Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-06 / 104. szám

Állásfoglalás a labdarúgásról 2. A bajnokságok korszerűsítése A május 4-én, az OTSH-ban tartott sajtótájékoztatón Buda István államtitkár, az OTSH elnöke a többi között elmon­dotta: az NB I-es labdarúgó­bajnokságban meg fogják tar­tani a 18 csapatot. Ugyanak­kor csökkentik (1981—82-ben) az NB II csoportonkénti lét­számát, méghozzá 16 egj’üt- tesre. Megszűnik az NB I tartalék csoportja, már 1980— 81-től. Nem helyette, hanem az utánpótlás-nevelés ered­ményesebbé tétele céljából létrehozzák az NB-s ifjúsági, illetve serdülő osztályt. Nyilván sokakban felme­rülhet a kérdés: mi lesz az eddig státusban levő, de csak a tartalékbajnokságban sze­replő játékosokkal? Az OTSH és az MLSZ vezetői erre is gondoltak. Az NB I- es osztályban a státusban le­vő labdarúgók számát 30-ról 20-ra csökkentik, ugyanak­kor lehetőséget kapnak arra, hogy különböző átigazolások­kal a magyar labdarúgás má­sodik vonalában szerepelje­nek. Folytassuk tovább! Az NB II és a megyei, budapesti bajnokságok között szervez­nek egy átmenetet, a terü­leti bajnokságot (sietünk hozzátenni, nem NB III-at!). És végezetül: az MNK-t is át kívánják szervezni. Konk­rét elképzelések még nincse­nek, de a legtetszetősebben az hangzott, hogy a bajnok­ság 1—4. (akkori) helyezettje csak később kapcsolódjon be a küzdelmekbe (ne legyen aránytalanul nagy a terhe­lés). Eddig a konkrétumok. (En­gedtessék meg hozzáfűzni, hogy az állásfoglalást az MLSZ és az ország labdarú­gó-szakembereiből alakult ta­nács többször és több he­lyen alaposan megvitatta, még megszületése előtt. Több vélemény hangzott el. A leg­jobbnak az tűnt, hogy olasz mintára legyen egy 20 csa­patos NB I, ugyanilyen NB II és NB III. Ez esetben 60 lett volna az NB-s csapatok száma. Most, az állásfoglalás alapján, 66. Ez utóbbi mel­lett döntöttek. Ennek az volt az oka. hogy a vidéknek az eddigieknél nagyobb felfutá­si lehetőséget kívántak adni. Mert mind az OTSH, mind az MLSZ vezetőinek meggyő­ződése, hogy nemcsak és nem elsősorban Budapesten te­remnek a tehetségek.) A konkrétumok mögött több (de eddig ki nem mon­dott) gondolatsor húzódik meg. Ezeket is részletezte az államtitkár. 1. Eddig a tartalékbajnokság langyos víz volt, az éppen hogy csak úszni tudóknak, azaz akik nem akartak hajdani az első csapatba kerüléshez, azok szé­pen megéltek — státusuk foly­tán ott is. . 2. A közvetlen szakvezetésnek más szerkezetben kell gondol­kodni. Ugye, eddig volt 30. em­ber, akik közül válogathattak. A továbbiakban lesz húsz, akik közül mérkőzésenként bizonyá­ra akad olyan is, aki sérült lesz, vagy sárga (piros) lapja miatt nem játszhat. Tehát ma­rad 16—18 labdarúgó. Ha az if­júságiak foglalkoztatására is gondolunk, ez a státusszám még tovább csökken. Ha tet­szik, ha nem, a szakvezetésnek csapatot (!) kell építeni, nem pe­dig egy laza masszából össze­állítani. Lényeges különbség! 3. Az edzőknek fokozottabban kell figyelni az ifjúságiakat. Az állásfoglalás (és a majd kidol­gozott részletek) lehetővé te­szik, hogy akármelyik ifjúsági korút azonnal beállíthassák a nagycsapatba. Ez jó lesz a fia­talnak, de jó lesz az egész ma­gyar labdarúgásnak is. hiszen így és csakis így törhető át az „öregek” kordona. 4. Az állásfoglalásnak már ebben a bajnoksában is érez­tetnie kell hatását. Hiszen a státusban levő 30 lényegesen jobban fog hajtani azért, hogy a 20-ba bekerüljön. 