Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-21 / 92. szám

a miskolciaké a szó Óvjuk parkjainkat!? Fő a bizalom! Példázat a lclektelenségröl, a bürokráciáról. Nagyon elkeseredett, nagyon háborgó asszony keresett meg bennünket a történettel: — Két éve dolgozom a vállalatnál, soha velem semmi probléma nem volt, ismernek, s úgy gondolom, szeretnek is a munkahelyemen. Ilyen körülmények között az ember a személyes dolgait sem rejti véka alá. Azt is elmondtam hónapokkal ezelőtt, hogy édesapám — aki Szegeden élt — súlyos, menthetetlen beteg. Gyakran utaztam hozzá látoga­tóba. Szabadságom persze emiatt nem sok mar>dt. A na­pokban sajnos meg is kaptam a szomorú hírt apám halálá­ról. Tudomásom szerint ilyen esetben egy nap rendkívüli szabadság jár a hozzátartozónak. Ezzel a lehetőséggel sze­reltem volna élni. amikor kértem, hogy adja meg a vál­lalat. Nem zárkóztak el kérésem teljesítésétől, ám azt mond­ták, hogy igazoljam a halál „tényét” a halotti anyakönyvi kivonattal. S hiába mutattam a táviratot, amely Szegedről érkezett, no meg a helyi újságban megjelent gyászjelentést, ezt nem találták elegendőnek. Ragaszkodnak az anyakönyvi kivonathoz ... Ügy véltük, valami félreértés lehet az egész, megkerestük hát a vállalat illetékes osztályvezetőjét, hogy tisztázzuk, mi is történt valójában. Magunk is meglepődtünk, amikor ki­derült, hogy szó sincs félreértésről. Az osztályvezető „meg­magyarázta”: a Munka Törvénykönyve írja elő a halál „té­nyének” igazolását. S „megnyugtatásul” még közölte: a ha­lotti anyakönyvi kivonatot dolgozójuknak nem kell azonnal hoznia, sőt! — elég, ha a temetés után levélben kér egy igazolást a tanácstól, s azon feltüntetik az anyakönyvi szá­mot is. Ehhez aztán még hozzáfűzte azt is, hogy „sokféle ember dolgozik náluk, kénytelenek tartani magukat az elő­írásokhoz”. Az egészet pedig oly magától értetődő termé­szetességgel adta elő, hogy még vitatkozni sem voll kedvünk. Mert mit is lehet erre mondani? Hivatkozzunk arra, hogy embertelenség egy fájdalmas esemény után nehezíteni a hozzátartozó helyzetét? Rendkívül elvetemültnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy koholt halálesettel „csikarjon ki” egyetlen nap rendkívüli szabadságot. Hivatkozunk arra, hogy annyira már ismerni illik kétéves munkaviszony után az érintett dolgozót, hogy tudják róla: a tisztességes, vagy az elvetemült kategóriába tartozik? Ez a differenciálatlan mód­szer a bürokráciával tápiá,lt bizalmatlanság legrosszabb faj­tája. Senki előtt sem lehet szimpatikus. S nincs is meg­bocsátható vagy elfogadható magyarázat rá. Már csak azért sem. mert ez a fajta bürokrácia ráadásul következetlen is. A túlzottnál is jobban túlozza az előírásokat. A Munka Törvénykönyve ugyanis azt nem írja elő, bogy mivel és miként kell a halál „tényét" igazolni. A lelektclcnség már itt letten erhet" (r) Játszani is meg kell tanítani Ha valaki nem sajnálja az időt, s figyelmesen tanulmá­nyozza, hogy mi is történik játszótereinken, előbb-utóbb rádöbben valamire: neveze­tesen arra, hogy gyerekeink azért nem tudnak ügyelni a tereken elhelyezett játékesz­közökre. mert