Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-30 / 100. szám
/ belföld ELHUNYT CZOTTNER SÁNDOR. Mely megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy április 27-én, 77 éves korában elhunyt Czottner Sándor, a magyar forradalmi munkásmozgalom régi harcosa, nyugalmazott nehézipari miniszter. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 6- án, kedden 13 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Barátai, harcostársai és volt munkatársai 12.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. MSZMP Központi Bizottsága, Nehézipari Minisztérium, Bányaipari Dolgozók Szakszervezete ■ A MAGYAR NEMZETI BANK KÖLCSÖNMEGÁL- LAPODÁSA. A Magyar Nemzeti Bank képviselői kedden Londonban 250 millió dollár összegű hitelfelvételről írtak alá megállapodást. A hitel-' megállapodás szervezését tíz amerikai, illetve nyugat-európai nagybanik vállalta. A hétéves futamidejű hitelt összesen 40 bank nyújtja. A hitel exportfejlesztési céljaink finanszírozását szolgálja. ÉLETMENTŐ KITÜNTETÉSE. Tegnap Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi TarMcs elnöke életmentő emlékérmet adott át Sass István rendőr főtörzsőrmesternek, aki 1979. ■november 22-én szolgálata teljesítése közben, élete kockáztatásával mentette meg Wladmann Józsefet, a Vili. Tolnai Lajos utca 44. számú ház egyik lakóját. A hajnali ólakban a lakásban tűz keletkezett, a főtörzsőrmester a lángokban álló lakás bejárati ajtaját betörve a már áléit állapotban levő Wladmann Józsefet a lángok közül kimentette, majd hozzákezdett a tűz oltásához. ARAD A TISZA. Az előző meg jóformán vissza sem tért a medrébe, máris újabb árhullám van a Tisza magyarországi alsó szakaszán. Szegetlen tegnap elöntötte az alsó rakpartot a folyó. A víz utánpótlását az áradó Maros és a Hármas-Körös szállítja. Az Alsótiszavidéki Vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint Szegednél 650 centiméter körüli értékkel tetőzik néhány nap múlva a Tisza, és így nemcsak a hullámtér mélyebben fekvő részei, hanem az újszegedi partfürdő is víz alá került. ALKALMI BÉLYEGZÉS SZIKSZÓN. Eddig kevesen tudták, hogy Miskolc egyik legközelebbi és legnagyobb települése 700 éves. Az évforduló alkalmából a KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának bélyeggyűjtő köre a helyi művelődési házban bélyegbemutatót rendez. A helyszínen működő alkalmi postahivatalban kétféle emléklapot adnak ki és május 3-án. szombaton alkalmi bélyegzés lesz. LOTTÓZOK FIGYELMÉBE! A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése nyomán Miskolcon is ma szerdán estig kell bedobni a következő játékhét lottószelvényeit. A totó- és lottóirodák csütörtökön, május 1-én zárva tartanak ! OLVASÓINKHOZ! Közöljük kedves Olvasóinkkal, hogy lapunk legközelebbi száma május 3-án, szombaton délben, a szokott időben jelenik meg. apróhirdeté ados-uetel Egy IZ 18-29 rendszámú Trabant Limusin eladó. Érdeklődni lehet 19-21 óráig, Avas-dél, Engels u. 17. 1/1. sz. alatt. Értesítem kedves vendégeimet, hogy a Középszer 11. sz. alatti női fodrász üzletemet május 1- tői kedden is nyitva tartom. Dr. Steíánué, Icus. Az új és a távozó külügyminiszte)■ a Fehér Ház sajtókonferencia-termében. Nagy meglepetésre Edmund Muskie lett az új külügyminiszter Kiváló vasutasok (Folytatás az 1. oldalról) A népgazdaság minden ágában, így a vasúton is mindinkább szorgalmazzák az eszközök, a berendezések és a gépek gazdaságos kihasználását. A karbantartók jó munkáját dicséri, hogy a vontató járművek javításának átfutási idejét az előző évhez viszonyítva 10 százalékkal sikerült csökkenteni. Mindezt v kevesebb létszámmal, de új technológiával és körültekintőbb