5. Nyilván megfontoltabb lesz az átigazolás, hiszen egy-egy klub meggondolja majd, hogy kit kér a 20-ba. Természetesen olyan játékost keres, akire a pályára lépésnél is számit, és nemcsak akkorra, amikor már sajátjai sorra megsérültek. Je­lenti ez azt is, hogy az átiga­zoltak nem kallódhatnak el. (Nem lesz egy-egy klub „já- tékostemetö”.) És végezetül hadd idézzük szó szerint az OTSH elnöké­nek e témában mondott ösz- szegezését. — A 30-ról 20-ra csökken­tés nem a leépítését jelenti a labdarúgóknak, hanem ép­pen arra ösztönöz, hogy fel­emelkedjenek, hogy küzdje­nek: a státusba kerülésért, a csapatba kerülésért. Hogy a húszban hol he­lyezkednek el, az sem mind­egy. (Erről szólunk holnapi számunkban.) D. TÓTH BÉLA Az országos versenyen Győztek az LKM modellezői A modellezők kétnaposra tervezett országos körrepülő- műrepülő versenyét egy nap alatt sikerült lebonyolítani városunk repülőterén. A má­jus 3-i viadal résztvevői nem a legkedvezőbb körülmények között mérkőztek meg egy­mással, mivel órákon át sze­merkélt, s időnként zuhogott is az eső. Ám a modellező­ket az „égi áldás” kevésbé zavarja, a szél Viszont annál inkább, ami azonban, szeren­cséjükre, elkerülte verseny­zésük színhelyét. Az augusztusban Lengyelor­szágban megrendezésre kerülő világbajnokságra való kiválasz­tás és felkészítés részét képezte a verseny, amelyen háromszor kellett startoltatni a minirepü­lőket, s az indítással együtt mindig 16 különböző figurát hajtattak végre velük. Tekintettel a nagy tétre, min­denki igyekezett képességeinek a maximumát nyújtani. A legna­gyobb esélyes, a több éve válo­gatott kerettag, százhalombattai Mórocz Attila, az első start után 2665 pontot kapott, s úgy látszott, senki sem veszélyeztetheti el­sőségét. Modelljének szerkezeti hibája miatt azonban a követ­kező két indításban már nem vehetett részt, s így csak a mezőny második felében tehetett pontot szereplése végére. A szin­tén válogatott két miskolci ver­senyzőt, Tokaji Tamást (egyete­münk utolsóéves hallgatóját), s Csabai Tamást (a Herman Ottó Gimnázium érettségi előtt álló tanulóját) nem üldözte a balsze­rencse, s 5393 és 5240 ponttal ők kerültek az első, illetve a máso­dik helyre. A hasonlóképpen válogatott salgótarjáni Havrán Sándor 4773 ponttal a harmadik lett. Az LKM MHSZ-klubjában modellező első két helyezett klubtársával, az egyéni verseny­ben a 9. helyen végzett Demkó Istvánnal, (a drótgyár dolgozó­jával) együtt a csapatversenyt is megnyerte, megelőzve a sal­gótarjániak és a pásztóiak együt­tesét. Tokaji Tamás nemsokára részt vesz a fővárosban sorra kerülő hasonló versenyen, 14-én p^dig harmadmagával Salzburgba utazik, ahol a tőkés országok modellezőivel mérik össze képes­ségeiket. A sportág szocialista országokban való legjobb műve­lői ugyanakkor Csehszlovákiában • versenyeznek egymással. Ide Csabai Tamás is utazott' volna, ám az érettségi vizsgája miatt nem teheti; helyette Havrán Sándor lesz a magyar együttes egyik tagja. Csak egy a fontos: a maximumot nyújtani Bálint, a profi A címeres mezben (Solymos felv.) A felszabadulás utáni labda­rúgásunk eddig - már nem so­káig - egyetlen játékosa, aki legálisan, az illetékes sport­szervek engedélyével külföldön rúgja a labdát. Méghozzá egy vérbeli proíiklubban, az FC. Brugcs-ben. O volt az, aki vál­lalta, hogy kipróbálja, mennyit ér a sok helyen üzletté vált nyugati labdarúgásban az a teljesítmény, amiről itthon fel­sőfokban beszéltek. Lassan egy éve már, hogy hazai labdarú­gásunk belga „nagykövete” lett. Sikerének láttán újabb három magyar játékos készül proficsapathoz, köztük Sala­mon József, a DVTK. és a vá­logatott keret hátvédje. Éppen ezért beszéltünk meg randevút Bálint Lászlóval a kassal Slo- van-szállóban, ahol a váloga­tott tagjaként tartózkodott: hátha tud valami útravalót ad­ni követőinek. A taktikai értekezletről ér­kezett a többiekkel együtt. Báró, ahogy annak idején a ferencvárosi és hazai szur­kolók nevezték, nem tagadta meg önmagát, divatos kord­bársony farmerben, trikóban és „dígó papucsban” jelent meg. Asztalunkhoz érve ká­vét rendelt, rágyújtott egy St. Moritz cigarettára és vár­ta a kérdéseket. Nem pózolt, udvariasan megvárta, míg befejezem mondandómat, majd megfontoltan válaszolt. Ez a természetes, de mégis, nálunk nem ez a szokás ...