Déli Hírlap, 1979. december (11. évfolyam, 282-305. szám)
1979-12-12 / 291. szám
Miskolcról, a gazda szemével (CIKK AZ 5. OLDALON) XI. ÉVFOLYAM, 291. SZÁM 1979. DECEMBER 12., SZERDA ÍMI: 13 FOUNT Kohászati vállalatok képviselőinek értekezlete Salgótarjánban, a DH-ról A Dolgozz Hibátlanul munkarendszer eddigi tapasztalatait vitatták meg kedden Salgótarjánban a kohászati vállalatok képviselői. A mozgalommá terebélyesedő munkarendszerben részt vevők, mint elmondták, az utóbbi fél évtizedben a gyártás mintegy kilencszáz kedvezőtlen jelenségére, hibájára hívták fel a figyelmet. A vállalati megbízottak e jelzések segítségével összeállították a gyáregységek hibakatalógusát, s ennek alapján évről évre feladatterveket dolgoztak ki. A végrehajtáshoz sikerült mozgósítani a szocialista brigádokat, a fiatal műszakiakat, újítókat, minek köszönhetően a „DH- megtakarítás” csak például a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben eléri az évi tizennyolcmillió forintot. Hasonló eredményekről számolt be az Ózdi Kohászati Üzemek és a kohászati ágazat többi üzemének képviselője. A továbbfejlesztés útját a résztvevők egybehangzóan a DH-munka- rendszerben rejlő demokratikus lehetőségek következetesebb kibontakoztatásában jelölték meg. A Kohó- és Gépipari Minisztérium mintegy százhúsz vállalata közül eddig hatvanban honosodott meg a DH-munkarendszer. A tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy további vállalatok kollektíváját nyerjék meg a rendszer alkalmazásának, amely, mint azt a kohászati vállalatok példája is bizonyítja, elősegíti a vállalati selejt csökkenését, a termelékenység, a minőség és a hatékonyság javítását. A DH- munkarendszer a kölcsönös érdekek felismerése, illetve tudatosítása révén, új alapokra helyezte a kohászati vállalatok közti együttműködést is. Majdnem pontosan két esztendővel ezelőtt, 1977. december 30-án délelőtt Lázár György, a kormány elnöke, s dr. Szeppelfeld Sándor, az LKM vezérigazgatója lerakta a 10 milliárd forintért épülő kombinált acélmű alapkövét, s az elkövetkező évben megkezdték a magyar ipar történetében példa nélkül álló nagyberuházás megvalósítását. (Ugyanis eddig még nem fordult elő, hogy 10 milliárd forintnyi értéket 60 hónap alatt építsenek be.) Az azóta eltelt időszak alatt az építők megmozgattak több tízezer köbméter földet, helyére emeltek több ezer tonnányi acélszerkezetet. Az alapító okiratot tartalmazó urna felett már narancssárga színű monstrumok emelkednek, s beemelték a konvertergyürűt is. 1980 végére csapolásra kész lesz az öt futballpálya nagyságú csarnok. Átadás előtt a Kertész Áruház A Búza téren átadás előtt áll a Zöldért Kereskedelmi Vállalat új, Kertész Áruháza. A külsőre is szép, élénk, meleg színeivel megkapó mező- gazdasági áruház alapterülete 1230 négyzetméter, ebből az üzlettér 368 négyzetméter. Miskolc új mezőgazdasági áruháza jövő évtől sok segítséget ad majd a mezőgazdasági üzemek, egyéni termelők, kiskerttulajdonosok ellátásához, a termesztés, termelés biztosításához. Az országgyűlés téli ülésszakának előkészítéséről tartott tájékoztatót ma délelőtt 9 órakor Sajószentpéteren Hegyi Imre, a megyei képviselőcsoport vezetője. A képviselőcsoport ülésén ezután Sántha Lászlónak, a megyei tanács pénzügyi osztályának, s Jurás Lászlónak, a tervosztály vezetőjének előadásában javaslat hangzott el a megye költségvetési és fejlesztési tervéről. A 17,7 millió forint költséggel megvalósuló beruházáshoz a Zöldért és a miskolci Unió Áfész együtt, 10,3 millió forintot adott saját forrásból. A többi pénzt állami támogatásból, illetve hitelből biztosították. Az esztendő végéig átadásra kerülő Kertész Áruházban vetőmagosztályt, műtrágyákat és növényvédő szereket árusító részleget, mezőgazdasági kisgépeket, szerszámokat és eszközöket árusító osztályt találnak majd a vevők. Derült idő Ma reggelre ismét kisütött a nap Miskolc térségében. Napközben felhőképződés várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet még mindig a megszokottnál nagyobb, várhatóan 4—9 fok körül lesz. Bombát robbantottak az éjjel a New York-i szovjet ENSZ-képviselet épületénél. Képünkön: a szakértők vizsgálják az épület bejáratát Nemzetközi tanácskozás Tihanyién Tegnap nemzetközi tanácskozás kezdődött Tihanyban Ausztria Kommunista Pártja, a Belga Kommunista Párt, a Bolgár Kommunista Párt, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Dán Kommunista Párt, a Finn Kommunista Párt, a Francia Kommunista Párt, a Görög Kommunista Párt, a Holland Kommunista Párt, Írország Kommunista Pártja, a Kubai Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a .Luxemburgi Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, Nagy-Bri- tannia Kommunista Pártja, a Német Kommunista Párt, a Német Szocialista Egységpárt, a Norvég Kommunista Párt, a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt, az Olasz Kommunista Párt, a Portugál Kommunista Párt, a Román Kommunista Párt, a San-Marinói Kommunista Párt, a Spanyol Kommunista Párt, a Svájci Munkapárt, a Svéd Baloldali Párt-Kommunisták, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Török Kommunista Párt képviselőinek részvételével. A háromnapos találkozón véleménycserére kerül sor a kommunisták és a szociáldemokraták viszonyának, lehetséges nemzetközi együttműködésének időszerű kérdéseiről. A tanácskozáson Gyenes András, az MSZMP KB titkára mondott beszédet, és ebben rámutatott arra, hogy 1976 nyarán Berlinben az európai kommunista és munkáspártok behatóan elemezték a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseit és közös dokumentumban rögzítették a kommunista mozgalom tennivalóinak fő irányait. Az azóta elmúlt több mint három esztendő eseményei igazolták a berlini dokumentum megállapításait, az útmutatás helyességét. Az enyhülést fenyegető veszélyek felerősödése, a burzsoázia' fokozódó aktivitása arra késztet bennünket, hogy újabb erőfeszítéseket tegyünk az emberiség Új park Miskolcon Tegnap délelőtt átadták Miskolc új miniparkját, a Szabó Lajos utcai szolgáltatóháznál épült, 25x10 méteres teret. A 300 ezer forint értékű munka kivitelezője a Miskolci Kertészeti Vállalat 1. sz. parképítés-vezetősége volt, Dovák Bertalan építés- vezető irányításával. A virágokkal, új megoldású ülőkékkel hivalkodó (spanyol- udvarszerű) kis parkot Tar- nóczky András, a vállalat főmérnöke tervezte. békés jövőjének biztosítása érdekében, elő kell mozdítani a különböző politikai és társadalmi erők közös fellépését. Ügy gondoljuk — húzta alá —, hogy különösen fontos kérdés a kommunisták és a szociáldemokraták közötti együttműködés lehetőségeinek feltárása, mivel a két mozgalom viszonya nagy hatást gyakorol a nemzetközi helyzetre. Pártunk ezek miatt kezdeményezte a tanácskozás megtartását. Gyenes András a továbbiak során részletesen elemezte a két mozgalom viszonyának eddigi alakulását. Kijelentette, hogy az emberiség számára ma a legsúlyosabb gondot és a legnagyobb veszélyt a tömegpusztító eszközök gyorsuló ütemű mennyiségi növekedése, és minőségi fejlődése jelenti. Különösen komoly veszélyt jelent az európai népek békéjére az a NATO-terv, amely nukleáris Torinóban tegnap délután egy csoport terrorista behatolt a FIAT és az Olivetti egyik technikusképző intézetébe, megbilincselt tíz tanárt és hallgatót, egymás mellé fektette őket a folyosón, majd valamennyiüket lábszáron lőtte. A súlyos merénylet elkövetését az „első vonal” elnevezésű terrorszerverakétákat akar Európába telepíteni, és ezzel felborítja a kialakult európai stratégiai egyensúlyt. A nemzetközi burzsoázia bizalmatlanságot igyekszik kelteni a Szovjetunió és a szocialista közösség béketörekvéseinek őszintesége iránt. Meggyőződésem — mondotta —, hogy megvannak a lehetőségeink és az erőnk az imperializmus szándékainak meghiúsítására, a világ békéjének megőrzésére, s ebben meghatározó szerepe van a nemzetközi kommunista mozgalomnak. Az MSZMP KB titkára kijelentette, hogy a kommunista pártok számára mindig alapvető fontosságú kérdés viszonyuk meghatározása más politikai erőkhöz. Nagyon lényeges kérdés, hogyan viszonyul a szociáldemokrácia a békés egymás mellett élés, az enyhülés, a leszerelés kérdéseihez. Egy sor kérdésben elismerés szerepet töltöttek be a nyugat-európai szociáldemokrácia reálpolitikusai. Ezért jelentősnek értékeljük a Szocialista Internacionálé leszerelési munkacsoportjának létrehozását. Az MSZMP jó viszonyra- konstruktív kapcsolatokra törekszik valamennyi szocialista, szociáldemokrata párttal. A szociáldemokrácia is érdekelt a mili- tarizmus, a fasizmus veszélyének elhárításában, a béke megszilárdításában. A tanácskozás ma folytatja munkáját. zet vállalta magára. A folyosó falán hagyott szövegen azzal indokolta tettét, hogy bosszút áll két „elesett” társán, akik hasonló terrorakciókban lelték halálukat a rendőrség beavatkozása közben. Az „első vonal” — értesülés szerint — szorosan kapcsolódik a „Vörös Brigádokhoz”. Merénylet Torinóban Tíz tanárt és hallgatót ábon lőttek Ülést tartott a megyei képviselőcsoport «