munkaszervezési intézkedésekkel érték el. A Diósgyőr - vasgyár állomás nagyon nehéz körülmények között, fi százalékkal teljesítette túl áruszállítási tervét. A feiső- zsolcai állomás kollektívája pedig több irányvonalot továbbított a rendeltetési helyére. A Gömörit úgy szokták jellemezni, hogy Miskolc kereskedelmi pályaudvara. Ide érkeznek a város élei mis zer- küldeményei és a különféle iparcikkek. Négy és fél millió tonna áru feladására került sor itt,, és a hozzá tartozó miskolci repülőtér és a Borsodi Ércelőkészítő Mű szolgálati helyein. Az osztószertár-főnökség . jó munkájával járult hozzá az anyagellátás biztosításához, a rakodó és szállítógépek kihasználtságához és az önköltség csökkentéséhez. A hat főnökség eredményeit csak a 228 szocialista brigád aktív közreműködésével érhették el. Ezt követően dr. Bajusz Rezső szólt az ünneplő hallgatósághoz. Ö is itt tanulta a vasutat, s büszke arra, ' hogy a régi nagy elődöktől , a fiatalok is megtanulták szeretni és tisztelni hivatásukat. Ezután átadta a Kiváló Vasúti Csomópont oklevelet. Kiváló Munkáért kitüntetést nyújtott át Fehér László vil- lamosmozdony-vézetőnek, T. Szabó Lajos sarusnak. Miniszteri dicséretben részesült Venesz István tolatásvezető. G. Harsányt Pál forgalmi szolgálattevő, vezérigazgatói dicséretet kapott Palla Gyula vonali menetirányító. Kmetz 1 János váltókezelő, Kovács József raktárvezető. Veres Ferenc festő-mázoló. Itt nyújtották át a MÁV Kiváló Brigádja kitüntetést a Tiszai pályaudvar Ho Si Minh brigádjának és a Vontatási Főnökség Kandó Kálmán szocialista brigádjának. Ezután .dr. Kovács László gratulált a kitüntetetteknek, méltatva az elért eredményeiket. amelyek annál is elismerésre méltóbbak, hiszen egyre nehezedő gazdasági körülmények között oldották meg azokat, és figyelve a legdrágább értékre, az emberre. Carter elnök meglepetésre Edmund Muskie demokratapárti szenátort nevezte ki külügyminiszternek a hétfőn lemondott Cyrus Vance helyébe. A párt liberális szárnyához. számító 66 éves szenátor az 1968-as elnökválasztáson Humbert Humphrey sikertelen kampányának az alelnök-jelöltje volt. Ugyancsak eredménytelen volt saját, 1972-es elnökválasztási kampánya. A külföldön is ismert amerikai politikusok közé tartozik. Hírforrások szerint az új amerikai külügyminiszter tájékozódó találkozóra törekszik majd Gromiko szovjet külügyminiszterrel május közepén, amikor a négy nagyhatalom külügyminiszterei Becsben az államszerződés jubileumi ünnepségein vésznek részt. A nemzetközi visszhangból az is kivilágliK, hogy Vance lemondásával még jobban elfojtják majd azok hangját, akik a fegyverzetellenőrzésre, a tárgyalásokra helyezik a hangsúlyt. Ronald Reagan, a republikánusok elnökjelöltje taktikusan hallgat, de Nixon végnapjaihoz hasonlítják a Car- ter-kabinet jelenlegi helyzetét. Nyílnak a Holnap, délelőtt 9 órakor kinyit a tapolcai strandfürdő. A belépőjegyek árai változatlanok maradnak, s a későbbiek folytán a nyitvastrandok tartás is változik. Ma a termálfürdő külső medencéjét is tisztították, s előreláthatóan az is kinyit holnap. A 12-es és a 14-es autóbusz új meeáüéhelye A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1980. május 4-éni üzemkezdettől a 12-es. 14-es autóbuszjáratok a Repülőtér végállomás felé haladva a Szemere—Kazinczy utcák helyett a Korvin Ottó —Beloiannisz utcán át köziekednak meg. A fenti intézkedés megelőzi a Kazinczy—Szemere utcák egyirányúsításál, s ezáltal az illetékes szakszolgálatok za- vartalanabbul tudják az előkészítési munkákat elvégezni. Vörö^hereszlesek ülése » A Vöröskereszt megyei vezetősége ma délelőtt ülést tartott. A szervezésmódszertani. az egészségnevelési, s a család-, környezetvédelmi műnkabizo t tsaguk beszámól - tak az V. kongresszus óta végzett munkáról, s végül a világnapi megemlékezés során kitüntetéseket adtak át. L MHSZ-vetélkedő A wMWúnagy »apia Vasárnap délelőtt 9 órától délután 1-ig a BÁÉV munkásszállójában rendezte meg a honvédelmi szövetség megyei vezetősége a „35 év szabad hazában” vetélkedő megyei elődöntőjét. A sokrétű versenyben — helyiség és egyéb feltételek biztosításával — példásan közreműködött az Építők nagyüzemi MHSZ-vezetösége. A vetélkedő egyik számát, a lövészetet, a munkásszállás fedett lőcsamoká- ban az Építők Prieszol József MHSZ Lövészklubja szakembereinek irányításával bonyolították le. E szám után a tv-teremben különböző, a művészeti élettel, a mezőgazdaság szocialista átalakulásával kapcsolatos, valamint a honvédelmi szövetség megalakulására, a testvérszervezeteire és az űrhajózásra vonatkozó kérdésekre kellett írásban. illetve szóban válaszolniuk a résztvevőknek. A 15 csapat — amelyek négy- négy tagja az elődöntőt megelőző járási és városi selejtezők legjobbjaiból került ki — alaposan felkészült a küzdelemre. A szövetség megyei agitprop. bizottsága tagjaiból álló zsűrinek nem kis gondot okozott, hogy megfelelő pontozással eldöntse a helyezettek sorrendjét. A végén kiderült, hogy a nyékládházi honvédelmi klub együttese 43 pontot szerzett, s ezzel az első helyre került. Sárospatak csapata mindössze 1- gyel kevesebb ponttal a második helyen végzett. Érdemes megemlíteni, hogy 16—17 éves középiskolások voltak az együttes tagjai, akiknek kitűnő szereplése a városuk iskoláiban folyó honvédelmi nevelő munkát is dicsérik. A további helyezettek: 3. LKM (40 pont), 4. Szerencsi járás (39), 5—6—7. Ózd város, Kazincbarcika, Mezőkövesd város-járás (egyaránt 38). 8. DIGÉP (37). Az utóbbi csapattal azonos pontot kaptak a mezőcsáti járásiak, s pótkérdésekre adott válaszaikkal előzték meg őket a gépgyáriak. A helyezést elért nyolc csapat május 11-én (az MHSZ- székházban) a megyei döntőn ismét megmérkőzik egymással, ahol eldől, hogy Borsodban kik nek. A Széchenyi úti megállóhely helyett az autóbuszok a Centrum Áruház megállóhelyen állANYAKÖNYVI HÍREK készültek fel a legjobban az egész országban folyó vetélkedőre. Érthető volt a győztes nyékládháziak öröme, ami ugyanazSeoédmotorohok o ütköztek Tegnap 11 óra 20 perckor Szikszó belterületén, a Temesvári utcában egy egyenrangú útkereszteződésben az 52 éves Szél Lajos segédmotorkerékpárjával nem adta meg az elsőbbséget a jobbról érkező, szintén segédmotoros Sándor Bélának, s összeütköztek. A baleset következtében Szél Lajos kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálatok szerint a balesetet ő okozta. SZÜLETETT: Kollár Józsefnek és Murai Évának Ferenc; Újvári Istvánnak és Csvercskó Ágnesnek Anikó; Érsok Ernőnek és Varga Valériának Lili; Újhelyi Jánosnak és Molnár Mariannának Ivett; Vaj Jánosnak és Rontó Évának János; Kis-Tóth Józsefiek és Barthal Máriának Szabina; Horváth Jánosnak és Kiss Rozáliának Katalin; Less Györgynek és Kató Mártának Áron; Csató Ven celnek és Kéméndi Évának Éva Lakatos Lászlónak és Budai Annának Anita; Vadászi Kálmánnak és Rontó Piroskának Erika: Hevesi Sándornak és Munkácsi Évának Sándor; Dányádi Bélának és Csabai Ildikónak Boglárka; Pós Miklósnak és Heiszman Sárának Anita; Polgári Jánosnak és Bozsik Erzsébetnek János; Göncze Árpádnak és Karnis Eszternek Barbara Eszter; Főzy Gj'örgynek és Dem- kó Lúciának György; Vinczc Jánosnak és Bartha Katalinnak Henrietta; Réti Zoltánnak és ízalóky Jolánnak Andrea; Zolnai Antalnak és Horváth Zsuzsannának Tamás: Bodnár Zoltánnak és Senvinczi Margitnak