- Klubjában nem tiltják meg a játékosoknak a cigarettát, az italt? — Nincs szükség a tiltás­ra. Mindenki azt csinál, amit akar., csak egy a fontos, a mérkőzéseken a legjobbat és a maximumot nyújtsa. Min­denki tudja, hogy mennyit engedhet meg magának úgy, hogy a követelményeknek megfeleljen. Ott a játéko­soknak ez az egyetlen dolga. Aki ennek eleget tesz, az az első csapatban játszik, és pénzt keres, tehát jól megél. Aki nem, az máról holnapra az átadólistára kerülhet. Sen­kinek sem könyörögnek, hi­szen minden posztra 3—4 já­tékos pályázik. Kegyetlennek tűnik, de úgy érzem, igazsá­gos.- Az első bemutatkozás és ezzel együtt az első benyomá­sok nagyon fontosak, ünnek ez kitünően sikerült, hiszen első mérkőzésén gólt lőtt, ez­zel győzött csapata. Ettől kezd­ve állandó kezdőember, úgy, hogy a söprögető posztjáról egy válogatott játékost szorí­tott ki. Nem okozott ez kon­fliktusokat a csapaton belül? — Egyáltalán nem, min­denkinek az az érdeke, hogy nyerjünk, lehetőleg minél többször. Az teljesen mind­egy, hogy ki játszik, az ered­mény a lényeg. Egyébként az a bizonyos játékos az azt követő negyedik mérkőzéstől kezdve ismét a kezdő tizen­egy tagja lett. Edzőnk a kö­zéppályán próbálta ki, ott bevált, és ezen a helyen szol­gálja együttesünk érdekeit.- Ez a szolgálat - ahogy ön fogalmazott -, mennyiben más, mint az itthoni labdarúgásban? — Talán sokakat meglep, de azt kell mondanom, hogy szinte semmiben. Nekem nem kell többet csinálnom, mint amit a Ferencvárosban nyújtottam. Szorgalmasan kell edzeni, de teljes inten­zitással, rendesen kell ké­szülni a mérkőzésekre, és minden erőt és tudást latba kell vetni a sikeres szerep­lésért. A különbség csak a jutalmazásban és a bünte­tésben van. Az utóbbira, mi­óta ott játszom, még nem volt példa. Nem is csoda, hi­szen csapatom a tavalyi 1: aj- nokságban a hatodik helyen végzett, most pedig — bár még két forduló hátravan — 2 ponttal vezetjük a tabel­lát a Standard Liege előtt. Nagyon valószínű, hogy az idén bajnokok leszünk. Szép lenne a magyar bajnoki aranyérmeim mellé egy bel­ga is.- Szerződéskötése óta - le­számítva azokat a válogatott találkozókat, melyeken játszott — nem látogatott haza. Nem hiányzik a család, barátok, is­merősök, a volt játékostársak? — Dehogynem, de a szer­ződés kötelez. Még akkor sem jöhetek haza csak úgy, a családomhoz, ha története­sen válogatott vagy valami­lyen kupanap miatt nem játszunk. A játékosnak kö­telessége pihennie, ha arra mód nyílik. Így aztán csak a válogatott találkozók mi­att jövök haza, külön enge­déllyel. Egyébként nem sok alkalom kínálkozik. Termé­szetesen szezonzárás után a szabadságomat ott tölthetem, ahol éppen kedvem tartja.- Mit szokott csinálni, ha éppen nincs edzése, mérkőzé­se? Vannak barátai, egyáltalán a belga szurkolók ismerik, sze­retik önt? — Mindig csinálok valami vacsorát, aztán levelet írók, tévét nézek és persze tanu­lok. Bár németül egész jól beszélek, azért a flamandot is tanulom. Még nem mond­hatom azt, hogy tudom a nyelvet, de a pályán és az utcán is megértem azt, amit mondanak nekem, és hellyel- közzel én is el tudom mon­dani a véleményemet. Bará­taim nincsenek, talán a játé­kosok között lehetnének, de amint betesszük az öltözőaj­tót, mindenki a saját dolgá­val törődik. Bruges nem nagy város, mindössze 350 ezer la­kosa van, de szinte minden­ki szereti a focit. A játékért jönnek ki a meccsekre, és akkor sem bánkódnak, ha