Déli Hírlap, 1979. december (11. évfolyam, 282-305. szám)

1979-12-28 / 303. szám

I Mivel is búcsúzhatnánk az óesztendőtől, mint azzal, hogy legyen sikeresebb 198Ö. minden gépjárművezetőnek, mint volt 1979. Nem kis dol­got kívánunk. Hiszen az idei esztendőben tovább fejlődött megyénkben, városunkban is a motorizáció, még több mis­kolci-borsodi lakos lett gép- járműtulajdonos. A gépjárművek számának gyarapodásával nem egyene­sen javult azonban megyénk­ben sem az úthálózat állapo­ta. Talán ez is. talán a turiz­mus növekedése is közreját- szoy, abban, hogy alig lép­tünk előre a biztonságos köz­lekedésben. Megyénk ország­útjain az elmúlt évben nem csökkent — már ami a leg­utóbbi adatokat illeti — a közúti, sérüléssel járó köz­lekedési balesetek száma. Miért? — kérdezik sokan, hiszen ez idén sem tettünk kevesebbet, sőt többet tet­tünk a biztonságos közleke­dés megteremtéséért, mint tettünk az elmúlt évben?! Nem könnyű a válasz. A szakemberek statisztikai ada­tok elemzésével, helyzetfel­mérésekkel keresik a helyes feleletet. Ezek többsége azon­ban ismerős számunkra. Nem ittunk kevesebbet, sőt lényegesen többet ittunk, mint az előző évben. Több­ször nem adtuk meg az el­sőbbséget, többször előztünk figyelmetlenül... A példák sokáig sorolhatók. Minket, miskolciakat legfeljebb az vi­gasztalhat, hogy a megye- székhelyen belül javult a közlekedésbiztonság. Olyan új esztendő előtt ál­lunk, amikor a közlekedés semmivel sem lesz könnyebb Borsodban vagy Miskolcon, mint volt az idén. Minden rosszra, ami megvolt az idén, jóformán jövőre is számítha­tunk! Ismét lesznek rossz és zsúfolt útjaink, ismét tovább nő a gépkocsipark ... Mi lesz ebből? — kérdezik az aggo­dalmaskodók, Rajtunk múlik, hogy mi lesz. Rajtunk múlik, hogy mennyire közlekedünk a KRESZ előírásai szerint, hogy mennyire becsüljük autóvezető társainkat, hogy mennyire figyelünk oda az intelmekre. Ezekre nekünk kell odafigyelnünk! Mi, gép- járművezetők kerülünk olyan veszélyes helyzetekbe, amikor helyettünk nem dönthet más, amikor teljesen magunkra vagyunk utalva, s emberélet, avagy saját életünk, sorsunk van a kezünkben ... Jól figyeljünk hát! Ne úgy, mint karácsonykor az az LKM-es dolgozó, akiről teg­nap tudósítottunk, aki ott halt meg a járdán, nekivá­gódva egy betonoszlopnak. Ne úgy, mint az a génjár- művezető, aki a zebrán ütött el két gyalogost, s ne únv. aki gázolt, halált okozott, majd továbbhajtott, s ne úgy. mint aki nekirohant motor­jával a Loíötisztás sorom­pójának ... Boldog új esztendőt, gépjár­művezetők! Legyen az új év szerencsésebb. sikerekben gazdagabb, mint volt 1979! Mert az idei év a közlekedés- biztonság szempontjából to­vábbra is elszomorító. Ne ezt ismételjük, ne ezt az évet tartósítsuk, hanem tegyünk azért, hogy 1980 minden te­kintetben jobb legyen! Tudom, most sokan fel­mordulnak; s talán még szidnak is, hogy minek kell erről ennyit beszélni. Azok azonban, akik ezt teszik, nem beszéltek a mentőkkel, nem váltottak szót rendőrök­ké), nem hallották sírni az árvákat, a csonka labdákat, a csonka kezűeket... Azok ezt, az 1979-es évet sikeresen megúszták... De mit hoz számunkra a holnap, mit hoz 1980?! Lehet, hogy mi gázo­lunk. lehet, hogy minket üt­nek el...?! Őszintén azt kí­vánjuk. ne így legyen. Őszin­tén kívánjuk minden gép- járművezetőnek, minden gya­logosnak. hogy legyen sze­rencséje az úi esztendőben a közlekedésben! Ám sosem fe­ledjük: ez elsősorban rajtunk, közlekedőkön múlik. Nekünk kell vigyáznunk másokra, nekünk kell ügyelnünk azok­ra. akik nem vigyáznak ránk. Boldog új esztendőt közle­kedők ! Ny. I. Eh kötetben a világtiáboré történeie „A második világháború rövid története” címmé' egy­kötetes mű készül a szocia­lista országok történészeinek együttműködésével. A Szov­jetunió Tudományos Akadé­miájának a kezdeményezé­sére bolgár, cseh, kubai, len­gyel, magyar, mongol. NDK román és szovjet tudósok két éve kezdték meg a mun­kál. A 800 oldalasra tervezett. 