nem tudnak igazán játszani. A Tanácsköz­társaság lakótelepen, a böl­csőde melletti játszótéren volt alkalmam figyelni, hogy nem arra használják az esz­közöket, amikre valók. A homokozókban kerékpároz­nak. No meg a gyepen Is. A facsemetéket valamifajta^ újabb játéknak tekintik, törzsükbe kapaszkodva sza­ladgálnak körülöttük, míg csak ki nem csavarják he­lyükről a gyökereket is. A labdajátékokhoz készült be­tonpályát az idősebb ifjak kisajátítják, kirekesztik on­nan a kisebbeket, akik per­Szervezni tudni kell! A múlt hét közepén és végén megtanultam ,szlalomozni városunk kapuiban. Gondolok itt a Szentpéteri kapura, a Zsolcai kapura és a Csabai kapura. Ezt pe­dig az útburkolati jel­zéseket festőknek kö­szönhetem. Helyeseb­ben azoknak, akik oly csudálatosán szervez­ték meg a zebrák és nyilak festésének ide­jét. hogy a jámbor gépjárművezetők, s a még jámbor óbb gyalo­gosok sokasága csak áldhatta őket. Több ki­lométeres utainkon egy­azon napszakban egy­szerre voltak elre- kesztve a forgalom elől a pirosra festett vas- bábukkal a különböző forgalmi sávok. A vá­rosból tehát nem cse­kély ügyeskedés árán lehetett ki- vagy be­jutni. Hál’istennek már (ta­lán.’) utána vagyunk. Mégis engedtessék meg egy szerény javaslat: ha legközelebb újra­kozmetikázzák az út­burkolati jeleket, le­gyenek nagyobb tekin­tettel a város kapujai- ban zajló óriási gép­járműforgalomra, kü­lönösen pedig a csúcs­időszakokra. Tudja a csuda: netán még az is előfordulhat, hogy az illetékesek rádöbben­nek: esetleg az éjszakai órákban egyszerűbb volna ezt a ma már gépesített munkát el­végezni. S. Gy. Miskolc ije Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb példa a „hogyanra”. Ez a lakókocsi ugyanis több hete — ha nem hónapja — vesztegel a Felszabadítók útján, a parkosított területen. Kö­rülötte is kikoptatták a pázsitot. Nem szívderítő látvány. Antireklám a virágos Miskolcért kezdeményezett akcióhoz. Muszáj ennek a parkban parkolnia? Jukubik I,ászló Miskolc Ki követett el nagyobb szabálytalanságot? A Vásárhelyi István Hor­gászegyesület kezelésében, levő. kistokaji kavicsbánya továban horgásztam többed- magammal április 2-án. a kora reggeli órákban. Egyik horgásztársunk — N. Lajos — a megengedett három ha) helyett négyet fogott ki, ami­kor is megjelent az egyesü­let ellenőre. T. Balázs. A horgásztársunknál talált ha­lakat az ellenőrzés során re- turpontynak minősítette, ezért N. Lajos horgászenge­délyét az ellenőr elvette, ám az élő halakat a szákkal együtt elvitte Többen figyel­meztettük. hogy adjon elis­mervényt a horgászengedély bevonásáról, s az élő hala­kat — a rendezéseknek megfelelően — engedje visz- sza a vízbe. Az ellenőr azon­ban fütyült ránk. Ezzel a történetünknek még nincs vége. A horgász­társunktól elvett engedélyről az elismervényt a délutáni •órákban egy másik ellenőr — T. Balázs nevében! — ki­állította ... A történtek óta is azon vitázunk, hogy vajon ki kö­vette el a nagyobb szabály­talanságot ebben az esetben? Kétségtelen tény. hogy hor- gasztársunk is hibás volt. hiszen szabályt szegett. Ám szerintem az ellenőr vétett nagyobbat. Neki