kedvenceik netán vereséget szenvednek. Azt mondják, legközelebb majd jobban megy, és tovább biztatják csapatukat. A játékosokat szeretik és becsülik. Az ut­cán megállítják őket, beszél­getnek velük, és ha az illető jól játszott legutóbb, akkor a kezét szorongatják és megkö­szönik teljesítményét. Ha rosszul játszott, akkor ugyan­ez a jelenet játszódik le, csak nem köszönik meg a játékot, hanem biztatják az embert, előlegezik a bizal­mat. A játékosok nem élnek és nem élhetnek vissza a sze­retettel, bizalommal, hiszen a keresetük attól is függ, há­nyán nézik meg mérkőzései­ket. Most már engem is el­fogadtak a szurkolók, úgy érzem.- A következő szezonban minden valószínűség szerint Fazekas, Müller és Salamon is külföldön folytatja pályafutá­sát. Ha tanácsot kérnének ön­től, mit mondana nekik? — Azt, hogy semmivel se tegyenek kevesebbet a pá­lyán, mint eddig, és ha úgy élnek, edzenek, játszanak, ahogy eddig is tették, akkor pályafutásuk szépen fejező­dik majd be. Tanuljanak nyelveket és igyekezzenek ellesni azokat a „fogásokat”, amelyeknek az itthoni labda­rúgás hasznát veheti. ★ Órájára nézett, tapintato­san tudtomul adva ezzel, mennie kell. Majd a kávé maradékát felhajtva elbúcsú­zott. és sietős léptekkel csat­lakozott a pályára induló válogatotthoz. A találkozón, ahogy a kint levő magyar szurkolók mondták, profi mó­don játszott. Nekem úgy tűnt. csak egyszerűen jól... DARAB GYULA Az alkoholizmus örökölhető? Dr. Marc Schuckit amerikai orvos szerint négy alkoholis­ta közül hármat inkább haj­lama, mint a környezeti be­folyások tettek szenvedély- beteggé. Kifejezetten alko­holista családok leszármazot­tai szemmel láthatóan meg­változott anyagcserével ren­delkeznek — több ’ alkoholt tudnak elfogyasztani, mielőtt elérnék az ittasság egy bizo­nyos fokát. Dr. Schuckit, egy amerikai kútatóprogram munkatársa több tanulmány­ban talált utalásokat az al­koholizmusra való öröklődő hajlamra. Eszerint, ha azo­nos örökletességű ikrek kö­zül az egyik alkoholista lesz, akkor 60 százalék valószínű­séggel a másik is függőségbe kerül az alkoholtól; kétpeté- jű ikrek esetében ez a koc­kázat csak 30 százalékos. Finn nevelt gyermekek egy csoportjából később csak 5 százalék lett alkoholista azok kökül, akiknek absztinens szüleik voltak; ugyanakkor az alkoholista családokból szár­mazó nevelt gyermekek kö­zül 20 százalék lett szenve­délybeteg, habár hasonló kör­nyezetben nőttek fel. Szabadjára engedett fiatalok Nem bírnak a nor­vég fiatalokkal. .. Bármennyire is mér­téktartó akar lenni Kari Lie, a norvég pedagógusszóveiség elnöknoje az Aiten- posten című lapnak adott nyilatkozatá­ban, amelyben kol­légái munkakörül- menyeit és a nor­vég fiatalok viselke­dését értékeli, a ba­jokat nem tudja el­titkolni. „A tanulók — mondja — megve­rik a tanárokat, ki­kergetik őket az osztályból, vasrudak- kal intézik el a vi­tás ügyeket. De pszichikai terrort is alkalmaznak, ami legalább olyan rossz, vagy még rosszabb, mint a fizikai: nyil­vánosan bojkottáiják ,a pedagógusokat és vannak olyan esetek is, amikor azzal fe­nyegetőznek, hogy megölik őket. Ter­mészetesen ezeket a fenyegetéseket nem váltják be. De mit érez a pedagógus, amikor hallja őket!” Mindez, amit Kari Lie elmond, vala­mennyi skandináv országra vonatkozik. „Régen - mondja - az iskolának az volt a célja, hogy tanít­son, hogy bizonyos konkrét ismereteket adjon a tanulóknak. Később azonban ag­gályoskodni kezd­tünk : vajon nem akadályozzuk-e ezzel a tanuló alkotóké­pességeinek kibonta­kozását, beilleszke­dési, együttélési le­hetőségeit? Ezek az aggályok súlyosan halottak a fegye­lemre és teljesen új körülményeket te­remtettek”. Kari Lie úgy vé­li, hogy bár a „kö­vetélmény” szó ma nem divatos, a