Roland : Helii Jánosnak és Kapcsos Évának Gábor; Czimbalmos Mihálynak cs Balogh Erikának Mihály; Varga Lászlónak és Lassú Ibolyának Gábor Árpád: Barna Istvánnak és Tirakó Máriának István; Bús Jánosnak és Bartók Margitnak Mónika: Kertész Bélának és Takács Ágnesnek Ágnes; Oláh Ferencnek és Tóth Margitnak Róbert; Lipták Andrásnak és Csorna Jolánnak Viktória nevű gyermeke. nap késő délután jogosan fokozódott. Egy másik — 6 fős — csapatuk ugyanis a sorkötelesek általános honvédelmi versenyének a községükben megrendezett miskolci járási döntőjén szintén győzött, s az ifjú gárdisták Miskolcon lebonyolított megyei lövészversenyén ugyancsak nyékládházi. és má- lyi fiatalokból összeállított együttes lett az első. A hármas siker elérésében nem kis szerepe van a nyékládházi honvédelmi klub titkára, Oláh László tevékenységének. T. I. külföld MOSZKVA. A Varsói Szerződés tagállamai Foiilikaj Tanácskozó Testületének iisz- szchívásáról szóié — tegnap közzétett — közlemény vi- J lágszerte nagy érdeklődést keltett. A testület május közepén ül össze a lengyel fővárosban, s az ülés két szempontból is nagy jelentőségű. Egyrészt a hét szocialista ország kollektív biztonsági szervezete ezekben a napokban emlékezik meg fennállásának 25. évfordulójáról — a szerződést 1955. május 14-én írták alá —, másrészt a jelenlegi kiéleződött és bonyolulttá vált nemzetközi helyzetben a szerződét tagállamai kollektív állásfoglalásának nagy jelentősége van a további fejlemények szempontjából. VARSÖ. A Lublinban tartott lengyel—magyar barátsági nagygyűlésen beszédet mondott Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának, tagja, a KISZ KB első titkára. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nevében köszöntötte a vendéglátókat, méltatta a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség áldozatos munkáját, amelyet hazája felemelkedése, a szocialista társadalom építése érdekében kifejt Ezután az MSZMP kongresszusával, majd nemzetközi kérdésekkel foglalkozott, BRÜSSZEL. Az Európai Gazdasági Közösség luxembourgi csúcsértekezlete — amelyet az eredeti tervek szeriül tegnap délben megegyezéssel akartak befejezni — kudarccal végződött. A tegnapra virradó éjjel Francesco Cossiga olasz miniszterelnök. a tanácskozás elnöke bejelentette a Luxembourgban összegyűlt több mint 700 újságírónak, hogy egyetlen fontos gazdasági nfipirendi kérdésben sem sikerült meggyőzni. Cossiga az EGK szempontjából ..drámai helyzetről” beszélt, s hasonló hangnemben nyilatkozott a csúcsértekezlet többi résztvevője is. TEHERAN. Két F—14. típusú amerikai harci repülőgép tegnap, helyi idő szerint délben tüzet nyitott az iráni haditengerészet egyik, őrjáraton levő repülőgépére az Ománi-öböl felett — közölte a teheráni rádió a hadsereg egyesített főparancsnokság bejelentésére hivatkozva. A közlemény szerint a gépet a Perzsa-öböl közelében levő Bandar Abbasz légitámaszpontról felszállt ; négy iráni harci repülőgép kísérte vissza bázisára. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség- Miskolc, Bajcsy-Zsilnszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39, Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika- 18-226. sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. - Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf., 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapnató- a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BELA. — ISSN 0133-0209 Imelda Verrept, a NATO brüsszeli főhadiszállása nemzetközi titkárságának volt vezetője e hónapban politikai menedékjogot kért az NDK- ban, majd sajtóértekezleten számolt be az Atlanti Szövetség háborús terveiröL t .