ugyanis tudnia kell. hogv az elvett horgászengedélvröl köteles­sége elismervényt . adni a helyszínen, s az élő halakat vissza kell engednie a víz­be. Rossz szájízt adott a his­tória a szemtanúknak Leg­kivált azért, mert az ellen­őrzés korrektségét kérdőjele­zi meg. Jómagam másfél évtizedig voltam társadalmi ellenőr, s tudom, mily ké­nyesen kel) ügyelni — for­málisan is — az ellenőrzések tisztaságára. Hiszem, hogy a horgászegyesületnél sem mindennapos az ilyesfajta el­járás. De mert a kirívó példa is általánosításra adhat okot, jó volna, ha a horgászeaye- sület is felfigyelne a történ­tekre. Nagy István Bocs, Dózsa Gy. u. 25. A MISKOLCIAK* A SZÓ t«ratmeM: Raítánp ín Levélcím: Déli Hírlap szerteesztésés« BK Miskolc. Sstesv-Zsilinszky 6> IV roldoimta: ll-SSl Kriminális krimi Kérdések Tapolcáról sze a forgalmas úttestet száll­jak meg, s vajmi keveset tö­rőcinnek a gépjárművekkel. Tapasztalataim — úgy tű­nik — azt bizonyítják, hogy nem tanítjuk meg, vagy nem jól tanítjuk meg gyerekein­ket játszani. Mondhatná erre bárki, hogy bennünket sem okítottak erre hajdanán, mégis tudtuk, hogy mivel mit és hogyan játszhatunk. Csakhogy a mi gyermekko­runkban még nem voltak olyan költségesek a „játszó­terek”, a grundokon nem kel­lett különösebben a kár­tételtől óvni semmit. Nem volt mit. Most azonban már volna. Meg kellene tehát ta­nítani a játszóeszközök ön­zetlenebb használatát. Azt, hogy azokra még a többi gyereknek is szükségük van, tehát vigyázni is kell rájuk. L. J. Miskolc Tapolcán az autóbusz vég­állomásától jó néhány utca csak a parkon keresztül ér­hető el. Csakhogy nem min­den bosszúság nélkül. A park útjai ugyanis a leg­kisebb eső után már járha- tallanok. Bokáig érő sárban kell rajtuk közlekedni. Most valami csővezetéket fektet­nek le a parkunkban. A leg­jobb alkalom volna, hogy — miután a vezeték építése be­fejeződik — a park útjait szilárd burkolattal lássák el. Az eddigi megoldás ugyanis mindig csak időszakos: sala­kozták az utakat, ám a sa­lakot minduntalan elhordta a szél, vagy betaposódott a földbe. A sétálgatóknak is — akik többnyire kisgyermek­kel, sokan babakocsival jár­ják a park útjait, élvezik a friss levegőt — kényelme­sebb lenne az aszfaltburko­lat. Nem lenne jobb egy ilyen végleges megoldást vá­lasztani? A másik: az utóbbi évek­ben úgyszólván egészen ki­épült a Fenyő utca Valaha családi házak építésére is ki­jelölt területe volt ez Tapol­cának. Most üdülőövezet. De nagyon sokan laknak még itt és sokáig kell állandó lakók­ra számítani. Am az utca há­zainak korszerű fűtési lehe­tősége nincs. Igaz. 1978-ra ígérték a gázvezeték lefek­tetését. Most 1980-at' írunk. Az utca minden lakóját ér­dekelné: mikorra várható itt a gázvezeték kiépítése? Sasvári György Miskolc, Fenyő u. 67. sz. Sajnos, egyik kérdésre sem tudunk határozott választ ad­ni. Mert: 1. Hogy jobb lenne-e, vagy sem a szilárd útburkolat a tapolcai parkban, az nem csupán a praktikum, hanem az esztétikum kérdése is a többi között. Egy bizonyos: a kertészeti vállalat már hoz­záfogott a park idei rende­zéséhez. Sárga fövennyel, ka­vicszúzalékkal terítik be az utakat. Szemlátomást szépül Tapolca, a vezetékfektetés nyomai is hamarosan eltűn­nek a parkból, s kellemes, szép környezet fogadja majd a vendégeket. 