20 fejezetből ' álló kötet át­fogó képet ad a világtörté­nelem 1989. és 1945. közötti 'zakaszáról. és jelentősen hozzájárul majd a fiatal nemzedékek ismereteinek bő­vítéséhez. A tervek szerint .,A máso- dik világi''‘ború története" a fasizmus felett aratott győ­zelem 35. évfordulójára. 1980 májusában jelenik meg. m0-BAN IS SOK SZERENCSÉT! JÁTSSZON EGÉSZ ÉVBEN ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉNNYEL ÉS KOLLEKTÍV TOTÓSZELVÉNNYEL! 1/ ünnep BÉLYEGGYÚJTÉS + Evente 20—22 ezer darab készül a ma is nélkülözhetetlen sodrófából Blikkből, kőrisből, gyertyánból sporteseményei Jégkorongmérkőzés és kis­pályás labdarúgás adja a hét vége sporteseményeit. Mind­kettőre a. sportcsarnokban ke­rül sor. A kispályás labda­rúgás a Foci-szilveszter ne­vet viseli. Kezdési időpont: december 30.. 13 óra. A jég­korongmérkőzés a műjégpá­lyán lesz. 30-án 11 órakor bajnoki találkozón a Miskolci Kinizsi a Göd csapatát fo­gadja az NB I,B-ben. A DH tippjei Az utolsó, az 52.. lieti játékokhoz érkeztek el a fogadok. Az olasz A-osztályban szer 3plő csapatok félidei eredményéi e is ld váncsi a sportfogadás. Tippjeink: t. Bologna—Napoli x (Az olasz mérkőzéseknél az x- et nem indokoljuk.) 2. Bologna—Napoli (első félidő) x 3. Cagliari—Róma l x A Cagliari otthonában sokkal pontbiztosabb, mint a Róma ide­genben. 4. Cagliari—Róma (első félidő) x 5. Catanzaro—Udinese 1 x A hazai pálya előnye dönthet. tí. Catanzaro—Udinese (első félidő) x 7. Lazio—Torino. 2 x A 3. helyezett Torino nem akar leszakadni az élmezőnytől. 8. Lazio—Torino (első félidő) x 9. Pescara—Milan 2 x Valószínű a vendégcsapat győ­zelme. 10. Pescara—Milan (első félidő) x 11. Juventus—Ascolí 1 x Nagy meglepetés lenne, ha a vendégcsapat akár egy pontot is szerezne. 12. Interna zionale— Fiorentina 1 x Á listavezető Inter győzelme több, mint biztos. 13. Avellino—Perugia x 2 Az Avellino otthon ponterő- sebb, mint a Perugia idegen­ben. Tippünk meglepetés. Pótmérközések ; 14. Avellino—Perugia (első félidő) x 15. Internazionale— Fiorentina (első félidő) x 16. Juventus—Ascoli (első félidő) 1 A Magyar Posta bélyegkibo­csátási irányelvének megfelelő­en jövőre tovább fog csökkenni a bélyegek példányszáma és azok névértéke, vagyis azok az igényekhez jobban alkalmazkod­nak. 1980-ban 65 db bélyeg ki­adása szerepel a tervekben, 211 Ft névértékben, melyhez 1,50 Ft felár tartozik. A felárat az ifjú­sági gyűjtök támogatására for­dítják. Az érdeklődők bővebb tájékoztatást szerezhetnek a de­cemberi Filatéliai Szemléből. * Orchideák az országok bélye­gein címmel nyílt kiállítás a Bélyegmúzeumban. A bemuta­tott anyag Soó Rezső akadé­mikus, kétszeres Ivoss’.ith-díjas botanikus gyűjteményének egy része. * A világon sok százmillió írás- tudatlan ember él; pontos sta­tisztika nem is készülhet róluk. Az analfabétizmus elleni küz­delemben a fejlődő orsz írok a bélyegek propagandaerejét is gyakran igénybe veszik. Lég­ül óbb Felső-Volta bocsátott ki ilyen célú bélyegeket, amelyek könyvet olvasó gyermeket áb­rázolnak. A nemzetközi gyer­mekév tiszteletére megjelent so­rozatok is alkalmat adnak az írás—olvasás tanulásának ösz­tönzésére. * Az ENSZ postája a hágai nemzetközi bíróság tiszteletére s 15 és 20 amerikai cent, vala- I mint 0.80 és 1,10 svájci frank I névértékűén, az igazság mérle­géi szimbolizáló ábrájú bélyeg- párt adott ki. A 15 tagból álló bíróság feladata, hogy a tagál­lamok közötti vitákban döntsön. A világszervezet jövő év január 11-én Üj gazdasági rend cím­mel négy bélyegből álló sort bocsát ki. Ez lesz az első alka­lom, hogy a sor nemcsak az eddigi amerikai és svájci pénz­nemben, hanem osztrák schil­Tollaslabda• toborzó A Honvéd Papp J. SE és a Miskolci Vörös Meteor tol­laslabda-szakosztálya tobor- zól hirdet. A toborzó ideje: január 2-a. 9 óra. Helye: a 42. sz- Általános Iskola (Avas­dél). Azok jelentkezését vár­ják. akik kedvet, tehetséget éreznek a tollaslabda-sport­ág iránt. Kérik, hogy a je­lentkezők tornafelszerelést vigyenek magukkal. ling névérlékbcn is megjelenik. Ugyancsak januárban, kiadnak 5.50 osztrák schillinges forgalmi bélyeget. A nemzetközi gyer­mekévről szinte minden ország bélyegen is megemlékezett, az E\SZ pedig hivatalos levelező­lapot jelentetett meg. Ezekből eddig ötmillió svájci frank folyt be az UNICEF gyermekjóléti cél­jaira. Az ENSZ posláia fölhívta a gyűjtök figyelmét, hogy carte maximumokat nem jelentet meg; amelyek forgalomba kerültek, magánakcióból származnak és nem tekinthetők hivatalos kiad­ványoknak. fi V. Gy. I Faira A sodrófa nemcsak a férj- feleség viszonyról szóló vic­cek elengedhetetlen tartozé­ka, hanem keresett, sőt gyak­ran hiánycikk. A seprőnyél sem veszített népszerűségé­ből, bár egyre kevesebb a boszorkány ... Az erdészet lillafüredi te­lepén, átalakított régi épü­letben, egy kisüzem dolgo­zik. Értékes, a piacon jól el­adható fatömegcikkeket gyár­tanak. Alapanyagként bük- köt, kőrist, gyertyánt hasz­nálnak. Ezek rönkáruként nem hoznának magas hasz­not — főként a rövidebbek —■; de félkész vagy készáru­ként sokszorosára nő az ér­tékük. Sok minden készül itt: szerszámnyél, sodróía, hús­verő kalapács, ipari faka’a- pács. lapát, kapa és csá- kánynyél. seprűnyél. Mindez gépen készül, de mégis kézi munkával: a borotvánál is 3+e A szabadkézzel vezetett véső nyomán milliméterre ponto­san formálódik a fa (Herényi László felvételei) élesebb vésőket gyakorlott kezek vezetik, gyorsan és pontosan. A vésők alól százméter- szám hullik a forgács, két perc kell hozzá talán, s kész is a sodrófa. Homér József, a, kézi esz­tergályos brigád vezetője hu­szonöt éve áll a gép mellett, még leírni is sok: húsz. hu­szonhétezer darab sodrófa kerül ki keze alól egy év alatt! Nyolcán 125 köbméter kész fagyártmányt készítenek, ez hatalmas mennyiség, de a kereslet még nagyobb. Jövő­re harmincezer seprűnyelet gyártanak exportra, kőrisfá­ból, mert ez a megrendelő kívánsága. A húsverő kala­pács is nagyon keresett cikk. de nem tudnak be'.öle még keveset sem gyártani: a hoz­závaló fémöntvény hiányzik, nincs, aki vállalná az előál­lítását. Nemcsak ..tucatholmi" ké­szül itt: a Szabadság fürdő felújításához negyven ki­sebb. és tíz nagyméretű esz- lergált faoszlopot készítettek. Erre á munkára más kivite- 'ezőt nem találtak a város­ban, s a környéken sem . .. (kiss) STOP! KÖZLEKEDÜNK! Boldog új évet, gépjáwi űvezetők!

Next

/
Oldalképek
Tartalom