ta­nulóktól követelni kell. Ezt a megálla­pítást alátámasztják az iskolai viszonyo­kat kutató svéd szo­ciológusok észrevé­telei is, akik szerint sok tanuló nagyon elégedett lenne, ha követelményeket tá­masztanának vele szemben. „A fegyel­mezetlenségek - írja a Svenska Dagbladet — többek között ab­ból ered, hogy a fe­gyelmet senki nem követeli meg”. A skandináv isko­lákban kialakult helyzetért a peda­gógusok és szocioló­gusok szerint nagy felelősség terheli a szülőket is. „A szü­lők gyakran nem segítenek a gyerek nevelésében - mond­ja Kari Lie. - Rész­ben magára az at­moszférára gondo­lok, részben arra, hogy a szülők sok esetben nem tudnak segítséget nyújtani a gyereknek a legegy­szerűbb feladatok megoldásában sem.” Siv Boáit Boethius svéd szociológus sze­rint ,,a gyerekek ál­talában, de a lá­nyon különösen igénylik az időseb­bek - a tanárok, a szülők — segítségét, hogy kiigazodjanak a mai valóságban és ki tudják próbálni erejüket a különbö­ző körülmények kö­zött. A leggyakrab­ban tervek nélkül keresnek olyan tár­saságot, vagy 'Olyan elfoglaltságot, amely érdekelné őket, de többnyire csak üres­séget találnak”. A svéd szociológusnö szerint a discön kí­vül a szórakozás más formáit is meg kell keresni a fiatalok számára. Ezzel kap­csolatban így ír egy iskolai rendezvény­ről: „Voltak verse­nyek, volt tánc, de a legfontosabb az volt, hogy a rendez­vényeken részt vet­tek a szülők is. Akadt olyan kislány* aki csak ott tudott szüleivel egy kicsit elbeszélgetni.” A szo­ciológusnő végső kö­vetkeztetése: a fia­taloknak feladatokat kell adni, fel kell őket készíteni arra, hogy valamilyen hasznos munka vég­zésével illeszkedjenek be a társadalomba. Normális élet, ugyanis csak a mun­kára alapozva kép­zelhető el. Balesetek, sérülések, egyes fertőző betegségek (pi. tetanusz) következtében az emberi szer­vezet önkéntelen légzése meg­szűnhet és légzésbénulás állhat elő. Ilyen esetekben a természe­tes légzés visszatértéig mester­séges lélegeztetést kell alkal­mazni. Egyes betegségekben, pl. gyermekparaíízisben a légzőiz­mok mozgását szabályozó ideg- sejtek pótolhatatlanul elpusztul­nak, s az így megbénultak csak gépi úton való lélegeztetésse tarthatók életben. A vastüdő zárt fémhenger, amelybe az ápolás számára hoz­záférhetően helyezik ei a bete­get, akinek a feje a készüléken kívül van. A fémhengerben a légzömozgások számának meg­felelően időszakos iégritkítá hoznak létre, ekkor a külső, na­gyobb nyomású levegő beszívó­dik a tüdőkbe. A légritkítás megszüntetése a levegő kiáram­lását okozza. Végleges bénulás esetében a beteg a vastüdőben akár sok éven át is elélhet, s halálát nem fulladás, hanem va­lamilyen más megbetegedés idé­zi elő. Ha a légzőizmok bénu­lása csak időleges (pl. egyes mérgezési esetekben), a beteg csak átmeneti vastüdőkezelésre szorul. A vastüdő alkalmazásán kívül ún. elektromos gépi lélegezte­téssel is életben lehet tartani a légzésbénulásban szenvedőket. E berendezés nem a beteg mell­kasát mozgatja, hanem gége­metszés után a légcsőbe helye­zett csövön át közvetlenül a tü­dőkbe juttat levegőt vagy gáz- keveréket. A készülék nagy elő­nye a vastüdővel szemben, hogy a beteg egész teste az ápo­lás és a gyógyító beavatkozá­sok számára könnten hozzáfér­hető. A légzőizom-bénulásban szenvedő betegek ellátása spe­ciális kórházi osztályokat és kü­lönleges képzésben részesült or­vosokat, ápolószemélyzetet igé­nyel. Képünk egy vastüdőben fek­vő ausztrál asszonyról készült, aki a készülék tetején látható kislányát néhány évvel ezelőtt az életmentő berendezés lakó­jaként hozta világra. Az any» több mint «16 éve fekszik a vas- tüdőben. ­A vastüdő fogságában «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom