Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)

1979-11-22 / 274. szám

Miskolcon a válogatóit (CIKK A 4. OLDALON) POLITIKAI NAPILAP * XI. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM 1979. NOV. 22., CSÜTÖRTÖK lit is min Illést tartott a megyei pártbizottság A Magyar Szocialista Mun­káspárt Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Bizottsága tegnap, szerdán délelőtt kibővített ülést tartott. A pártbizottság tagjai és a meghívottak meg­hallgatták dr. Bodnár Ferenc megyei első titkár tájékozta­tóját a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága 1979. november 1-i ülé­séről. Második napirendként a pártbizottság személyi kér­désekben döntött. Dr. Bodnár Ferencet — érdemei elisme­rése mellett — felmentette első titkári tisztségéből és a végrehajtó bizottsági tagságá­ból. Grósz Károlyt, az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propagandaosztályának vezetőjét megválasztotta a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának. Az ülésen részt vett és fel­szólalt dr. Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Bodnár Ferencnek a munkásmoz­galomban kifejtett eddigi eredményes tevékenységéért — nyugállományba vonulása alkalmából — a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést a pártbizottsági ülésen dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára adta át. FeMtolti raiszlánnao az amerikai nagykövetségei Fegyveresek támadása Mekkában a mecset ellen A washingtoni Fehér Ház­ban Carter elnök újabb ta­nácskozást tartott magas rangú munkatársaival és a kabinet tagjaival: a tanács­kozáson ismét az amerikai— iráni kapcsolatok válságát vitatták meg. Részt vett a megbeszélésen Brown had­ügyminiszter és Jones tábor­nok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának el­nöke is. A Fehér Ház rövid közle­ménye kísérletet tesz arra,' hogy a kialakult helyzetért a teljes felelősséget Iránra há­rítsa. A dokumentum han­goztatja, hogy az Egyesült Államok a békés eszközök mellett „más eszközökkel iS| rendelkezik” a probléma megoldásához. Megfigyelők a nyilatkozatot úgy értelmezik, hogy Washington nyíltan ka­tonai erő alkalmazásával fe­nyegette meg Iránt. Irán nem enged az amerikai ka­tonai fenyegetésnek, s nem bocsát szabadon több túszt, addig amíg a sahot felelős­ségre nem vonhatják” — je­lentette ki Szadegh Ghotbza- deh, az iráni forradalmi ta­nács tagja, a rádió és a te­levízió elnöke. Ghotbzadeh tegnap reggel az amerikai ABC hálózatának nyilatko­zott. Teheránban az amerikai nagykövetséget megszállva tartó diákok, szerdán rádió- nyilatkozatban közölték, hogy felrobbantják a nagykövet­ség épületét, és megölik a túszokat, amennyiben az Egyesült Államok bármilyen katonai lépésre szánná el magát Irán ellen — jelen­tették szerdán a hírügynök­ségek. Mintegy 1000 fegyveres fi­atal szerdán délelőtt meg­támadta az Egyesült Álla­mok islamabadi nagykövet­ségét. A tömegből rálőttek az épületre és mellette bom­bákat robbantottak. Jelenté­sek szerint a lövöldözés a déli órákban folytatódott és a nagykövetség egyik szárnya lángokban állt. Felgyújtottak nagykövetségi gépkocsikat is. Az amerikai külügyminiszté­rium szóvivője tegnap dél­ben, Washingtonban kijelen­tette, hogy a pakisztáni ha­tóságok visszavetették az isla­mabadi amerikai nagykövet­ség támadóit és a pakisztáni katonaság a rendőrséggel karöltve folytatja a meg­mozdulás szétverését. Fegyveresek egy csoportja, kedden megszállta a szaúd- arábiai Mekka központi me­csetjének egy részét, az ott tartózkodó hívőket pedig tú­szul ejtette — közölte tegnap hajnalban a szaúd-arábiai belügyminisztérium. A szaúdi hírügynökség szerint „hite- hagvott muzulmánok” akció­járól van szó. A világ leg­nagyobb olajexportáló orszá­gában hasonló incidensre ed­dig nem volt példa. A pánhellén delegáció elutazott Budapestről Kádár János, az MSZMP KB első titkára tegnap dél­előtt fogadta Andreasz Pa- pandreut, a Pánhellen Szo­cialista Unió elnökét, aki a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására kül­döttség élén tartózkodik ha­zánkban. Szívélyes légkör­ben megbeszélést folytattak a nemzetközi helyzetről, az európai béke és biztonság megszilárdításának az euró­pai államok közötti együtt­működés fejlesztésének idő­szerű kérdéseiről. A találko­zón részt vett Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a HNF Országos Tanácsának főtit­kára. Péter János, az országgyű­lés alelnöke tegnap a Par­lamentben fogadta az And­reasz Papandreu vezette de­legációt. Tegnap a pánhellén delegáció elutazott Budapest­ről. Szúrás hideg Borult, párás idő várható ma Miskolcon, eső nem va­lószínű. Hideg lesz: a leg­magasabb nappali hőmérsék­let 3—6 fok között várható, este, illetve éjszaka fagypont alá süllyed a hőmérő hi­ganyszála. A Miskolci Pamutfonó eredményei nem elsősorban a gépeknek köszönhetők, hanem az ott dolgozó szocialista brigádok között kialakult szoros, egymást segítő munka- kapcsolatnak. Jó néhány brigádtagnak kettő, sőt három szak­mája van, így ha a technológiai lánc elején valahol lassul az iram be tudnak segíteni. (Kerényi László felvétele) Folytatódik a politikai párbeszéd Gromiko— Genscher találkozó Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere tegnap délután Madridból hivatalos látogatásra Bonnba érkezett Az esti órákban Genscher nyugatnémet külügyminiszter vacsorán látta vendégül szov­jet kollégáját. A hivatalos tárgyalások ma kezdődnek. A szovjet külügyminiszter hol­nap felkeresi Helmut Schmidt szövetségi kancellárt. Andrej Gromiko megérkezésekor adott repülőtéri nyilatkozatá­ban leszögezte: látogatásának célja a két ország közötti po­litikai párbeszéd folytatása. Ez a párbeszéd az elmúlt években gyümölcsözően fejlő­dött, s ez minden területen elősegíti az együttműködés kibővítését — hangsúlyozta a szovjet külügyminiszter, majd elmondta, hogy az NSZK ve­zetőivel a két ország kapcso­latait, a nemzetközi — külö­nösen az európai — helyze­tet érintő kérdéseket tekinti majd át. Folytatódtak a magyar—francia tárgyalások Lázár Gyöigy és Giscard d'Estaing megbeszélése Valéry Giscard d’Estaing, a Francia Köztársaság elnöke tegnap délután fogadta az Elysée-palotában a magyar miniszterelnököt. A két ál­lamférfi megbeszélése ötven percet tartót, jóval megha­ladta az erre előirányzott időt. A köztársasági elnökkel foly­tatott megbeszéléseken jelen volt Nagy János külügymi­niszter-helyettes, valamint Divat. • •• rr jovore A divatprognózis változást ígér: színben, fazonban, a szok­nya hosszában is. A Júnóban rendezett tegnapi bemutató két képe is jelzi a módosulást. A cipők vonala, a kosztüm »iabá- sa a régi idők konzervatívabb vonalát idézi, de kényelmet és eleganciát ígér. (Cikkünk a 3. oldalon.) (Kerényi László felv.) Bényi József, a Magyar Nép- köztársaság párizsi és Ray­mond Brassier, Franciaország budapesti nagykövete. A francia államfő és a magyar miniszterelnök egya­ránt hangsúlyozta az enyhü­lés jelentőségét, egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni az enyhülés fenn­tartására és elmélyítésére. Giscard d’Estaing és Lázár György nagy jelentőségűnek minősítette a hadászati fegy­verrendszerek korlátozásáról szóló SALT—II. egyezményt és hangoztatta annak fontos­ságát, hogy az amerikai sze­nátus ratifikálja a szerződést. Az Elysée-palotából távo­zóban Lázár György újság­írók kérdésére válaszolva, nyilatkozatot tett. — Nagyon örülök, hogy találkozhattam Giscard d’Es­taing elnök úrral és átadhat­tam Kádár János és Losonczi Pál üdvözletét, s módom nyílt arra, hogy emlékeztes­sek az elnök magyarországi látogatására szóló korábbi meghívásunkra. Örömömre szolgált, hogy eszmecserét folytathatunk számunkra is fontos nemzetközi kérdések­ről. Elégedetten szólhatok arról, hogy az elnök érdek­lődéssel kíséri a magyar— francia kapcsolatok alakulá­sát. Az Elysée-ből Lázár György a Matignon-palotába hajtatott, ahol megkezdődött a magyar—francia kormány­fői tárgyalás. A Raymond Barre-ral foly­tatott megbeszélésen, ame­lyen magyar részről Nagy János és Bényi József, fran­cia részről Jean-Charles Rou- her, a miniszterelnök gazda­sági tanácsadója és Raymond Bressier nagykövet vett részt, a két ország között kapcso­latok alakulása állott a kö­zéppontban. A miniszterel­nökök megállapították, hogy a gazdasági kapcsolatok fej­lesztésére adottak a szüksé­ges politikai feltételek és az intézményes keretek, s konk­rétan tanulmányozták, mi­lyen módon lehet előrelépni, fokozni a gazdasági cserét és együttműködést. A magyar—francia tárgya­lások ma délelőtt plenáris üléssel folytatódnak és érnek véget. Ezen áttekintik a lá­togatás során lezajlott kétol­dalú tárgyalások eredményét, a miniszterelnökök ezek fé­nyében adnak utasításokat az egyes tárcák felelőseinek. A tárgyalásokról közös közle­ményt adnak ki. A MIK-nél Rajz- és fotópályázat A nemzetközi gyermekév alkalmából a vállalat dolgo­zói és gyermekei, illetve a szocialista brigádok részére rajz- és fotópályázatot hirde­tett a Miskolci Ingatlankeze­lő Vállalat Radnóti Miklós KISZ-szervezete. A pályázat­ra seregnyi rajz- és fotótab­ló „futott be”, közülük a na­pokban válogatta ki a leg­jobbakat a zsűri. A díja­zottak: 1. Kövér Rita általá­nos iskolás, rajzaival, 2. Ta­más Imre, MIK-dolgozó, kis­lányáról készített fotókollek­ciójával, 3. a Madách szocia­lista brigád fotótablójával. 4. Kecskeméti Márta általános iskolás, rajzaival, 5. a Zrínyi Ilona szocialista brigád „Raj­tunk a világ szeme” című fotóösszeállításával. Kái János fogadta üoÉeasz Papandreut

Next

/
Oldalképek
Tartalom