (mb. szí. amerikai film).- Szikra (4i, ti) : A medvéíókák szigetén (mb. szí. szovjet film). — Petőfi (15, 17) : Háztűznézö (mb. szi. szovjet film). - Tokaj vendéglátóház, discómozi (7): Skalpvadászok (szí. amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). - Pereces (6): Vál­lalom, főnök! (mb. csehszlovák film). - Hámor (6) : Az ötös szá­mú vágóhíd (amerikai film, 16 even felülieknek!). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. - 8.27: Készülődés az olaj utáni évekre. - 8.37: Bruck­ner: IV. (Romantikus) szimfó­nia. - 8.42: Nemzetközi mese- fesztivál. - 9.53: Eottósorsolás. - J0.00: Hírek. - 10.05: Visszapil­lantó. - 10.35: Mintha örökig élnél. Versek. — 10.40: Opera- áriák. — 11.00: A Budapesti Kon­cert Fúvószenekar játszik. - 11.20: A különös vendég. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. - 3.20: Tíz perc kül­politika. - 8.30: Hírek. - 8.33: Slágermuzeum. - 9.21: Harminc perc alatt a föld körül. - 9.53: Lottósorsolás. - 10.00: Zenedél- előtt. - 11.45: Tánczenei koktél. Mazsarolf-képek Nvíregv házán J G. Mazsaroff Miklós festmé­nyeiből nyílik kiállítás május 14-én. szerdán a nyíregyházi Benczúr Gyula teremben. A tárlatot. Gyarmati Béla, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója ajánlja a közönség figyelmébe. Tavaszi szemle Tavaszi határszem­lén jártunk — Mis­kolc határain belül: A Selyemréten most vetik á villamos- es buszjegyeket. kissé megkésve, hiszen sok helyen már ki is kel­tek a: első palánták. Szorgos kezek szórják a parkosított terület­re, de meglehetősen nagy a szemveszteség, sok jut az aszfaltra, ahol nehezen vagy egyáltalán nem fogak meg a jegymag. A belvárosban fel­törik a szűzföldeket, nagyobb termőterüle­tet biztosítva az igen fontos napraforó- és tökmagh ej nak. Szépén fejlődnek a kapualji sörösüveg­bokrok. melyeket né­hol kétdecis üvegek­kel oltanak be. Sajnos sok helyen — utcaseprőknek ál­cázott köztisztasági dolgozók —, nyilván figyelmetlenségből, kiirtották a dús csikk- szőnyeget. Ennek pót­lását a lakosság tár­sadalmi munkában folyamatosan végzi. ■Mindenhol tervsze­rűen halad a porzás. szép vastagon terül városunkra a por. Fellendülőben van a iörmelékgazdálko- 0'as, becslések szerint nem tesz hiány építő­anyag-hulladékból az őszre. Szép példáidat látni a termőföld gaz­daságos kihasználd- . sóra. számos helyen fél emelet magasan, rétegesen ültetik a tégla-, fa- és vashul­ladékot. Kevésnek tűnik az ipar számára oly fon­tos kultúrnövény: a papír. Még idejcben szólunk, hiszen nagy lehetőségeink vannak tépett plakátokból. újságpapírból, nem utolsósorban cigaret­tadobozokból. Nem élnek az alka­lommal a kiskerttu­lajdonosok, pedig most olcsón beszerez­hetők a sörösüveg- és üdítöital-kupakok. Ez ügyben a kupaktanács össze fog ülni, hogy további ösztönzőket találjanak ki. Ha az időjárás nem szól közbe, azaz az eső el 1 terrf. mossa, jó kilátásaink vannak a legtöbb városi ter­ményből erre az évre is. Sz. G. • • Ünnepélyes al kait »inra küli mű' djön veszeti i i kari E DÍ^ ;/tá vi V/ ÍLá Rí I1U1 mi IT # • Eredeti rézkarc, * néi>Y oldalon, borítékban kézbesítve jelzése: EK Díja: 25 ti i

Next

/
Oldalképek
Tartalom