2. Igaz ugyan, hogy a T1GÁZ tíz évvel ezelőtt ké­szült fejlesztési terve 1978- ra ígérte a Fenyő utcai gáz­vezeték kiépítését, az anyagi lehetőségek azonban nem rá­ták módot az ígéret bevál­tására. Mint Katona Zoltán, a TIGÁZ miskolci üzemegy­ségének vezetője elmondta: erre sajnos az idén sem lesz pénz. Ha azonban a lakók maguk finanszírozzák, a TIGÁZ mint kivitelező ren­delkezésükre áll. Az ellenőrzés lazaságának lehettünk ismét. Az év végi összesítettnél már felmerült az alapos, azonban a kont­rolinál már napnál is világosabban. A bűnszövetkezet or­szágosan fejtette ki káros, de nem kizárt, hogy a határokon túl is. A hiányzó mennyiség ugyanis messze meghaladja. A vádirat rámutat, hogy a magyar nyilvános W. C.-háló­zat már a két világháború között jelentős. A fejlődés a második után még nagyobb, és töretlenebb. Érthető módon mindenki sokkal felszabadultabban, ezért szinte gomba mód­ra. A mennyiségi növekedést azonban nem kivette. Túl a belső lazaságokon, az emberi kapzsiság sem kismértékben. Valóban, hogy is történt a nagymérvű? A társadalom vámszedöi észrevették, hogy mindent a műtrágya sem. Ma még nem nélkülözhető az emberi. Elő­ször a szennyvíztelepeken vált gyanússá, hogy a beérkező egyre csökken, holott az emberek továbbra is ugyanúgy. Mondhatni szinte mindenre Volt miből, mert szerencsére enni azért a magyar mindig. Innen pedig már csak idő! A hiány ennek ellenére egyre. Az időszakonként jelent­kező szorulások sem adhattak erre megfelelőt. Az utcákon, tereken üzemelő korszerűek használtsági foka egyre inkább. Annak ellenére, hogy külsőre némelyik már-már hashajtó­nak is, ha csak ránézett egy igényesebb. Tudjuk azonban, hogy szinte teljesen mindegy, hová, csak legyen, ha egy­szer kell. A hiány okát azért is teljes erőbedobással! A lelkiisme­retes meghozta gyümölcsét. Rájöttek, hogy a kagyló alatt futó gyűjtőcső végén egy szemmel alig észlelhető, mind­össze néhány kilométer hosszú volt beépítve, amin az ott lefo. lyónak legalább a fele! Ha egyszerre többen, akkor majdnem az egész. Ahonnan pedig szippantották, ott a szippantógépek kezelőivel osztoztak a busáson. A feketepiac ugyanis szinte korlátlanul. Nem tudlak annyit, hogy sok legyen, ezért két évvel ezelőtt a nagyvállalatok, közintézmények gyűjtőcsöveit szintén. A tárgyalótermek közelében levőkét két helyen is..! Kiszámították az elvetemültek, hogy bár ott nem folya­matosan, de ha értekezlet, vagy tanácskozás volt, akkor utána dögivei mindenki. A vizsgálat ugyanakkor rámutat arra is, hogy ennek a kincsnek kiaknázása kissé. Az illeté­kesek inkább külföldről, ugyanakkor egyes tárolóhelyeken már nem tudtak, a sok felgyülemlett hazaival. A vétkesek mindegyike elnyeri a méltót de ez még nagyon! Ha most sem vonják le akiknek kell, akkor a legrosszabbra is el lehetünk, mert a becsületes állampolgárok keserves verí­tékével létrehozott, akadálytalanul befolyik a vámszedők zsebébe... Bérezés József

Next

/
Oldalképek
Tartalom